Öngyógyító meditáció

Fejhallgatóval hallgasd!

Ezt a meditációt hosszabb ideje fennálló betegség, például tumor, gyulladás, egyéb szervi elváltozás esetén érdemes alkalmazni. Naponta több alkalommal is lehet, a tünetek enyhüléséig vagy megszűnéséig. Ha a testedben többféle betegség is jelen van, akkor azt javaslom, hogy többször is végezd el a meditációt, egy alkalommal egy helyre fókuszálva, majd egy másik alkalommal a másik helyre.

Előfordulhat, hogy a meditáció első, vagy első néhány alkalmazásánál felerősödik a fájdalom vagy kellemetlenség érzése. Ekkor hagyd abba néhány napra, és csak akkor kezdd újra, ha úgy érzed, mindenképpen szeretnéd folytatni.

FIGYELEM!

Ez a meditáció nem helyettesíti a fájdalom, a betegség okának felderítését. Ok alatt érthetsz orvosi diagnózist és terápiát is, de mehetsz ennél mélyebbre is, a pszichés okok felderítéséig. Megkeresheted azt a mintát, amit a mindennapjaidban élsz és tapasztalsz igen sokféle szinten (az érzelmeidben, a kapcsolataidban, a külvilággal való viszonyodban), és ennek csak egyik megjelenési formája a betegség. Ennek a mintának a felderítése, elfogadása, majd kiegyensúlyozása után a betegségnek nem lesz indoka, hogy a testedben felhívja magára a figyelmet, hiszen egyensúlyban van, rendben van, nem kell többé betegségként megnyilvánulnia. Ehhez a folyamathoz keresheted az http://ararauch.hu/ honlapon a Tengely-módszer leírását és a tanfolyamokat.

 

 

 

0
0
0
s2sdefault
Hozzászólás (0) Találatok: 657

Általános Szerződési Feltételek

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

1. Bevezetés

Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) tartalmazza a www.ararauch.hu weboldalon (a továbbiakban: honlap) elérhető szolgáltatás igénybevételének igénybe vevő (továbbiakban: Felhasználó) általi használatának feltételeit. A honlap használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet ezen ÁSZF nem tartalmaz, a honlapon elérhető tájékoztatások nyújtják. A Felhasználó a honlap használatával tudomásul veszi és elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglaltakat.

2. A Szolgáltató

Név: Rauchné Fodor Aranka

Székhely: 3300 Eger, Alvégi u. 15.

Levelezési cím: 3300 Eger, Alvégi u. 15.

Képviselő neve: Rauchné Fodor Aranka

Közösségi adószám: 60757014-1-30

Számlavezető pénzintézet: Korona Takarék

Számlaszám: 61600070-10000939

IBAN számlaszám: HU21 6160 0070 1000 0939 0000 0000

E-mail-cím: ararauch kukac gmail.com

Telefonszám: +36 30 / 3263693

Fax: -

3. A honlapon folytatott tevékenység

A szerződés tárgya Ara Rauch e-könyvesboltjában található valamennyi árucikk. Az árucikkek tulajdonságait, jellemzőit a hozzájuk tartozó konkrét oldalon tudhatja meg, bizonyos könyveknél lehetősége van belepillantani a kiválasztott könyv tartalmába is.

4. Felhasználási feltételek

4.1. Felelősség

A Felhasználó a honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően.

A Szolgáltató kizár minden felelősséget a honlap használói által tanúsított magatartásért és hogy a Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért.

A Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy a honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat sem közvetlenül, sem közvetett módon ne sértse.

A Felhasználók által a honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat (például hozzászólás) a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni és ezekért felelősséget nem vállal.

4.2. Szerzői jogok

A honlap teljes egésze (szövegek, képek, grafikai elemek, stb.) szerzői jogvédelem alá esik, így kereskedelmi célokra másolni, módosítani, terjeszteni tilos!

4.3. Adatvédelem

Rendelésével hozzájárul ahhoz, hogy adatait nyilvántartásba vegyük és kezeljük az 1992. évi LXIII. törvény előírásai szerint, valamint a jövőben megkeressük Önt akcióinkkal. Az adatokat harmadik félnek nem adjuk át, kivéve a szerződés teljesítésekor a szállítást végző Magyar Postát. Az adatszolgáltatás önkéntes, hozzájárulását önként és határozatlan időre adta azzal, hogy írásban bármikor visszavonhatja.

