Ezt a tanácsot egy régebbi cikkemben fogalmaztam meg először. Amit akkor írtam, szét is röppent a Facebookon (helyenként más neve alatt, sebaj :)), ezért most változatlanul közlöm, de kiegészítem aszerint, ahogy most látom.

Ahogy 2011-ben megírtam:

Ha eljutsz Isten szerelmének ölelésébe, soha ne kérj konkrét dolgot. Ne kérj tárgyakat, ne kérj pénzt, sikert, szerelmet (a valaki másra vonatkozó kéréseket pedig nagyon felejtsd el!). Ne kérd azt az állapotot sem, amit a múltból ismersz. Aki kér, az úgy tesz, mint akinek megterítették a világ leghosszabb, végeláthatatlan svédasztalát a világ legfinomabb ételeivel, de ő hátat fordít a bőségnek, és az üres fallal szemben állva pörköltet kunyerál (vagy követel) nokedlivel, mert csak azt ismeri, és el van keseredve, sőt netán toporzékol is, hogy nem kapja meg. A konkrét kéréssel a saját egód igénytelenségét és megszokásait szolgálod ki, és hátat fordítasz a szinkronicitás végtelen lehetőségeinek. Fogadd el, amit kapsz, hiszen a korlátlan bőséget, a határtalan szeretetet kapod, a Mindent – mit akarsz még ennél többet? Mit akarhatnál mást? Figyeld meg, egy-egy ilyen kapcsolódás után az életed eseményei, a kapcsolataid minősége csodás, örömteli változáson mennek keresztül, egyszerűen nem történhet másképp, mert a frekvenciád úgy megemelkedik, hogy az alacsony rezgésszámú események és személyek nem találnak rád, kikerülsz a hatókörükből. És képes leszel minden eléd kerülő eseményre az elfogadás állapotából tekinteni, hiszen ezeket te magad rakod az életedbe, hogy minden lehetőt megtudj önmagadról. Tibetben így mondják: tat tuam asi. Te is AZ vagy. Te is Isten vagy. Te is én vagyok.

Most pedig kiegészítem pár saját tapasztalattal. Ezeket a lépcsőfokokat a legtöbben bejárjuk.

Első lépcső

Folyamatos teremtésben vagyunk. Ám mivel a legtöbb gondolatunk és érzelmünk tudattalan program szerint fut, a teremtéseink is tudattalanok. Itt aztán igaz az a mondás, hogy vigyázz, mit kívánsz, mert megkapod! Ugyanis ha a tudatalattiban rejlő önkorlátozó hitrendszerek beletorzítanak a kívánságba, akkor a manifesztáció is torzan valósul meg, és kapkodhatod a fejed, hogy én nem ezt akartam. Sokszor épp az ellenkezője valósul meg annak, amit kívánunk. Különösen igaz ez akkor, ha anyagi javakat, tárgyakat kérünk, vagy olyan dolgokat, amik az egónak vagy az elmének fontosak: sikert, kapcsolatokat, a külvilágban történő változásokat. Ezek sokszor ellenkeznek azzal az isteni tervvel, amivel leszületünk, tehát ellenállást teremtenek, ami pedig szenvedést okoz, a szenvedésről pedig nem fogjuk felismerni, hogy a saját vágyainkkal teremtettük meg magunknak. Ha kívül akarjuk kezdeni a változtatást, belső változás nélkül, az mindenképpen harcot, küzdelmet, gátakat, akadályokat teremt, nem pedig azt, amit eredetileg kívántunk.

Valamint akkor is az ellenkezője valósul meg a kérésünknek, ha folyamatos ellenteremtésben vagyunk a sínen futó, fel nem ismert programjainknak engedelmeskedve. Ennek egyik legegyszerűbb példája, amikor valaki azt mondogatja magának, miközben esetleg azt hiszi, pozitívan gondolkodik: „nem fáj a derekam, nem fáj”. A tudatalatti – és az Univerzum – nem érti a nem szót. A nem nem létezik a számára. Akkor mit is mondogat magában szegény? Vedd ki a mondatból a nem szót... Vagy ha valaki több pénzt szeretne, el is végez x számú meditációt a bőség bevonzására, de közben, valahányszor az asztal sarkára kikészített, kifizetetlen számlákra tekint, összeszorul a gyomra, mert szüntelenül a hiány félelmét, a szükséget éli meg az érzéseiben.

Az első lépcsőn azok állnak, akik Dr. Hawkins Tudattérképén folyamatosan a negatív, tudattalan zónában tartózkodnak.

Második lépcső

Tehát, hogy végre az jelenjen meg a világunkban, amit tudatosan kívánunk, lehet bármit kérni. Bármit. Megvannak a módszerek és technikák arra, hogy azonnali változásokat teremthessünk meg. Egyszerűen megkérhetjük, amit meg szeretnénk teremteni az életünkben, és mivel az energia azonnal elindul, működésbe kezd, csak a mi saját hitrendszereinktől függ, mikor és hogyan érkezik meg hozzánk, amit kértünk.

