Judit és Ara 10. 07. 01-től

Ara

Judittal 2010 nyarán folyamatos, mindennapos levelezést folytattunk többféle témában, például: hogyan működtetjük ugyanazokat a programokat, vissza lehet-e ezeket vezetni a régmúltba, ahol megtalálva a gyökerét a sorozatosan ismételt konfrontációknak, fel lehetne oldani, át lehetne lényegíteni egy magasabb szinten. Napról napra, fokozatosan, jelenetenként tárult fel a történet. Most gyakorlatilag változatlanul közlöm, csak annyi kiegészítéssel, hogy azóta sok minden tisztázódott bennem. Részletek következnek az akkori levelezésünkből.

Judit

amit látok, és amin dolgozom a galaktikus történelem elcsúszásai alapján, hogy eljutottam oda, arra a pontomra, ahol  a nagylelkem eredendő, legelső elcsúszásom volt, ahol gyakorlatilag megtagadtam az eredendő sorsomat, még csak az érzés van meg, tehát a konkrét esemény, történetbe ágyazás nincs, de az érzés az tegnap előtt öntött el, még pedig ez:

elegem van, belefáradtam, hogy mindig jó legyek, mindig mindenben megfeleljek, és mindig mindenkinek csak segítsek, és végtelen fáradtságot, fásultságot éreztem, és csak sírtam, hogy én is rossz akarok lenni és szabad, szabad választást, szabad akaratot, és kipróbálni mindent, de mindent, akár jó, akár rossz, csak ne azt ami eddig az én sorsom volt eredetileg....

na ennyi egyelőre... szerinted?

 

Ara

Aha, nagyon meg tudlak érteni, nekem is volt ilyen "elegem van abból, hogy mindig én segítsek mindenkinek" érzésem. Ez szerintem teljesen természetes dolog, nem lehet mindig  a topon lenni, aki azt mondja, hogy mindig ott van, az hazudik, mert elfáradunk, tényleg.
Azt hiszem, szükségem lenne egy konkrét engedélyre tőled, hogy beléd nézhessek, milyen kapcsolódás lehetséges, vagy hogy milyen történésre lehet visszamenni, mert érzek egy gátat, egy akadályt, ami nyilván benned van, és megakadályoz nemcsak engem, de téged is abban, hogy átlássuk a helyzetet.

 

Judit

na majd lesz, ha meglesz az eredendőm, az elsőm, ami persze, hogy le van zárva, mert annyira durva, és én magam zártam le, én magam büntettem magam mikor rájöttem...

ezt már csak onnan tudom, hogy tudod átdolgoztam magam az egész képletemen, aztán utána most lettek kész a Beatrixék azzal az anyaggal, ami a végső megváltás, kegyelem földi és galaktikus kulcsait tartalmazza, két héttel a kiadás után engem már húzott oda valami, nem is tudtam, hogy ez létezik, és mikor megláttam, tudtam, hogy ezért mentem oda...

most végig mentem megint az összes csillagnemzetség összes elcsúszásán, ami a felkészítés maga  és most ott tartok, hogy kedden hajnalban elővettem az első CD-t, amivel az első eredendő elcsúszás gyökeréig visz vissza, amikor valójában kiesetem az eredendő sorsomból. Na az az érzés, amit írtam korábban, az az alatt jött fel, vagyis, nem csak úgy általában, hanem ez indított el, ez az érzéshalmaz, hogy kilépjek, hogy megtagadjam a sorsom... tehát egyelőre még csak az érzés van meg... De, a meditáció alatt csatlakozott hozzám a csillagtudatosságú lélekrészem, először csak az energiáját éreztem, majd megjelent a képe is, és annyira csodás volt, és gyönyörű, és a nevét is tudom, bár azt még nem merem leírni:) Ő kísér végig ezen az egész folyamaton, hogy kinyíljon az eredeti történet, ami miatt lezártam magam.... persze voltak még az után is, nyilván, ez csak az első eredendő lesz... a többi már csak arra az elcsúszásra rakódik, ahogy az ítélkezés is.... vagy ki tudja... ezt még nem látom, mert épp benne vagyok, de meg lesz az...

 

Ara

Szóval szükség van rá, hogy átdolgozd magadat a csillagnemzetségek elcsúszásain, de igazából ennek akkor lenne értelme, ha felismernéd, hogy az egyes elcsúszások a mai életedben pontosan mit jelentenek. Ha gondolod, számolj be róla, szívesen megbeszélem veled. Meg érdekel is.

 

Judit

hát persze, hogyne hisz az egész erről szól, mert pont azokat a programokat működtetjük, azok rángatják az életünket még akkor is, ha már azt hisszük mindenen átverekedtük magunkat, mármint a kisemberi személyiségrétegeinken. Hisz pont így jutottam el a csillagnemzetséghez, hogy 1,5 év teljes személyiséglebontásból kijőve 1-2 hónapra rá rájöttem, hogy ez nem kerek, mert az csak a kisemberi része volt (amit ebben az életemben vettem magamra, másoltam, hitrendszerek és egyszerűbb előzőéletbeli beragadások stb..) amikor rájöttem, hogy hoppá, akkor most jönnek a mélyebb cuccok, akkor jött be a képbe a csillagnemzetség, vagy fordítva, ki tudja... de lényeg, hogy odavezetődtem... de egyszerre látom ebben az életemben és a galaktikus történelmi léptékben, tudod, amint fent úgy lent elven, egyszerűen ahogy azt dolgoztam fel, láttam meg a sajátomat, ami most is hat rám abból... na ennek vagyok most a finishében, ahol a legeredendőbb gyökérig mentem vissza... és ez persze nagyon jól látszik, hisz erről is szól ez a mostani történet(a honlapon zajló), ez is mutatja, sőt, ez előtt két évvel ugyan ez valójában lezajlott csak más történetbe ágyazva, más szereplőkkel, de dettó ugyan ez a történet, még talán napra pontosan is, ennél vettem észre többek között a ciklikusságot az életemben, így találtam rá a maja naptárra is...

szóval a történet, hogy jön egy kristálytiszta idea, vetítődni kezd bennem, eszméletlen erővel áthat, becsapódik, meglátom az egészet, és elindulok,  és 1 hónap alatt már fizikailag is megteremtődik, szóval csodás idea, csodásan lehozva az anyagba és csak boldogan élvezni kéne a teremtésünket és tapasztalni, játszani benne, ezen a ponton van egy közvetlen társ, akiben teljesen megbízom, és segédkezik is az elején, legalább is úgy tűnik, majd szépen lassan kiderül, hogy nem is annyira kedvel, és nem is azt akarja ebből a teremtésből mint amiért létrejött, és kiderül az irigység, az hogy nem bírja elviselni azt amilyen vagyok, amit mutatok, amit csinálok és ahogy… ez megtörtént két évvel ezelőtt egy teremtésemnél, és szakasztott ugyan azzal a forgatókönyvvel megtörtént most is.