5. A honlapon történő vásárlás

5.1. Vételár

Webshopunkban kiadványainkat a feltüntetett áron rendelheti meg. A könyvek konkrét oldalán feltüntettük azok teljes árát, valamint az esetleges kedvezmény esetén számított árat. Az árak az 5%-os általános forgalmi adót tartalmazzák. Felhívjuk figyelmét, hogy a kedvezményes ár nem minden esetben végződik 0-ra vagy 5-re, ezért a kiadvány vételárát az értékesítés során az általánosan érvényes kerekítési szabályok alapján állapítjuk meg.

5.2. Fizetés módja

5.2.1. Utánvét

Készpénzzel fizet a csomag kézhezvételekor.

5.2.2. Előre utalás

A vételárat banki átutalással fizetheti ki.
Az utalás beérkezése után küldjük el a megrendelt könyv(ek)et.

Ebben az esetben Rauchné Fodor Aranka névre, és erre a bankszámlaszámra:  61600070-10000939 várjuk a megrendelése végösszegét.

 

5.3. Szállítási díjak

5.3.1. Személyes átvétel Egerben, előre egyeztetett helyszínen és időpontban.

Cím: 3300 Eger, Alvégi u. 15
Megrendelését 1-2 munkanapon belül kikészítjük, az átvétel pontos dátumáról előtte e-mailben értesítjük.

Szállítási költség: 0 Ft

 

5.3.2. Magyar Posta

Egy könyv esetén levélként, több könyv rendelése esetén csomagként veszi fel a Magyar Posta a küldeményt.

Szállítási költség: a Magyar Posta aktuális díjszabása szerint.

5.3.4. Külföldre történő szállítás

Ez esetben kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot ararauch kukac gmail.com e-mail-címen, vagy a +36 30 / 3263693-as telefonszámon.

5.4. Szállítási határidő

Amennyiben az Ön által megrendelt kiadványunkból van készlet raktáron, a megrendeléstől számított 3-6 munkanapon belül eljuttatjuk Önhöz a kért könyve(ke)t. Ha a megrendelt könyvből nincs raktáron, e-mailben értesítést küldünk.

5.5. Az árucikkek cseréje

Ha a megrendelt árucikk hibás, esetleg a szállítás során megsérült, akkor díjmentesen kicseréljük. Abban az esetben, ha ezt a lehetőséget nem kívánja igénybe venni, a könyv vételárát visszatérítjük Önnek. Kérjük, hogy ha sérülést észlel az átvett terméken, értesítsen.

Kivétel: ha a könyvet dedikálva kérte, nincs módunkban a vételárat visszatéríteni.

5.6. A vásárlástól való elállás joga

A megrendelt könyvek kézhezvételétől számított tizennégy munkanapon belül Önnek joga van elállni vásárlási szándékától. Ebben az esetben a könyvért kifizetett vételárat visszatérítjük Önnek legkésőbb az elállást, illetve a könyv visszaszolgáltatását követő harminc napon belül. A visszatérítés a szállítási költségre nem vonatkozik, valamint a könyv visszajuttatásának költségeit is Ön viseli.

Kivétel: ha a könyvet dedikálva kérte, nincs módunkban a vételárat visszatéríteni.

5.7. Sikertelen kézbesítés

Az Ön hibájából meghiúsult kézbesítés miatti újraküldés költségei minden esetben Önt terhelik.

6. Elállási jog

6.1. Elállási jog gyakorlásának menete

Az e pontban foglaltak kizárólag a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyre vonatkoznak, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (a továbbiakban Fogyasztó).

A terméknek, több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek, a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni.

Fogyasztót a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.

Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF 1. pontjában feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Ebből a célból a Fogyasztó felhasználhatja a megrendelést visszaigazoló e-mailhez mellékelt elállási nyilatkozat - mintát is. A Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére.

A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát az 5. pontban meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta.

Kivétel: ha a könyvet dedikálva kérte, nincs módunkban a vételárat visszatéríteni.

Mindkét esetben a Szolgáltató e-mailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését.

Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak.

Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mailben történő értesítés esetén az e-mail küldésének idejét veszi figyelembe a Szolgáltató a határidőszámítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.

A Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató 1. pontban feltüntetett címére indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha a Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket.

A termék a Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége a Fogyasztót terheli. A Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségének kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli.

Ha a Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Szolgáltató visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. A Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe.

A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha a Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.

A Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

7. Szavatosság

7.1. Kellékszavatosság

A Felhasználó a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseinek megfelelően.

Fogyasztói szerződés esetén a Fogyasztónak minősülő Felhasználó az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait a Felhasználó érvényesíteni már nem tudja.

Nem a Fogyasztóval kötött szerződés esetén a Felhasználó az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit.

A Felhasználó – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést a Felhasználó nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére a Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.

Választott kellékszavatossági jogáról a Felhasználó egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Felhasználó viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

A Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő (2) hónapon belül közölni.

A Felhasználó közvetlenül a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

A teljesítést (vagyis a kiszállítást, átvételt követő) követő hat hónapon belül felismert hiba esetén vélelmezni kell, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában fennállt, kivéve, ha e vélelem a hiba jellegével, vagy a termék természetével összeegyeztethetetlen. A Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a Felhasználó részére történő átadást követően keletkezett. Ennek alapján a Szolgáltató nem köteles a Felhasználó kifogásának helyt adni, ha megfelelően bizonyítja, hogy a hiba oka, a termék nem rendeltetésszerű használatának következménye. A teljesítést követő hat hónap elteltével azonban a bizonyítási teher megfordul, vagyis vita esetén a Felhasználónak kell bizonyítania, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában fennállt.

7.2. Termékszavatosság

Termékszavatosság kizárólag ingó dolog (termék) hibája esetén merülhet fel. Ez esetben a Fogyasztónak minősülő Felhasználó – választása szerint – az 7.1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Termékszavatossági igényként a Felhasználó kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

A termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Termékszavatossági igényét a Felhasználó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két (2) éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

A Felhasználó a termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja.

A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a Felhasználónak kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

  • a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
  • a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
  • a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a Felhasználó a gyártóval szemben érvényesítheti.

7.3. Jótállás

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet tartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik.

A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás 1 év, melynek kezdő időpontja a termék a Fogyasztónak történő átadásának a napja vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja.

A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

Ugyanazon hiba miatt a Felhasználó kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont a Felhasználó a jótállásból fakadó jogok az 7.1. és a 7.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

7.4. Szavatossági, jótállási igények érvényesítése

A szavatossági igényeit a Felhasználó az alábbi elérhetőségeken érvényesítheti:

Név: Rauchné Fodor Aranka

Levelezési cím: 3300 Eger, Alvégi u. 15.

Telefonszám: +36-30/3263693

E-mail-cím: ararauch kukac gmail.com

8. Jogérvényesítési lehetőségek

8.1. Panaszügyintézés helye, ideje, módja

A Felhasználó a termékkel vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő:

Név: Rauchné Fodor Aranka

Levelezési cím: 3300 Eger, Alvégi u. 15.

Telefonszám: +36-30/3263693

E-mail-cím: ararauch kukac gmail.com

A Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, a panasz jellegéből adódóan vagy ha a Felhasználó a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet – melyet öt évig, a panaszra tett érdemi válaszával együtt megőriz - vesz fel.

A Szolgáltató a jegyzőkönyv egy példányát személyesen közölt (üzlethelyiségben) szóbeli panasz esetén helyben a Felhasználónak átadni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az alább részletezett írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni.

A Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Felhasználónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát.

Minden egyéb esetben a Szolgáltató az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el.

A telefonon, vagy más hírközlési eszköz segítségével rögzített panaszt a Szolgáltató egyedi azonosítóval látja el, mely a későbbiekben egyszerűsíti a panasz visszakeresését.

A Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 30 napon belül érdemben megválaszolja. Az intézkedés jelen szerződés értelmében a postára adást jelenti.

A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Felhasználót.

8.2. Egyéb jogérvényesítési lehetőségek

Amennyiben a Szolgáltató és a Felhasználó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a Felhasználó számára:

  • Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál,
  • Békéltető testület eljárásának kezdeményezése (a Szolgáltató székhelye szerint illetékes Békéltető Testület elérhetőségeit fel kell tüntetni),
  • Bírósági eljárás kezdeményezése.

