Karácsony Angyala

Forrt benne a harag. Öt évének hiányos szókészletével nem tudta volna elmagyarázni, még ha valaki kérdezte volna, akkor sem, de érezte, hogy őt becsapták, hazudtak neki, félrevezették. Anya elment hosszú-hosszú időre, napokig is odavolt a kórházban, ő pedig apára és mamára volt bízva, mama pedig nem úgy fürdette, és nem olyan kakaót főzött, mint anya. Azt mondták, hogy a Jézuska hoz neki egy kistestvért, hogy játszhasson vele. Hát lehet ezzel játszani?! Csak fekszik és bőg, és állandóan anya ölében van, amikor pedig neki kellene ott lennie, neki, a nagyfiúnak, az egyetlennek, aki anyához tartozik.

           Most is ahelyett, hogy anya megnézné, milyen szuper terepjárót épített a legóból, most is „a kicsivel” foglalkozik, neki adja a szeretetét, „a kicsire” figyel, nem Danira, aki pedig igényli és kívánja a törődést. Nagyon fájt az elhagyatottság, a magány, a sivár üresség, ami az anyával való közös játékok helyére lépett.

            Meddig lesz ez itt? Mikor viszik vissza a kórházba, ahonnan jött?

Meg kell kérdeznie. Kezébe fogta a terepjárót, és odalépett anyához, aki Bogit büfiztette a szoptatás után.

- Anya, mikor viszitek vissza a Bogit?

- Vissza? – csodálkozott anya. – Dehogy visszük vissza. Most már mindig itt lesz velünk.

Ennél szörnyűbbet nem is mondhatott volna. Daninak kaparni kezdett a torka, és két nagy könnycsepp buggyant ki a szeme sarkából.

- De vigyétek vissza! – kiáltotta. – Nem akarom, hogy itt legyen!

- Ejnye, Dani – szólt anya szigorúan – hagyd abba!

- De nem! – féktelen, elkeseredett dühében a földhöz vágta a kincset, a gyönyörű új terepjárót, ami darabokra hullott.

- Látod, mit csináltál? – korholta anya. – Szedd össze.

- Nem! – kirohant a tűrhetetlen helyzetből, ki a nappaliba.

- Dani! – kiáltott utána anya élesen. A kicsi megrettenve sírni kezdett.

            Elkeseredetten bámulta a nappaliban a feldíszített karácsonyfát, aminek először úgy örült. De most… hát milyen karácsony ez? Milyen karácsonyi ajándék ez? Legszívesebben kidobná a kukába. Vagy az ablakon, még jobb! Bogit, bizony, kidobná! Milyen jó is lenne, ha csak úgy, hipp-hopp, eltűnne a Bogi, és akkor anya végre ráérne vele foglalkozni. Ha egyszer anya majd nem figyel oda, megfogja és kidobja az ablakon.

            Ebéd után anya őt is lefektette. De mennyire más volt ez, mint régen! Dani érezte, hogy anya puszija nem olyan, mint azelőtt, anya nem is figyel rá, s ő nem azt a gondoskodást, szeretetet kapta, amit megszokott, sőt anya alig várja, hogy még odaléphessen a kiságyhoz, és betakargassa, megsimogassa „a kicsit”. Minek simogatja?! Daninak megint marta a torkát és a lelkét valami, elviselhetetlenül, keserűen. Számított rá, hogy anya mindjárt kimegy, türelmetlenül leste. Ekkor egy kicsit még szótlanul feküdt, hogy anya azt higgye, ő is elaludt, aztán felkelt, és először csöndben odatolta a széket a szobájuk ablakához, fellépett rá, kinyitotta az ablakot, majd odalépett az alvó Bogi kis rácsos ágyához. Fuj, de utálja. Most fogja, és kidobja az ablakon. A harmadik emeletről jó nagyot fog esni, és megszűnik, nem lesz többé. Akkor anya már csak őt, Danit szeretheti. Fellépett a rács alsó szélére, hogy be tudjon hajolni, és felnyalábolta a testvérét. Magához ölelte, érezte, milyen súlyos – és azt is, milyen puha és jó illatú, de ezzel most nem törődött. Szorította, hogy el ne ejtse, amíg odaérnek, és az ablak felé fordult.

            Valaki az útját állta. Valaki, akit még sohasem látott. Egy bácsi állt előtte, sportcipőben, fekete farmerban, fekete pólóban, hosszú, hullámos fekete haja a vállára omlott. Ha Dani kicsit idősebb lett volna, akkor megállapíthatta volna, hogy fiatal férfi az illető. Így csak azt látta, hogy egy idegen, aki valahonnan idecsöppent a szoba közepére – de az biztos, hogy nem az ajtón jött be. Keskeny vágású fekete szeme jókedvűen hunyorított, ám a fejét helytelenítően csóválta.

            - C-c, ezt nem szabad – mondta, és nem mozdult az útból. De Dani sem tudott mozdulni a döbbenettől. Ki ez, és hogy került ide?

            - Én vagyok a Karácsony Angyala. Vagy az őrangyalod, ahogy tetszik – válaszolt a bácsi Dani gondolatára. – Azért jöttem, mert olyasmit akartál tenni, amit később megbántál volna.

            - Én nem… – próbált volna tiltakozni, de érezte, hogy fölösleges minden hazudozás. A fekete szem a veséjébe látott, és ezt Dani pontosan tudta. Megszégyenülten elhallgatott.

            - Tedd vissza Bogit – javasolta az angyal. – Segítsek?