Ha pedig kiküldtük a kérést, attól a pillanattól kezdve nem kell foglalkoznunk vele többé, a „hogyant” nyugodtan rábízhatjuk Istenre vagy az Univerzumra.

Ez az ismert „kérj és megadatik” szintje.

Ezen a szinten dolgozik a thetahealing, az Access Bars, és minden olyan módszer, amelyben kérsz valamit, majd várod, hogy valaki (Teremtő, Univerzum) megadja neked. Kívülről befelé akar teremteni, a külvilágban elképzelt vagy felismert „jót” akarja behozni a belső valóságba. Eleinte látványos, nagy mértékű javulás, életminőség-változás következik be általa, majd, mivel a kívülről befelé teremtés (valamint az említett módszerek egyéb visszásságai) nem egyezik az Univerzum fennálló törvényeivel, rohamos visszaesés következik be, még súlyosabb állapotba.

Ha kegyelmet vagy áldást kérünk, az ehhez a lépcsőfokhoz tartozik. Hátránya, hogy nem a saját teremtőerőnket használjuk, hanem kérünk, és egy külső erőtől várjuk a megvalósítást. Működik, de ha túl nagyot kívánsz, előfordulhat, hogy nem úgy valósul meg, ahogy te elképzelted. Ha félelem vagy hiány van a kérés hátterében, akkor az beletorzít a kérés megvalósulásába. Hiányérzettel csak hiányt lehet teremteni, félelemből csak olyasmit, amitől félhetünk.

Harmadik lépcső

De az sem mindegy, hogy kérünk, vagy pedig egy szándékot indítunk el a belső középpontunkból. A kérés teljesítése egy külső, felső erőtől (Istentől, gondviseléstől, sorstól, Univerzumtól, nevezhetjük bárhogy) függ, a szándék pedig bennünk születik, egy belső késztetés hatására, harmonikus összhangban van a saját élettervünkkel, és a megvalósulása a saját teremtőerőnk megnyilvánulása. Általa átélhetjük azt, micsoda óriási hatalom adatott a kezünkbe, és persze vele a felelősség is. És amikor látjuk megvalósulni mindazt, amit azért kértünk és kívántunk az életünkbe, hogy jól érezzük magunkat benne, nem csak a jóllét és az öröm felemelő érzését tapasztalhatjuk meg, hanem azt a belső biztonságot is, amit az a tudat teremt meg, hogy az történik az életünkben, amit választunk.

Ezen a lépcsőfokon állunk a Tengely-módszer alkalmazása során. Megtanulunk teremteni, hogy azzal találkozzunk a külvilágunkban, amivel szeretnénk, s eközben a saját teremtőerőnket használjuk. Belülről kifelé teremtünk. Rendkívül hatékony, és ha odafigyelünk néhány alapelvre, erőteljes és eredményes eszközzé válhat a kezünkben.

Negyedik lépcső

Amikor idáig eljutottunk, akkor már rá merhetjük bízni magunkat (ez az ősbizalom) a felső vezettetésünkre, mert ekkor már bizonyosak vagyunk benne, hogy csak az történhet az életünkben, amit már előre elhatároztunk, eldöntöttünk egy magasabb szinten. Tehát akkor áramlunk az Élettel, akkor „teszünk jót” magunknak, ha megengedjük, hogy az történjen, aminek történnie kell. Az adja a legnagyobb belső biztonságot, ha bizalommal ki tudjuk mondani: „legyen meg a te akaratod”.

Óriási a különbség aközött, hogy kiengeded-e a kezedből az irányítást, és feladod a teremtőerődet, rábízva a sorsodat valakire – és aközött, amikor megengeded az Univerzumnak (Istennek, felsőbb énnek stb.) hogy az legyen, ami Van. Az első esetben gyengeségből teszel így, mivel másvalakire bízod, hogy megoldja helyetted a dolgaidat, úgy, ahogy ő akarja, és elhiszed, hogy ő jobb nálad, erősebb, hatalmasabb – a másodikban határtalan önbizalommal teszed, hiszen tudod, hogy minden úgy lesz, ahogyan lennie kell, mert te teremted a világodat. Az első esetben az életed külső szereplőiben, eseményeiben hiszel, a másodikban önmagadban bízol. Az első esetben a kiindulópont a félelem és a hiány: a szabadságtól, a felelősségtől és önnön erődtől való félelem, és a bizalom/önbizalom hiánya. A másodikban a kiindulópont a bátorság, a bizalom, az erő.

Ennek a szintnek az eléréséhez is segítségül hívhatjuk a Tengely-módszert. Az út egyéni, nincs bárki által használható kulcs. De éppen ez a lényege: megtalálni a saját utunkat, és útközben Önmagunkat.

Ara Rauch