Bejelentkezés

Hírlevél

Ha fel szeretne iratkozni a hírlevelemre, küldjön egy "Hírlevél" tárgyú üzenetet itt:

 Üzenetküldés

 

 

Facebook

Statisztika

Mai nap373
Tegnap406
Összesen382722
Indult 2013.07.01. CoalaWeb

Hozzászólások

Kedves Márk! Köszönöm, felderítetted a napomat. Van ötletem, hogy miért nem tudtad letenni a könyv...
Pecsét a karodon itt: Cikk
Kedves Ara Rauch! Tegnap kezdtem el olvasni a könyvét és most fejeztem be az első kötetet. Gondolko...
Pecsét a karodon itt: Cikk
Nagyon gyönyörű s felemelő meditáció! Köszönöm!

Pegazus 13. 10. 18.

Van egy osztálytársam, G. Ez a fiú egy szerény, komoly, elég zárkózott fiú, legalábbis ez egyértelműen látszik a viselkedéséből. Nem sokat beszélgettem vele, igazából nem is igazán hiszem, hogy egy hullámhosszon vagyunk, de én nem szeretem, ha valaki egyedül van (nagyrészt azért, mert tudom milyen érzés), ezért néha próbáltam vele beszélgetni. Főleg mikor láttam, hogy gyakran szünetben senkivel sem beszélt, csak így dobolt a térdén és egyéb pótcselekvéseket csinált, így igyekeztem nem jobban kizárni a közösségből. Például amikor csoportban kellett csinálni valamit, akkor is hívtam, hogy jöjjön oda. Vagy valahogy megpróbáltam bevonni a beszélgetésbe: "ugye G.?" "vagy G. is tök jó verseket ír" vagy hasonlók.
Év végére sokat nyitott egyébként, beilleszkedett az osztályba. Az utolsó hónapokban beszélgettem vele a hobbijáról, a terveiről is. Emellett részt vettünk sok programban, hülyéskedtünk... stb.

Idéntől viszont már úgy érzem, hogy kezd a srác átesni a ló másik oldalára, és azt vettem észre magamon, hogy egyre jobban idegesít a viselkedése. A többi fiúról tudni kell, hogy ők inkább magabiztosabbak, vagy "menőbbek" vagy nem is tudom hogy fogalmazzak. Néha az ő viselkedésük is zavaró, amikor csak a figyelmet akarják felhívni magukra, mondjuk olyan poénokkal, amiket egyáltalán nem tartok viccesnek, de tőlük valahogy jobban elnézem ezeket, mert őket ilyennek is ismertem meg.

G. viselkedése viszont azért zavar, mert látom, hogy ő nem ilyen. Még most is megvannak ezek a pótcselekvései, meg ezek a minták... szóval teljesen az a kép jön le, hogy ő erre a másik fiúra akar hasonlítani, így akarja eladni magát. Aztán persze közönsége is van, mert a lányok nagy részének tetszik ez a viselkedés.

Nem mondom, én is szoktam hülyéskedni a lányokkal, de belőlem ez őszintén jön, és közben nem adom elő olyannak magam, amilyen nem vagyok. Tisztában vagyok úgymond a "határaimmal", azaz tudom hol van az a viselkedés, amikor azért csinálok valamit, mert jól érzem magam, és tudom, hogy hol van az, amit azért csinálnék, mert másoknak akarnék imponálni vele.

Persze, most én maradtam kicsit kívül ezen a fiúk alkotta körön, most én lógok kicsit ezen kívül. Ez nem tragédia, hiszen emellett vannak még emberek, akikkel jó a kapcsolatom, de azért valahol mégis piszkálja a csőrömet ez a helyzet. Nem kellene ezzel foglalkoznom, de bevallom, hogy valamiért valahol rossz érzéseket kelt bennem a dolog.

