KeDo 2009 november - 2010 március

Égi-földi csapatmunka

(Köszönet a címért Ildikónak!)

KeDo története az angyalokkal 2009 novemberétől 2010 márciusáig

Ara

 

KeDo megkért egyszer, hogy nézzem már meg nayuval, mit látok éppen most rajta, benne. Egyikünk sem gondolta, mi lesz még ebből. A szálak úgy találkoztak, mint egy előre pontosan megtervezett, tökéletes mintájú szőttesben, és csak mi ketten, a földi résztvevők, akik az egész Tervet itt a fizikai szinten végrehajtottuk, nem láttuk át az egész szövedéket, mindig csak azt az egy szálat, amit épp abban a pillanatban belefűztünk az egészbe. Mégis olyan minta rajzolódik ki most a szemünk előtt, amiről most utólag azt mondjuk: nem is lehetett volna másképp.

 

Miközben beszélgettünk a cseten, nekem bejött a kép: tágas, sík mező, majd egy óriási, legalább méter vastag inda kúszott-tekergőzött be, aztán előttem felemelkedett, elkezdett az ég felé nyújtózkodni, ezermilllió levél és virág bomlott ki rajta, és nőtt-nőtt felfelé, egyre magasabb lett, már az égig ért. Közben beszámoltam kedónak, mi történik éppen, a kép állandóan mozgásban, fejlődésben volt. Mondta, másszunk fel rá, én meg már láttam is: nem kell mászni, repülünk felfelé, mint a rakéta. A növényt rengeteg apró repülő élőlény zsongta körül, bogarak, lepkék, szitakötők, madarak.

Nagyon beteljesítő, szép élmény volt, és utána párszor emlegettük. Aztán november végén végeztem Adamusnak az éteri kapcsolatok gyakorlatát, amiben az volt a feladat, hogy teremtsünk kapcsolatot azzal a létezővel, akivel szoktunk, vegyünk át egy üzenetet, és azt adjuk át valakinek, akinek szól. Nem tudtam, ki fog jönni, mert én ekkor három ilyen létezővel is nagyon bensőséges kapcsolatban voltam. Achentiel jött, és azt az üzenetet kaptam, hogy mondjam meg kedónak: ezt a képet rajzolja meg. Ekkor már késő este volt, és nem számítottam rá, hogy kedo még egyszer visszajön a csetre, mert nem szokott, de mégis jött (vajon miért?).

‹Ara› hahóóóó

Ara› kaptam egy üzenetet, át kell adnom

kedo› no

Ara› tudod, van pár angyal, akivel kapcsolatban vagyok

kedo› igen..

Ara› egyiküket úgy hívják, Achentiel

kedo› és most itt van?

kedo› mert érzek vmi bizsit

Ara› igen

Ara› ő üzent neked

kedo› bassz

kedo› itt van

kedo› hűvös és kékes zöld

kedo› és nagyon kellemes

Ara› emlékszel arra, amikor nayuztam veled, és egy óriási indát láttam?

kedo› igen

Ara› sok levél, virág, mindenféle repülő rovarok meg madarak

kedo› igen, emléxem

kedo› az érzésre is

Ara› égig ér, monumentális

Ara› azt kéri, rajzold meg

kedo› már vettem az adását....

kedo› Ara ez fantasztikus

kedo› köszönöm Ara

kedo› meg Achentiel

kedo› akkor valszeg az A egyes lapot is azért vettem meg

kedo› igen...ezért

Ara› ez könnyű házi feladat volt nekem

kedo› :D

Ara› Adamusnak a csatornázós leckéjében van, hogy át kell adni egy üzenetet

kedo› nem olvasom azt a sorozatot (egyelőre)

Ara› szóval összejönnek a dolgok, A1 lap meg minden

kedo› ara...én most megint azt a határtalan hálát érzem

Ara› én is

kedo› dzsííííháááá tyűűűű meg húúúú háááá íííííííííííííííí

kedo› no...akkor ezért vannak ezek a mesésen gyerekesen nagyon színes rajzok és a készítésük iránt vágyam is

kedo› most helyére mozdult megint sokminden.....

