Bejelentkezés

Hírlevél

Ha fel szeretne iratkozni a hírlevelemre, küldjön egy "Hírlevél" tárgyú üzenetet itt:

 Üzenetküldés

 

 

Facebook

Statisztika

Mai nap229
Tegnap309
Összesen404400
Indult 2013.07.01. CoalaWeb

Hozzászólások

Kedves Márk! Köszönöm, felderítetted a napomat. Van ötletem, hogy miért nem tudtad letenni a könyv...
Pecsét a karodon itt: Cikk
Kedves Ara Rauch! Tegnap kezdtem el olvasni a könyvét és most fejeztem be az első kötetet. Gondolko...
Pecsét a karodon itt: Cikk
Nagyon gyönyörű s felemelő meditáció! Köszönöm!

A pecsét lenyomata

Részlet a regényből

(Az előzmények: Patrick és Réka kocsival mennek egy hegyi úton. Réka állapotos a közös gyermekükkel. Patrick amerikai, Réka magyar, a jelenet Magyarországon játszódik.)

…valami belső késztetés hatására félbeszakította magát, és így folytatta – itt jobbra lesz egy kőbánya, mindjárt a vasúti kereszteződés után. Állj le, kérlek.

- Miért?

- Csak úgy. Kedvem támadt megnézni.

Patrick lassított, lekanyarodott. Amíg Réka kiszállt, egy sötétzöld Opel rádudált. Elmosolyodva kapta fel a kezét, hogy intsen, mert megismerte: Terike néni vezette, Detti nagynénje és egyben szomszédja.

Keresztülmásztak egy földből és kőből emelt méteres torlaszon, amit azért halmoztak a bevezető útra, nehogy valaki autóval behajtson a veszélyes, omladékos területre. A kőbánya kicsi volt, gyakorlatilag épphogy megkezdték lebontani a domboldalt, de vagy nem olyan követ találtak, amit kerestek, vagy nem eleget, mert elég hirtelen abbahagyták a kitermelést, sorsára hagyva a félig ledőlt dombot.

- Mit kell itt nézni? – érdeklődött Patrick kissé unottan.

- Nem tudom. Évekig jártam el itt minden nap, és most jutott eszembe, hogy közelebbről meg kellene néznem ezt a helyet.

A kőgörgeteg nem nyújtott túlzottan érdekfeszítő látványt. Csend volt, csak néhány nyári bogár zümmögött, és a hátuk mögött autók húztak el. A lábuk előtt elterülő pocsolyákban ebihalak tömege nyüzsgött.

- Na, kigyönyörködted magad?

Réka még egy pillantást vetett három kapuformán egymásra csúszott, szekrény nagyságú és formájú, sötétszürke sziklára.

- Jól van, menjünk.

- És velem szemben – tért vissza Patrick némi hallgatás után az iménti témára, elborult arccal figyelve az utat – hányszor alkalmaztad ezt az „elhitetem-veled-hogy-te-vagy-a-főnök-de-akkor-is-én-irányítok” trükköt, amit Norbival szemben?

- Egyszer sem – nézett rá tiszta tekintettel Réka. A pillanatban, amíg Patrick a következő kanyar előtt ránézett, egész testét átsimogatta a megnyugtató bizonyosság: tudta, hogy a lány őszinte hozzá, mint mindig. – És nem is fogom soha. Te magadtól vagy olyan, Patrick, amilyennek én szeretném, hogy legyél. Tisztelem a személyiségedet, és mivel érzem, hogy te is tiszteletben tartod az enyémet, sohasem foglak azzal lealázni, hogy másmilyenné formállak. De ezt már mondtam neked máskor is. Amíg velem leszel, szabadon dönthetsz mindenről, még akkor is, ha a döntésed nekem fájni fog. Én szabadon döntöttem arról, hogy nem veszem ki a kezedből a szabadságodat, mert így tartom tisztességesnek. És a közös életünkben ehhez fogom tartani magam.

A kimondott szó súlyosan ült meg a kocsiban. Újabb kanyar következett.

- Mi az a tumultus ott?

A következő falu előtti nagy kanyarban egy óriási kék-fehér csíkos betonszállító teherautó feküdt az oldalára dőlve, a szalagkorlátot átszakítva, előtte az úton keresztbe fordulva, felgyűrődött orral, diribdarabra törve egy sötétzöld személyautó. A kocsit, amelyben, úgy tűnt, nem ül senki, többen állták körbe, meglehetősen tanácstalanul, egy színes ruhás női alak pedig a földön feküdt riasztó mozdulatlanságban. Patrick besorakozott az előttük leállt autók oszlopa mögé.

- Ez pár perccel ezelőtt történhetett – állapította meg sápadtan.

- Igen – suttogta megrendülten Réka. – Te, Patrick… nekem az az autó nagyon ismerős.

Patrick előre nézett, a távolban történő eseményeket kutatva.

- Én odamegyek – nyitotta az ajtót nyugtalanul. – Hátha tudok valamit segíteni. Jössz te is?

- Muszáj mennem. Látnom kell, tényleg az-e, akire gondolok.

Kézen fogva közelítették meg a csoportot. Réka szorongása egyre nőtt, mert egyre bizonyosabb lett a visszavonhatatlanban, és nem tudta, milyen hatással lesz majd rá a halott látványa. De amikor közelebb értek, látta, hogy a fekvő nő lába megmozdul. Ketten is guggoltak mellette, valamit tevékenykedtek, de nem látszott jól, hogy mit. Réka meg sem döbbent, amikor felismerte az asszonyt, csak a gyomra csavarodott össze egy görcsös csomóvá.

- Ő az – suttogta összeszorult torokkal. – Terike néni.

