"Túl sokat szoktam gondolkodni, de ez az érzés teljesen lebénította a gondolkodásom, szinte rákényszerített hogy csak a testi érzésre figyeljek. Talán ez is volt a cél, hogy felejtsem már el, hogy mindent a fejemben akarjak megélni " - igen. Kaptál egy löket energiát, használd fel kedved szerint. Az energia az csak energia, az csak van, nincs neki ilyen vagy olyan töltete, mi szoktuk megtölteni pozitív vagy negatív irányban. Használhatod például arra is, hogy az örökös fáradtságodon felülkerekedj.

"s mosolyogva könyököltem meg fogtam a fejem, miközben a főnökasszonyom alig látszott a kerítéstől és csak mondta és mondta és erőlködött, mintha attól megnőne és jobban látszódna, de nem jött össze neki.. Szóval ezt a látomást szeretném egyszer "élesben" is kipróbálni!" - hajrá, csak tőled függ. Nagyon tetszett, ahogy leírtad. :)))

"van egy álmodó része, meg van egy olyan is, ami éber, és úgymond azt figyeli, hogy mi történik közben a testtel, de ugyanakkor az álmodó részt is figyeli, és az álmodó résznek küldhet is magyarázatokat vagy információkat" - tökéletesen megfogalmaztad a felsőbb én "működését". Amúgy nemcsak álomban, hanem éber állapotban is, és nemcsak alkalomszerűen, hanem állandóan rengetegen vannak körülöttünk, akiket a fizikai szemünkkel nem látunk, lények különböző dimenziókból. Akkor is, ha tudunk róluk, akkor is, ha nem. Te nagyon érzékeny vagy az energiájukra, és ezzel magyarázható a két álomból felriadásod is. Nem tudom, mit műveltek veled, vagy csak akartak művelni, de nem irigylem ezeket az élményeidet. Viszont meg kellett élned ezeket ahhoz, hogy tudd, kiket nem tanácsos bevonzani. El fognak maradni mellőled, ahogy tudatosodsz és emelkedik a rezgésszinted, mert nem bírják elviselni a magasabb frekvenciákat. Ezek a rossz érzéseket keltő lények sok esetben az asztrálsíkról, a 4. dimenzióból származnak, itt laknak a kísértetek, szellemek, démonok is, meg a jó szándékú, de nem túlságosan fejlett szellemi lények. Célszerű ezt a dimenziót átugrani, és az 5. vagy magasabb dimenzióban élő létezőkkel kapcsolódni. Hogy hogyan? Egyszerű választás. Kijelentheted: ezt én nem választom többé, magas szintű angyalokkal szeretnék kapcsolatot. De ha továbbra is zargatnak, tudok mutatni Kuthumi mesternek egy régebbi aktiválását, amivel le lehet választani ezeket a lényeket magadról.

A hányás-hasmenés valóban tisztulást jelent, ahogy látod.

Adamust érdemes többször elolvasni, bevallom, én se mindent értettem elsőre. De ha bármit nem értesz, beszéljük meg.

 "Jó lenne ha ez mindig így működne!" - Ezt választod? Akkor így fog működni.

Energiák. Javaslom neked James Redfield: Mennyei próféciák című kultuszteremtő könyvét. Nagyon sokat lehet belőle tanulni. Arról van szó, hogy amióta fizikai testben élünk, és ráadásul a szép nagy civilizációnkkal meg az elménkkel elvágtuk magunkat a Forrásunktól, azóta főként két úton jutunk energiához: fizikai szinten, vagyis megesszük-megisszuk - és egymástól. Nincs ezzel semmi baj, hiszen itt a Földön gyakorlatilag mindenki ezt csinálja, egymástól lopkodjuk-raboljuk, illetve adjuk-vesszük az energiát, így teszünk rá szert. De engem ne félts, én már megtanultam azt, hogy nagyrészt a belső forrásomtól szerzem be a napi mennyiségemet, úgyhogy nagyon kevés olyan ember van, inkább élethelyzet van ilyen, ami engem le tudna szívni. De akkor is megvan az utánpótlás. Az energia végtelen bőségben árad a világmindenségben, kiapadhatatlanul, irtó nagy butaság (tudatlanság) korlátozni.

"Arra jöttem most rá, hogy nem is igazán tudom, hogy mit jelent az, hogy tudatosítani. Én csak gondolkodni tudok, de úgy érzem, nem ugyanaz a kettő. " - Szenzációs vagy, imádom az  ilyen mondataidat. Magadtól tudsz egy csomó dolgot, amiket más évekig tanul, és még akkor se érti. A tudatosság azt (is) jelenti, hogy tudod, hogy van választási lehetőséged, és szándékosan azt választod, ami neked a legmegfelelőbb. Például figyeled az életed eseményeit, és összefüggéseket keresel, így kezdheted. De nagyon jó úton vagy, amikor olyan következtetéseket vonsz le, hogy pl. a kutya azért jelent meg az álmodban, mert már nem él - a felsőbb éned szólt közbe, és te megértetted a szavát.És azt is jól látod, hogy az agyalást meg a régi téveszméket célszerű elengedned. Ez is a tudatosodási folyamat része, hogy felismered, és választasz: többé ezt nem akarom, legközelebb másképp csinálom.