naná, hogy látom, csak még azt nem látom, hogy mégis milyen elcsúszásnak a forgatókönyvét futtatom folyamatosan, míg meg nem látom, mit működtetek, talán én csináltam ugyan ezt, amit most másokon keresztül kapok folyamatosan vissza, mint magam büntetése azért amit tettem? Már erre is gondoltam...

szerinted?

 mit árulhattam el vajon irigységből ennyire ocsmányul, mert hát itt egy csodás teremtés alatt rezeg a léc ilyenkor, és ha azt mondom, hogy az Eredendő bűnömig megyek vissza, akkor ez valójában valami bukott témakör lehet, nem? Szóval valami nagyon komoly, ha ilyen mélyen hat még most is... és büntetem magam...

nah. ez van, így milyen a kép?:)))

 

Ara

Valami nagyon megrázót érzek. Egy érzés átjött veled kapcsolatban, ami erre az elcsúszásra vonatkozott. Biztos, hogy nagyon komoly. Adsz rá engedélyt, hogy belemenjek veled együtt? Este, ha lefekszem, megcsinálnám, és jó lenne, ha te is ott lennél.

 

Judit

óóó. persze, gyere!!! engedély megadva!!!

 

Ara

Tegnap este igazából nem történt semmi különös, de kaptam két képet, és azt a gondolatot, hogy még lehet benne előre menni. Először is kézen fogtalak téged, aztán egymással szemben álltunk, és összeolvadtunk - gondoltam, ez már jól kezdődik, a te szemeddel láthatok, rendben van. Az első képet tovább tart leírni szerintem, mint amennyit láttam belőle. Egy nem földi táj volt, ebben biztos vagyok, mert ilyesféle képződményeket nem láttam a Földön, sohasem láttam még ilyet. Fekete sziklaszerűségek voltak, hegyesek és laposak, fűrészes éllel és heggyel, sok kiemelkedő csúccsal, mind egy irányban, vízszintesen. Egymás fölött több rétegben voltak ezek a csipkésen éles szélű fekete dolgok, egy magas hegy tetejéig. A hegy alján félig háttal állt egy kék ruhás, hosszú fekete hajú lány, a haja egy varkocsba be volt fonva, egészen eltörpült a hatalmas természeti képződmény tövében. Olyan volt a mozdulata, mintha valahova be akarna menni, de nem láttam, hogy mi van ott, egy barlang nyílása vagy egy kapuféleség, csak a nagy feketeséget láttam. Hát szerintem itt lehet majd folytatni, mert ha a lány oda bemegy, valamit találni fog. De nem tudtam tisztábban látni, mintha valami akadály lett volna előttem - lehet, hogy ezt az akadályt te emelted, mert itt véget ért a kép.
A másik kép egy élőlény szeme volt, megint csak nem földi. Egy hatalmas szempár, olyasmi, mint a koboldmakié.
De mégsem ilyen volt, csak az egyezett, hogy hatalmas, kerek, domború szem, de a pupillája függőleges csík volt, mint a macskáé vagy a kígyóé, és zöld volt, világos sárgászöld. És a kifejezése volt nagyon fontos: a kétségbeesés miatt a felső szemhéja kissé rálógott, tisztán lehetett érezni benne a kétségbeesést.
No ennyi, ha gondolod, lehet folytatni. Persze, naiv elképzelés volt, hogy egy ekkora akadály mindjárt megnyílik előttem, de ha szép lassan beengedsz abba a hegybe, talán közösen meglátunk valamit. Esetleg nem volt valami álmod az éjjel? Hátha van egy-két momentum a mai álmodban, amit összefüggésbe lehet hozni ezzel.

 

Judit

húúú, azt a mindenit, köszönöm, bár még semmi konkrét, de sejtéseim már vannak, főleg a szempár miatt, és az a táj, hát, még az is lehet, hogy meglesz...

hány óra körül volt ez, hogy nálam voltál?

 

Ara

Volt már 11, mire ágyba jutottam, és szerintem éjfélig ki-bejártam nálad, illetve volt, amikor a rád vonatkozó képben voltam, meg volt, amikor úgy éreztem, hogy csinálnom kell egy csakranyitást, hogy én magam nyitottabb legyek, no és utána jött még a makis kép, aztán pedig már bealudtam. De szerintem itt mindegy az idő, mert ezek olyan dolgok, amikben pont nem létezik a lineáris idő. No kíváncsi leszek a folytatásra.

 

Ara

Tegnap bementünk a hegybe. Úgy kezdődött, hogy jött Achentiel, átölelt kettőnket, hatalmas fehér szárnyai nőttek, felemelkedett velünk a levegőbe és kis falvak, hegyek, dombok, tavak, folyók fölött repültünk, amolyan szép magyaros, Kárpát-medencei táj fölött. Ahogy szárnyaltunk, ránéztem az arcára, és nagyon komoly és méltóságteljes volt, ritkán látom ennyire angyalszerűnek, inkább az emberi arcát szokta nekem mutatni. Te pedig behunytad a szemed, és teljesen átszellemült volt az arcod. Jobbra repültünk, kelet felé, nem tudom, van-e ennek jelentősége.
Fehéres-szürke sziklás hegyoldal fölött repültünk át, teljesen úgy nézett ki, mint egy földi hegy, az Alpok vagy bármi más sziklái. A másik oldalon pedig ott voltak a vízszintes, fűrészes élű, csúcsos fekete sziklafélék. Máris ott voltunk az alján, egy óriási kapuval szemben. Bronzszínű volt, és nagyon dús faragványok díszítették, főleg emberi alakok, nagyon hasonlított pár részlet Rodinnek a Pokol kapuja szobrához, de csak a kiemelkedő domborművekben, ez nem pokolkapu volt, hanem egy hatalmas birodalom bevezető nyílása. Magasan volt egy oroszlánkarmos kilincs, azt Achentiel kinyitotta, és beléptünk. Egy hatalmas, magas barlangba értünk, ahol rengeteg faragott oszlop tartotta a mennyezetet, látszott, hogy a művészet és a gazdagság irányította azokat, akik építették. Az oszlopok nem külön álltak, hanem a benti sziklából faragták ki őket, hasonlóan a petrai sziklavároshoz. A benti teret szinte teljesen elfoglalta egy belső tó, amin nagyon sok csónak állt, amiknek az orra felcsúcsosodott, ezek is dúsan faragottak voltak, hasonlítottak a velencei gondolákra, és színesre festették őket, de szolidan, szerintem nagyon ízlésesen.
No a mai ennyi. A helyszín kezd alakulni. Hm?

