Ara Rauch - A 2. gyakorlat

A 2. gyakorlat

Válaszd ki a homogén anyagú tárgyadat. Segíthet, ha az első (vagy első néhány) alkalommal a kezedben tartod, vagy ha előtted van, és látod. Nekem egyszerűbb, ha becsukom a szemem, de lehet, hogy neked könnyebb lesz nyitott szemmel. Képzeld el, hogy beleszűrődsz, belefolysz, beleködlesz, belediffundálsz a felszínén keresztül a belsejébe. Benne vagy. Nézz szét, mit látsz, mit hallasz, mit ízlelsz? Milyen a szerkezete, színe, illata, tapintása, súlya stb. a tárgyad belsejének? Használd az első gyakorlatban alkalmazott szinesztéziás módszert is.

Eddig még mindig a fizikai szintről szereztél tapasztalatokat, de most jön a lényeg. Addig menj befelé, amíg azt érzed, hogy te magad vagy az a tárgy: te vagy a kanál. Érezd meg, milyen dolog, milyen érzés kanálnak lenni, amit valaki a kezében tart. Milyen érzés keménynek, hosszúnak és hidegnek lenni? Milyen érzés, hogy fogják a nyeledet, és azon a kis területen átmelegít a kéz? Milyen tapintása van a kéznek, aki fog téged? Milyen érzés egyensúlyban lenni, miközben egy ponton tartanak? Milyen érzés, hogy valaki figyel téged? És milyen érzés egyszerre két testben lenni: a kanálban és a magadéban, méghozzá úgy, hogy most te a kanál vagy, és a kanál perspektívájából figyeled azt az önmagad, aki a kanalat tartja a kezében? Ki is az akkor, aki figyel, és ki a megfigyelt?

És máris tehetsz egy érdekes megfigyelést, ami különös lehet eleinte (aztán megszokod): el tudod különíteni, melyik a megfigyelt érzése, és melyik a sajátod. Éld át, érezd át mélységében, engedd át magadon az érzéseket – aztán békével búcsúzz el tőlük, köszönetet mondva a megfigyelt tárgyadnak, hogy beengedett magába, lehetővé téve neked a tapasztalást.

Nincs jó vagy rossz megoldás, válasz, gyakorlat. A te tapasztalásod van, amit fogalmazz meg minél pontosabban, és írd is le.

Ebben a gyakorlatban egyszerre kiterjedünk és fókuszálunk. Kiterjedünk a saját fizikai testünkből, hiszen a tudat és a bennünket körülvevő energiák nem a fizikai test határainál érnek véget. Addig terjedünk ki, amíg rátalálunk arra a dologra, amit megismerni kívánunk, és ekkor ráfókuszálunk, hogy a többi környezeti tényező ne zavarjon meg minket, majd belehelyezkedünk, beleterjedünk.

Nem koncentrálásra van szükség, hanem fókuszálásra. Mindkét szó összpontosítást jelent, a különbség az én értelmezésemben abból adódik, hogy a koncentrálás inkább az elme tevékenysége, a fókuszálás pedig a tudaté. A koncentrálás meghatározásában benne van a sűrítés, tömörítés, és az erő is, amire itt nincs szükség. Mindenki ismeri azt a kellemetlen érzést, amikor egy név vagy bármi apróság nem jut eszünkbe, egészen addig, amíg rákoncentrálunk. Tiszta erőből törhetjük a fejünket, akkor sem ugrik be. Aztán elkezdünk mással foglalkozni, és tíz perc múlva a homlokunkra csapunk, mert a keresett szó szinte világítva áll előttünk. Ez úgy működik, hogy adtunk a tudatalattinak egy parancsot, hogy keresse ki azt a bizonyos fogalmat a könyvespolcról, de szegény addig nem fért hozzá a könyvespolchoz, nem tudott dolgozni, amíg a fontoskodóan tevékeny elménkkel lefoglaltuk a helyet, szinte elálltuk az utat előtte. Mihelyt az elme elballagott az útból, a tudatalatti szép nyugodtan, csendben kikereste, amivel megbíztuk: kiterjedt, hogy szétnézzen, hol is keresse, és fókuszált, amikor rátalált.

