Ara Rauch - Rövid összefoglaló a théta-elfogadás-egyensúly módszerről

Rövid összefoglaló a théta-elfogadás-egyensúly módszerről

THÉTA-ELFOGADÁS-EGYENSÚLY: ÖNISMERETI, GYÓGYÍTÓ ÉS TEREMTŐ MÓDSZER

Egy technika, amit bárki elsajátíthat, akiben megszületett az elhatározás, hogy kiegyensúlyozza az életét. Nem kizárólagos módszer, tehát emellett használhatsz másfélét is, ha neked úgy jó – viszont egy jelentős nézőpontváltást igényel. Programnak is nevezhetjük, amit ha végigviszünk egy témán, megoldást adhat bármilyen fennálló problémára.

A módszer azon alapszik, hogy bent, önmagamban létrehozok egy változást, egy egyensúlyi helyzetet, és ez törvényszerűen meg fog mutatkozni a külvilágomban is.

Tévedések eloszlatása végett: a módszer NEM thetahealing!

 

Pár szó arról, miért éppen ezt a három szót választottam a módszer nevének.

Théta

A módszer alkalmazása során théta agyhullám állapotában teremtünk. Az agyhullámokról ITT találtok egy cikket, amit nem én írtam. Jól bemutatja és elmagyarázza az összes, EEG készülékkel mérhető frekvenciát. 

A théta állapotot érzékelni lehet. Volt, aki olyan élményről számolt be, mintha bukósisak lenne a fején, volt, aki azt mondta, úgy érzi, mintha leszedáltam volna. Nekem egy lágy, de erőteljes energiahullám áramlik lefelé a koronacsakrámtól: néha a szívemig, néha végig az egész testemben. Mindenképpen egy ellazult, megnyugtató, kellemes, felemelő érzés.

A théta hullám a mélymeditáció állapota. Ha thétában teremtünk, az azonnali eredményt hoz. Mégpedig azért, mert kapcsolatba lépünk a belső Forrásunkkal, s ilyenkor az egós kis vágyak és akaratok mintha elszálltak volna, jelentéktelenné válnak. Viszont a lényeges dolgok: Önmagunk szándékai világossá válnak, és képessé válunk vele összhangban teremteni.

A théta-elfogadás-egyensúly tanfolyam résztvevői elsajátíthatják a thétába jutás technikáját.

 

Elfogadás

Van-e valami problémám? Van-e valami negatívum az életemben? Ha igen, hogyan viszonyulok hozzá, mit teszek vele? Lehet harcolni ellene, el lehet fojtani, ki lehet törölni, lehet szenvedni tőle. Csakhogy mindezek nemhogy nem vezetnek eredményre, hanem még az is előfordulhat, hogy pont az ellenkező eredményt hozzák, mint amit el akartam érni.

Bármi, amit elnyomok, megtagadok, elfojtok magamban, amit kitörlök magamból, az uralkodik fölöttem. Mivel nem tudok róla, nem veszek tudomást róla, pont akkor tör elő visszatarthatatlan erővel, amikor nem számítok rá.

Hogyan, milyen módon tudunk szembenézni a negatív, „rossz” részeinkkel, elfogadni őket? Hogyan tudjuk elfogadni, ami elfogadhatatlannak látszik? Megkeressük, mi az értelme. Miért van jelen az életünkben, miért vonzottuk be. Megkeressük, mi nem lenne jelen az életünkben, ha nem úgy történt volna, ahogy történt. Megkeressük, mit köszönhetünk neki, vagy mit tanultunk belőle. Ehhez összeállítottam egy kérdéssort, amelynek segítségével bárki megtalálhatja a maga egyéni válaszát a problémájára.

Ha felismertük a jelentőségét, és megértettük a negatívum jelenlétének az értelmét az életünkben, akkor el tudjuk fogadni. Ha elfogadtuk, akkor velünk egységben van, már el is veszítette a negativitását, tehát nem képes többé negatívként megnyilvánulni.

 

Egyensúly

Közhely következik: ez a világ, amiben élünk, poláris. Mindennek ellentéte van, a nélkül nem is létezhetne, hiszen a szemben álló végpontok között feszülő ellentét tartja mozgásban a világot, a mozgás pedig: az élet. Tehát a rossz nélkül nem létezne jó sem, mindkettő szükséges az élethez. A polaritások közül egyszerre mindig csak az egyik szélsőséget tudjuk átélni, jobbra-balra, pozitívba-negatívba, jóba-rosszba ingázva. Azért kell megtapasztalnunk a mérleg mindkét oldalát, mert amikor az egyik serpenyőben csücsülünk, nem vesszük észre, hogy a saját súlyunkkal működtetjük a másik oldalt is. Át kell mozdulnunk az ellenkező oldalra, mégpedig olyan mértékben, amilyen mértékben az egyik oldalon megnyomtuk a serpenyőt. Egészen addig mindig csak a polaritás egyik végletét tudjuk megtapasztalni, amíg fel nem ismerjük, és el nem fogadjuk, hogy mindkettő bennünk létezik, mindkettőt mi teremtjük, mi működtetjük.

Az elfogadott negatív mintának megkeressük a pozitív párját, majd egyetlen minőséggé emelve egyensúlyba hozzuk, s így magunkba integrálva teljesebbé válhatunk általa. Ezt a tanfolyamon elméletben is megtanuljuk, és gyakorlatban megtapasztaljuk, működővé tesszük.

Az elfogadást is, a kiegyensúlyozást is több oldalról megerősítjük a tudatalatti számára, hogy később többféle helyzetben is azonnal felidézhető legyen a kiegyensúlyozott minta.

A belső egyensúly megteremtésének törvényszerű következményeképpen a külvilág is egyensúlyban és harmóniában rendeződik körénk. Vagyis: amit bent energetikailag megteremtettünk, az a fizikai világban is mindenképpen meg fog nyilvánulni.

Több információ a théta-elfogadás-egyensúly módszerről ITT

Aktuális théta-elfogadás-egyensúly tanfolyamok, programok ITT

 

Ara Rauch

 

 

 

Share
Regisztrálva és belépve írhatsz és olvashatsz hozzászólásokat.

 

Bejelentkezés

Hírlevél

Ha fel szeretne iratkozni a hírlevelemre, küldjön egy "Hírlevél" tárgyú üzenetet itt:

 Üzenetküldés

Facebook

Statisztika

Mai nap110
Tegnap435
Összesen523993
Indult 2013.07.01. CoalaWeb

Hozzászólások

Hát már neve is van? Már elég régóta felbukkant nálam ez az érzet. Elsősorban a tarkómban jelentkezi...
Mi az ASMR? itt: Cikk
Köszönöm, érdekesen hangzik, kipróbálom
Kedves Márk! Köszönöm, felderítetted a napomat. Van ötletem, hogy miért nem tudtad letenni a könyv...
Pecsét a karodon itt: Cikk
Kedves Ara Rauch! Tegnap kezdtem el olvasni a könyvét és most fejeztem be az első kötetet. Gondolko...
Pecsét a karodon itt: Cikk