9. Egyéb

9.1. ÁSZF, árak módosítása

A Szolgáltató jelen ÁSZF-et, a honlapon forgalmazott termékek árait és egyéb feltüntetett árakat nem visszamenőleges hatállyal bármikor módosíthatja, a módosítás a honlapon történő közzétételt követően lép életbe, és csak az életbe lépést követő tranzakciókra érvényes.

9.2. Technikai korlátok

A honlapon történő vásárlás feltételezi a Felhasználó részéről az Internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülő hibákra. A Szolgáltatót nem terheli felelősség, ha bármilyen működési hiba észlelhető az internetes hálózatban, ami megakadályozza a honlap működését és a vásárlást.

9.3. Adatvédelmi szabályzat

A szolgáltató adatvédelmi szabályzata a itt>> érhető el.

 

Jelen Általános Szerződési Feltételek hatályba lépésének ideje: 2019. 03. 03.

 

 

0
0
0
s2sdefault
Hozzászólás (0) Találatok: 633

Adatkezelési Tájékoztató

TERMÉSZETES SZEMÉLYEK ADATAINAK HONLAPUNK ÁLTALI KEZELÉSÉRŐL ÉS AZ ÉRINTETT JOGAIRÓL

1. AZ ADATKEZELŐ MEGNEVEZÉSE

NÉV:      Rauchné Fodor Aranka

CÍM:      3300 Eger, Alvégi u. 15.

HONLAP:            ararauch.hu

E-MAIL CÍM:      Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2. ADATFELDOLGOZÓ MEGNEVEZÉSE

Honlapunk IT szolgáltatója

CÉGNÉV:             MAXER Hosting

SZÉKHELY:          1132 Budapest, Kresz G. utca 21.

HONLAP:            maxer.hu

3. TÁJÉKOZTATÁS EGYES ADATKEZELÉSEKRŐL

Az adatkezeléshez az érintett hozzájárulásának minősül, ha az érintett az Adatkezelő honlapjának megtekintése során bejelöl egy erre vonatkozó négyzetet.

Regisztráció

Az oldal egyes szolgáltatásainak igénybevételéhez regisztráció szükséges. A regisztráció során történő adatszolgáltatás önkéntes, az érintett hozzájárulásán alapszik, és a megadott adatokat csak a szolgáltatás igénybe vevővel való ügyfélkapcsolat idejére tároljuk.

A regisztráció során bekért e-mail címre a szolgáltatás igénybe vevőjének azonosításához, valamint az oldal egyes funkcióinak használatához van szükség.

A többszörös regisztrációval való visszaélések elkerülése végett, valamint biztonsági és statisztikai okokból a belépett felhasználó IP címe is tárolásra kerül, ez azonban sehol sem jelenik meg harmadik fél számára.

Hírlevél-feliratkozás

Honlapunkon a hírlevélre történő feliratkozás az érintett egyértelmű (és önkéntes) nyilatkozatán és hozzájárulásán alapul (e-mail üzenet küldése a központi kapcsolati e-mail címre).

Minden küldött hírlevél alján egy link segítségével lehetséges az érintett leiratkozása a hírlevelünkről.

4. LÁTOGATÓI ADATKEZELÉS A HONLAPON - TÁJÉKOZTATÁS SÜTIK (COOKIE) ALKALMAZÁSÁRÓL

A süti (cookie) egy olyan adat, amit a meglátogatott weboldal küld a látogató böngészőjének, hogy az eltárolja és később ugyanaz a weboldal be is tudja tölteni a tartalmát. A sütinek lehet érvényessége, érvényes lehet a böngésző bezárásáig, de korlátlan ideig is.

A sütik fajtái:

- Technikailag elengedhetetlenül szükséges munkamenet (session) sütik: amelyek nélkül az oldal egyszerűen nem működne funkcionálisan, ezek a felhasználó azonosításához, pl. annak kezeléséhez szükséges, hogy belépett-e.

- Használatot elősegítő sütik: amelyek megjegyzik a felhasználó választásait, például milyen formában szeretné a felhasználó az oldalt látni. Ezek a fajta sütik lényegében a sütiben tárolt beállítási adatokat jelentik.

- Teljesítményt biztosító sütik: amelyek információkat gyűjtenek a felhasználónak a meglátogatott weboldalon belüli viselkedéséről, eltöltött idejéről, kattintásairól. Ezek jellemzően harmadik fél alkalmazásai (pl. Google Analytics, AdWords).