Ezzel kapcsolatban volt egy érdekes álmom:
A buszpályaudvar környékén sétáltam G.-vel, és odajött hozzánk három öreg néni, és kérték, hogy segítsük át őket az úton. Ezt úgy oldottuk meg, hogy egy láncot alkottunk: a három néni összekapaszkodott, aztán a bal szélén álló belém, a jobb szélén álló pedig G.-be, és így mentünk át az úton. Aztán végül egy kertes ház udvaráig kísértük őket, ahol az egyik néni, mintegy hálája jeléül elővett egy furcsa kötőtűt, és egy mintát rajzolt vele először a G., aztán az én nadrágom térdére.
G. mintája egy teljesen egyszerű X jel volt. Mialatt az ő jelét rajzolta, észrevettem, hogy a néni dobol a lábával, és valamiért egy pillanatra bizalmatlanság támadt bennem vele kapcsolatban, úgy éreztem, hogy meg fog rúgni, ezért ilyen védekező állást vettem fel. Ő ezt észrevette, ezért egy másik jelet rajzolt a térdemre. Furcsa érzés volt, picit mintha beleégette volna a mintát a nadrágba, szinte éreztem a forróságot a bőrömön.
Az én jelemről küldök egy képet. Ugyanúgy kezdte, mint a G.ét, egy X-et rajzolt, csak utána minden oldalról lezárta és az X-et is áthúzta egy vonallal. Feketés-méregzöldes színe volt mindkét jelnek.
Aztán azt mondta: "Ne irigyeld a kerítés túloldalát."

Nem tudom vajon ennek pozitív vagy negatív értelme van. Hiszen gyakorlatilag "lezárta" vagy "korlátolta" az én jelemet, ugyanakkor korábban ébren is gyakran eszembe jutott az a hasonlat, amit fent már említettem, hogy nem akarom átlépni azt a határt, ami még én vagyok és eljutni oda, ami már csak magamutogatás.


Talán erre vonatkozott a tanács, hogy "Ne irigyeld a kerítés túloldalát."? Kvázi, ne irigyeljem azt, hogy G. jelenleg jobban kijön a fiúkkal, vagy kezd úgymond "népszerűbb" lenni, hanem maradjak saját magam és a saját erőmből építsem és fogjam szorosabbra a kapcsolataimat?

Én azóta is így cselekszem, mostanában számos alkalom nyílik, ahol csinálhatnék ilyen "imponáló" dolgokat a lányoknak, amely lehetőségekkel én nem, G. viszont igenis él. Én úgy érzem amely viselkedés nem hozzám tartozik azt nem is veszem magamra, akkor sem, ha ezzel kedvezőbb színben mutatom magamat.
Persze, úgy érzem akkor lenne teljes a dolog, ha valahogy elérném, hogy G. viselkedése ne idegesítsen fel, hogy egyáltalán ne legyen hatással rám, hiszen felesleges vele foglalkoznom, magamra kellene figyelnem.

Te mit gondolsz? Jól értelmeztem az álmot, vagy más jelentése van. Vagy valami felett elsiklottam, hátha te többet ki tudsz elemezni belőle.
És a történet alapján mi a véleményed? Mostanában ugyanis sokszor felteszem magamnak a kérdést: vajon jól csinálom a dolgokat?
 

 

Ara

Nos, valamibe beavatkoztál, mégpedig ennek a G.-nek az életébe, amikor elkezdted behúzni őt a társaságba. Ő nem kért téged erre, te magadtól léptél felé, nem is csak egyszer, hanem rendszeresen. Nem hagytad, hogy élje a maga életét, úgy, ahogy neki tetszik vagy nem tetszik: nem fogadtad el őt olyannak, amilyen. Nem szóltál egy szót sem arról, hogy a srác különösebben szimpatikus lett volna neked, és hogy valós érdeklődésből szóltál hozzá. Tehát a közöttetek lévő kapcsolatot te irányítottad, te hatottál rá, gyakorlatilag manipuláltad, de nem belső indíttatásból, hanem - miért is? Ezt jó lenne, ha te fogalmaznád meg magadnak.

