Az álmomban egy árvaházban voltam frissen bekerült „tag”, de nem voltam árva. Nem tudom pontosan miért voltam ott. A bent élők viszont egy hierarchikus rendszerben éltek, aminek az aljára kerültem be.
Ami furcsa volt az nem a történések voltak, hanem hogy nagyon sokat sírtam az álmomban. A másik pedig, hogy nem láttam. Úgy volt, h ha kinyitottam a szemem, akkor fájt, mint amikor éjszaka kimész mert belement vmi a szemedbe, és a fénytől nem tudod kinyitni, és így, h fájt, az idő jelentősebb részében csukva volt a szemem, mégis "láttam". Tudtam, h mi van körülöttem, nem maradtam le semmilyen részletről, csak mert csukva volt a szemem. De nem a szemhéjamon át láttam... furcsa volt, de jobban nem tudom leírni.

Miért sírtam, és mért nem láttam?:S

Ara

Az árvaház: a földi világ, de úgy érzem, nem konkrétan a mostani életed, hanem több életed összevonása, sűrítménye. Amikor bekerülsz, a hierarchikus rendszer legaljára kerülsz be – gondolom, több életben is megtapasztaltad a rendszer legalját, a legnehezebb, legmagányosabb sorsokat. Aki árvaházba kerül be, az magányos, magára hagyatott, boldogtalan, sivár és nehéz életet él. A sírás ezt oldja: fájdalmaid a felszínre törnek, a könnyek vizével áramlanak, és te megtisztulsz, felszabadulsz a gyötrelmes sors alól. Ebben az életedben nem kell már „árvaházban”, árva módján élned, ha nem választod.

Nagyon érdekes a látásod ebben az álomban. Fáj nyitva tartani a szemed, fáj látni ezt a világot, ami annyi nehézséggel jár a számodra. De a tudatoddal tudomást szerzel mindenről: a tudatod nem ér véget a tested határainál, hanem kiterjed, látod és érzékeled vele a környező világot. Ez egy tágabb világképet eredményez, egységben és összefüggésében fogod fel vele a dolgokat, az elme részletező, logikus elvonatkoztatásai nélkül. Megtanulhatsz így látni ébren is, ha van kedved hozzá.

Kép: KeDo