A sütik használatának elfogadása, engedélyezése nem kötelező. Visszaállíthatja böngészője beállításait, hogy az utasítsa el az összes cookie-t, vagy hogy jelezze, ha a rendszer éppen egy cookie-t küld. A legtöbb böngésző ugyan alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak annak érdekében, hogy megakadályozható legyen az automatikus elfogadás és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét.

Tájékoztatás a honlapunkon alkalmazott sütikről, illetve a látogatás során létrejövő adatokról:

-          A regisztrált és belépett tagok gépén cookie-ban tároljuk a belépéshez szükséges bizonyos adatokat.

-          Technikailag elengedhetetlenül szükséges munkamenet (session) sütiket is használunk

-          Honlapunkon a teljesítmény fejlesztése érdekében Google Analytics sütiket is alkalmazunk

5. TÁJÉKOZTATÁS AZ ÉRINTETT SZEMÉLY JOGAIRÓL

Az érintett jogai személyes adatainak kezelésével kapcsolatban:

- Átlátható tájékoztatás, kommunikáció és az érintett joggyakorlásának elősegítése

- Előzetes tájékozódáshoz való jog

- Az érintett hozzáférési joga

- A helyesbítéshez való jog

- A törléshez való jog

- Az adatkezelés korlátozásához való jog

- A tiltakozáshoz való jog

- A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog

6. HOGYAN MÓDOSÍTHATJA AZ NÁLUNK KEZELT SZEMÉLYES ADATAIDAT?

A felhasználónak joga van a megadott adatok módosítására. Az adatlapon megjelenő adatok a Beállítások menüpontban változtathatóak meg.

7. HOGYAN KÉRHETI A TÁROLT ADATOK TÖRLÉSÉT?

Adatai teljes törlését az Adatkezelő fenti e-mail címén kérheti.

8. PROBLÉMA ESETÉN

Az adatkezeléssel kapcsolatos problémák, kérdések esetén az Adatkezelőhöz lehet fordulni. A kérelmeket e-mailben várjuk, és a lehető leghamarabb, de legkésőbb 15 napon belül válaszolunk rá.

 

0
0
0
s2sdefault
Hozzászólás (0) Találatok: 1769

Könyvheti dedikációk

Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt, az olvasókat, akik kedvelik az írásaimat, az ismerősöket, akik egy kellemes beszélgetésre vágynak, az ismeretleneket, akik személyes találkozásra jönnek, vagy akár csak egy nagy ölelésre - mindenkit örömmel látok!
 
A FELOLDOTT PECSÉT dedikálása 

EGER, a Bazilika előtti Írók Sátrában: június 9. péntek 14-17 óráig 

(először szombat délelőttről is szó volt, de aztán kiderült, hogy akkor gyerekprogramok lesznek, úgyhogy marad a péntek délután Egerben)


BUDAPEST, Vörösmarty tér, a Tinta Kiadó 44-es pavilonja előtt: 
június 10. szombat, 16-17 óráig
és június 11. vasárnap 16-17 óráig


A PECSÉT-TRILÓGIA mindhárom kötetét kedvezményesen lehet megvásárolni a Könyvhéten!

 
Ha van kedved, bejelölheted magad a Facebook eseményen is, de anélkül is nagyon örülök neked, ha megtisztelsz a jelenléteddel. 
 

 

Bővebben: Könyvheti dedikációk

0
0
0
s2sdefault
Hozzászólás (0) Találatok: 2065

Webshop kosár

A kosár üres

Bejelentkezés

Hírlevél

A hírlevélre feliratkozók havonta változó kedvezményeket kaphatnak a könyvek és a programok árából.

Ha fel szeretnél iratkozni a hírlevelemre, küldj egy "Hírlevél" tárgyú üzenetet itt:

 Üzenetküldés

Facebook

Statisztika

Mai nap203
Tegnap194
Összesen930585
Indult 2013.07.01. CoalaWeb

Hozzászólások

Vendég (hosting)
Álmaitok üzenete itt: Cikk
Vendég (hosting)
Vendég (hosting)
Vendég (hosting)
Feloldott pecsét itt: Cikk
Vendég (hosting)
Pecsét a karodon itt: Cikk