Hogyan készülnek a meditációink?

Eddig négy olyan zenés, vezetett meditációt készítettünk Láng Szilárddal közösen, amelyek elérhetők a youtube-on és a honlapomon. Szilárd írja a zenét, én a szöveget. 

Az első közös munkánk az Én vagyok volt. Úgy született, hogy először is megállapítottam: azokat a vezetett meditációkat, amiket ismerek, nem szeretem hallgatni, többnyire csak éppen belefülelek, és máris kijelenthetem: ez nem az, amire vágyom. Viszont én magamban gyakran meditálok, különböző témákat dolgozok fel egy-egy meditációmban, és azt gondoltam, ezeket érdemes lenne összefoglalni és közzétenni. Zenével együtt képzeltem el a születendő meditációt, de ehhez szükségem volt egy olyan zenére, ami alátámasztja a tartalmat. Az eszembe se jutott, hogy egy meglévő zenét használjak fel, mindenképpen olyat szerettem volna, ami együtt készül a szöveges résszel. 

Régebbről ismertem Szilárdot, és azokat a zenéit, amik akkoriban elérhetők voltak a youtube-on (youtube csatornája ITT található). Megkérdeztem tehát, van-e kedve velem együtt dolgozni. Szerencsére volt, így hát elküldtem neki az elkészített szöveget, majd türelmesen vártam. Nem volt semmilyen elvárásom, hogy ilyen vagy olyan legyen a zene - Szilárdot ismerve tudtam, hogy olyan lesz, amilyennek lennie kell. S amikor pár hét múlva elküldte a kész zenét, magamra csuktam az ajtót és meghallgattam - azt mondtam: EZ AZ. Borzongás borzongás után futott végig rajtam, olyan gyönyörű és felemelő volt. Nem csak egyszerű „zene” volt, hanem kifejező és találó, erőt sugárzó és rendkívüli: pontosan az, ami a tartalmat zenei nyelven fejezte ki. 

Ekkor bemértem ütemre és másodpercre a szöveget, hogy lehetőleg egy egységnyi szövegrészt egy zenei egység alatt mondjak el, és a zenei váltásoknál a szöveg is váltson. Majd elutaztam Szilárdékhoz, aki a feleségével ekkor Esztergomban lakott, és az ő mikrofonjával és felszerelésével rámondtam a zenére a szöveget. Utána Szilárd összerakta a videót, az én előzőleg válogatott képeimmel, felírta rá a szövegeket, és mehetett is a youtube-ra. 

A második közös meditációnk, a Fejfájás gyógyítása ugyanígy készült. A következőnél, az Energiamasszázsnál viszont már két jelentős változtatás történt. Az egyik, hogy találtam egy hangmérnököt, akinek a stúdiójában komolyabb technikával minőségibb hangfelvételt tudtunk készíteni, a másik, hogy megkaptuk azt az információt, hogy mi a különbség a 440 és a 432 Hz-es zene között, meg  is tapasztaltuk a közöttük lévő energetikai különbözőséget, és ettől kezdve Szilárd minden zenéjét átkonvertálta erre a hangnemre. Az Érzelmek áramlása is ilyen módon született. 

Vannak még további terveink is. Van néhány téma, ami érdekel, és kidolgozásra érdemesnek találom. Aki volt már théta-elfogadás-egyensúly tanfolyamomon, az tudhatja, hogy meg szoktam kérdezni az utolsó napon, mit szeretne a csoport, mi legyen a meditáció témája; és bármi lehet az ellenállás elengedésétől kezdve a félelemmel való szembenézésen át az önbecsülésig. Ilyenkor összehangolom magam a csoport pillanatnyi állapotával, és azt mondom, ami jön. Szoktam időnként csoportos meditációkat is tartani, különféle témákban - főleg Egerben, mivel itt élek, ezért itt a legkönnyebb megszervezni. 

Ha viszont olyan meditációt szeretnék, ami bárki által elérhető a youtube-on, akkor megírom, és megbeszélem Szilárddal a részleteket. Reméljük, lesz még ilyen több is.

 

Ara Rauch

 

Kép: KeDO mandalaterve, amelyet én színeztem ki :)

 

 

0
0
0
s2sdefault
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.

 

Webshop kosár

A kosár üres

Bejelentkezés

Ara Rauch oldala

Vihetsz és megoszthatsz tartalmakat az oldalról, az eredeti forrás feltüntetésével.

Az oldalon minden tartalom szabadon elérhető regisztráció nélkül is. Ha hozzá szeretnél szólni a cikkekhez, azt regisztrálva és belépve teheted meg. Ha pedig értesítést kérsz a frissítésekről és programokról, akkor arra kérlek, hogy iratkozz fel a hírlevélre.
A honlap folyamatosan frissül.
ÉREZD JÓL MAGAD!

 

Hírlevél

A hírlevélre feliratkozók havonta változó kedvezményeket kaphatnak a könyvek és a programok árából.

Ha fel szeretnél iratkozni a hírlevelemre, küldj egy "Hírlevél" tárgyú üzenetet itt:

 Üzenetküldés

Facebook

Statisztika

Mai nap158
Tegnap194
Összesen930540
Indult 2013.07.01. CoalaWeb

Hozzászólások

Vendég (hosting)
Álmaitok üzenete itt: Cikk
Vendég (hosting)
Vendég (hosting)
Vendég (hosting)
Feloldott pecsét itt: Cikk
Vendég (hosting)
Pecsét a karodon itt: Cikk