 

Judit

hát bizony most szégyenkezhetnék, ha még lenne bennem ilyen hitrendszer, de mivel nincs szerencsére, így bevallom, hogy basszus, nagyon mélyen magható az a csodás képsor, amit Te látsz és elmesélsz, de hihetetlen mód, az ég világon semmi de semmi nem jön, és fogalmam sincs semmiről.

Az biztos, hogy miközben olvastalak, olyan bizsergő energiák voltak körülöttem, tiszta egy merő libabőr voltam, és hideg-meleg jött egyszerre, de semmi más... utána egy kicsit kiültem a kertbe, belemélázva a látott képeidbe, egyetlen egy szó tolult az agyamba, Denebola...

ezt megnéztem, mi a csuda, ez egy csillag, még pedig egyrészt a Szárnyas Oroszlánok egyik beavató csillaga, ahol igen komoly próbának van kitéve az a személy, akinek vezetői szerepe lenne majd később. Az ott egy olyan próbatér, ahol, mint egy tükörteremben minden arról szól, hogy viselkedik, reagál az illető a különböző szituációkban, képes e megmaradni bölcs vezetőnek, vagy netán elbukik.

A másik vetülete, hogy egyben a macska csillagcsaládnak is az egyik csillaga, A macskák az Istennő harcosai, egy yin energetikát képviselnek, és az a feladatunk, hogy a szárnyas oroszlán vezetőt, uralkodót védjék, kísérjék.

Persze mint kiderült ez nekem bevetül, de már nem emlékeztem rá, hogy olvastam, mert az még az elején volt...

de hogy ennek van e köze ahhoz amit te láttál, vagy egyáltalán bármihez is, nem tudom... minden esetre ez volt az egyetlen szó ami a tudatomba bekúszott, amúgy se kép se hang egyelőre...

viszont nagyon szépeket írsz, ámulok, bámulok, és oda vagyok teljesen, kár, hogy nekem ebből semmi sincs meg, biztos klassz érzés, tapasztalás lehet:)

 

Ara

Azt érzem, hogy nagyon az elején vagyunk valaminek. Engem kezd egyre jobban érdekelni, mi is fog történni, és hát ebéd után, amikor ledőltem egy negyedórára, spontán folytatódott a képsor: én beszálltam az egyik gondolába, majd te is, Achentiel előre állt, előre nézve, és egy amolyan Shrekhez hasonlító, csak csúnyább zöld lény elkezdett hátul evezni. Szorongás látszott rajtad, én megfogtam a kezedet. Elkezdtünk siklani egy folyosószerűségben, aminek a falain fáklyák égtek.
Szóval szerintem azért nem igazán jön neked még info, azért nincs fogalmad semmiről se, merthogy ugye le vagy zárva. Ugyanezért tudunk ilyen szakaszosan bemenni ebbe a hegybe, mert érzem, ahogy szakaszosan engeded feltárni azt, amiért ide be kell mennünk. Gőzöm nincs, mi köze ennek a Denebolához, de remélem, kiderül, mert ezekről a "véletlenül felmerült" szavakról tudjuk ugye, hogy nem véletlenek. Egyébként életemben most először találkoztam a Denebola nevével.
Namost bennem megvan a kíváncsiság, meg a késztetés, hogy folytassuk, és szívesen folytatom, amíg azt nem mondod, hogy most már állj, de szükséges lenne minden nap egy megerősítés tőled, hogy energetikailag részt veszel ebben. Hm?

 

Judit

jaj, köszi, nagyon aranyos vagy, meg látom Neked is izgi az egész, hát persze, hogy megerősítelek, hogy minden nap menjünk tovább együtt, haladjunk, aztán mesélj:)

hátha előbb utóbb a kicsi részemnek is kinyílik...

most ha jól értelek, ez egy olyan barlang, amibe azért megyünk befelé, mert ott láthatjuk meg, mi is az én sötétben, árnyákban lévő emlékem, ami? ??

látod mennyire le vagyok zárva, már azt is nehéz néha megfogalmaznom, hogy miért is kezdtük el, szóval ennyire gázul van becsukva valami bennem oda legbelülre... áhh, na ez van...:)

puszi

és köszi

akkor este:)

 

Ara

Hát amúgy nekem sincs gőzöm se semmiről, de valamiért jöttek ezek a képek, és Achentiel jelenléte mindenképpen a fontosságot jelenti (nagyon ritkán fordul elő, hogy nem rám vonatkozó képben szerepel) és a védelmet érzem felőle. Úgyhogy hajrá!

 

Ara

Kezd a dolog érdekessé válni számomra. Úgy látszik, nemcsak megfigyelőként vagyok jelen a történetben. Erre abból következtetek, hogy én is találkoztam valami gáttal vagy fallal, ami mögött a félelem lapul.
Ott tartottunk ugye, hogy hárman beszálltunk a gondolába, és egy sötét folyosón evezett velünk egy trollféle zöld lény. Csak mentünk, mentünk, és semmi sem változott, már kezdtem unni, és gondoltam: lapozzunk, érkezzünk már meg valahova. Valami zöldes színű csuklyás köpönyeg volt rajtunk. Ekkor te átváltoztál. Hát nem tudom, hogy az befolyással lehetett-e rám, amit mondtál,  hogy oroszlán csillagkép meg macska, de egy amolyan emberféle nőstényoroszlánná változtál, megtartva a felemelkedett emberi alkatot, de a fejed, kezed macskává alakult. A zöld csuklya rajtad maradt. Ezután én is átváltoztam, kígyólénnyé. Rendes kígyófejem lett, pikkelyes lett a testem, de nekem is megtartotta a testem az emberi alkatot. Nah, jól van, elcsodálkoztam, de mentünk tovább. Ekkor tudtam, hogy a barlang folyója, amin eveztünk, egy hatalmas vízesésbe megy át, valahogy előrerepültem vagy mi, és megláttam, hogy több száz méter mélybe zuhog le a víz, tehát ki kell szállnunk a csónakból. Meg is álltunk, kikötöttünk. Snitt, vége. Nem tudtam tovább haladni, mert valami érthetetlen félelem kezdett kúszni bennem. Próbáltam lecsendesíteni, mondván, ez nem az enyém, akkor pár pillanatra meg is nyugodtam, de nem tudott tovább folytatódni a kép, mert megint éreztem, hogy félelemből emelek magam elé falat. Arra gondoltam, hogy ha a te félelmedet érzem, akkor csak átveszem, és nekem nincs okom rá. De túl mélyen lakik az a félelem ahhoz, hogy a másé legyen. Sajnos, az enyém.
Hát, egyelőre nem értem. Úgy indult az egész, hogy a te régmúltadban keresünk valamit, ami megmutatja, mi az, amivel most konfrontálódsz az életedben. De úgy látszik, a dolog velem is összefüggésben van, vagy pedig két különböző történetet mutatnak meg nekünk összefonva, és mindketten levonhatunk majd belőle valami tanulságot. Csak nekem most már szembe kell néznem ezzel a félelemmel is. De most már mindenképpen folytatnom kell.

