Bejelentkezés

Hírlevél

Ha fel szeretne iratkozni a hírlevelemre, küldjön egy "Hírlevél" tárgyú üzenetet itt:

 Üzenetküldés

 

 

Facebook

Statisztika

Mai nap17
Tegnap284
Összesen380814
Indult 2013.07.01. CoalaWeb

Hozzászólások

Kedves Márk! Köszönöm, felderítetted a napomat. Van ötletem, hogy miért nem tudtad letenni a könyv...
Pecsét a karodon itt: Cikk
Kedves Ara Rauch! Tegnap kezdtem el olvasni a könyvét és most fejeztem be az első kötetet. Gondolko...
Pecsét a karodon itt: Cikk
Nagyon gyönyörű s felemelő meditáció! Köszönöm!

Az elengedés, mint illúzió

Az elengedés illúzió? Igen. Ám mondhatnám azt is, sokkal durvábban, de közérthetőbben: az elengedés egy spiri humbug, maszlag, beetetés, csali, amire ráharaphat az, aki könnyen szeretne megszabadulni a problémájától.

 

A spirituális technikákban sok esetben szerepel fontos mozzanatként az elengedés. Felteheted magadnak a kérdést, ahogy én feltettem magamnak: ha bármilyen technikával elengedtél valaha valamit az életedből, akkor az végleges volt? Nem kellett később még egyszer, még hétszer, még százszor, az unalomig, a belefáradásig elengedned ugyanazt? Én ilyeneket hallottam az ismerőseimtől: „de hát ezt már elengedtem, és még mindig fáj...” „már annyiszor elengedtem, és mégis, amikor benyomja rajtam a gombot...”. Annyiszor elengedheted a fájó, negatív érzést, emléket, hogy vagy belefásulsz, vagy a bensődben már némán üvöltve tiltakozik valami – hiszen ha történik valami, vagy rágondolsz, még mindig ugyanúgy fáj, sért, bánt. Visszajön, mint a bumeráng, és pont akkor üt nyakon, amikor a legkevésbé várod.

Ezért mondom: az elengedés illúzió. Reménytelen, hatástalan szalmacséplés.

 

Miért jön vissza, amit elengedtem?

 

Mert nem engedhetem el azt, ami az enyém. Nem tudom elengedni a haragomat, a fájdalmamat, a megbántottságomat, a félelmeimet, a bűntudatomat, és még sorolhatnám: az érzéseimet és érzelmeimet, mivel ami az én részem, az én vagyok. Saját magamat hogyan engedhetném el? Nem tudom elengedni a magammal hozott gyerekkori, családi, társadalmi mintákat, beidegződéseket, programokat, mert ezek olyan mélyen és stabilan rögzültek a tudatalattimban, hogy sokszor a felszínre hozásuk, a felismerésük is hosszú időbe telik és kemény belső munkával jár. Ezek hiába nem az enyémek valóságosan, csak kívülről másolt minták, mégis olyan régóta hozzám tartoznak, hogy a jelenlegi valóságomban a sajátomnak tekinthetők, mivel a jelenlegi személyiségemben ezek által határozom meg magam. Ez mindaddig így is marad, amíg erről a meghatározottságról fel nem ismerem, mekkora illúzió. Ráadásul a program csak program ugyan, de már rengeteg érzelmi minta ragasztja hozzám az életem során. Ezek az érzelmi minták pedig mind az enyéim, hiszen én éltem meg őket. A programot nem ok nélkül vállaltam be; hanem azért, hogy ezeket az érzelmi mintákat megélhessem.

 

A saját tartalmainkat, mintáinkat NEM TUDJUK véglegesen elengedni. Rövid időre igen, meg is könnyebbülünk, de később visszatérnek. Ahogy a szólás mondja: ha kirakod az ajtón, visszajön az ablakon.

 

Nem szabadulhatok meg a problémáimtól. A problémám az enyém, én teremtettem magamnak, hogy megtanuljam és megtapasztaljam mindazt, ami által teljesebbé válhatok. Még ha nem is tekintem magaménak, hanem külső fájdalomokozóként kezelem, és kívül keresem a bűnbakot, a hibást, a fájdalom okozóját, ettől még nem tudom elengedni a hozzákötődő rossz érzést. Nem engedhetem el, mert az az enyém. Sőt, a problémám „okozója” is az enyém, hiszen én teremtettem, hogy kívülről láthassak a problémámra.

 

Csak azt tudom elengedni, ami NEM az enyém. El tudok engedni egy másik embert, hiszen ő akkor sem az enyém, ha vele éltem le a fél életemet, netán én szültem: egy másik embert elengedhetek, hadd járja a maga útját. Jobb is, ha nem ragaszkodom olyan valakihez, aki esetleg nem szeretne velem lenni. Na és a hozzákapcsoló ragaszkodásomat el tudom engedni?

 

Azokat a dolgokat (pl. terheket) is elengedhetem, amikről felismerem, hogy mások pakolták rám, másoktól vettem át, máshoz tartoznak. Ezeket le lehet tenni, el lehet engedni. Egészen addig, amíg fel nem ismerem: azért tudta másvalaki az ő cuccát rám pakolni, mert azt én vállaltam be. Nincs olyan, hogy valaki valamit rám erőltet, és azt én egy magasabb (nem a jelenlegi tudatossági) szintemen nem vállaltam. Mihelyt ezt felismertem, az egész világ az enyém lesz. Kérdés, mit kezdek vele?

 

Az én tapasztalatom szerint az elengedés helyett egy dolgot lehet tenni. Elfogadni. Az elfogadás az én életemben egy varázsige: minden olyan érzést, emléket, személyt, amit/akit hárítottam a kellemetlensége, negativitása miatt, elfogadok. Ez csak első pillantásra tűnik nehéznek vagy lehetetlennek, hiszen nem ehhez vagyunk szokva, hanem a hárításhoz, lenyomáshoz, megtagadáshoz, kivetítéshez, kitörléshez; nézz csak szét a világunkban, ezt a mintát láthatod mindenütt.

 

Hogyan tudom elfogadni azt, amit „rossznak”, negatívnak éltem meg? Hogyan tudom elfogadni azt, ami elfogadhatatlan?

 

Erre dolgoztam ki azt a módszert, aminek a segítségével a fájdalmas, félelmetes, „rossz” emlékeket is magunkba tudjuk integrálni, magyarul: el tudjuk fogadni. A módszer neve: théta-elfogadás-egyensúly.

 

Ara Rauch

 

Olvass bele a Spirituális illúziók sorozat többi cikkébe is: http://ararauch.hu/index.php/t-e-e/spiritualis-illuziok

 

Share
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.