"sokáig bántott, hogy apám folyton azt hajtogatta, hogy fiúnak készültem" - még most is bánt, igaz? Fontos, hogy ezt a lelki folyamatot dolgozd fel, és én az elfogadást javaslom ehhez. Elfogadni édesapádat úgy, hogy átérezni a keserűségét, amiért nem azt kapta a sorstól, amit kért. Képzeld el az ő helyzetét. Egész életében azt sulykolta belé a világkép, amiben élt, hogy a fiú az értékes, a lány az értéktelen. Ettől nem tud szabadulni, mert ebben nőtt fel, ezt hallotta mindig, végül is erről szól az egész európai kultúra, elfogadta ezt a világképet. Ha el tudod őt fogadni ezzel együtt, akkor másképpen fogsz tekinteni arra is, hogy hogyan viszonyul ő hozzád. Nem akar bántani, csak van benne egy keserűség, amit nem tud feldolgozni, nem tud magába integrálni, ezért rád vetíti. Ha te elfogadod őt, utána meglátod, ő is könnyebben elfogad téged. Megpróbálod?

"NA EZT HOGY KELL?? " Erre nem tudok mást mondani neked, mint hogy figyelj. Fog jönni egy tapasztalat. Egy esemény az életedben, amikor indulatok jelentkeznek benned nagy erővel. Te már tudatosan fel tudod ismerni ezeket, tehát megteheted azt, ha azt választod, hogy hagyod, hogy okozzanak benned egy belső vihart, de ezt nem adod át másnak: mondjuk, nem kiabálsz vissza a kollégádra, csak nézed magad, szinte kívülről, amint a folyamat lezajlik benned. Nem könnyű eleinte kint is meg bent is lenni, de nagyon érdekes dolog. De ez is olyan, hogy hiába mesélem el neked, amíg át nem éled, meg nem tapasztalod a saját bőrödön, addig holt tudás. Tapasztalni kell, és közben (vagy utólag) tudatosítani, hogy na, ez ez volt.

"olyan nehéz ezt olyankor szem előtt tartani, mikor mondjuk gyerekek bántalmazásáról, prostitúciójáról hall az ember... Amíg nem az emberrel vagy családtagjával történik addig jó, de utána...?" - szerintem meg pont fordítva. Mi  közöd neked ahhoz, hogy Szingapúrban hány gyereket kényszerítenek prostitúcióra? Azt a sorsot ők maguk választották, természetesen nem az emberi egójukkal, hanem a felsőbb énjük a születésük előtt eltervezte ezt a sorsot, mert még nem tapasztalták meg. És ezért jöttünk ide, tapasztalni. Kegyetlen dolognak tűnik? És az nem kegyetlen dolog, hogy beállsz a kőfalad mögé, és figyeled, ahogy a főnöknőd pattog? Szerintem nem, de mondd, ha másképp vélekedsz. A te tapasztalati utad másféle. Könnyen meglehet, hogy te már ezerszer átélted, hogy gyermekként megaláztak, és ma, ebben az életedben  már ezt csak azon a szinten éled meg, hogy édesapád elégedetlenségét a saját sorsával te magadra veszed. Mennyivel könnyebb...

Sajnos, még nem tudok beszélgetni az angyalokkal. Próbáltam, de mondták, hogy süket vagyok. :))) Adamus tanított nekem egy módszert, amikor ő szavakat mondott, nekem pedig le kellett gépelnem, ezt egy darabig csináltam is, vele is meg a többi angyalommal is, de nagyon fárasztó volt számomra, nehézkesnek éreztem, és nem is volt pontos. Ami nekem könnyedén bejön, az a kép, amit le tudok fordítani fogalmakra. Mindenkinek megvan az a mód, ahogyan a legkönnyebben tud kommunikálni. Neked is azt javaslom, próbálj ki többfélét.

"Azt nem nehéz elfogadni, hogy ott vannak és mindent látnak? Úgy értem, hogy akkor az embernek teljesen fel kell vállalnia önmagát minden tettével együtt, szégyenérzet nélkül?" Amint azt megértettem, hogy születésemtől fogva mindig minden pillanatban többen is ott állnak mellettem, és miközben élik a saját életüket, információkat szereznek be rólam is, attól kezdve teljes felelősséggel felvállaltam magamat és az életemet, úgy, ahogy van, olyannak, amilyen. Épp ezért ilyen, hogy kihasználás, számukra nem létező fogalom, mert állandóan arra a pillanatra várnak, hogy mikor leszel már végre hajlandó kapcsolatba lépni velük. Ez hasonlít ahhoz, ami nekünk mondjuk egy örömmel és kedvvel végzett feladat vagy hobbi: alig várod, hogy végre azzal foglalkozhass, amit szeretsz. Ők is így vannak vele, de amíg lezárja magát az ember mindenféle borús meg elidegenítő gondolatokkal, netán az elméje játékaival, tagadással, addig ők nem tehetnek semmit.

