A kép nagy méretben a bővebben gombra kattintva látható.

Fekete madár

Senki sem vagyok, semmim sincs,
testem szűk, szoros fantombilincs,
viharvert gúnyám feslésein
átütnek vérző, mély sebeim.

Mindenem fáj, még a lélegzet is,
szemedben undor, szavad szúró tövis:
„fekete, rossz lélek, tágulj tőlem”,
s mint idegent, ellöksz megvetően.

Zsigerig sírás, ömlik a könny, és
felszakad, árad a bánatözön –
elfolyik a megalázott magány,
csöndsimogatást hagy maga után.

Külsőm csúf, sötét, de lényem közepén
lángolva tágul, amit úgy hívok: én,
tollruhám kisimul, enyhül sebem,
s felajánlom, amim van: a szívem.