Ritus 11. 07. 28.

A saját házunkban vagyunk egy ideig, aztán valahogy átváltozik a hely, víz lesz körülöttünk, meg mólók a gyerekeket féltem, és én is félek - egyébként is félek a mély vízben, hiába tudok úszni - Valahogy a gyerekeim is meg a férjem is eltűnnek aztán visszatértnek, de jól vannak játszanak és
élvezik a vizet. S a legvégén mielőtt felébrednék,  valami varázslények vesznek körül, akik a vízben élnek és egy vizi csigát ad át az egyik, aki érdekesen néz ki, olyan arca van, mint egy embernek, de mégis állat szarvas és őz vagy láma keveréke (???) és a szarvai olyanok, mintha két fa volna a törzse kicsi és a koronája szerteágazó, de arányos és szabályos az ágak tetején mintha valami virág lenne, kis gumók vannak. Ő adja oda a csigát, azzal a mondattal: úrnőm ez a tiéd, a csigából hallgatni is lehet valamit, és megfújni is tudom, akkor szépen szól.

No, szerinted ez mit jelent?

A csiga a kezemben elfér nem túl kicsi, de nem is hatalmas, nem az, az autentikus csiga, amiket találhatunk bárhol, hanem az a nyújtott fajta, és narancsos bézs színű.

 

Ara

A ház önmagad biztonságát jelenti, majd a hely átváltozik és víz lesz körülötted, vagyis az érzelmek árja vesz körül. Félsz a mély vízben, de nem azért, mert éber állapotban félsz, ez az álomban nem számít, hanem attól félsz, hogy elboríthatnak az érzelmeid/érzéseid, mivel ez a közelmúltban elég nehéz tapasztalásban részesített téged. A család nem fél, ők (különösen a gyerekek) a saját érzelmeikkel rendben vannak. Aztán vízi varázslények jönnek hozzád, akiknek te vagy az úrnője: a jelenlétük azt mutatja meg számodra, hogy a vízi világon, az érzelmeiden te uralkodsz, ne félj tőlük, mert hatalmad van fölöttük, parancsolhatsz nekik, ha azt választod. Egy csigaházat hoznak neked, ami a tied, téged jelképez most ebben a pillanatban. A csiga, mint állat a védekezést, biztonságra törekvést (visszahúzódik a házába) és a szexuális undort is jelképezi. Ez utóbbit neked kell tudnod, hogy így van-e, de a színe, a narancsos árnyalat is a szexcsakrára utal. Ugyanakkor magasabb szinten a csigaház maga az élet fejlődését, a tökéletességet (a szakrális geometriában gyakran bemutatják a csigaházat, mint a Fibonacci-spirál a természetben előforduló egyik autentikus képviselőjét). Önuralomra, állandóságra is tanít. A varázslény (aki átadja a csigát) arca viszont érdekes, többféle állati és emberi vonást is hordoz. Ő maga, mivel alattvalód, téged magadat, egyik aspektusodat testesíti meg. Az őz az emberi tulajdonságok közül a szelídséget, gyengédséget és kifinomult érzékenységet hordozza magában, amik női tulajdonságok, a szarvas viszont a férfias potenciát. A láma igénytelen, nehéz viszonyokat és fáradtságot tűrő élőlény. Ezek a tulajdonságok mind benned vannak. A lény szarva fára emlékeztet. Kis életfákat hordoz magán, rövid törzzsel (a stabilitásod az életben megalapozott, de még fejlődhet, erősödhet), és kiterjedő koronával, ami a jelenlegi sokágú személyiségedet, széles körű tudásodat, a kis gumók pedig, amik talán inkább termések, mint virágok, a benned rejlő eredményeket szimbolizálják. Sokat gondolkoztam, mit jelent, hogy kettő is van belőle, és az érzékenység, nőiesség, művészi érzék, intuíció duplán, tehát kétszer erősebben mutatkozó jelenlétét éreztem benne.

A csigának hangja is van, erről azt szokták mondani, hogy a tenger zúgását hallani benne. A megfújásról nekem Triton ugrott be, aki egy tengeri isten, Poszeidón és Amphitrité fia. Ha belefúj a kagylókürtjébe, parancsot ad a vizeknek. Te is ezzel a fújással (kileheléssel, lelket leheléssel) parancsot adhatsz a saját vizeidnek (érzelmeidnek), hogy úgy működjenek, ahogyan azt te, az úrnő, választod.

 

 

0
0
0
s2sdefault
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.
Powered by Komento