Ara› klassz

kedo› és még a fejem teteje is nyomás alá került

Ara› nekem meg fél délután fújkálta az arcomat, mire, én szőke, fogtam az adást, hogy mit kéne csinálnom :D

kedo› :D

Ara› én is érzem a fejemet

kedo› nem fáj, csak olyan kicsi most hozzám képest

Ara› áhh Achentieltől kaptam egy puszit

Ara› amiért jól adtam át az üzenetet

Ara› imádom ezt a pasit, komolyan mondom

kedo› :D

kedo› én meg még mindig bizsergek nyomokban

Ara› hát még itt van

.............................

kedo

mindez nem múlt el...az éjjel megen történt vmi álmomban és álmom mellett/kívül/alatt/érte...stb. este elalvás előtt, tudjátok, amikor még olyan kis test rángatózások, meg nyögdécselések kísérnek át a nyugiba...szóval abban a szakaszban tarthattunk mindketten. csabi is, én is. amikor is csabi nyögött egy pincurkát és a keze "megrándult", amit éreztem. ugyanabban a pillanatban én azt láttam olyan félálomban, h egy ember angyal épp szájával kívánna beszélni, és ahogy kinyitotta a száját, azon olyan robbanásszerű, csattanós vmi jött ki fényes robbanással. felébredtem a még el nem alvásomból és olyan közel éreztem magam mindenhez és mindenkihez. mivel csabi a hozzám fizikailag, lelkileg meg mindenileg legeslegközelebb álló lény, így legelőször felé éreztem hatalmas olyan kegyelem félét. elaludtam és álmodtam sok-sok mindent, amiben ott voltatok ti is mindketten. nagyon éberen aludtam és rengeteg üzenetet kaptunk, amit még hangosan is emlegettem éjjel, h el ne felejtsem...persze felét már nem tom. a lényege az angyaliság volt. mi, mint angyalok beszéltünk az emberi részünkhöz, v elménkhez...ki tudja mihez… ami megmaradt, az:

ANGYAL-TEST-MOST

próbáltam persze értelmezni ezt úgy két forgás között, mert forogtam vagy nyolc kilómétert éjjel az ágyban. és a legkézenfekvőbb üzenet az volt, h most angyal testem van. de mit jelenthet ez? mikor ezt megfogalmaztam magamban, akkor vki mondta, h az angyaltest nem fázik. erre kitakaróztam, vagyis fáznom kellett volna, mert hideg szobában alszunk, és lőn csoda: nem fáztam. forgolódtam egész reggelig és jött egy csomó információ, ami valószínűleg eszembejut napközben, és mindenképp leírom. reggeli teljes felébredés előtt még volt egy olyan üzenetféle, h mindent mi irányítunk, mi teremtünk, és megmutatták, hogyan kell ehhez a háttérgondolatokat tologatni....csak hát én az agyam kapacitásával nem tudtam megjegyezni. 

...........................

kedo› ma csináltam adamus gyaxit

kedo› ill annak indult, de saját termés lett belőle

kedo› éreztem, h a derekam egy leheletnyi rossz mozdulásnál letrottyad, így lementem a földre

kedo› és a tudatkiterjesztés a testen, majd összekapcs a rosszat a jóval és akkor a gömbbel való sejttudat küldés

kedo› emléxel erre a gyakszira?

kedo› lefexel, három mély levegővel rendezed magad

kedo› és akkor a tudatodat kiterjeszted egész testedre

kedo› szóval lélegeztem meg tudatizélés testre, de akkor csabi megsimizte a lábam

kedo› és eddig én ezeket a szertartásokat mindig magamban, egyedül meg stb csináltam

kedo› és akkor beugrott, h a francba...hiszen mi ketten egyek vagyunk, akkor meg miért csinálok ebből ilyen nagy hacacárét, h csak egyedül, csak semmi hang, semmi fény meg egybek

kedo› és akkor vmi furi történt, de nagyon klassz volt

kedo› csabival voltam egy....és ahogy terjesztettem a "tudatomat" szét, már nem is érdekelt a testtudatos gyakorlat

kedo› hanem egyszerűen csak terjedtem vele

kedo› kértem, h lélegezzen...nem szóval, hanem úgy magamban

kedo› ekkor megsimizte megint a lábam

kedo› mert hogy én a földön feküdtem, ő meg nézte a szgépen vmi filmet, és a széknél értem véget lábilag

kedo› szóval ahogy lélegeztem/tünk, úgy terjedtünk szét és ez fénnyel meg olyan szikrákkal volt szimbolizálva

kedo› egyre tágabb és világosabb lett..közben meg nagyon bizseregtem, de pulzálva

kedo› és akkor kértem, h jöjjön be még ide az, akinek itt "dolga" van velünk, másért, együtt stb

kedo› oszt te jöttél meg attila...meg félig fábi

kedo› ekkor vége lett

kedo› lélegeztem és felkeltem

kedo› a derekam még mindig érzékeny picit, de sokat javult

 ...................................................