Ezután/közben volt egy elvárásod felé, hogy hogyan kellene neki viselkednie a te manipulációd hatására, és ő nem teljesítette az elvárásodat. Ezért most sem fogadod el őt olyannak, amilyen. Az tökmindegy, hogy most ő belső indítékból vagy egyfajta felvett modorosságból teszi-e, amit tesz, itt most azt szükséges megvizsgálnod, hogy miért idegesít ez téged.

Tudjuk ugye, alapszabály, hogy csak az idegesít, ami bennünk ugyanúgy megvan, csak annyira nem bírunk szembenézni vele, hogy nem ismerjük fel magunkban, és ezért másokba vetítjük ki, másokban figyeljük meg. Mi is az, ami téged valójában idegesít ebben a helyzetben? Mi az G. viselkedésében, aminek esetleg te a poláris ellentétét éled meg, annyira kellemetlen a számodra? "Ne irigyeld a kerítés túloldalát." Ebből a megközelítésből érthetőbb ez a mondat?

Tettél valamit, mert valamit nem fogadtál el, ennek lett egy következménye. A következmény nem tetszik neked, nem fogadod el. Akkor ebből mire lehet visszakövetkeztetni a tettre vonatkozóan?

Mindennek fényében a jel tehát: mindaz, amit G. képvisel (ez esetben egy x-szel jelezve) benned foglaltatik, benned van, a te határaid által van lehatárolva. De ketté van választva egy alsó és egy felső részre, egy mennyei és egy pokoli részre, egy "rosszra" és egy "jóra". A kettéválasztás nem teljes, tehát nincs véglegesen elválasztva, van lehetőség az újraegyesítésre, de pont középen van. Pont ott, ahová a fókuszodat helyezed. Lehetne a fókuszt a kép jobb és bal szélére helyezni, de akkor a polaritás két végpontja között száguldoznál hol ide, hol oda, ezt nem javaslom. Inkább azt javaslom, hogy emeld fel a nézőpontodat, kiemelkedve a kétdimenziós ábrából, átfogva az egész képet, és magadba fogadva annak teljességét. Amikor el tudod fogadni önmagadban G. viselkedését, és el tudod fogadni, hogy miért tetted ezt vele, akkor válsz teljessé.

Még egy dolog. A jelet egy öregasszony írta rátok, aki az álomban a bölcs matrónát, tanácsadóNŐT jelképezi, a te benned élő részedet természetesen. A jelet a térdetekre írja, amivel az alázat szükségességére hívja fel a figyelmedet. De a ruhátokra, nem a bőrötökre, és nincs beégetve a jel a csontig. A ruha a viselkedést, a külvilág felé mutatott énképünket jelenti. Akkor mi is a teendő ezzel kapcsolatban?

Pegazus

Igen, bizonyára igazad van, bár én nem éreztem semmilyen rosszindulatot magamban, hogy manipulálni akartam volna. Ha mégis így volt, akkor a dolognak ez a része tudattalan volt.
Persze, valami biztosan volt benne, mert hát valóban nem szimpatizáltam vele különösebben, de unszimpatikus sem volt. Ilyen téren abszolút közömbös számomra. Talán az lehetett a gond, hogy tudattalanul belehelyeztem őt valamibe, amibe nem kellett volna, mert nem ismertem hozzá eléggé.
Mintha rangsorolnám az embereket, hogy: "igen ő nálam nyitottabb, ő zárkózottabb...stb." és ez alapján felállíthattam egy skálát, ahol G.-t magam mögé soroltam, mert a viselkedése alapján így gondoltam.

Hátsó szándékom nem volt azzal, hogy beszélgetni próbáltam vele, vagy néha társaságba hívtam, bár el kell ismerni, hogy mindig furcsa érzés, amikor egy nálam is zárkózottabb (vagy annak tűnőbb) emberrel kerülök kapcsolatba, hiszen ilyenkor úgy érzem az én feladatom a beszélgetés fenntartása, a kínos csendtől való menekülés. Általában egy nálam nyitottabb emberrel nincs gond, különösen ha elkezd mesélni magáról. Én viszont nem szeretek akárkinek mesélni magamról, így furcsán érzem magam ebben a "szerepben", szóval általában a másikról beszélgetünk, és ez G.-vel is így volt: róla kérdeztem.
Nem bunkón vagy tolakodón, csak szépen.