 

Judit

oké, ez egyre klasszabb... nekem persze látszólag még mindig semmi, de van egy erős sejtésem, hogy ugyan ez most is történik, mint egy misztériumjáték itt a kis valóságunkban is... szóval az, hogy együtt vagyunk abban a történetben talán egyáltalán nem véletlen, mint ahogy most is együtt vagyunk egy történetben:)))

mondjuk én most nagyon megerősödtem és sok-sok eddigi kételyem és bizonytalanságomon átbillentem és kristálytisztán látok sok mindent... azt is, hogy miért történik ami most zajlik a világomban, és mivel ez amit elkezdtem magamban feltárni, azt  a nagyon mélyet, arra elvileg 1 hétnek elégnek kéne lenni, de az alatt folyamatosan minden jelez azzal kapcsolatban és segítve vagyok, mint ahogy általd és Achentiel által is, meg a magam oldaláról is... szóval na, ugorjunk bele abba a nagy félelemcuccba, aztán lássuk már meg, mi a csudát is csináltunk, vagyis bocs, csináltam, hogy ennyire keményen lezártam... esküszöm, már mindent de mindent megbántam, még azt is amit el sem követtem,:))) és mindent fel is oldottam, meg is bocsátottam magamnak...

ahány halálnemet pl én már végignéztem, szóval el nem tudom képzelni mi jöhet még, ami ennyire gát lenne...

bocs, most már teljesen megnyílok, hátha neked is erőt ad:)))

akkor este?

 

Ara

No tegnap este végül is semmi sem történt ez irányban, mert amikor az utolsó levelet megírtam, elkezdett fájni a gyomrom, ami egy borzalmas rossz közérzettel párosult - hát alighanem megfeküdte valami a gyomromat, aminek csak egy része lehetett a diós tészta. Úgyhogy ledőltem, és a fizikai testemmel foglalkoztam.  Aztán meg ment a hasam, úgyhogy járkáltam a vécére éjfélig, amíg ki nem tisztult belőlem. Reggel korán kellett volna kelnem, és nem bírtam felkelni, annyira gyenge voltam. De most már alakulok, kicsit összeszedtem magam, meg Achentiel is segített az energiájával (ő gyógyító is, mindig jelentkezik, amikor valaki beteg) majd este folytatjuk, jó?

Van valami konkrét, amit megláttál?

 

Judit

hát nem csak a sajátomat, hanem az egész galaktikusat, hogy mindig ugyan az történik mindenkivel, mindenki ugyan azt a programot futtatja unos untalan, csak mindig más szerepkörben, így előbb utóbb mindenki végig megy az összes oldaláról.

Ez a galaktikus történelem első fejezete,- ami már lezajlott nálam 2 éve, és most a honlappal kapcsolatban-, ugyan az a történet, forgatókönyv, érzéshalmaz. De ez csak az első galaktikus háború, ahogy az egész kezdődött, a teremtés után, majd még lesz egy fejezet, ahol már  a bukott erők fognak egyesülni a teremtővel szemben, egy hármas szövetségben. Valószínűleg azt is lefogjuk játszani, de az már nem lehet majd ennyire durva, mert abban már tudatosan leszek, leszünk benne, az egész azért történik és játszódik le, mert ebből lehet majd meglátni és felismerni mindenkinek, hogy mit működtet a kollektív sorsból automatikusan, vagyis milyen oldalról és hogyan éli de ugyan azt a drámát eszméletlen rég óta... talán….

kezd egyébként gyanus lenni, hogy van e ott nekem valami ahova most együtt tartunk, és lehet hogy azért nem emlékszem, mert nekem nincs is mire? Már ez is megfordult érzésként bennem, nem tudom... mert vajon akkor miért is látom ezt annyira kristálytisztán és miért feladatom ezt az egészet iderakni, levezényelni és majd ezen keresztül kivezetni ebből a drámacsapdából az embereket? nem tudom, ez még nem bomlott kiJ

de azért menjünk csak tovább, én teljes szívemmel megyek, ha van valami ott, amitől félni kell, akkor is belenézek, jó? ott leszek teljes lényemmel, aztán meglátjuk, vagyis Te. :)

 

Ara

Folytatódik a történet. Ott tartottunk, hogy ültünk  a gondolában, te mint oroszlánnő, én mint kígyó, de nem tudtam eldönteni, hogy férfi vagyok-e vagy nő. Achentiel nekünk háttal állt a gondola orrában, előre nézve, és a zöld trollféle evezett hátul. És ekkor éreztem valamit, amit az a lény érzett, aki voltam. Haragot, bosszúvágyat, és rákészülést valami nagy dologra. Achentiel hátranézett rám, és komoran bólintott (ez azt jelenti: nyugtázta, hogy én, Ara, tudom, mi folyt le akkor a kígyólényben, azt az érzést érzem, amit akkor).
Kikötöttünk a vízesés előtt, messzebbről lehetett hallani, ahogy a sötétben zuhog le a víz a mélybe. Egy kisebb térség volt ott és jobbra egy alacsony boltív, kétoldalt szépen faragott oszlopokkal és virágmintásra faragott kerettel, arannyal be volt vonva ez a keret és az oszlopok. Te meg én mentünk be, Achentiel hátramaradt, egy mozdulattal betessékelve minket. Egy rövid folyosószerűség után hatalmas terembe érkeztünk, és máris szembetalálkoztunk egy óriási fekete sárkánnyal, csak a feje háromszor akkora volt, mint én. És azonnal támadott. Én ekkor már nem kígyólény voltam, hanem fekete hajú, alacsony termetű fiatal férfi, de azt hiszem, a kígyólény megtestesítője, tehát ugyanaz a személy, csak más testben. És itt is az érzések voltak dominánsak: a harag, a küzdelem vágya, a győzni akarás, és a biztos tudat, hogy le kell győznöm a sárkányt, és le is tudom győzni. Egy üvegcséből valami fehér port szórtam át egy másik üvegbe (nem tudom, ennek milyen jelentősége van) majd a tenyerembe, és egy lendületes mozdulattal a sárkány feje felé hajítottam a port. Az szétterjedt a levegőben, mint egy felhő, a sárkány feje előtt. Ekkor már kard volt a kezemben, és elszökkentem az útból.
Nagyon izgalmas, de innen nem folytatódik a történet, gőzöm nincs egyelőre, mit történt később, és arról sincs, hogy közben te mit csináltál (itt most nem tudtam rád figyelni, túlságosan el voltam foglalva magammal meg a sárkánnyal, de te is ott voltál valahogy).
Az, hogy a történet kiről szól, még mindig kétesélyes, de már nem három. Lehet, hogy rólam, és az is lehet, hogy kettőnkről, de az már biztos, hogy nem csak rólad.