A következő naptól kezdve válassz összetettebb tárgyat, ami többféle anyagból áll. Nézz szét a belsejében, érdekes lehet ez is, aztán következzen a lényegi rész: érezz rá az érzéseire. Fogalmazd meg és írd le a tapasztalataidat. Aztán keress egy állatot. Ez mindenképpen élő, létező, és a közeledben lévő állat legyen, tehát ne a gyerekkori, rég elpusztult kutyád, meg ne is a tavalyi állatkerti látogatásodkor látott víziló, és ne is Micimackó. Lehet macska, degu, papagáj, tigrispiton, pók a sarokból, ami épp akad otthon. Legyen a közeledben, amíg gyakorolsz vele, mégpedig azért, hogy azonnali visszajelzést kapj. Mert ugye eddig tapasztaltál, amit tapasztaltál a tárgyakon, de a kanál nem igazán bólogatott, hogy valós-e a tapasztalásod, és nem is menekült el előled. Igen, eleinte ahhoz, hogy el tudd dönteni, hogy ezt csak gondoltad, vagy „képzelted”, vagy pedig tényleg úgy van, kell a visszajelzés. Az a belső igazságpont, ami megmondja, hogy az érzésed valós, akkor erősödik meg, ha kívülről kapsz rá néhány bizonyítékot. Aztán később már nem lesz szükség a megerősítésre: a belső jelzőrendszered pontosan tudni fogja az igazságot.

Belebújhatsz az állat fizikai testébe, ha érdekel, de ezt nem muszáj. Viszont ha netán valami betegségtünetet észlelsz rajta, és szeretnéd tudni, mi a baja, akkor így (továbbra is megfigyelőként) végignézheted-tapogathatod a belső szerveit, csontvázát, izmait, érrendszerét, idegeit, és nagyon valószínűen kapni fogsz valamilyen információt róla, például, hogy a testében hol, melyik ponton van valami kellemetlen érzet, esetleg egy oda nem illő kiterjedés, vagy lágyabb, vagy keményebb pont. Aztán válj eggyé vele, érezd át, milyen érzés ilyen állatnak lenni. Lehet, hogy érdekes üzeneteket kapsz majd. És itt már meglesz a visszajelzés is, figyelj rá: az állatod viselkedéséből pontosan láthatod majd, hogy rátapintottál-e valami lényeges (netán fájdalmas) pontra.

Elhiszem, hogy kíváncsi vagy, hogy a család tacsija minek, kinek, és mit érzékel belőled, én mégis azt javaslom, NE erre fókuszálj, mert egyből teremtesz egy elvárást, és a dolog így nem működik, hamis eredményt kapsz. Ez esetben valójában nem is a tacsira vagy kíváncsi, nem az ő érzései érdekelnek, hanem magadról szeretnél visszajelzést kapni. A mások megismerésének nem az a módja, hogy azzal a felkiáltással, hogy megkérdezel valakit, ő hogy van, igazából egy svédcsavarral magadról szerzel be információt. Ez nem megengedés és nem elfogadás, ami az eggyé válás feltétele, hanem manipuláció. Ha valóban hiteles információkat szeretnél kapni, akkor azt fogadd el, amit kapsz. De amúgy lesz rólad visszajelzés egyébként. Mégpedig olyan módon és olyan pontról, ahonnan biztosan nem várod.

Fel fogsz rá figyelni, hogy csak akkor vagy képes eggyé válni bármivel és bárkivel, ha szeretetet érzel iránta. És fordítva is: amikor eggyé válsz az Omniverzum bármely létezőjével, legyen az egy porszem vagy egy hatalmas arkangyal, észre fogod venni, hogy szereted. Az utálkozás, az ellenérzések, az irónia és a közöny, a leereszkedő hozzáállás, a sajnálat, a türelmetlenség - és még sorolhatnám - a dualitáshoz tartoznak, szétszakadást, idegenséget eredményeznek, eggyé válást nem. Az eggyé válás: maga a szeretet.

Ajánlott olvasmány: Adamus Saint Germain: Tárcsa az időkapuhoz / Első tárcsaelem

2011. 02. 21.

 

 

Share
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.

 

Bejelentkezés

Hírlevél

Ha fel szeretne iratkozni a hírlevelemre, küldjön egy "Hírlevél" tárgyú üzenetet itt:

 Üzenetküldés

Facebook

Statisztika

Mai nap110
Tegnap435
Összesen523993
Indult 2013.07.01. CoalaWeb

Hozzászólások

Hát már neve is van? Már elég régóta felbukkant nálam ez az érzet. Elsősorban a tarkómban jelentkezi...
Mi az ASMR? itt: Cikk
Köszönöm, érdekesen hangzik, kipróbálom
Kedves Márk! Köszönöm, felderítetted a napomat. Van ötletem, hogy miért nem tudtad letenni a könyv...
Pecsét a karodon itt: Cikk
Kedves Ara Rauch! Tegnap kezdtem el olvasni a könyvét és most fejeztem be az első kötetet. Gondolko...
Pecsét a karodon itt: Cikk