Barackvirág 11. 06. 10.

Több minden álmodtam, de az éles képek maradtak meg inkább. Egy szobában voltam, és rengeteg állat jött a szobába, kisebbek, nagyobbak, szelídek, nem bántottak. Ami megmaradt, a hód, a nyuszi, egy óriási medve, amiről azt kell tudni, hogy az arca és a mancsa-keze emberi volt, ráadásul egy nő, egy bölcs nő! Olyan volt mint egy beteljesülés a megjelenése! Aztán volt ott két kicsi majom, amik rám voltak csimpaszkodva és nem akartak lemenni rólam még a karmaikkal is kapaszkodtak. (Róluk tudom, hogy nem a két fiam, mert őket már részben elengedtem, rajtam vannak, de nem ilyen határozottan, erőteljesen, tehát mások lehetnek.)

Az egész olyan volt, mint a NOÉ bárkája, csak nem bárkán, hanem egy szobában. Mindenki önként jött, nem erőszakkal, nem félve, jó érzést keltett....

A második kép ismét egy szoba, ahol rengeteg macska van, fekete és cirmos különböző méretben. Mivel a valóságban szeretem őket, simogattam. Mindegyik békés volt, nem támadott, ugyanakkor egymásnak ismeretlenek voltak, mert szinte mind máshonnan került hozzám. Egy idő után rájöttek, hogy együtt fognak lakni, és elkezdtek barátkozni, egymáshoz bújni. Viszont miközben leültem az ágyra háttal, azt éreztem, hogy ott is vannak macskák, kicsik, szinte majd embriók és először nem is éreztem, aztán rájöttem tudatilag, hogy agyon nyomom őket, de nem zavart, viszont felálltam.... itt ébredtem fel....

Önelemzéssel próbálkozom, de most kevés kép jön valamiért. A medvés képkocka az jelent valamit, talán oda is írtam. Beteljesülés, beérés, erő! Meg kell néznem, ki az a két kis majom aki csimpaszkodik belém, ez lehet két ember is, és lehet két kicsi személyiségjegyem, akihez én ragaszkodom és nem engedem még valamiért el. A Noé is érdekes. Jönnek hozzám valamiért, én tudok valamit, amiért hozzám jönnek, mintha mindig is nálam laktak volna.Jó kis aspektusaim képei? A macska kérdés az érdekes, álomban elvileg legtöbbször huncutságot, ravaszságot, ellenfeleket, irigyeket jelent az életre kivetítve. Vannak körülöttem most ilyen emberek. Ez az egyik része. A másik része, különböző helyről származnak és rájönnek együtt fognak lakni, ezért változnak, és megbarátkoznak egymással. Ezek megint visszakerülő részeim lehetnek, akik most már békében lesznek, és szolgálják a további életemet!

 

 

Ara

 

A szoba te vagy. Kényelmes, otthonos hely, de zárt. Két szoba is van, vagyis kétfajta, de hasonló körülményben mutatod meg magadnak a valóságodat. Az álom nem Noé bárkáján játszódik, de te erre asszociálsz. Noé bárkája az általános pusztulásból kivezető lehetőség. Rengeteg állat, mindegyik önként jön, és persze, mindig is nálad laktak, hiszen mindegyik egy személyiségrészedet mutatja meg. „Ezek megint visszakerülő részeim lehetnek, akik most már békében lesznek, és szolgálják a további életemet!” Így igaz, de azt is mutatja, ezeket a tulajdonságaidat békében és szeretetben fel kell tudnod ismerni és elfogadni, „egy bárkára gyűjteni” őket. Nézzük sorban az egyes állatokat, melyik milyen aspektusodat mutatja meg.

 

A hódot csak egyetlen álomszótárban találtam meg, itt ügyeskedő, ravasz gondolkodásmódot jelent. Talán van is benned egy ilyen rész, és ez összecseng a macska és a majom ravaszságával és hamisságával. De ha belegondolunk, hogy a hód micsoda elsőrangú építőmester, milyen bonyolult rendszerű és biztonságos várat képes építeni magának egy olyan tóba, amit szintén ő maga alkotott, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a környező valóság biztonságot és bőséget létrehozó megteremtésének képességét sem. Ez is te vagy.