            Dani bólintott, és közben újból kaparták a torkát a könnyek. Hiába volt minden, nem sikerült megszabadulnia „a kicsitől”, és még ráadásul rajta is kapták, biztosan meg fogják büntetni. Érezte, hogy egy erős kéz elveszi tőle a kislányt, és azonnal megkönnyebbült. Bogi máris a kiságyban feküdt, és mélyen aludt továbbra is. Az ablak magától becsukódott. A bácsi, aki angyalnak nevezte magát, lezseren elvetődött abban a fotelben, amiben anya szokott szoptatni, és hosszú lábait keresztbe rakva láthatóan kényelembe helyezte magát. Kibontotta a szaloncukrot, ami az asztalra volt készítve, majd jóízűen megette. Dani határozatlanul nézte. Nem így képzelte el az angyalokat. Erős késztetést érzett, hogy megszólítsa, és kiderítse, ki is ő tulajdonképpen.

            - Hogy hívnak?

            - Achentiel – válaszolt tele szájjal, és nagyon jókedvűen.

            - Ezt nem tudom megjegyezni. Ki se tudom mondani – motyogta kedvetlenül.

            - Dehogynem – az angyal átható tekintete kitartóan és komolyan figyelte, míg Dani szája hangokat formált:

            - Ahhen… tiel…

            - Na látod. Megy ez – mosolyodott el ismét.

- De te nem is vagy angyal – jelentette ki.

- Miért ne lennék? – kérdezte derűsen.

- Hát… mert nincs szárnyad.

            - Szárnyakat akarsz? – felállt, s máris két óriási, hófehéren csillogó szárny nőtt ki a hátából. Meglengette őket. Vidáman ráhunyorított a tátott szájú Danira. – Megfelel?

            - Hát… de nem olyan hosszú ruhában kéne lenned?

            - Áh, a hosszú ruha uncsi. Nagyon kevesen hordják már. De ha neked így jó… – fekete utcai ruhája földig érő, bő fehér inggé változott, és az angyal rákacsintott a fiúra. Dani oldódni kezdett. Nagyon tetszett neki a mutatvány a szárnyakkal és a ruhával.

- Mit tudsz még? – kérdezte kíváncsian.

            - Például legózni. Azt nagyon szeretek. A meglévő lehetőségekből valami újat kihozni: egész jó teremtési gyakorlat – két kézzel belemarkolt a nagy doboz legókockába, és Dani felé nyújtotta. A jókora marék kockából az angyal tenyerén Dani szeme láttára állt össze egy hajszálra ugyanolyan terepjáró, mint amilyet az imént földhöz vágott. Amikor készen lett, egy pillanatig megtartotta az alakját, aztán a kockák ide-oda mozdulva egy még merészebb tervezésű, még nagyszerűbb terepjárót formáltak ki.

            - Ááá – lehelte döbbenten, és kezébe vette a járművet. Az mintha meleget árasztott volna magából. Vagy az angyal tenyere volt a meleg? Vagy körülötte volt érezhető az a sugárzó melegség, ami annyira hasonlított a szeretetre?

            - Mindent helyre lehet hozni – mondta az angyal, és zengett a hangja. Dani még hosszú évek múltán is emlékezett a szavaira. – Igyekezz mindig mindent a legjobban csinálni, de ha mégis hibázol, tanulj belőle, hogy legközelebb ne kelljen elkövetned ugyanazt a hibát.

            Bogi álmában halkan nyöszörgött egyet. Dani feléje fordult.

            - De ő akkor… mindig itt lesz?

            Az angyal bólintott.

            - Pár év múlva nagyon fogsz örülni, hogy most nem dobtad ki az ablakon – szólt, és fekete szeme megint Daniéba mélyedt. – Szükséged lesz az ő segítségére. Hunyd be a szemed.

            Engedelmesen behunyta. Mintha álomban lenne, egy képet látott: felismerte magát, ahogy, mint felnőtt férfi, magába roskadva, óriási bánattal a szívén ül, a fájdalomtól megtörten – és Bogi, a testvére, szintén felnőtten, átöleli és beburkolja a szeretetével. Érezte a fájdalmat, és érezte a melengető szeretetet. Kinyitotta a szemét. Az angyal eltűnt. A szoba fájóan üres maradt a hiányától.

            - Hová lettél?

            - Itt vagyok – szólt a simogató hang a távolból. – De mindig veled leszek, csak hívnod kell.

            Dani megnyugodott. Ránézett az azóta is a kezében tartott játékra, majd az alvó húgára. Lassan felemelte a kezét, és a gyönyörű terepjárót a kiságyba helyezte, hogy ha Bogi felébred, rögtön meglássa. Anya éppen ekkor nyitott be.

            - Mit csinálsz, Dani?

            - Ajándék – és ujját a szájára téve utánozta az angyal jókedvű mosolyát – egy angyaltól kaptam. Pszt, anya, fel ne ébreszd.

          

2008. 12. 09.

 

 

0
0
0
s2sdefault
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.

 

Webshop kosár

A kosár üres

Bejelentkezés

Hírlevél

A hírlevélre feliratkozók havonta változó kedvezményeket kaphatnak a könyvek és a programok árából.

Ha fel szeretnél iratkozni a hírlevelemre, küldj egy "Hírlevél" tárgyú üzenetet itt:

 Üzenetküldés

Facebook

Statisztika

Mai nap203
Tegnap194
Összesen930585
Indult 2013.07.01. CoalaWeb

Hozzászólások

Vendég (hosting)
Álmaitok üzenete itt: Cikk
Vendég (hosting)
Vendég (hosting)
Vendég (hosting)
Feloldott pecsét itt: Cikk
Vendég (hosting)
Pecsét a karodon itt: Cikk