Tóbiás, 2008-ban: "Most egy kreatív kihívást állítok a zenei hajlammal rendelkező Shaumbrák elé! Szeretném látni... szeretném - Most itt Cauldre-vel beszélek, és természetesen ő nem bírja, amikor így beszélek hozzá - de szeretném látni, hogy a Shaumbrák, egyedül vagy többen megírják a Visszatérés Dalát. A Visszatérés Dalát. Azt a gyönyörűséges dalt, ami az önmagadhoz való visszatérésről, az Otthonhoz való visszatérésről énekel. Ez egy Shaumbra dal lesz. Szeretném, ha a Shaumbrák a világ minden részéből elhoznák a Visszatérés dalukat, és előadnák azt legutolsó napomon - július 19-én. Igen, szeretném, ha a Shaumbra közösen kiválasztaná azt az egyet. Szeretném, ha az előadásra kerülne. Nos, akkor hát legyetek kreatívak! Tegyetek valamit!"
Tudom, milyen a valóság,
megjártam a poklot itt a Földön.
Tudom, milyen, amikor nincs remény, nincs hit és nincs bizalom,
tudom, milyen, amikor nincs jövő, csak falak, reménytelenség és kudarc,
amikor a félelmek láncra vernek és börtönbe zárnak.
Ismerem a földi élet minden nehézségét és akadályát,
mindazt, amiről azt hittem, a körülmények és mások állítják elém.
Úgy éreztem, kicsi vagyok és erőtlen, elsodor a szél,
egyedül vagyok, magamra hagyatva, védtelenül, otthontalanul -
és amikor már azt gondoltam, ez a vég, ennél lejjebb már nincs semmi,
csak a megszűnés; nem a halál, hanem a végleges, teljes megszűnés,
és inkább ezt választom, az örök megsemmisülést,
csak ez az életnek gúnyolt hazugság ne legyen már soha többé -
akkor meleg szeretet simogatta végig a testemet,
nem tudtam, mi ez, és nem értettem, miért kapom -
valami megváltozott, valami megfogalmazhatatlan –
és megszületett egy gyermek, sötét éjben, kétségbeesett fájdalomban,
egy újszülött, akinek első sírására farkasüvöltés felelt,
tar ágakat rázott a jegesen süvítő szél,
és farkas sziluettje rajzolódott ki a hideg telihold előtt -
és akkor egy sima, fehér kéz nyúlt értem,
nyálkás, véres, rettegő újszülöttért,
meleg vízben lemosta sebzett testem,
puha melegségbe megtörölgetett,
magához ölelt, s ő maga volt a Szeretet,
fehér fény ragyogta körbe újonnan kapott testemet,
s a boldogság röpítette ujjongva lelkemet -
és most -
most már tudom, hogy nekem azért kellett végigjárnom a poklok poklát,
hogy kitámolyogva belőle elmondhassam neked,
hogy van kiút,
van remény,
van hit és létezik lehetőség,
és az útnak van távlata és kilátása,
és legfőképpen van választás:
választhatsz a könnyű és a nehéz között,
melyiket akarod?
Választhatsz a bőség és a szükség között,
melyiket akarod?
Választhatsz a kiteljesedett, tudatos, teremtő élet
és a kiszolgáltatott, nyomorúságos, szerencsétlen tengődés között,
melyiket választod?
Választhatsz, hogy te magad, vagy valaki más irányítsa az életed,
melyiket választod?
Folyékony, aranyszín áradat ömlik a szívembe,
a Minden Létező határtalan, kifogyhatatlan szeretete.
Lezuhog a gerincem mentén, feltölti a testemet,
kering a bensőmben, feloldva kétséget, fájdalmat és aggodalmat,
átmos és megtisztít, megvéd és bátorít -
és most
tudom, milyen az: önmagamnak lenni
s ugyanakkor tudni azt, hogy egy vagyok veled és veled és veled,
végtelen szimfóniában eggyé válni
a hatalmas Omniverzum minden létezőjével -
most tudom, milyen valójában a valóságos, valódi valóság,
s mi az, amit annak hittem, de csak illúzió -
s amikor egy nyári éj körülölel,
a tücskök éneke zengeti szívem,
a friss szellő gyengéden simítja arcom,
s az élő Föld illatát hozza felém,
a csillagos ég végtelenjébe tágul a lelkem –
akkor tudom, milyen az, amikor Önmagam vagyok, egyetlen és megismételhetetlen,
s mégsem vagyok soha egyedül.
2009.06.25.