 

Judit

na mi újság, hogy állunk, volt folytatás?

most már igen csak fel vagyok csigázva, főleg hogy jött ez a sárkány, ez nagyon fura, kígyóság és sárkány egymás ellen? hm, és én mint oroszlán vagy macskaharcos..., érdekes. Most már ne hagyj kétségek között:)

 

Ara

Tegnap is meg tegnapelőtt is belealudtam a történetbe, nem folytatódott. Pedig kértem Achentielt, hogy ébresszen fel, ha nagyon mélyre csúszom, de nem ébresztett. Alighanem valami nagy gát van bennem is. Pedig végiggondoltam, hogy na bumm, megöl a sárkány, és akkor mi van? Haltam már meg egyszer-kétszer.  Ma megpróbálom napközben, hátha akkor nem alszom el.

 

Judit

:))))

valami biztos történik, mert engem minden este olyan fél 11- fél 12 között valami eszméletlen ájulásszerűen húz az eszméletlenségbe, de nem sima álmosság, hanem beájulás tényleg, mint mikor menni kell a tudatomnak, ha akarom, ha nem... mert utána magamhoz térek egy idő után, és olvasok, tevékeny vagyok ezerrel... szóval lehet, hogy egyelőre olyan gát van, ami miatt inkább beájulunk, csak ne tudjuk mi történik?

attól az még energetikailag biztos zajlik és majd talán ha készek vagyunk rá, akkor a tudatosban is megjelenik?

 

Ara

Aha, pont ez van velem is, egyik pillanatban benne vagyok a történetben, felveszem a ritmust, aztán a következőben már reggel ébredek. És pont ugyanebben az időszakban. Hümmm. Érdekes dolgok ezek. Biztos vagyok benne most már, hogy nagyon fontos. Kíváncsi vagyok rá, mikor jelenik meg tudatosan, és hogyan. Mindenesetre ma ha lesz egy szabad félórám vagy órám, akkor megpróbálom.

 

Ara

Nnna Judit, valamit megfogtam, de még nem teljesen tudom, mit.
Ott hagytuk abba, hogy valami fehér port hajítottam a sárkány felé, ami kis felhővé alakulva szétterjedt a levegőben, majd elugrottam a támadó sárkányfej elől. A por nagyon marta a sárkány szemét, mert felüvöltött, és megrázta a fejét, majd utána a kíntól folyamatosan, nyögve üvöltözött. Balra néztem, ahol a bejárat mellett te álltál, a fal mellé lapulva. A hosszú, csuklyás köpeny takarta a testedet és a fejedet, de éreztem felőled a kegyetlen, ádáz indulatot. Előredőlve valamilyen varázsmozdulatokat végeztél a kezeddel, csillámok szálltak felfelé a kezedből - majd eltűntél, láthatatlanná váltál. Nem tudom egyelőre, hová lettél: hogy jelen maradtál, csak láthatatlanul, vagy pedig megszöktél, átdimenzionáltál valahová. Én jobb felé ugrottam, ekkor már a kezemben karddal, amit döbbenten leeresztettem, amikor megláttam, hogy a sárkány le van láncolva. Egy leláncolt fogoly ellen harcoltam! A sárkány még mindig kínban rázta, ingatta a fejét, valószínűleg megvakult a portól, lehet, hogy csak ideiglenesen, nem tudom.
Ekkor megláttam jobb felől, hogy a sárkány barlangjába besüt a nap: boltívek sora, és karcsú, csavart oszlopok nyitottak utat egy kertbe. Változott a kép, egy hatalmas kastély dísztermében voltam többekkel együtt, és a mélyből tisztán lehetett érezni a sárkány elgyötört fájdalmát, és a szíve dobbanására dobogott a föld alattam.
A kép ennyi mára. A hozzá fűződő gondolatok, érzések: port hintettem a sárkány szemébe. Ez a hazugság szinonimája. Hazudtam tehát valami nagy dologban. Aztán rájöttem, hogy egy leláncolt, tehetetlen, megkínzott élőlény ellen harcolok. Ez annyira megdöbbentett, hogy képtelen voltam tovább folytatni a harcot. Aztán a kastélyban sokan voltak, és mindenki érezte a mélyből áradó fájdalmat, mindenkiben nyomot hagyott: ez egy olyan világ volt, aminek az alaphangját a sárkány fájdalma adta meg.
És hogy te hova lettél? Mi volt ez az eltűnés, cserbenhagyás, vagy valami egyéb? És micsoda a sárkány, mit jelent? Többször is feltettem a kérdést már, hogy mit jelképez a sárkány, de még nem kaptam választ.
Hm, mit gondolsz?

 

Ara

Ne tudd meg, mennyire kikészültem. Nem is gondoltam volna. Amikor hozzáfogtam délután, lefeküdtem, gondolván, legalább pihenek egy kicsit közben. Elkezdett remegni a lábamban egy ín, és még vigyorogtam is magamon: "remeg az ina", "inába száll a bátorsága" eléggé közkeletű szólások. Az elején több olyan kép előjött, ami a bátorsággal, a félelemmel való szembenézéssel kapcsolatos, ezeket megszemléltem, elengedtem, de időnként éreztem a mélyből feltörő félelmet. Aztán mondtam, hajrá, fogjunk hozzá. És amikor befejeztem, leültem megírni neked, azóta mintha fejbe vágtak volna, nyomást éreztem a fejemen, és azt a rettentő mély bánatot - kivett belőlem minden erőt.
Haragból, bosszúvágyból hazudtam valakinek, akinek ezzel óriási fájdalmat okoztam. Ezt a fájdalmat érzem most, hogy állandóan sírhatnékom van tőle. És ezzel a hazugsággal nemcsak egy embernek, hanem valahogy egy egész világnak vagy egy népnek, de legalábbis sok embernek a hosszú ideig tartó fájdalmát okoztam.
Ezzel féltem én szembenézni. Nagyon fáj most, és még nem tudom elengedni.