Mondjuk ahogy a leveledet olvasom, valószínűleg az egész sztoriban az a probléma, hogy senkit sem fair kicsalogatni a csigaházából, és bármennyire voltam diszkrét és végül bármennyire jól elbeszélgettünk nem feltétlenül kellett volna olyan szerepet erőltetnem magamra, amilyen egyébként nem vagyok. Mert ha igazán nyitott lennék, akkor nem lett volna probléma, természetesen jött volna a dolog, úgy viszont, hogy én magam is zárkózott vagyok, olyan mintha vak vezetne világtalant.
Erre gondoltál?

Talán azért idegesít a dolog, mert tudat alatt valahol rivalizálok vele. Illetve versenyzek is vele, meg nem is. Hogy tudnám ezt elmagyarázni...
Szóval: olyan, mintha futóversenyt rendeznének kettőnk között, én viszont közölném, hogy nem kívánok versenyezni, ezért amikor indulunk a rajtnál, akkor csak állnék ott tovább, ő viszont lefutná a köröket és így természetesen győzne. A dicsőségtől ünnepeltetné magát, ami viszont nekem már rosszul esne, vesztesnek érezném magam, pedig nem is indultam a versenyen. Vagyis, vesztettem is meg nem is.

És, ez a kettősség a baj szerintem. Kijelentem, hogy nem veszek részt ebben a dologban (nevezzük hatalmi harcnak), ennek ellenére mégis sokat foglalkozom vele, ami csak idegesít. Én nem vagyok hajlandó játszani a fejemet mások előtt, ő megteszi, viszont valahol mégis zavar, hogy ő emiatt jobban be tud illeszkedni, meg nagyobb népszerűséget ér el, mint én, hiába nincs erre szükségem.
Tehát úgymond irigylem a futót, aki megnyer egy egyébként számomra jelentéktelen díjat, de én nem akarok versenybe szállni érte, mert nincs szükségem rá.

G. úgy érzem beleesik egy hibába, amibe én nem akarok beleesni, de mégsem őt féltem igazán emiatt, hanem magamat. Mert ha én is beleesnék és olyannak mutatnám magam, amilyen nem vagyok, de ami másoknak tetszik, akkor jópár dolog könnyebb lenne, viszont elvesznék magamban és ettől nagyon félek. Fontosabb számomra az, hogy önmagam legyek, mint az, hogy népszerű akarjak lenni.

Az biztos, hogy hibás volt rangsorolnom G.-t és engem. Nem is értem, hogy miért tettem ezt. Ha nem helyeztem volna magam mögé (illetve, ha egyáltalán sehová sem helyezem) akkor most nem lennék dühös, amiért olyan viselkedést produkál, ami miatt most már elém helyezném, és nem érezném magam "legyőzve" amiért most "mögé kerültem".
Kvázi hülyeség rivalizálnom vele, mert semmi értelme. Ha egyszer úgy döntöttem, hogy nem szállok versenybe vele, akkor nem kellene vesztesnek éreznem magam, amiért ő megnyeri ezt a versenyt. Teljesen ki kellene szállnom ebből a hatalmi harcból.

Ellenben nem tudom hogy tudnám ezt feloldani. Azt mondanám: egyszerűen csak nem kell G.-vel foglalkozni, hagyni kell, hogy úgy csinálja ahogy jónak látja a dolgait, hiszen nekem ehhez semmi közöm, és azzal, hogy ő zárkózottabb, nyitottabb, népszerűbb vagy kevésbé népszerűbb, attól az én életem és az aki én vagyok nem változik semmit.
De ez valahogy túl egyszerűnek hangzik. Vagy nem?