 

Ara› haladsz a nagy képpel?

kedo› előveszem és nézegetem

kedo› de még nem színeztem semmit rajta

kedo› ez vmi nagy esemény

kedo› érzem az erejét

kedo› ez tök klassz

Ara› aha

Ara› bennem meg formálódik, hogy vagy verset, vagy mesét kéne rá írni

Ara› de még nagyon kezdeti stádiumban

kedo› ötletnek elég klassz :D

kedo› nekem sem volt még ilyen rajzom, amit nézegetek és beleélek v érzek v látok v mittudomén

kedo› de imádom nézni...él

kedo› heló

Ara› "angyali inspiráció"

kedo› itten vala sztem Achentiel

Ara› épp kérdeztem volna, hogy kinek köszöntél

kedo› :D

Ara› ma reggeltől megint ő van velem, akkor ezért

kedo› tisztára forró lettem

kedo› hűvösen forró

kedo› te látod őt ara?

Ara› igen

kedo› én nem látom, hanem érzem a színét...

Ara› mondtad, kékeszöld

kedo› kék, zöld, türkiz (nekem)

Ara› milyen árnyalat?

kedo› eleven és inkább sötét mint világos

Ara› élénk vagy vizesebb?

kedo› vizesen élénk

Ara› ahha

kedo› és hatalmas

Ara› igen

kedo› azt nem tudnám meghatározni, h ffi v nő, de mivel mondtad, így tudom :D

Ara› és rettentő vidám tud lenni, mindig felderít

Ara› nagyon pasi

...................................

Ara

Mivel a rajz nagyméretű, sokáig készült, és valahányszor beszélgettünk róla, mindig éreztük az angyali jelenlétet. Végül szilveszter előtt egy nappal elkészült. Én közben meg fogalmazgattam egy újévi köszöntőnek szánt verset, és megmutattam kedónak. Mondta, hogy ez pont ide passzol. Össze is rakta, és háttérnek olyan kékeszöldet választottunk, ami Achentiel színéhez hasonlít. Ez lett a Jelen című közös alkotásunk.

Ara› és képzeld, ma új angyal jött

Ara› aki még nem volt nálam, ő ébresztett reggel

kedo› tényleg?

kedo› és nő.....

Ara› nő?

Ara› miből gondolod?

kedo› fehér és nő

kedo› hát ez ugrott be bizsergéssel

kedo› de nem gondoltam, hanem inkább kérdeztem volna....csak a kérdőjel lemaradt :D

Ara› azt még nem tudom, hogy nő-e, de lehet

Ara› azt éreztem, hogy nagyon friss, fiatal energia

kedo› azért nő...és azért fehér

Ara› de nem sokat tudtunk együtt lenni

Ara› úgyhogy még majd bemutatkozunk egymásnak

kedo› okszi....üdvözlöm én is :D

Ara› különben érdekes

kedo› micsoda?

Ara› reggel jött egy kép, teljesen spontán

Ara› hóborította fehér táj, pár fa, egy faházikó nagy hóban

Ara› és az egész fölött egy nagy szivárvány

kedo› :D

Ara› lehet, hogy az új angyal jelezte így magát, nem tudom

kedo› új téma

kedo› a fehérség és benne a szivárvány

Ara› igen

kedo› sötét papíron fehér virágok (természetesen) v valami nonfiguratív dolog

kedo› és szivárvány belekavarva

Ara› ááá rajzold meg

kedo› nem beszélek veled egy hétig...mindig inspirálsz vmi dologra....fenébe :D

Ara› és mi van a szivárványfával?

kedo› színezem

kedo› egy ötöde készen van

kedo› még a végén meglesz a közös verses v mesés v versesmesés kötet is :D

Ara› váóó akkor írnom kell egy szivárványos verset

kedo› mit szólnál hozzá, ha a blog mellé csinálnék meg egyet, amire rá lehet linkölni, és annak meg az lenne a címe, h rímes rajzok-rajzos rímek, és odabiggyeszteném a műveinket?

.........................................

 

kedo› fennvala mindenhol a gyerökünk Ara   

annamari› helyes a kis drága :D

annamari› közös teremtés?

annamari› akarom mondani

annamari› ez aztán a társteremtés

annamari› :D

kedo› egen...együtt szültük :D....könnyű szülés vót

.............................................

Ara› muszáj elmondanom

kedo› na ki vele

Ara› az az angyal, aki január első napján jelentkezett, és azóta ő van velem

Ara› ma sikerült végre a tévé aláfestése nélkül kapcsolatot teremteni vele

kedo› de mér van az, ha az angyalaidról elkezdesz beszélni, akkor én meg érzem őket

Ara› hát mert itt van

Ara› Ízisz angyala, nő és fehér, ahogy láttad

Ara› a neve annyira bonyolult, hogy még egyszer rá fogok kérdezni

kedo› nagyon finom energiája van

kedo› hullámzó és lágy

kedo› mint a kisbárány gyapjúja

Ara› én meg nagyon fiatalnak érzem

kedo› mer hát az is....