Egósimogatást nem vállalok, amit írok, azt a legőszintébben írom. Hogy te ezt úgy veszed, hogy az egócskádat simizem? Hümm, rajtad áll, a te választásodon. :)))

Léna

Megint rá kellett jönnöm valamire a levelezésünkkel meg a tudatosítással kapcsolatban. Nem csoda hogy mindig fáradt vagyok, meg nagy zűrzavar van bennem, mert azt hiszem csak gyűjtöm-gyűjtöm türelmetlenül, olykor talán erőszakosan az infokat, de aztán nem hagyok időt magamnak arra, hogy feldolgozzam és tudatosítsam. Ez azért is jutott eszembe, mert ahogy visszanézem az írásaimat, látom, hogy csak írok-írok, kérdezek, aztán megyek tovább anélkül, hogy elmélyednék valamiben..
Ezt észrevettem már magamon beszélgetések alatt is, hogy annyira arra koncentrálok, hogy én mit mondok, hogy jól meg tudjam fogalmazni, vagy feltenni a kérdést, hogy a választ sokszor meg se hallom, csak elsuhan a fülem mellett. Ez most tök fura. Pedig mindig azt éreztem hogy visszajelzést várok másoktól, de úgy látszik van olyan is, hogy csak saját magamat hallom meg. Nem mondom hogy ez jó vagy rossz, inkább azt érzem, hogy meg kellene tudnom osztani a figyelmemet, ez talán megint csak a tudatosság témaköre.

Biztos nem véletlen, hogy hallottalak a rádióban. Szoktam egyébként is hallgatni ezt a műsort, mert általában érdekes témák vannak, de akkor kedden úgy volt, hogy elutazok az unokaöcséimre vigyázni, és ott nem tudtam volna hallgatni. Aztán a sors, a sok eső úgy hozta, hogy mégiscsak itthon maradtam. Talán nem véletlen. Itt gubbasztottam a laptop előtt a sötétben, és hallgattam amiket mondtál, olvasgattam a barátaid hozzászólásait és igazi nyugalom volt tapintható az éterben, tetszett nagyon, és már akkor elhatároztam hogy írni fogok az ittakezemre, csak mintha az engedélyedet vagy a biztatásodat szerettem volna kérni, és szerencsére megkaptam :-) És azt érzem, hogy nem csak abból tudok tanulni, amiket írsz nekem, hanem abból is, ahogy hiszel magadban, ahogy felvállalod ezeket a dolgokat. Legalábbis most az utóbbi pár napban olyan változást érzek magamban, hogy mégsem vagyok bolond, mégsem képzelgek, hogy talán hihetek önmagamnak, önmagamban, a megérzéseimben, és hogy vannak olyan dolgok, amit mások még nem ismertek fel, nekem meg természetes, és talán mégsem kellene leértékelnem magam vagy másokra irigykednem, mert az én kezemben is ott a kulcs.
Visszatérve a csillagokhoz. Három álmom is eszembe jutott, amik mind nagyon élénken élnek bennem, mert nagyon különlegesek voltak, megpróbálom csak röviden :-) Az egyikben koromfekete éjszaka volt és én egy tó közepén egy csónakban álltam, ült még valaki a csónakban, aki azt hiszem szintén én voltam, csak ült csendben, majd eltűnt. Ahogy az égre néztem, csodálatos látvány volt, egy gyönyörű bolygóegyüttállást láttam, 4 bolygó volt, a távolság miatt arányosan csökkent a méretük, és volt közte kék színű, ami kifejezetten tetszett. Annyira gyönyörű látvány volt, hogy rögtön elővettem a mobilomat, hogy sms-t küldjek az összes ismerősömnek, hogy nézzék meg, de a telefon lefagyott meg hibaüzeneteket írt ki mint egy számítógép. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam másokkal is megosztani az élményt. A másik álmomban egy olyan helyen voltam, ahol azt mondták, hogy sok hullócsillagot lehet látni. Álmomban valamiért azt gondoltam, hogy akkor biztos az Északi-sark környékén vagyok. Az ég gyönyörű rózsaszín volt, hasonló mint naplementekor, s több tízezer csillag hullott alá, mintha csak havazott volna. Ez is eszméletlen látvány volt. Aztán a távolban balra egy magányosan álló fát láttam, az alakjából ítélve ciprus vagy cédrus lehetett (magányos cédrus :-) furcsa színes felhők voltak körülötte, mintha egy elmosódott festmény lett volna. A harmadik álom kicsit futurisztikus volt, este egy mezőn sétáltunk többen keresztül, a távolban egy kisebb facsoport volt, ahonnan egyszercsak vakító, de mégsem bántó fehér fény jelent meg és keresztülhaladt az égen a fejünk felett és átváltozott szivárvánnyá, ami a sötét ellenére mégis látszódott. Aztán kiderült, hogy a faliget mögött egy kutatóbázis van, és amit láttunk, az egy csillagközi vagy más univerzumba való utazási módszer.