 

Judit

érzem, hogy írni kéne Neked, de egyszerűen nem tudok mit, mert fogalmam sincs semmiről...

bocs, ha leléptem a történetből, ez a valóságban, a jelenben soha de soha nem esne már meg, és az sem, hogy bármilyen haragot, dühöt érezzek... bármit is tettem, most bocsátom meg magamnak, mint az eddigieket is, hisz abban a pillanatban pont annyi tellett tőlem, és már tuti, hogy nagyon sokszor meg is büntettem saját magam az összes tettemért, a galaxis bármely pontján, és bármilyen időben történt...  nagyon erősen érzem ezt most egy pár napja, hogy egyszerűen nem jön semmi, nem érzek semmit... mert ami jön és itt van a jelenben abban a pillanatban írom felül és dolgozom fel, és engedem el...

nem tudom ebben a pillanatban ez jön most belőlem, aztán ki tudja mi fog majd kinyílni, és mikor, akkor azt ott abban  a pillanatban fogom rendbe tenni... rájöttem, hogy annyira itt vagyunk (vagyok) már a jelen legmagasabb frekvenciáiban, hogy bármit át lehet írni, átíródik egy szemhunyás alatt, nem kell megszenvedni vele, egyszerűen így döntök és az energia támogat, és akkor az történik. Ezt most nem fejből mondom, hanem pár napja ezt tapasztalom, minél több időt foglalkozom az energiákkal, miközben kezelek, velem is történik az átírás, és  nagyon oda kell figyelnem mire gondolok, mert ott van egyből, így csak tiszta mehet kifelé, ha nem akarom szívatni magam :)

eszméletlen ébernek kell lenni.

 

Ara

Mindenesetre én folytatom. Azt hiszem, hogy mivel érintett vagyok, először a magam részét kell feldolgoznom, átélnem, rendbe raknom, aztán jöhet a te részed. Valószínű, hogy pont emiatt váltam most én főszereplővé, hiszen amíg nem tudom, hogy nekem mi volt a szerepem a történetben, addig nem tudok jól rálátni a tiédre. De továbbra is az az érzésem, hogy valójában nem váltál epizódszereplővé, csak most még nem teljesen rád fókuszálok.
Azóta is hallom a sárkány szívdobbanásait a mélyből, és minden egyes dobbanás a bánatot és fájdalmat eleveníti fel. Hogy lehet egy olyan világon élni, aminek a mélyében a szívet tépő bánat lakik??? Márpedig ez a világ ilyen...
Este megpróbálom folytatni. Tarts velem. És éberség. :)))

 

Judit

várjál, változott a kép!!!

mert mond meg nekem, hogy mi annak a valószínűsége, hogy egy olyan mesefilmet kezdünk el nézni, aminek a címe: hogyan nevelem a sárkányom.

a lényeg, hogy a sárkányok támadják a vikingeket, de az egyik viking fiú, aki megsebesít egy sárkányt a harcban megsajnálja, mert olyan különlegeset még sose láttak, és annyira elesetté válik, és szembe száll a többiekkel, hogy megvédje a sárkányát, megyek nézni, mert ez csak az eleje, és ez tuti nekem szól, ha máshogy nem sikerül feltárnom, akkor így látok meg dolgokat, így kell a tudtomra adni,  ezt már megszoktam, hogy mindig  mindenre figyelek a külvilágomban is, mert ott is megjelenhet, amit fel kell ismernem.

 na mentem, és este ott leszek, ölellek nagyon

 

Ara

Isten éltesse a szinkronicitást. :D

 

Ara

Este a szívemmel kellett foglalkoznom. Délutántól folyamatosan egyre fáradtabb lettem, végül mire lefeküdtem, halálos kimerültség vett erőt rajtam, ami a szívcsakrából indult ki, és az egész testemre kiterjedt. Egyszer már átéltem ilyet pár évvel ezelőtt, amikor volt egy szívritmuszavarom: akkor kihagyott, majd óriásit dobbant a szívem, ezt kb félórán keresztül csinálta, aztán elkezdett remegni, alig-alig rezdülve, de nagyon gyorsan, még egy negyedóráig. Persze egyedül voltam, segítség nélkül. No, ez után volt az, hogy olyan halálosan kimerült voltam, hogy még a kezemet is alig bírtam felemelni. Meg tegnap este. Feküdtem az ágyon, és majd meghaltam a fáradtságtól. A fájdalom és a bánat pont a szívcsakrát terheli meg, és amit tegnap átéltem, hát nem semmi volt. Úgyhogy elkezdtem foglalkozni a csakráimmal, végignyitogattam őket, és a szívcsakrát különösen megpátyolgattam. Aztán amikor már éreztem azt a mindent betöltő szeretetet, akkor odaküldtem az egészet a sárkánynak, és ez nagyon jó volt.
Ma reggelre meg egy nagyon fájdalmas pattanáskezdemény nőtt hajszálpontosan a homlokcsakrám közepére. Valami van még, ami fel akarja tárni magát, amit még nem látok meg, és robbanásszerűen ki fog törni. Anyááááám, mi jöhet még?????

 

Ara

Te Judit, azt mondtad, hogy átdolgoztad magadon az egész galaktikus történelmet, és különösen érzésben élted át. Neked is ilyen megterhelő volt fizikailag? Mert erre nem számítottam, hogy ennyire meg fog viselni. Persze neked jóval erősebb a fizikumod, mint az enyém. Ez a tegnapi, ez valami hihetetlen volt.
De most már nincs visszaút, nem állhatok le. Milyen hazugság volt az, amivel egy egész népet lelki nyomorba döntöttem? Kit vagy mit jelképez a sárkány? És hogyan tudom most ezt az egész tragédiát feloldani? Tudnom kell a választ, ha beledöglök is.

 

Judit

hát szívem, igen, kemény volt... rengeteget sírtam és volt ami piszok mélyen érintett meg, azt hittem belehülyülök néha...

de már nagyon megedződtem, most már el sem tudok képzelni olyan durvát, ami levenne a lábamról... bár, látod, ez a salamon pecsét... na az olyan volt, ott majdnem elájultam, annyira ütött, és 2 hétig voltam utána beteg, nagyon komolyan...