Ara› ja, alig pár milliárd éves lehet csak

kedo› én már nagyon várom a pillanatot, amikor már teljes tudatom tudatában lehetek velük

kedo› ezt most jól megfogalmaztam

Ara› én meg azt szeretném, ha mindent értenék torzítás nélkül, amit mondanak

kedo› olyan, mintha egy angyalkar állna a csapatomban, és támogatnak ezerrel

Ara› iggen

kedo› látod őt emberi testileg is?

Ara› nem, csak részleteket

Ara› fehér ruha, olyan libbenő fátyolszerű

Ara› fehérszőke hosszú haj

Ara› virágkoszorú a hajában

kedo› :D

Ara› és a hold jelenléte

kedo› én hátulról "látom"

Ara› hol úgy látom, hogy egy holdat visel a homlokpántján, hol virágkoszorút

kedo› és egyelőre "csak" annyit, h világos a feje (valszeg a haja) és a fehér ruha

Ara› táncol, libben, mosolyog

Ara› őt még nem láttam olyan tisztán, egészben és világosan, mint a többieket

kedo› amikor felveszitek egymással a kapcsolatot, hogy jelzi?

Ara› nyomás a fejem tetején

Ara› és utána, ha megengedem, beáramlik

Ara› meg szoktam engedni mindig

Ara› de azért szoktak "kopogtatni"

kedo› és akkor érzed és látod is már?

Ara› igen

kedo› én most olyant kaptam, h bizsergés....olyan simis

kedo› valószínű nekem akkor ez a "jel"

Ara› biztos, mert mindig a bizsit emlegeted

.........................................................

kedo› jah...az éjjel megint álmodtam

kedo› és jött egy hatalmas fehér kuvasz

kedo› vakkantott, meg ugatott, és odajött hozzám

kedo› hatalmas és nagyon fehér volt....belenéztünk egymás szemébe

kedo› és nagyon világoskék szeme volt, és nem volt pupillája

kedo› nagyon barátságos volt velem....megfogta a ruhámat a fogával és segített menni, nehogy beleessek a patakba

kedo› pedig nem is féltem attól, h beleesek

Ara› angyal

kedo› és közben hozzám beszélt a kutya, de ugatva...úgyhogy semmit nem értettem belőle :D

kedo› én is angyalra gondoltam

kedo› és tuti az,,,,me most már bizsergek is :D

Ara› :D

kedo› na ne má

kedo› azt mondja, így fogom meglátni őket

kedo› na jó van

kedo›  Ara angyalközvetítő :D

............................................

kedo› folyamatosan érzem ennek a drága létezőnek a jelenlétét

kedo› annyit tudok róla, h női...fiatal....friss....

kedo› hasonlít a fehér angyalkához :D

kedo› nos ezt szerettem volna megosztani veled...ezér jöttem fel

Ara› Idertahliané, úgy hívják

kedo› jó isten

kedo› hogy lehet ezt a nevet kimondani?

Ara› a két a inkább á

............................................

kedo

Minden felgyorsult. Történések, érzések, tapasztalások. Mindez inspirál engem, hogy megismerjem azt a Drága Létezőt, aki mindennek felismerésében támogat. Ő Én vagyok, de egyelőre kívülállóként tudok Róla beszélni ... mindaddig, míg ki nem mondom, hogy MI.

Nem tudom ismeretségünk kezdetét meghatározni, mert már sokszor elkezdődött. Nem tudom Őt megnevezni, egyenlőre Angyali Érintésnek hívom. Nem látom Őt, de tudom, hogyan mutatkozik. Nem érzem az illatát, de tudom, hogy kellemes. Érzem az érintését, de nem a bőrömmel. Nem tudom megfogni, de tudom, hogy mindig velem van.

Ez a hatalmas biztonság, mely körülölel Vele, a végtelenbe repít. Megnyíltam. Megnyíltam magamnak, magammal, magamhoz. Egy út, ami nem látható, nem fogható, "csak" van. Egy út, amin még senki nem járt, ami szinte még nincs is, mert én építem. Egy út, mely ezzel az érintéssel válik "élővé". Egy út, ami ettől az élettől válik mások számára is láthatóvá, és járhatóvá. Ezt az utat én építem, Ő megérinti, Te pedig tovább színezheted. Egy út, ami a MI utunk...

.......................................