Az energiák. Olvastam én is a James Redfield könyvet, a többi részt pedig megvettem, de még mindig arra várnak, hogy elolvassam őket. Ez is olyan fura, hogy begyűjtök egy csomó könyvet, de van hogy több mint 10 évnek kell eltelnie, hogy beleolvassak, van amit meg még mindig nem olvastam. Olvasás közben is folyton elalszok.. Lehet hogy túlságosan az agyammal olvasok és minden szót szeretnék pontosan megérteni. Ahelyett hogy hagynám, amire szükségem van, úgyis eljut hozzám, nem igaz? Szóval sajnos nem tudom még tudatosan kezelni az energiákat, inkább csak érzékelem. Én is egyedül a természetben tudok töltekezni. Nekem mindig azt mondták, hogy védjem le magam ilyen-olyan technikákkal, hogy ne tudjanak a munkahelyen leszívni. De engem borzasztóan zavar az a gondolat, hogy egész életemet védekezéssel töltsem, úgyhogy nagyon ritkán alkalmazom, nem is nagyon szokott tartani. Egyedül inkább akkor használom mikor vezetek, meg akkor az Őrangyalomat is mindig hívom, hogy legyen velem hogy se másban, se magamban, se az autóban ne okozzak kárt.
Ezekre a fura lényekre nem tudom mit mondjak, azt fogom szem előtt tartani amit írtál, hogy ha emelkedik a rezgésszintem, akkor el fognak tűnni. De olyat is hallottam már, hogy akkor még nagyobb a "kísértés", és még nagyobb védelemre van szükség. Akkor ez most hogy van? Kicsit megijesztett azért az amit írtál, hogy ki tudja mit műveltek, vagy akartak művelni velem..

Na és akkor megint a tudatosítás. Írtad, hogy azokat a szituációkat hogyan kell kezelni úgy, hogy ne elfojtás, de ne is rombolás legyen belőle, hogy próbáljam kívülről látni magam. Ilyet már átéltem, igaz csak álmomban. Sokszor van úgy, hogy az álmomban hol belülről élem meg a történéseket, hol kívülről látom magam, és ez gyakran váltakozik egyik percről a másikra. Emlékszem például, hogy egyszer álmomban le kellett hunyni a szemem, mert egy barátom valamilyen gyógyító-tisztító eljárást végzett rajtam, és akkor például kiléptem, hogy kívülről is lássam mi történik velem, hogy milyen mozdulatokat végez. Aztán mikor az álomban a csukott szemem előtt elkezdett egy csomó szimbólum (a barátom szerint egy rég kihalt írás betűi)  megjelenni, akkor meg megint visszakerültem, hogy belülről lássam a jeleket, elég érdekes volt. Vagy volt egy barlangos rituálés álmom, ahol valamilyen szexuális rituálé is folyt, a csókig belülről éltem át, utána már csak a barlangot láttam kívülről, ahol egy tömeg várakozott, és tudtam hogy azért, mert nem merem látni, hogy mi is történik pontosan. Egyébként szerinted ezek a beavatásos meg szeánszos álmok előző életeinkből jönnek?
Szóval valahogy így gondolod azt, hogy próbáljam kívülről látni magam? Ezt talán meg tudom csinálni, vagy legalábbis megpróbálom. Most is, mikor a főnökasszonyom elkezd nekem beszélni, már rögtön kezdem megjeleníteni a kőkerítést, pedig nem veszekszik, csak áskálódik valaki ellen, de már ezt se bírom hallgatni, és érdekes, azóta hamarabb abbahagyja, vagy megcsörren a telefon és nem tudja folytatni :-))))))

 Szerinted miért van az, hogy álmomban élek át egy csomó olyan dolgot, amit más az életben? Megint a biztonságérzet lehet benne, amit az előző leveledben írtál? Főleg az érzelmekre gondolok itt egyébként, hogy tudom, milyen érzés szülni, milyen érzés szerelmesnek lenni, holott ebben az életben még nem voltam, milyen érzés ha összetörik az ember szívét, milyen érzés elveszíteni egy gyermeket, meghalni... ezek mind az előző életeink tapasztalatai? Olyan vicces tud lenni, mikor hozzám fordulnak szerelmi ügyben vagy éppen gyereknevelésben tanácsért :-)))) És valahogy mindig tudok olyat mondani, amin elgondolkodnak, vagy másképp kezdik el látni a dolgot. Arra például nagyon büszke vagyok, hogy segítettem egy barátnőmnek feloldania magában azt a gátat, ami miatt nem esett teherbe. És főleg hogy úgy segítettem, hogy én is csak kérdeztem tőle és terelgettem, ahogy Te is csinálod, a többit pedig magának intézte, így neki is megvolt a szabad választása és nem tukmáltam rá a saját gondolataimat. De vajon én szóltam, a felettes énem, vagy mondjuk egy láthatatlan segítő rajtam keresztül?