Amúgy Beatrixék amikor hozták le a galaktikus és földi kulcsokat, az kb 1,5 év volt, és képzeld, szegény Beatrixnak végig, amíg le nem jött minden, végig a szájában volt valami írtózatos fekélyszerű, ami semmitől sem gyógyult (pedig elhiheted, hogy ők aztán értenek a gyógyításhoz és kapcsolataik is vannak), de az egészet magán átégetve, magán átdolgozva kellett lehozni, mert ez jelenti azt hogy lejön a fizikaiba, és addig nem múlt el neki, amíg nem lettek kész az összes nemzetség kegyelmi kulcsaival. Nagyon durva, nem?

szóval, ha így nézem, akkor ahhoz képest semmi, amiken eddig én keresztül mentem, mert az többnyire csak személyes, de gondolj bele, neki mekkora ereje lehet, hogy az egész galaktikus elcsúszásokat bírta saját magán áttolni... le a kalappal, én azóta csak mélyen tisztelgek előtte gondolatban, mert fogalma sincs ennek a lüke emberiségnek, mit tett meg értük csak ez a kis nő egyes egyedül... és soha nem fog érte se elismerést, se hálát kapni, egyszerűen csak tudja, hogy ezt neki kellett megtennie, mert ezt vállalta, és ő volt rá képes...

nah, ha így nézed, akkor mennyire nehéz elengedni azt az érzést, és megbocsátani saját magadnak?

majd holnap, ha összeszedettebb leszek, leírom a sárkányok történetét röviden, az még inkább meg fog nyugtatni, mert nagyon csúnyán árulták el a mindenséget, szóval nem ártatlan báránykák.... az lehet, hogy te meg én nem pont annak mentünk neki, de nagyon ocsmány dolgot műveltek az tuti....

 

Ara

Hát ha másképp nem megy, akkor így. Mindenesetre meglepetésként ért, hogy ebbe bele lehet betegedni, pedig tényleg most hogy mondtad, emlékszem, hogy már volt szó róla, hogy Beatrix se úszta meg fekélyek nélkül.
Ma egész nap szörnyen gyenge voltam, úgyhogy lehet, hogy megint bealszom. Meg valami úszkál a szememben, egész nap azt hittem, valami vékony hajtincs került a szemem elé, de nem, hiába hessegettem, az üvegtestben van valami nagyobb piszok vagy csomó, amitől nem látok jól.
No szép sárkányos álmokat....

 

Judit

mehet tovább, bár most nem tudom hol tartunk épp...

de hogy addig is könnyebb legyen Neked:

folyamatosan az jön, hogy ugye ezeket a különböző tetteinket ugyan valóban elkövettük, amire rá is döbbentünk, és ezért az én eddigi tapasztalatom szerint 3 féle módon cselekedhettünk a felismerés után.

Az első, hogy annyira megbüntetjük magunkat miatta, hogy létrehoztunk egy pecsétet magunkban, ami folyamatosan emlékeztet, és azt rajtunk kívül senki nem tudja kioldani. Ez a pecsét valójában egy karmikus büntetéssorozatot von maga után, vagyis ezzel az energiával folyamatosan újra, minden életünkben behúzzuk annak a történetnek a vezeklésformuláját. Ilyenkor ezt a pecsétét csak mi tudjuk feloldani, ha képesek vagyunk megtalálni a gyökér-tettet, és végre képesek vagyunk saját magunknak megbocsátani.

a második eset, ha annyira kiakad a lelkünk a tettünktől, hogy az a lélekrész szinte egy katatoniás, tetszhalott állapotba kerül, és befagy gyakorlatilag az időben. Ettől mi, a tovább menő lélekrész gyengébb, sérülékenyebb, érzékenyebb, mivel nem egész, egy nagy része hiányzik. Ez húzósabb, mert itt be kell hívni a tetszhalott részt, és nagyon finoman kell visszagyógyítani, valahogy visszaintegrálni, ez egy hosszabb folyamat.

A harmadik, és egyben azt hiszem a legnehezebb, de ennek van most itt az ideje, hogy bármi ami feljön, amire végre rálátásod lesz, hogy mit tettél, azt bevonod a kegyelembe, vagyis egyszerűen megengeded hogy a Krisztusi kegyelem feloldja, meggyógyítsa, vagy (fizikusan fogalmazva) a foton energia segítségével, vagyis az új fény/információ/energia spektrum által teljesen átíródjon. Látszólag ez a legegyszerűbb, és minden és mindenki ezt támogatná a saját érdekünkben, de az emberi elmének van egy olyan hitrendszere, hogy csak akkor kaphat meg valamit, ha azért jól megdolgozott, vagy kellőképpen megszenvedett. Pedig valójában, ha belegondolunk már rettentő sokszor megszenvedtük, és büntettük magunkat az összes tettünkért... most itt a vége, amikor végre kiléphetünk belőle, csak engedjük meg!

hát most ez jött

ölelés

 

