Ariadne 11. 04. 09.

1. Ebben az álomban egy régi, de felújított családi házba költöztünk ( mint egy nagyobb család? )  (tán ismerősöket láttam, akik mintha hozzánk tartoztak volna, mint rokonok?)
Az M. utcán odajött egy kislány, aki panaszkodott, hogy valakik követik?
Én meg azt tanácsoltam neki, hogy mondd, hogy kell érkezzen a Keresztapád, érted? Ne azt mondd, hogy apád, mert azt ismerhetik, de Keresztapádat nem.
Ezt nagyon kihangsúlyoztam, és ő mintha megnyugodott volna. Olyan tíz év körüli kislány volt, barna.

Aztán mintha egy kertben lettünk volna, vagy udvaron, és a kislány megütötte a lábujját, ami vérzett. De aztán bekötöttük.
Az álom végén kiderült, hogy megvásároltuk a dombon levő szép, nagy fehér szállodát, és oda költöztünk a szállodába!

2.
Ekkor a folyó mellett álló lakásban laktam. A folyóra néző ablakom volt, és láttam, ahogy a megnövekvő folyó felért majdnem az ablakomig és hullámzott!
még jó, hogy az 1 emeleten lakom, és nem jön be a szobába, gondoltam.
Ekkor megérkezett váratlan az elhunyt barátom, és kijelentette, hogy megyünk az Adriára. Nem is kérdezte, hogy akarsz-e, jössz-e?
És elindultunk autóval, a főúton emlékszem, hogy még felhívta a munkatársát, hogy ő szabadnapokat vett ki.
Közben láttunk egy koccanást (  előző nap a tv-ben volt ilyen), egy nő koccant, én meg valami oknál fogva a lábujjam körmét néztem?

És ekkor csörgött a vekker, pedig továbbindultunk, és én nagyon boldog voltam, hogy az Adriára megyünk!


Kaptam egy levelet, egy futólag megismert valakitől, hogy erre járnak és szeretne találkozni velem. Hát nagyon meglepett a dolog, na, de most miért ne menjek el? Elbeszélgettünk és elmesélte az életét ( volt egy csúnya válása), és  azt mesélte, hogy rájött, hogy úgy sem volt jó, de így sem egyedül.

Én nulla elvárással mentem oda, de a találkozás várakozáson felül sikerült, még volt más program is, nagyon jól éreztük magunk,  jó hangulatban telt, stb. Többször felhozta, hogy majd itt ott még találkozzunk, meg írjak. ( Jó, de miért én? nem a férfi kéne?).

Lehet, hogy nekem nem szabad kimerészkedni a " való világba", és jobb lett volna továbbálmodni azt az álmot, amikor az Adriára indultunk?
Akkor legalább boldognak éreztem magam, és nagyon mérgesnek, hogy nem tudtam továbbálmodni.

 

Ara

Az első álmodról elég kevés részletet írtál, az is kissé bizonytalan. Előbb régi, felújított házba költözöl, majd a végén egy dombon álló, nagy, fehér szállodába. A ház, lakóház mindig a jelen állapotot, személyiséget jelenti. A kislánynak, akit üldöznek, azt tanácsolod, hogy az üldözőinek egy olyan személyt jelöljön meg pártfogójául, aki nincs jelen, de megvédheti őt. Ez a külső istenkép mutatása, a külső segítségre való támaszkodás. Nem segíti a kislányt a gyökérverésben (a láb sérülése ebben az esetben a fizikai gyökerek sérülését, gyengülését jelenti), vérzik a lába, megint csak külső eszközökhöz, bekötözéshez kell fordulni, hogy megszüntessétek az életerő elfolyását. A kislány lehetsz te is, illetve a "belső gyermeked".

 

A második álmodban az ablak szintjéig érő folyó a várható nagy érzelmeket jelzi. Az érzelmek nagyok lesznek, de mégsem törnek be a szobádba, nem borítanak el teljesen. A barátod nem kérdezi, hogy akarsz-e vele menni, nyilván, mert az ő megjelenése azt jelzi számodra, hogy a kellemesnek ígérkező utazás valamilyen változást jelent az életedben, ami mindenképpen megjelenik. És valóban, meg is ismerkedsz egy kellemesnek ígérkező fiatalemberrel, akinek a személye több érdekes egybeesést is mutat a te életeddel.

 

Kép: KeDo

 

 

0
0
0
s2sdefault
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.

 

Webshop kosár

A kosár üres

Bejelentkezés

Hírlevél

A hírlevélre feliratkozók havonta változó kedvezményeket kaphatnak a könyvek és a programok árából.

Ha fel szeretnél iratkozni a hírlevelemre, küldj egy "Hírlevél" tárgyú üzenetet itt:

 Üzenetküldés

Facebook

Statisztika

Mai nap178
Tegnap242
Összesen664890
Indult 2013.07.01. CoalaWeb