Most viszont van egy aktuális probléma, élethelyzet, amit nagyon nem tudok kezelni, és amiben szeretném a segítségedet kérni.
Van egy ismerősöm, Ági, akivel szeretném megszüntetni a kapcsolatot. Hétfő este már félálomban voltam és jött a sugallat, hogy csináljam meg amit tanácsoltál, a kőkerítés, megköszönés és elküldés módszerét. Először el akartam hessegetni, de aztán úgy éreztem, biztos nem véletlen, hogy épp akkor jött elő, úgyhogy megcsináltam, és aztán úgy aludtam el. Álmodtam vele, de csak arra emlékszem, hogy ő vidám volt, mosolygott, én meg még morcos voltam és nagyon idegesített, hogy még mindig jelen van és ráadásul mosolyog. Aztán másnap elő is került, számomra a legbosszantóbb módon. Természetesen egy férfi is van a dologban.  Lehet, hogy rosszindulatú vagyok, de pontosan tudja a gyengepontjaimat, és úgy érzem szánt szándékkal támad. Ami persze nem nehéz, mert sajnos nagyon féltékeny típus vagyok... Leírom a bennem zajló érzéseket, gondolatokat, amik egyébként valószínűleg nem csak ehhez a helyzethez köthetőek, hanem ha nem tanulok belőle, újból és újból elő fognak fordulni. Azt írtam már, hogy a párkapcsolat terén sem vagyok igazán otthon. Tele van a fejem olyan gondolatokkal, hogy szükségem van rá, hogy szeressen, hogy fontosnak érezzem magam az életében, hogy különleges legyek a számára, hogy többet törődjön velem... Én meg egyszerre akarom eljátszani neki a nőt, az anyát, a lányt, a barátot meg a pszichológust... talán tudatalatt ezt is azért, hogy nélkülözhetetlenné tegyem magam a számára. Hogy lehet ebből kilépni??? Hogy lehet azt elérni, hogy ne legyenek elvárásaim felé, hogy arra koncentráljak amit kapok tőle, nem pedig arra, hogy mit nem? Hogy lehet megtanulni azt, hogy ne akarjam kisajátítani, hogy örülni tudjak annak, hogyha nélkülem is jól érzi magát, hogy ne legyek féltékeny az összes többi nőre? És hogy miért nem úgy szeret, ahogy én szeretném, hogy szeressen? Ugye milyen buta kérdések?! De tele vagyok ilyenekkel, és érzem hogy ezzel csak a távolságot növelem kettőnk között, még akkor is, ha ő türelmes és bírja az ilyen jellegű kifakadásaimat. Igazából nem szoktam veszekedni, inkább befordulok, és azt gondolom, hogy nem érek semmit, csak mert ő nem tud úgy szeretni ahogy én akarnám.. Aztán meg persze beszólok néha neki is egyet-kettőt.. És zavar, hogy látja ezt az oldalamat, és hogy az együtt töltött idő ilyen értelmetlen dolgokra megy el. De a féltékenységgel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Folyton azt érzem, hogy nem érek annyit mint mások, és hogy csak szánalomból van velem és szívesebben lecserélne másra, csak most még nem akar megbántani.. És bár tudom én is, hogy nem ő az "igazi", mégis azt választottam, hogy szeretem őt, de néha azt kívánom, bár meg se ismertem volna.. és soha többé nem akarok mástól függeni, mert ez függés szerintem. Amikor néha kiadom magamból a vádjaimat, hagyja, hogy lenyugodjak, nem keres, ami persze engem idegesít, mert az egom elvárná, hogy kapálódzon utánam, hogy keressen agyba-főbe, mert ha nem, akkor nem is szeret igazán. Aztán mikor lenyugszom, tudom hogy ez mind hülyeség, és sajnálom hogy úgy bánok vele, olyanokat várok el tőle, amit nem tud nekem megadni. Ő csak szeretné jól érezni magát, én meg folyamatosan magamhoz akarom láncolni, nem is tudom miért van még velem.. Persze erre is szoktam magyarázatokat kreálni amivel meg tudom sérteni.. Szóval ezektől a tipikus női berögződésektől szeretnék már végre megszabadulni, de kellene hozzá valami tanács, hogy hogyan. Például ha megint őt felhasználva akar idegesíteni és féltékennyé tenni Ági, akkor mit csináljak? Hogyan kezeljem? Mire gondoljak? Az a baj, hogy rögtön elönt a méreg és nagyon nehéz megállnom, hogy ne szórjak rá valami csúnya kívánságot, pedig tudom, hogy nem szabadna belemenni a játékába, mert úgy érzem, hogy ha kívül tudnék maradni, akkor tisztábban látnám a szándékait, azt a gyerekes játékot, amit űz velünk. Szerinted azért történik ez, mert Ági érzi, hogy teljesen le akarom zárni a vele való kapcsolatot?
Miért fél attól az ember, hogy elveszít valakit, mikor az az ember nem is a tulajdona, nem rendelkezhet vele, nem gátolhatja a szabad akaratában, nem kérheti hogy szeresse? Miért akarjuk folyton bizonygattatni magunknak, hogy szeret a másik? Miért van erre szükségünk, miért csináljuk ezt? Mitől félünk valójában? Azért van ez, mert elvesztettük önmagunkat és kívül próbáljuk keresni? Mert elfelejtettük hogyan kell önmagunkat szeretni és éppen ezért másoktól várjuk el? Tudom, hogy ha ezzel a férfival nem tudom megoldani ezt a problémát, nem tudok kilépni a körből, akkor bárkivel is kerülök kapcsolatba, ugyanúgy el fogom követni ezeket a hibákat, és korántsem biztos, hogy mások is türelmesek lesznek. Mert most még - hülyén hangzik - de nem olyan nagy a tét. Mi van, ha majd az igazi lélektársammal szúrom el így? Igazából azt érzem a kettőnk kapcsolatából, hogy mindkettőnknek meg kell tanulnia valamit. Néha nagyon menekülnék belőle, de tudom, hogy csak az érzések elől, a féltékenység meg a hasonlók elől, mert nem tudom magamban elfogadni. Úgy gondolom akkor kell mindkettőnknek továbblépnie, ha már megtanultuk azt, ami miatt összehozott bennünket a sors. Például ha én úgy fogok tudni szeretni, hogy nem akarom vele korlátozni a másikat. Te mit gondolsz erről?
Gyakran vannak pedig tiszta pillanataim is, amikor azt érzem, hogy pusztán a létezésének örülök, annak, hogy VAN, bárhol is van éppen. Ez egy belső, mély nyugalom, egy vagyok a világmindenséggel és összetartozás érzés, amikor igazából nem is neki, hanem inkább a létezésének, a saját létezésemnek és így magának a létezésnek szól az öröm.
Áhh, borzasztó kavalkád van bennem!!!
Tudsz valamit tanácsolni, valami jó kis technikát?