Ara

Váó, nagyszerű, hogy ezt pont most írtad (áh, a véletlenek... :))). Ami nekem tegnapelőtt lejött, az a harmadik eset. Tegnap meg is írtam, úgyhogy most csak bemásolom neked.
A tegnapi:
A bulin beszéltünk arról, hogy te általánosságban és globálisan látsz mindent, én meg egyénekre lebontva, konkrétan. Most is ez zajlik. Te átfogóan átgyúrtad magadon a galaktikus történelmet, minden eseményt átélve, de nem egyénileg vettél részt benne, nem konkrétan a te személyed által akkor megélt eseményeket láttad. Én meg azt tudom, hogy én magam mit tettem, mit éreztem. Az érzések annyira élők és erősek, hogy végiggázolnak rajtam, szinte beledöngölnek a földbe. És ezek az átélések most párosultak olyan testi tünetekkel, hogy alig élek. A menzesz borzasztó erővel tört rám, és óránként le kell feküdnöm pár percre, mert úgy érzem, elájulok a gép előtt ülve. Iszonyú fáradt vagyok. Ja és négy óriási mérges pattanás nőtt az arcomon, az egyik a homlokcsakrámon, még szerencse, hogy nem kell emberek közé mennem, mert rettenetesen nézek ki. Hát úgy látszik, tisztulok minden szinten.
Folytattam a történetet. A kérdés kérdés maradt, hogy mi volt a hazugság és hogy mit jelképez a sárkány. De most tudom, mi történt utána.
Tudom, milyen kivert kutyának és magányos farkasnak lenni. Tudom, milyen az, amikor elfordulnak tőlem a társaim, bevágják az orrom előtt az ajtót, mert arra sem tartanak érdemesnek, hogy hozzám szóljanak. Megvetnek, lenéznek, kiközösítenek azért, amit tettem. S én csak bolyongok magányosan, kitaszítottként, ugyanazt az iszonyú fájdalmat hordozva a szívemben, amit a sárkány érzett, és ami minden szívdobbanásával feláradt a mélyből, hogy egy egész bolygó erre a fájdalomra rezdüljön. Azt hiszem, életeken keresztül így volt, át kellett élnem, meg kellett tapasztalnom a magány legmélyét, miközben egy egész bolygó fájdalmát hordoztam magamban. Végül farkasként álltam egy tengerparton, a hullámok csendesen simultak a lábam elé, és vonítottam a kíntól: azt a gyötrelmet, ami akkora súlyként nehezedett a belsőmre, felüvöltöttem a holdra.
Delfinek úsztak ki egészen a partig, és hívtak be a vízbe magukhoz. Belábaltam a vízbe,  hozzásimultam egyikükhöz, és átjárta a bensőmet a szeretetük. Elfogadtak engem úgy, ahogy vagyok, olyannak, amilyen vagyok, feltétel nélkül, a bűnöm felemlegetése nélkül. Átölelt a szeretetük és átáradt rajtam, feloldva és kimosva a fájdalmat, és ömlött a könnyem a hálától, hogy engem, engem szeretnek. Hosszú hajú lánnyá változtam, és átölelve azt a delfint, akihez először hozzásimultam, beúsztam velük a tenger mélyébe. Lefelé, a mélybe, egy olyan hazába, ami a tiszta szeretet.

 

Judit

oké, ez klassz, akkor folytassuk ott, hogy a sárkányok esete:

 és nézzük megint a honlap történetét, ahol a szereplők között szintén ott volt deklaráltan is a sárkány minőség és mi hogyan viszonyultunk hozzá.... ugyan azt tette, mint az alaptörténetben,  nekiment annak a csodás teremtésnek ami közvetlenül a forrásból jött, és talán irigységből és talán nem is tudatos hatalomvágyból (a figyelem folyamatos elvonása is hatalom valamilyen szinten…)nem értett egyet az alapideával, és mintha ellene ment volna és bárki ellen.... stb... nem folytatom, láttuk a történetet, és nem is ez a lényeg. Aztán mi erre hogy reagáltunk? Kizártuk, elkülönítettük, és most ott bolyong oda kint, nem tudom felmérte e, felfogta e, vagyis eljutotta e arra a pontra amiben te a sajátodban, de valójában az ugyan az a forgatókönyv,így látom most…. 

a galaktikus része:

 első galaktikus háború,

amikor is Khan, a sárkány csillagnemzetség vezetőjével, akik amúgy a szárnyas oroszlán nemzetség mellé lettek teremtve, egy yang típusú harcos védelmezőként, egy pontont fellázadtak, és ellene szegültek az eredendő sorsuknak irigységből, mert azt gondolták a teremtő tévedett, amikor a szárnyas oroszlánokat tette meg vezetőkké, szerintük nem is alkalmasak rá, hisz nem olyan erősek és bátrak mint ők, szerintük az erő és harc dönti el ki az aki alkalmas vezetőnek és ki nem. A bölcsességet, és a nyugodt, higgadt mindent átlátást és úgy uralkodást nem tartották semminek, sokkal inkább preferálták a harcolt, az erőt, a közvetlen éles nekifeszüléseket, az erővel, akarattal uralkodást...

így elárutlák őket nagyon csúnya módon. Ekkor valójában az egész galaxis minden egyes csillagcsaládja, aki rezonált rá, valahova állt ebben a történetben, ki ide húzott ki oda. Az volt a vízválasztó, hogy szolgáljak vagy uralkodjak, és hogy az akit szolgálok méltó e a szolgálatomra, vagy inkább ő maga alkalmasabbnak ítélte magát az uralkodásra... így lehet az, hogy bármilyen nemzetség kódjait is élte akkor a lélek éppen, valamilyen formában mégis részese lett, vagy az árulás vagy az áldozat oldaláról.

Hogy jön ide a macskalénységem és a te kígyóság, aminek láttál minket?

A szárnyasoroszlánok mellett a yin típusú harcos védelmezők voltak a macskafélék, az Istennő harcosai (ahol az intuíció, a nagyon finom érzékelés, a spontán harc és védelem, az ellenség teljes ismeretével, volt a jellemzőjük), na ebből a macskacsaládból is sokan átálltak a sárkányok mellé, akik azt érezték, hogy az a szabadságharcos lendület amire ők eredetileg teremtve lettek, a szárnyas oroszlán uralkodók alatt nem érvényesül teljesen, így egy részük árulóvá lett... és ugyan így kígyónemzetségből, akik meg a tudás felkentjei voltak, ők meg azt nem érezték bennünk kellőképpen...

ami most fura ebben, hogy mi hol álltunk, vagyis te, mert te úgy tűnik az áldozat oldalán álltál és onnan voltál mérges a sárkányra... legalább is nekem így tűnik, ezért nem értem, hogy mi az az érzésed, hogy ezzel egy egész népet árultál el, vagy ha a másik oldalról élted meg, akkor  meg miért haragudtál a sárkányra? érted a dilemmám?

delfinek:

 nagyon jól láttad meg, valóban az Ő teremtői, eredendő feladatuk az, hogy minden egyes sérült lelket magukhoz emelnek, bevonnak a feltételnélküli szeretetükkel, nem nézve mit tett nem tett, nekik minden lélek egyforma, és addig ölelik körbe ezzel a szeretettel amíg meg nem gyógyul. Tavaly decemberben, mikor volt az a többnapos összekapcsolódásom ez is lejött talán pont tőlük, ők mutatták meg nekem, hogyan kell az olyan jellegű sérült lelkeket gyógyítani, akik teljesen bezáródnak, vagy teljesen katatoniásak lesznek. A családomban van ilyen, ezért is mutatták meg, és a példa amit hoztak az volt, hogy úgy csináljam mint mikor a kisgyermekem fél nagyon valamitől,  mikor rosszat álmodott, és nem lehet rá értelemmel hatni, csak az ölembe veszem és addig ringatom és vonom be a szeretetemmel, amíg meg nem nyugszik... ezt akkor számomra annyira csodás érzések között mutatták meg, hogy zokogtam közben mint a záporeső...:))))

 

Kép: KeDo

 

 

0
0
0
s2sdefault
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.
Powered by Komento