Ara› tegnap este megint Achentiel jött, ezt már jelnek tekintem, hogy ma dolgom lesz veled

kedo› és mit fogunk csinálni?

kedo› na jóvan

kedo› itt is itt vala vki

Ara› kialakul, mint eddig

kedo› Ő van itt

kedo› ennyi elég, h megkérdezem, és erősebben bizsergek

kedo› fantasztikus

Ara› igen, magadnak alakítod ki a jelzéseket

kedo› köszönöm Ara, h segítesz nekem ezen kapcsolatok kialakulásában

Ara› hát nem tudom, mi a segítség, tudod te, mit csinálj :D

Ara› nekem néha egész névsort kell felsorolnom, mert már sokan voltak nálam :D

kedo› hehehe

kedo› vmiért nálam a név nem is olyan "fontos"...nálam színek és érzések vannak

kedo› lehet, h én úgy fogom hívni őket/magam, hogy a fehér simogatás, a sárga érintés, a kék erő

kedo› meg ilyesmik

Ara› elég is

Ara› energetikailag ugyanaz

kedo› no megen megkaptam ..... a színek érintése

Ara› széééép

kedo› és ezt már "aggyal" is akartam

kedo› csak nem jött össze

kedo› emléxel, amikor mondtam, h kellene írni egy újenergiás színjelentéses izét?

kedo› lehet, most fog kialakulni

kedo› vagy nem....ki tudja azt

Ara› de klassz

Ara› most végigszaladt rajtam a bizsergés, hogy EZ AZ

kedo› rajtam is....:D

kedo› akkor most ki kinek a telefonja? :D

Ara› a pók

Ara› tudod, mint a viccben, ül a sarokban, és telefonja

....................................................

 

kedo› nekem nem volt intenzív bizsergésem egy hete legalább

kedo› itt az ideje

Ara› no Achentiel már itt is van

kedo› asszem ma randizok én is

kedo› tessék

kedo› csak ki kellett gondolni :D

kedo› üdvi Achentiel

Ara› rendes fiú

kedo› ide is ideért :D

kedo› ugye most nem fog vmi melót adni?

kedo› :D

Ara› miért, sokallod?

kedo› nem

kedo› de ma nagyon le vagyok húzva

kedo› érzem

Ara› miért?

kedo› nem tudom

kedo› és még a kajálással is adtam magamnak ólomlábakat

kedo› lencse salátát csináltam virslivel

Ara› ja, azzal lehet

kedo› istenkirály....két napig lehet emészteni

...........................................

 

kedo

 

tegnap este, miután távoztam a csetről, letusoltam és vmiért olyan hatalmas vágyat éreztem az angyaltó rajzolására. leültem hát, és próbáltam Chitaelont hívódni. érdekes....biztos vagyok benne, h itt volt, de őt nem úgy éreztem a bizsergéssel. egyszerűen kezembe vettem a cerkát és minden kibontódott :))) szóval alakul a kép, Chitaelon meg egy klassz csávó. legalábbis én ffi energiát érzek felőle. lendületes, nem cicózik, lényegretörő és lila, ill lila, pink, rózsaszín meleg energiákat lövellt belém és általa én magamból ki :D. ő nekem sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és idősebb, mint az eddigi angyalmegtapasztalások. csak akkor "szól", ha télleg köll :))). de azért igazíts ki, ha Te máshogy ismered...kíváncsi vagyok.

egyéb mások: az elmúlt pár hétben olyan átváltozásfélén mentem át. nem tudom pontosan megfogalmazni, h min, de belső csendben, lassan és biztosan ment végbe (ill még tart most is a folyamat) az átalkulás. először olyan káosz féle jött, ami kívülről is megmutatkozott. a munkámban, a háztartásomban, a rajzolásban, a horgolásban is....káosz, zavar, és időhiányosság érzés. erre kezdte a telefonom megint az idő mutatást. időnként, de már azt vettem észre, ez szinkronban van az én áthangolásommal is, szal időnként megbolondul a telóm...sőt még a csabié is szokott. olyankor lemarad pár órát, és van, hogy órákig lemarad. pl ma reggel is 6.13 kor a telómon 23.13 óra volt :))).

a káosz után jött a takarítás. kívül belül. mindent dobtam, ami számomra akkor és ott felesleges volt. úgy a szobából, mint az irodából, az ügyiratokból, a gondolataimból stb. 

ezután egy üresség jött. nem beszéltem, mert nem volt miről...ha meg beszéltem, az olyan üres, és semmitmondó volt...ami a cseten is megnyilvánult persze :D...

nem éreztem hetek óta egyik entitást sem bizsergéssel. nagyon ritkán jött az érzés, de az is csak pillanatokra. próbáltam zenére, olvasmányra, nem ment. biztos nagyon akartam :))) szinte semmi mély érzés nem jött belőlem nekem tőlem velem.

jöttek a "betegség" tünetek...amit részleteztem is. körülöttem is lebetegedtek. bár én könnyen ledobtam magamról. soxor tényleg úgy éreztem, hogy mások tüneteit is produkálom. ill mások érzéseit veszem fel magamra, ki tudja miért. 

vmi változott, változik megint bennem, körülöttem. az álmaim is olyan valóságosak. ismerős emberekkel beszélgetek álmomban. csoportosulunk, és kis táborokban "dolgozunk".