Ara

"mindig azt éreztem hogy visszajelzést várok másoktól, de úgy látszik van olyan is, hogy csak saját magamat hallom meg" - javaslom, gondolkodj el azon, hogy is van ez. Visszajelzést vársz, mert bizonytalan vagy magadban - ugyanakkor csak azt hallod meg, ami megerősít, ha pedig valaki nem azt mondja, ami egyezik a te belső képeddel, meg se hallod. Akkor minek is a visszajelzés??? Tudod te, mi a valóság. Az a valóság, ami belül van.

Persze, hogy nem véletlen, hogy meghallgattál a rádióban. Nincsenek véletlenek. Azok az emberek, akik hasonló rezgésűek, bevonzzák egymást, még akár véletlenszerűnek tűnő események láncolatán át is.

"olyan változást érzek magamban, hogy mégsem vagyok bolond, mégsem képzelgek, hogy talán hihetek önmagamnak, önmagamban, a megérzéseimben" - tudod, sokáig azt hittem én is, hogy csak én vagyok ilyen levegőn járó. Olvastam sok mindenfélét, de azt gondoltam, akik azokat a könyveket írták, valamiféle szentek, de legalábbis nagyon kiváltságos emberek lehettek, mert az egész környezetemben nem találtam olyan embert, akivel a számomra fontos dolgokról beszélhettem volna. Aztán, amikor eljutottam egy bizonyos szintre, megtaláltam a társaimat.

A három csillagos álmodból azt tartom jelentősnek, hogy csodálatos belső élményeid vannak és még várnak is rád, amiket egyelőre nem tudsz megosztani másokkal, nem tudsz kommunikálni róluk (a telefon a kommunikáció eszköze), de megvan a lehetősége annak, hogy más dimenziókba utazzál, ami beteljesítő lehet számodra. És azután még mindig lesz rá lehetőséged, hogy ezeket az élményeidet megoszthasd másokkal. Szerintem már el is kezdted. :)))

"néha nagyon reménytelennek, egy véget nem érő változásnak látom ezt az utat, ahol nem igazán lehet megpihenni, mert új kihívások várnak" -  James Dentnek van egy idepasszoló idézete: "Az élet olyan, mint a matekóra: mihelyt megoldottál egy feladatot, már kapod a következőt." De ezt nem kell reménytelennek felfogni. Ezek nélkül az új és egyre újabb kihívások nélkül már nem is tudnánk meglenni. Eleinte nehéz, különösen, amikor benne vagyunk, de én egy idő után elkezdtem élvezni, mihelyt megláttam az akadályban a kihívást. Minden nehézséget azért állítunk magunk elé, hogy megmutassuk magunknak: felül tudunk emelkedni rajta.

"Olvastam én is a James Redfield könyvet, a többi részt pedig megvettem, de még mindig arra várnak, hogy elolvassam őket." - Akkor tudod, hogyan, milyen nem tudatos módszerekkel gyűjtjük be egymástól az energiákat, és hogyan lehet ezeken túllépni. Alkalmazd, ültesd a gyakorlatba, máskülönben mi értelme van annak, amit megtanultál belőle?

"Olvasás közben is folyton elalszok" - ez függhet attól is, mit olvasol. Én a régi energiás irodalmat már nem bírom elolvasni, elkalandozik a figyelmem, fáraszt. Ami nem nekem szól, azzal már nem bajlódom fölöslegesen.

"Nekem mindig azt mondták, hogy védjem le magam ilyen-olyan technikákkal, hogy ne tudjanak a munkahelyen leszívni. De engem borzasztóan zavar az a gondolat, hogy egész életemet védekezéssel töltsem" - nagyon tetszenek a gondolataid. Nincs szükség védelemre. A védelem addig kell, amíg azt hiszed, hogy támadásnak vagy kitéve. De mihelyt látod, hogy a támadás nem támadás, mivel nem rólad és nem neked szól, nincs értelme a védekezésnek.

