(Szemelvények az Atlantiszi Elianthe c. készülő könyvemből, 4. rész)

Atlantisz földrészén több egymást követő és időnként egymás mellett élő népcsoport és kultúra élt és virágzott. Amiről én beszámolhatok, az az utolsó, technokrata kultúra.

Drunvalo Melchizedek Az Élet Virágának ősi titka c. könyvében négy különböző humanoid fajt említ, akik Atlantisz idejében éltek: a lemúriaiakat, a hébereket, a marsiakat és a földi, abban az időben ősemberi szinten álló embereket. Ezekből nekem két fajnak a jelenlétéről vannak emlékeim: a marsi és a földi emberekről.

Én, Elianthe, marsi voltam.

A mai emberi faj testmagasságához képest igen magasak voltunk. Nincs arra lehetőségem, hogy valamilyen módon megmérjem, viszont a két test képét (a mostanit és az akkorit) egymáshoz arányítva legalább négy méter magas volt a faj, de lehetséges, hogy még magasabb. Ez elég sokára vált bizonyossá számomra: az első néhány évben, amikor megismerkedtem Elianthéval, még csak azt érzékeltem, hogy valamennyivel magasabb nálam, de nem tudtam, mennyivel.

Hosszú, vékony, leginkább hengeresnek mondható törzs, a nőknél széles, erős csípő, a combok hirtelen keskenyednek lefelé, a férfiak csípője keskeny. A váll széles, de nem túl izmos a férfiaknál sem, inkább csak maga a vállöv terjed ki széltében. A végtagok hosszúak és vékonyak. A bőr selymes tapintású, finom, vékony, igen sűrű szerkezetű. A színe világos, a mai fehér ember bőréhez hasonló árnyalat, de szürkés tónusú. Az izmok nem kitapinthatóak. A test kötőszövetei nagyon kemények, egyenletesen, végig az egész test felületén, körülbelül mint egy mai ember nagyon keményre kidolgozott és megfeszített izma. A kötőszövetek tehát nem hasonlítottak a mai ember izomszövetére, a test belső szerkezete a miénknél ritkább, jóval könnyebb, de keményebb anyagból állt. A csontozat teljesen más minőségű, könnyebb felépítésű és vékonyabb, mint a miénk, de alig keményebb, mint az izmok szövete.

A test, az arc és a koponya arányai és felépítése a mai emberéhez hasonló, egy nagyon magas ember méreteit és arányait figyelembe véve.

A szem mindig kék. A haj erős, hosszúra növesztik, és bármilyen színű lehet a világosszőkétől a vörösön át a feketéig.

Az életkorunk több ezer földi év volt. Másként érzékeltük az időt, nem úgy, mint most, tehát nem lineárisan. Ezért tudom elfogadni többek leírását, ami szerint a földrészt elpusztító kataklizmát egy dimenzióáttörés okozta, amikor az 5. dimenzióból az egész Föld lezuhant a 3.-ba. Erről nekem nincsenek emlékeim, csak az idő másfajta érzékeléséről. Illetve nagyon valószínű, hogy átjárható volt számunkra több dimenzió, a harmadiktól feltehetően az ötödikig vagy hatodikig. A hatodik dimenzióban a végtelen idő és a szubjektív egyidejűség, az ötödikben az időtlen időérzékelés, a szubjektív idő és a többidejűség, a negyedikben az időtlenség és egyidejűség létezik (Adamus leírása alapján). A harmadikban pedig kifejezetten csemegének számított számunkra a lineáris idő, amit a mentális elménkkel remekül meg tudtunk mérni és fel tudtunk osztani. A kataklizma után pedig megszűnt az átjárhatóság, bent ragadtunk a harmadik dimenzió szűk, sűrű keretei között.

Az agy erősen bal, férfias dominanciájú: vagyis a logika, az analizálás, a struktúrák, a tudomány kialakulásának kedvezett. Szemben a lemúriai népesség jobb féltekés dominanciájával, amely a művészeteket, a folyékony, nőies, elfogadó kultúrát hozta létre. Pontos információt nem kaptam róla, de van egy feltételezésem, hogy sem a marsi, sem a lemúriai népességnek nem két egyforma féltekére választott agya volt, hanem egyetlen, egységes agya, amelyben a kevésbé domináns funkciók kisebb szigeteket, központokat alkottak, vagy pedig ezeknek a kevésbé domináns funkcióknak lehetett egy elkülönített, kisebb agyterületük.

Harcos és harcias, büszke nép voltunk. Uralkodó faj, akik nem nézték le a többi humanoid fajt, csak éppen nem tartották egyenrangúnak magukat velük.

Ara Rauch