álmaimban egyre nagyobb hangsúly fekszik arra, hogy a belülről és kívülről jövő érzések mennyire valósak. és mennyire érintenek meg. nagyon nagyon lehúzó tud lenni egy egy egóból jövő érzésnek hitt ragacs...teljesen elviszi a tiszta, szűz énemet...és ezen olyan jókat vigyorgok álmomban. tudatában vagyok annak, hogy most vagyok az IGAZI ÉN, aki érzékelheti az emberi hazugságok nélkül az emberi hazugságokat...ez most megint zavarosan hangzik. de biztos érzed mondandóm lényegét. elég sok info jön álmomban az emberi kapcsolatról...mármint az igaz kapcsolatról, ami emberre fordítva nagyon el tud torzulni. szeretném ezt megfogalmazni, és kibontani, de olyan az info, mintha egy pici tarsolyba belegyömöszölnél egy bőröndnyi cuccot, és azt vhogy ki kellene bontani, sorba rakni és lefordítani :))

..............................................

 

Ara

 

Szenzációs, mennyire hasonlóképpen látjuk Chitaelont. Tényleg nagyon klassz "csávó", erőteljes férfienergia, nagyon lényegre törő, és én mindig a nyugalmat és harmóniát találom meg benne. Azt, hogy idősebb-e, azt nem tudom, nekem fiatalként jelenik meg. Jóval tartózkodóbb, mint Achentiel, teljesen más egyéniségek. Pl. már vagy 2-3 hete ismertem Chitaelont, és mivel nekem ő volt az első ilyen kapcsolatom, hát nem nagyon tudtam, mit kéne csinálni, ezért csak nézegettük egymást kíváncsian. Aztán jött Achentiel, mint egy vulkán, berobbant, és egyből bekéredzkedett a testembe. Ja, mondom, így is lehet? Akkor hívtam Chitaelont, hogy bújjon be ő is, de ő legtöbbször csak a kérésemre teszi, neki nem ez a fő feladata vagy munkaköre vagy mije, hogy testi kapcsolatunk legyen, valószínűleg ezért nem ment hozzád sem közelebb. De mindig megteszi, ha hívom, mert tudja, hogy imádom azt a hatalmas nyugalmat, ami belőle árad. Ritkán jön, de akkor mindig kapok tőle valamit, mint pl. legutóbb a fürdetést, amitől csodás kitisztulás-megtisztulásélményem lett. Hosszú szőke haja van, olyan, mint amit befontak és úgy száradt meg, és olyan kék szeme, amilyen nincs a világon élő embernek. Az energiája nekem világoskék, olyan fehéres pasztellszín.

Nagyon hálás vagyok neki, hogy meglátogatott téged, mert ő nem szokott ilyen összekötőszerepet vállalni, mint Achentiel. Amúgy testvéremnek hívom, mert egyszer beszélgettünk, kérdeztem, hogy volt-e testben valaha, és találkoztunk-e, és mondta, hogy száz évvel ezelőtt Németországban testvérek voltunk, és olyan igazi testvéri szeretetet érzek iránta.

Nagyon klassz folyamatokon mész keresztül, és nem igaz, hogy nem tudod leírni, mert így, ahogy nekem leírtad, ezt kifejezetten érdekes és olvasmányos stílusban tetted (bár engem zavar a nagybetűk hiánya...), nagyon izgalmas meglátásaid vannak az összefüggésekről, hogy mi miért van, és mindegyiknél, végig az egész leveleden  éreztem azt a bólintásszerű megnyugvást, ami akkor jön, ha igaz, amit olvasok, és ami hasonlót jelenthet, mint a te bizsergésed. Irtó jó a kis tarsolyba gyömöszölt bőröndnyi cucc hasonlat is. :))) És rajtad látom igazából, hogy mennyire nagyon fontosak az álmok, hiszen te a fele tapasztalásodat az álmokban éled meg.

...........................................

 

kedo

 

Tegnap este eljött hozzám Valaki. 

Amikor aggyal rágondolva próbáltam megfejteni kilétét, és hogy miért találkozok vele, jött mindenféle badarság. Elhessegettem mindent, és egyszer csak hopp, ismét jelenlétet éreztem, mint legutóbb Chitaelon jövetelekor. Semmi bizsergés, semmi fizikai érzés. Egy jelenlét volt. 