Mi az irigység poláris ellentéte? Az elégedettség? Tehát rá kellene jönnöm, amit egyébként már tudok, csak még egy kicsi felismerés hiányzik ahhoz, hogy igazság szerint semmi szükségem a népszerűségre, mert van más, ami ennél sokkal fontosabb és már megvan nekem?

Mit gondolsz?

Ara

Miért lenne a te feladatod a beszélgetés fenntartása "mindenáron", ha nálad zárkózottabb emberrel kerülsz össze? Szerintem nem kell fenntartani egy beszélgetést, ha nincs mondanivalóm.

Miért gondolod, hogy a manipuláció együtt jár a rosszindulattal?

Az én értelmezésemben nem kell, hogy együtt járjon. És persze, hogy tudattalan. Annyira tudattalanul manipulálsz, hogy még a rosszindulatot is hozzácsatolod, holott jól tudod, hogy nem rosszindulatból tetted, amit tettél.
"senkit sem fair kicsalogatni a csigaházából, és bármennyire voltam diszkrét és végül bármennyire jól elbeszélgettünk nem feltétlenül kellett volna olyan szerepet erőltetnem magamra, amilyen egyébként nem vagyok" - igen. Erről van szó. És bizony, hogy nem őt félted, hanem magadat. A tudatalattid, ahol el vannak raktározva az előző életek tapasztalatai, pontosan tudja, miért félted magad. Többször is említetted, és a lényegre tapintottál: hatalmi harc. Nagyon pontosan látod a kérdést, de hozzáteszek néhány dolgot, hogy tisztább legyen a kép.

Jó vagy rossz, eldöntheted, ha akarod: te is, én is, mindketten ugyanazt a mintát követjük, amit anno Atlantiszban a hatalmunkat gyakorolva, majd azzal visszaélve folytattunk, aztán a következő kb. 12 000 évben megismertük a polárisan ellentétes oldalát (az áldozatit), közben néhány életben megpróbáltuk visszaszerezni, ekkor már a sötét oldalon állva, és bizony ebbe párszor beletört a bicskánk. Ezzel a kérdéskörrel azoknak kell mélyebben foglalkozniuk, akik a rengeteg élet során már eljutottak egy olyan pontra, hogy nagyon jól ismerik, mert többször is megélték a manipuláció mindkét oldalát, és már képesek átlátni, hogy minek mi a következménye. Ez nem jó, nem rossz, csak tapasztalat, egyre árnyaltabb és részletezettebb tapasztalat.


Örülj neki, hogy ez a sztori gyakorlatilag a felszínen, a "ruhádon" (az álomban a nadrágodon) játszódott le, tehát nem volt húsba vágó, vérre menő, csontig hatoló. A következő az lesz (tapasztalatból mondom), ha nem válsz tudatossá arra a mintára, hogy kit manipulálsz és milyen módon. Kivel, hogyan vívsz hatalmi harcot és mit vagy hajlandó elkövetni a "győzelem" érdekében. Most kaptál egy finom jelzést az élettől, egy gyengéd orrodra koppintást. Tessék erre a mintára figyelni, mert ezt várhatóan több oldalról is körbe fogod járni a jövőben, áldozatként is, elkövetőként is, úgyhogy nem árt tudatosnak lenni, és számítani a következményekre.

 

Pegazus

Köszönöm a segítséged! Ezzel így valóban tisztább lett a kép.

Akkor tehát minden olyan változást, ami valaki másnak az elvárása okoz az életünkben az ő manipulációjaként foghatunk fel, teljesen függetlenül attól, hogy ezzel az elvárásával ösztönözni akart minket, vagy épp az uralma alá vonni?

Azt írtad a levél végén, hogy a súlyosabb dolgok úgy kerülhető el, ha tudatossá válok arra, hogy kit és hogyan manipulálok. Ez azt jelenti, hogy érdemes valahány emberi kapcsolatomat átvizsgálnom, hogy ki felé, mi célból és milyen elvárásaim vannak, hogy ezeket fel tudjam oldani magamban?
Mivel, igen ez elég nagy problémám, ahogy említetted, hiszen több embernél előfordult, hogy olyannak láttam, amilyennek látni akartam és nem olyannak, amilyen volt, mert volt egyfajta elvárásom felé, hogy milyennek kellene lennie. És ilyenkor legtöbbször saját magamat, vagy magamhoz hasonló dolgokat láttam bele az illetőbe, mert alapvetően a velem való párhuzamot keresem mindenkiben.