Letérdelt, megfogta az asszony kezét. A másik keze és ugyanazon oldali lába furcsán megtekeredve, nyílt és horzsolt sebekkel borítva, véresen feküdt mellette. A Réka felőli, viszonylag épen maradt testfelét megállíthatatlan belső remegés rázta. A feje, arca és a mellkasa is megsérült.

- Terike néni – Réka hangja elfulladt – én vagyok az, Réka, meg tetszik ismerni?

Az asszony nem nézett rá. A szeme a Rékával szemközt álló alakra fókuszált. Réka felnézett. Patrick állt ott, az asszony szemébe nézve, nagyon sápadtan. Réka érzékelte, hogy valami különös történik Patrick és Terike néni között. Olyan erős és stabil kapcsolat kötődött közöttük, amelyből mindenki mást kizártak ők ketten. Patrick foglyul esett a haldokló tekintetében. Az asszony nehézkesen, de tisztán érthetően, angolul megszólalt.

- Name her Stella.

- Yes, it will be* – válaszolt fojtott hangon Patrick.

- Nem mentem többel hatvannál, isten bizony nem mentem többel hatvannál – úszott Réka eszmélésébe egy kétségbeesett férfihang. – Hát itt van a falu, milyen falu is ez?

- Hétmalom – vetette közbe egy hang.

- Az, az, Hétmalom… épphogy kiértem belőle, de hát lejt az út, meg harminc tonna beton az harminc tonna beton… és pont a kanyar előtt durrdefektet kaptam, hát nem bírtam akkora súllyal… le az útról, neki a szalagkorlátnak, és ahogy belecsúsztam az árokba, kifarolt a kocsi és már billent is, nem lehetett megtartani, hát nem lehetett megtartani… és már jött is az Opel, neki a kocsinak…

- Szólok Margó néninek – emelkedett fel Réka gombóccal a torkában. Telefonált Detti édesanyjának, aki Terike néni testvére volt. Margó néni egy halk sikoly után kikérdezte Rékát a baleset körülményeiről.

Pár perc várakozás után jött a mentő, valaki már előbb kihívta. A mentősök udvariasan, de határozottan hátrébb terelték az embereket, és hordágyra emelték az egyre erőtlenebbül mozduló testet.

Nemsokára megérkeztek a rendőrök is, és hosszadalmas kihallgatás következett. Aztán egy daru érkezett, ami nagy erőlködések árán megszabadította az utat a betonszállítótól és az összetört autótól, így a közben több kilométer hosszúságúra növekedett kocsisor megindulhatott útjára. Az indulásra várakoztak, már a kocsiban ülve. A közöttük terpeszkedő vattapuha csöndben Patrick alig bírt megszólalni. Különös következtetésre jutott, és meg kellett ezt osztania Rékával.

- Ha nem állunk meg megnézni a kőbányádat, lehet, hogy mi megyünk neki a kamionnak, és mi fekszünk ott.

- Igen. Lehet – Réka nem merte kimondani megingathatatlan meggyőződését: egészen biztos.

Patrick két tenyérrel a kormányra csapott, hogy a feszültségét levezesse, és fojtottan kérdezte:

- Honnan tudtad?

- Nem tudtam. Valakik vigyáznak ránk, Patrick. Vagy a kisbabánkra.

Otthonról Réka felhívta a kórházat, és megtudta, hogy Terike néni, súlyos sérülései következtében, a kórházba szállítás közben meghalt.

*

Terike néni temetésén Réka elmesélte Detti anyjának Terike néni különös, angol szövegű mondatát.

- Hát ez furcsa – gondolkozott el Margó néni. – Teri sosem tanult angolt. Németet meg oroszt tanult. Én úgy tudom, nem tudott angolul. Nagyon furcsa. És teljesen hibátlanul mondta?

- Igen – válaszolt Réka. – Hibátlanul és érthetően.

- Ezek lehettek az utolsó szavai – mondta Detti. – Amikor a mentősök megérkeztek, már nem volt eszméleténél. És már nem élt, amikor beérkeztek a kórházba, azt mondják.

- Szerinted – töprengett Patrick, akinek Réka lefordította az iménti beszélgetést – mit jelenthet, amit mondott?

- Mit? Hát egyértelmű. Name her Stella, ezt mondta: nevezd Stellának, vagy nevezzétek Stellának.

- De kit? Rám nézett, és nekem mondta. Kiről beszélt? Rólad nem beszélhetett, hiszen te Réka vagy, téged nem nevezhetlek Stellának.

- Én úgy értelmeztem – mondta lassan Réka – hogy a gyermekünkről beszélt.

- Hát igen, ha lány lesz. De még mindig ötven százalék esélye van rá, hogy fiú legyen.

- Igen, ötven – bólintott Réka, de most valami halvány sejtése öltött testet: a gyermek, aki életre kel benne, talán nem fiú lesz. Még valamit tisztáznia kellett. – Azt válaszoltad neki: igen, úgy lesz. Miért mondtad így, ha azt sem tudtad, mire válaszolsz?

- Nem tudom. Csak úgy jöttek a szavak. Szinte kényszert éreztem: csak ezt válaszolhatom neki. Olyan volt, mintha… nagyon nehéz ezt megfogalmazni… mintha nem is vele beszélnék, hanem…

- Hanem?

- Másvalakivel. Nem tudom – húzta ki magát a konkrét válaszadás alól.

*

*- Nevezd Stellának.

- Igen, úgy lesz.

 

2009. 03. 25.

 

A könyv megvásárolható: http://ararauch.hu/index.php/programok-konyvek/33-megjelent-konyveim/26-a-pecset-lenyomata

 

 

Share
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.