Ha emberi testbe próbálnám Őt belehelyezni, akkor azt mondhatom el Róla, hogy olyan 180 cm körüli magasságú, vékony testalkatú, kecses férfi. Hosszú, gyengén hullámos, hátközépig érő szőke haja van, és csodálatos világoskék szeme. A tekintete mély, kedves, nagyon meleg és barátságos. 

Olyan királykékhez hasonló nadrág és "zakó" vagy kabát van rajta, minden cifra nélkül. A kabát ujján, a mandzsettánál valami sárga motívum van, és ugyanolyan színű gombokkal van elöl zárva. Ő az, aki jelenleg nálam van. 

Nem beszéltünk, csak hagyta, hogy nézzem őt. Körbejárhattam, de nagyon kezdő vagyok még :))). C betűvel kezdődik a neve. Mondta, de nem értettem. Nem a szájával beszél...gondolattal. A szeme, a tekintete nagyon kifejező. Sem nem férfi, sem nem nő, de olyan kecses férfiként jelenik meg nálam. Komoly, de tudom, ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy sokat fogok Vele nevetni. 

Tegnap este "beállt" a derekam. Valószínű a belső figyelésre kényszerítve engem, mert ha nem fáj, akkor sokáig tudok ülni és rajzolni. Így viszont olvashattam, és figyelhettem Rá. 

Most reggel van. Itt ülök a hivatalban, Róla írok, és érzem, hogy a derekamat macerálja....forró nagyon. Kellemes érzés. 

Még nem fogalmazódtak meg bennem a kérdések, sőt olyan érzésem van, hogy baráti spontán beszélgetésekben lesz részünk. 

Tudom, hogy nekem "kell" megtudnom Tőle, hogy ki Ő, de mégis megkérdezlek....Ő Chitaelon?

Amikor tegnap este láthattam, a környezet, amibe belehelyezte/tem/tük magunkat, egy erdő széli tisztás volt. Napfény nap nélkül, szellő mozgás nélkül, minden volt, de nem földileg megfogalmazhatóan.

..........................................

Ara

 

Nagyon valószínű, hogy Chitaelon van nálad. Majd este behívom, és megkérdezem, de a leírás stimmel, éppen így néz ki. És a helyszín is: gyakran visz engem nyugodt, szép természeti környezetbe. A ruha az majdnem mindegy, párszor már átöltözött, amióta ismerem.

...........................................

 

Ara

 

Chitaelon van nálad, igen. Annyira örülök, hogy így segítenek téged a fiúk, meg hogy segítenek kapcsolatot tartani kettőnk között. Ismerkedj meg vele, egyrészt engedheted, hogy ő irányítson, vigyen ide-oda, mutasson neked valamit, másrészt te is megpróbálhatsz pár dolgot a saját ötleteid szerint. Csodálatos dolog ez, én már nem tudnék enélkül meglenni. :)))

.........................................

 

kedo

 

dzsííííííííííííííííííííháááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

köszönöm ara!!!!!!!!!!!!

Én is nagyon örülök! Annyira várom már a közös beszélgetéseket, kalandokat!!!!!! Hatalmas hálát érzek!!!!!

..........................................

 

Ara

 

Csak egy javaslat: most jól tennéd, ha "megtanulnád" Chitaelon energiáját, mert nálam ő úgy szokott lenni, hogy jön, egy ideig van, akkor nagyon intenzív a jelenléte, aztán hetekig nem látom. De Achentielt is bármikor hívhatod. Idertahliané pedig szerintem kifejezetten közelebb van hozzád, mint hozzám, rokonságilag vagy energetikailag. A többieket meg majd meglátjuk, hogy akarnak-e nálad, veled valamit, vagy te behívod-e őket. :)))

..........................................

 

kedo

 

Ma reggel én is gyakoroltam megint. Ma már névtelenül hívtam a hozzám most legközelebb álló, vagy legkönnyebben elérhető, vagy akivel a leghatékonyabban gyakorolhatok létezőt. :))) Nem volt könnyű...Adamus sokkal könnyebb volt. Chitaelon jött. Most zöld ruhában. Nem láttam, hanem érzem a ruhája színét. Annyira de annyira nem tudom magamtól elkülöníteni, hogy olyan Ő nekem, mint a tökéletes semmi minden. Sokat beszélt, de nem értem. Olyan közeli és mégis távoli....Érdekes nagyon. De örülök, hogy Vele gyakorolhatok. Teljesen más a jelenléte, mint Adamusé. Adamus sokkal erősebb nálam. Chitaelon meg olyan, mintha nem lenne, de mégis itt van. Lesz melóm, biztos :)) Próbáltunk együtt mozogni. Derékból kezdtem mocorogni, de előre dőltem :))) Aztán magamtól ültem vissza :))). Kértem, hogy lélegezzünk inkább együtt, hogy "szokjuk" egymást. Na az nagyon jó volt. Mintha ketten ültem volna az ágyon, és együtt éreztem a kettősséget. A kezeimben nagyon éreztem Őt. Valami olyasmi info is jött, hogy együtt rajzolunk. 