Egy régebbi ismerősömmel ugyanez a helyzet volt. Láttam benne a hasonlót magamhoz, és láttam a különbségeket is, amiktől féltem, mert azt hittem, hogyha különbözőek vagyunk, akkor nem értjük meg egymást, és az valami rosszhoz vezet. Ezért rengeteg elvárásom volt felé, és valóban igazad van, hogy ezt nem lehet megítélni, hogy jó vagy rossz, hiszen teljesen mindegy, hogy milyen irányba akarom az elvárásaimmal manipulálni, ehhez egyáltalán nincs jogom.
Ráadásul felteszem észre sem vettem, hogy ezek az elvárások valószínűleg a felszínre törtek többször is. Például amikor a hitével kapcsolatban beszélgettünk, és nagyon rá akartam vezetni valamire... hiába akartam "csak jót" neki. (Mellesleg én is utálom, amikor valaki azzal a kifogással jön, hogy: "én csak jót akartam" hogyha nem kértem meg rá, hogy akarjon jót.) Aztán nyilván ezért is romlott meg a kapcsolatunk, tudat alatt is menekült az én "elnyomásom" elől, amit talán tudatosan észre sem vett. Csak folyamatosan löktem el magamtól azzal, hogy nem elfogadással kezeltem, hanem elvárásokat támasztottam elé.

Ezt még egyszer nem akarom átélni. Nem akarok ilyen lenni.
Szeretném megtanulni ezt a leckét.

Ara

Igen, minden elvárás, aminek meg akarsz felelni, azt jelenti, hogy másvalaki manipulációja alá veted magad, és minden elvárás, amit más felé támasztasz, a te manipulációd. Lehetséges, hogy a régi ismerősöd tényleg emiatt menekült el: felismerte, hogy magadhoz szeretnéd formálni, igazítani őt, hogy a te elvárásaidnak megfeleljen, és inkább kilépett a kapcsolatból, mint hogy alávesse magát ennek. Az "én csak jót akartam" egy jó kis becsapós szlogen, különösen, ha belegondolunk, hogy mivel is van kikövezve a pokolba vezető út a szólás szerint...

Igen, jól teszed, ha átvizsgálod az emberi kapcsolataidat, hogy ki felé élsz az elvárásaiddal. De nem csak arra érdemes figyelned, hogy te hogyan manipulálsz másokat. Arra is, hogy hagyod-e, hogy másvalaki manipuláljon. A minta oda-vissza működik, a polaritásnak mindkét végletét fel kell ismerned. Az elvárásokat feloldani pedig úgy tudod, hogy elfogadod a másik embert, úgy, ahogy van, akkor is, ha nem felel meg a te elvárásaidnak, és akkor is, ha neki vannak (teljesíthetetlen) elvárásai feléd. Másokat elfogadni pedig csak akkor tudsz, ha önmagadat el tudod fogadni. Ez az első, ezzel kell kezdeni.

Írod, hogy "Nem akarok ilyen lenni." Hogyan akarsz "nem ilyen" lenni, amikor ilyen vagy? Ha elhatárolod magad a saját részedtől, ha megtagadod, azzal még jobban lenyomod az árnyékba, még inkább tudattalan lesz, tehát még inkább a háttérből fog téged irányítani - manipulálni, igen. Összetett a kép, ugye? Ha viszont ezzel együtt el tudod fogadni magad: akkor tudatossá válik, hiszen a manipulátor részed a te látható részeddé válik, nem a tudatalatti sötétjéből fog rángatni téged. Választhatsz, hogy működteted-e ezt a mintát, vagy valami mást teszel inkább helyette. Nem könnyű, tudom. :)))


 

Share
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.