"ha emelkedik a rezgésszintem, akkor el fognak tűnni. De olyat is hallottam már, hogy akkor még nagyobb a "kísértés", és még nagyobb védelemre van szükség. Akkor ez most hogy van? Kicsit megijesztett azért az amit írtál, hogy ki tudja mit műveltek, vagy akartak művelni velem" - mindig csak akkora kihívásokkal fogod szembe találni magad, amiket meg tudsz oldani, még akkor is, ha első pillanatban kilátástalannak tűnnek. Azért szembesültél az álmodban ezekkel a fura történésekkel, hogy beilleszd az életedbe. Megijedni nem kell tőlük, főleg utólag nem. Ez egy remek tapasztalás volt ahhoz, hogy ráláss, milyen csodálatosan különféle lények léteznek, különféle energiákkal. Semmi bajod nem történt, csak tapasztaltál. Élsz, és ezzel is nagyobb a tudás a fejedben, no nem? :)))

"Ilyet már átéltem, igaz csak álmomban. Sokszor van úgy, hogy az álmomban hol belülről élem meg a történéseket, hol kívülről látom magam, és ez gyakran váltakozik egyik percről a másikra." - tehát valójában tudod a technikát, most az a cél, hogy akkor, amikor éppen aktuális, megvalósítsd éber állapotban is. Próbáld meg először olyan élethelyzetben, amikor épp nincs érzelmi hatás, tehát egy nyugodt pillanatban, aztán menni fog bármilyen helyzetben is, csak figyelj.
"mikor a főnökasszonyom elkezd nekem beszélni, már rögtön kezdem megjeleníteni a kőkerítést, pedig nem veszekszik, csak áskálódik valaki ellen, de már ezt se bírom hallgatni, és érdekes, azóta hamarabb abbahagyja, vagy megcsörren a telefon és nem tudja folytatni" - pontosan erről van szó, szuperül teremtesz!

"szerinted ezek a beavatásos meg szeánszos álmok előző életeinkből jönnek?" - előfordul, de nem feltétlenül. Mindig összefüggésben kell vizsgálni az adott élethelyzettel, a pillanattal, hogy mi a mondanivalója számunkra.

"Szerinted miért van az, hogy álmomban élek át egy csomó olyan dolgot, amit más az életben? " - Nincs ezzel semmi baj, csak le kéne földelned. Vagyis: amit az álomban megélsz, annak a tapasztalatait megvalósítani az életben is. Megérteni, hogy mi a jelentősége az álomszimbólumnak az életedben, és az ebből származó tudást felhasználni, ha úgy adódik.

"segítettem egy barátnőmnek feloldania magában azt a gátat, ami miatt nem esett teherbe. És főleg hogy úgy segítettem, hogy én is csak kérdeztem tőle és terelgettem" - mi is akartál lenni, pszichológus??? "De vajon én szóltam, a felettes énem, vagy mondjuk egy láthatatlan segítő rajtam keresztül?" - nem mindegy? Egyek vagyunk. Ismered azt a (azt hiszem, tibeti) mondást: tat tuam asi? Annyira sűrített az információtartalma, hogy nem is egy mondatban szokták fordítani: Te is Az vagy. Te is Isten vagy. Te is Én vagyok.

Nézzük Ágit. "úgy érzem szánt szándékkal támad" - hát naná. Kit is lehet támadni? Akit meg lehet vele félemlíteni, és védekezésre lehet vele kényszeríteni. Jó kis játszmák ezek, egészen addig tartanak, amíg te ki nem lépsz belőlük. Visszautalok arra is, amit az imént írtam a támadásról: nem rólad szól.
"nagyon féltékeny típus vagyok" - a féltékenységnek semmi köze a szerelemhez és a szeretethez. Birtoklási vágy, hatalmi játszma.
"szükségem van rá, hogy szeressen, hogy fontosnak érezzem magam az életében, hogy különleges legyek a számára, hogy többet törődjön velem" - ez megint a kívülről várt megerősítés. Ha te magad Önmagad vagy, nincs arra szükséged, hogy szeressenek: te magad vagy a Szeretet. Nincs rá szükséged, hogy bárki fontosnak tartson téged, mert tudod, hogy az vagy. Nem kell, hogy törődjön veled, hanem te törődsz vele szeretettel.
"Én meg egyszerre akarom eljátszani neki a nőt, az anyát, a lányt, a barátot meg a pszichológust. ... Hogy lehet ebből kilépni???" Úgy, hogy nem akarsz semmit sem eljátszani, csak önmagadat adod. Ha nem kapni akarsz először, hanem adsz: magadat, a szeretetedet. A szeretetet pedig akkor tudod másnak adni, ha benned él, ha már megtanultad magadat szeretni.
"Hogy lehet azt elérni, hogy ne legyenek elvárásaim felé, hogy arra koncentráljak amit kapok tőle, nem pedig arra, hogy mit nem?" Ha arra koncentrálsz, amit kapsz tőle, mindig ott lesz a háttérben a pólus ellenkező véglete: hogy mit nem kapsz, és máris megteremtetted az elvárást. Pont azzal teremted meg az elvárást, ha arra koncentrálsz, mit kapsz tőle. Ha kapsz valamit, elég elfogadni ajándékként, bónuszként, meglepetésként.