Hát ez az élmény is nagyon klassz volt, de a tegnap reggeli az hatalmas siker volt. Adamust nagyon éreztem. Nagyon ismerős volt és erejénél fogva nagyon érezhető. 

Most párszor felmerült bennem a gondolat: képzelődöm, vagy tényleg beszélgetünk?

............................................

 

Ara

 

Szerintem nem kéne azt a fogalmat, hogy "képzelődöm" ellátni egy degradáló címkével. Amit képzelünk, szerintem nem sokban különbözik a "valóságtól": mihelyt elképzeled, létezik, nem? Különben is, mint tuggyuk, a valóság is csak illúzió, és objektív valóság nem létezik, csak mindenkinek a saját szubjektív valósága. Tehát: amit képzelsz, az a valóság. Pont.

Én is próbáltam ezt a mozgatós dolgot az elején hetekig, de nekem nem volt az igazi. Jó érzés volt, de közben rájöttem, hogy nekem nem ez lesz az, ahogyan együtt tudunk működni. Próbáltam az írást is, végül is Adamusszal ezt gyakoroltuk a legelején, de azt is nehézkesnek éreztem. Ami nekem jól bejött, az érzés és a képek. Próbálgasd te is többféle módon, nem lehet előre tudni, hogy melyik az az út, ahogyan a legjobban fog menni.

.............................................

 

kedo

 

Álmodtam. Álmomban eljött hozzám Idertahliané. Nagyon női energiát hordoz. Először talán januárban éreztem őt, játékos, üde, friss, áradó jelenség. Arának árulta el a nevét, de éjjel nekem is elmondta. (Vagy az én nevem lenne?)

Egy medence szélén álltam, ahol megfürdetett. Tusolóval :))). Továbbmentünk, és e medence túlsó felén talán, de lehet, hogy teljesen máshol volt, egy kisebb medence, vagy olyan lábmosó, pocskoló féle volt, tiszta vízzel az alján, a túloldalon pedig felfestve a szivárvány színei a medence alján/szélén, jól látható, széles sávokban. 

Tőlem balra fent volt egy jó nagy tusolórózsa, és tudtam, hogy most a bizalmat gyakoroljuk. Eszembe jutott, mi lesz, ha túl forró, vagy túl hideg vízzel mosdat meg engem. Tudtam, hogy bíznom kell benne. A víz elindult, és egyáltalán nem volt sem meleg, sem hideg. Éreztem, ahogy a bőrömhöz ér, éreztem a vízsugár lágy simogatását. Innentől teljes volt a bizalom.

Sokat mesélt, de nem emlékszem semmire. Egész éjjel egy nevet ismételgetett/ismételgettem álmomban, ébredéskor egyaránt próbáltam megjegyezni. IDERTIALIANTE...szerintem csodálatos neve/nevem (?) van...bár számomra megjegyezhetetlen :))).

.............................................

 

kedo

 

Nekem ez most ugrott be, és biztos is vagyok benne, hogy: az Idertialiante az én nevem :)))))

Hülyén hangzik, de sztem meg pedig nem :))) Annyira egyértelmű: álmomban fürdettek (keresztelő) Viszont itt kétszer is. Az egyik tisztítás volt (nagy medence, sok vízzel, fürdetés), a másik "névadó" (bizalom, szivárvány színek, tiszta víz, amivel már "csak" le lettem locsolva, és az állandó, reggelig kitartó név gyakorlás...). Megkérdezem, de nem tudom, fognám-e a választ is....

Most azért kíváncsi is vagyok, meg nem is....tisztára Chitaelon energia.....Megkérdezem Tőle. 

hehe...van angyalnevem....:))) pedig mennyit vicceltem ezzel régebben a cseten :))))

........................................

 

Ara

 

A rímes rajzok azóta szépen szaporodnak. Többnyire mindketten érezzük a készítéskor az összehangolást, az éteri támogatást. Ezúton is köszönjük azoknak a létezőknek a segítségét, akik az energiájukkal hozzájárulnak a művek létrehozásához. 2013 májusában pedig a Tinta Kiadó gondozásában Kibomló titkok címmel könyvformában is megjelent belőlük egy válogatás.

 


 

 

0
0
0
s2sdefault
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.
Powered by Komento