 

A nyuszi egyrészt termékenységszimbólum, és itt nem csak a biológiai, hanem a szellemi termékenységről is szó lehet, másrészt a kedvességet, bölcsességet, nyugalmat és életörömöt testesíti meg.

 

Az óriási medve az egyik álomszótár szerint apa-, a másik szerint anyaszimbólum. Itt, mivel „az arca és a mancsa-keze emberi volt, ráadásul egy nő, egy bölcs nő” – mindenképpen női erőt képvisel. Erőt. Méghozzá olyan hatalmas erőt, amiről talán nem is tudod, hogy benned él, hiszen a megnyilvánulása átformálná az egész életedet. A megnyugtató, védelmet, elfogadást és biztonságot nyújtó ősi, női bölcsesség benned rejlik, és nyugodtan arra vár, hogy felszínre hozd, s ezzel beteljesítsd az életedet.


Az első szobában két kicsi majom csimpaszkodik beléd. Amíg ezek így csimpaszkodnak, addig nem tudod megnyilvánítani a medve erejét. Még a karmaikkal is kapaszkodnak, küzdenek az életükért, mohó vággyal akarnak jelen lenni az életedben, de épp ez az agresszió mutatja, hogy te valójában megtagadod őket: ha elfogadnád, beintegrálnád őket, nem lenne szükségük a szívós rád akaszkodásra. Mit is jelentenek? Kettő is van belőlük, és kicsik. Vagyis valaminek, amit lekicsinyelsz, mutatják az ikeraspektusait, a pólusait. Leleményesség, ügyesség, de szexuális késztetés is, ugyanakkor szégyenkezés ezek miatt, mintha saját torzképedet látnád: mintha a leleményesség és ügyesség csalás és félrevezetés lenne, a szexuális késztetés pedig erkölcstelenség. Ha ezen a két póluson felülemelkedsz, akkor meglátod, hogy ezek nem megtagadni, szégyellni való negatív tulajdonságok, és ekkor tudod integrálni őket.

 

A macskák a másik szobába kerültek, mert annyira fontos mondanivalójuk van. Sok van belőlük, különfélék, nem ismerik egymást, és a szobádba kerülve kezdenek el összebarátkozni, vagyis az általuk képviselt személyiségjegyek benned összhangba kerülhetnek. Ezekből pedig sok van, és sokféle. A macska legelsősorban a Nő jelképe. A kötődés és függetlenség kettős vágyát, az intimitás iránti igényt, és egyben az individualitás, a szabadság, függetlenség megőrzését is jelenti; önállóságot, határozott cselekvést, de ezzel együtt magányosságot is. A pici, embriószerű cicák, akiket majdnem agyonnyomsz: a benned élő, szeretetre vágyó belső gyermeked, akire több figyelmet kellene  fordítanod.

 

A macskának is, a majomnak is van még egy olyan jelentése, ami a körülöttünk élő emberekben feltételez ravaszságot, csalást, irigységet, úgynevezett negatív tulajdonságokat. Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy a körülöttünk lévő világ tükör, amiben saját magunkat látjuk. Ha a környezetünk ilyen képet vetít felénk, akkor legelsősorban magunkat célszerű megvizsgálnunk, hogy mi is az bennünk, amit kihelyezünk a környező világba, hogy jó alaposan megszemlélhessük?

 

Barackvirág


"A hétvégén kiderült, hogy a való életben ki kicsoda. Meg lett a két kis majom, akiket leválasztottam, ezáltal a nyuszi örült, szólt a medvének, aki visszanyerte erejét és üzent a hódnak, hogy hozzáfoghat építeni az új várat, új alapokkal! De most már megnézem, kit engedek be a váramba, túl sok volt a macska!" Az élet néha sokkal egyszerűbb, mint amennyire tudományosan megbonyolítjuk!

 

 

 

Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.
Powered by Komento