"Hogy lehet megtanulni azt, hogy ne akarjam kisajátítani, hogy örülni tudjak annak, hogyha nélkülem is jól érzi magát, hogy ne legyek féltékeny az összes többi nőre?" - Úgy, hogy magadat szereted, és bízol magadban.
"És hogy miért nem úgy szeret, ahogy én szeretném, hogy szeressen?" - nincs rá szükséged, hogy ő szeressen. A te szeretetedet az nem befolyásolja, hogy ő mit érez: viszont ha önmagad vagy, el tudod fogadni őt úgy, ahogyan van, mindazzal együtt, amit számodra nyújtani tud.
"Ugye milyen buta kérdések?!" - nincsenek buta kérdések. Ha egy kérdés mozog benned, akkor az addig mozogni fog, és szúr és piszkál, amíg meg nem kapod rá a választ. Persze a legjobb válaszok mindig belülről jönnek.
"azt gondolom, hogy nem érek semmit, csak mert ő nem tud úgy szeretni ahogy én akarnám ... Folyton azt érzem, hogy nem érek annyit mint mások, és hogy csak szánalomból van velem és szívesebben lecserélne másra, csak most még nem akar megbántani." - ebből a két mondatból is regényt lehetne írni. Mi szükséged van ilyen drámákra? Célszerű lenne túllépni ezeken.
"soha többé nem akarok mástól függeni, mert ez függés szerintem" - ez így, ilyen formában szerintem is.
"Például ha megint őt felhasználva akar idegesíteni és féltékennyé tenni Ági, akkor mit csináljak?" - pontosan tudod, mire megy ki a játék: idegesíteni akar és féltékennyé tenni. Hatalmat gyakorolni fölötted. Hagyod? Szerintem már tudod, hogy választhatsz: belemész a játszmába vagy kívül maradsz rajta.
"Szerinted azért történik ez, mert Ági érzi, hogy teljesen le akarom zárni a vele való kapcsolatot?" - hogyne. Érzi, hogy valami megváltozott, és a fölötted való hatalmát meg akarja tartani, illetve vissza akarja szerezni, és ezért még sok mindent meg fog próbálni, készülj fel rá. Szüksége van arra a figyelem- és félelemenergiára, amit belőled szerez. Neked viszont nincs szükséged az általa manipulált drámákra. Nyugodtan és határozottan kiléphetsz belőle, ha azt választod.

"Miért fél attól az ember, hogy elveszít valakit, mikor az az ember nem is a tulajdona, nem rendelkezhet vele, nem gátolhatja a szabad akaratában, nem kérheti hogy szeresse?" - nem veszítheted el, ami a tiéd. Ha attól félsz, hogy elveszítesz valakit, akkor előtte elhitetted magaddal, hogy birtokolhatod.
"Miért akarjuk folyton bizonygattatni magunknak, hogy szeret a másik? Miért van erre szükségünk, miért csináljuk ezt? Mitől félünk valójában? Azért van ez, mert elvesztettük önmagunkat és kívül próbáljuk keresni? Mert elfelejtettük hogyan kell önmagunkat szeretni és éppen ezért másoktól várjuk el?" - igen. Tanuld meg önmagadat szeretni, és meglátod, szeretni fog az egész világ. Tapasztalat. :)))

"Igazából azt érzem a kettőnk kapcsolatából, hogy mindkettőnknek meg kell tanulnia valamit. " - minden kapcsolat ezért van. Ok és cél nélküli, véletlen kapcsolat nem létezik.

"Úgy gondolom akkor kell mindkettőnknek továbblépnie, ha már megtanultuk azt, ami miatt összehozott bennünket a sors. Például ha én úgy fogok tudni szeretni, hogy nem akarom vele korlátozni a másikat. Te mit gondolsz erről?" - ez nagyon valószínű. Bizony, könnyen meglehet.

"Gyakran vannak pedig tiszta pillanataim is, amikor azt érzem, hogy pusztán a létezésének örülök, annak, hogy VAN, bárhol is van éppen. Ez egy belső, mély nyugalom, egy vagyok a világmindenséggel és összetartozás érzés, amikor igazából nem is neki, hanem inkább a létezésének, a saját létezésemnek és így magának a létezésnek szól az öröm." - NA EZ AZ. Jó lenne ezt az érzést sokszor felidézni és megerősíteni magadban. Ez az, amikor egy vagy önmagaddal, Istennel, a Világmindenséggel. Ebben az állapotban bármit elérhetsz, amit választasz.

"Áhh, borzasztó kavalkád van bennem!!!

Tudsz valamit tanácsolni, valami jó kis technikát?" - a kavalkád szépen, folyamatosan le fog tisztulni benned, ahogy tudatosodsz, ahogy egyre többet megértesz a saját működésedről. Ehhez továbbra is javaslom Adamus tanulmányozását.

Kép: KeDo