Blog

Featured

Boldog baba meditáció kismamáknak

A meditáció a kismamáknak különösen fontos. Ha még sohasem meditáltál, akkor is érdemes a várandósság ideje alatt elkezdeni, mert nem csak az anyára, hanem a fejlődő magzatra is jó hatással van.

Szerencsés esetben a várandósság negyven hete nyugodt, derűs, sőt, boldog időszak a kismamának és a párjának egyaránt. Szerencsés esetben. Mert előfordulhatnak munkahelyi gondok, egészségügyi problémák, pénzügyi nehézségek, vagy konfliktusok a családon belül, esetleg a párkapcsolatban. Rengeteg olyan dolog történhet, ami felzaklathatja a kismamát és természetesen a vele együtt élő, és minden bajában vagy örömében részt vevő magzatot is. A magzat ugyanis érez. Vannak érzései és érzelmei már a fogantatás pillanatától fogva, még ha furcsa is ebbe belegondolni.

A lelki béke megteremtése és megtartása elérhető a rendszeres meditációval.

Hogyan valósítható meg a babameditáció?

Featured

A kézi szövés varázslata

Néhány évvel ezelőtt megismerkedtem a kézi szövéssel. Lukács Judit szövőműhelyébe jártam (Judit - kézzel szövött sálak, kendők ), amikor csak tehettem, jó néhány sálat szőttem magamnak és a szeretteimnek. Egy ideje nem tudok eljutni a műhelybe, ezért írtam egy verset.
 
A képek az általam szőtt sálak egy részét ábrázolják, valamint engem a szövőszék mellett.
 
 
 
 
 
Featured

Öt gyökércsakra hangfürdő

Öt gyökércsakra hangfürdő - lábcsakrák, térdcsakrák - 70 Hz + 128 Hz + 194 Hz + 257 Hz frekvenciák

❤️5 energiapont alkotja a gyökércsakrát.
✨Ebben a hangfürdőben 5 meghatározott frekvenciával érintjük meg ezeket a kisebb csakrákat.

A Chakra Vibrations Youtube csatornájáról

 

Featured

Kibomló titkok új kiadásban

Újra megjelenik a Kibomló titkok című verseskötetem, amelyet Kecskeméti Dorottyával közösen alkottunk. Minden vershez tartozik egy kép, illetve minden képhez egy vers - a kettő energetikailag összefügg, kiegészítik egymást.

"Egyikünk rajzol, másikunk ír. Már kislány korunkban is szerettünk ezzel foglalkozni: rajzolgattunk és írogattunk, kedvvel és örömmel. Aztán mindketten olyan pályára mentünk, aminek nem sok köze volt az íráshoz vagy a rajzoláshoz. Tettük a dolgunkat, éltük a mindennapjainkat, de ekkor még nem ismertük egymást.

Egyszer csak elkezdtünk ébredezni. Mindketten rájöttünk, hogy amiről azt hittük, kitölti az életünket, mégsem tölti ki, és késztetés ébredt bennünk, hogy valami mással tegyük teljesebbé, olyasmivel, ami valami többletet ad a világunkhoz, mert belőlünk fakad, a belső valóságunkat tükrözi. A kezdeti próbálkozások, botladozások után megerősödve, még mindig külön-külön, úgy gondoltuk: megmutatjuk másoknak is, mit tudunk. Közben találkoztunk, majd egymást jobban megismerve barátság szövődött közöttünk, miközben belül növekedtünk, változtunk, alakultunk. Nemrég pedig az ösvények, amelyeken magunkban jártunk, összeértek, eggyé váltak: ráeszméltünk, hogy amit együtt hozunk létre, az valami más minőség, egy közös teremtés. Ám ez nem külön-külön mutat meg bennünket, hanem energiáinkat összehangolva, nekünk egy egységélményt adva.

Itt láthatod azokat az alkotásokat, amik kettőnk közös inspirációiból születtek.

Ha megérint – csak éld át.

Featured

10 éves a honlap

10 éve, 2013. 07.01-én indult a honlapom!

Volt egy elődje is, amelyen még csak az első regényem részletei, néhány novella és egy-két vers szerepelt. A mai honlapon már több könyvnyi anyag található:

- Szépirodalom: a regénytrilógiám részletei, novelláim, verseim, a Kecskeméti Dorottyával (KeDo) közös rímes rajzok, és egy blog, ahol néhány rövid beszámolót olvashatsz.

- Tengely: egy önismereti módszer, amit a saját súlyos problémáim megoldására dolgoztam ki, de azóta már sok embernek segített. A módszer megtanít arra, ami most sok embernek nehezen megy: az elfogadásra, valamint az egyensúly megteremtésére és megtartására.

- Nayu: tudatos érzékelés, az érzések, megérzések tudatossá tétele. Könyvet is írtam erről.

- Meditáció: mily véletlen, épp akkor ismertem meg egy zseniális zeneszerzőt, Láng Szilárdot, amikor kitaláltam, hogy szeretnék meditációkat készíteni. Ő a zene, én a szöveg vagyok. Öt közös meditációt készítettünk eddig, és vannak még terveink.

Featured

Morning walk - meditációs zene

Morning walk (Reggeli séta) - 3 órás gyönyörű, pihentető zene stresszoldáshoz, tanuláshoz, megnyugtatáshoz és meditációhoz

 

Zene és videó: Láng Szilárd

 

 

 

 

Featured

Ara Rauch Kézművek

Elindítottam az Ara Rauch Kézművek oldalamat a Facebookon. Ez nem profilváltás, hiszen világéletemben kézműveskedtem, de most szeretném neked megmutatni, mire jutottam. 

Gyere, nézd meg --> Ara Rauch Kézművek

Makramézni 18 évesen tanultam meg. Ez a 70-es, 80-as években nagy divat volt, amikor mindenki virágtartókat makramézott. Én is akkor kezdtem, de a makramézáson kívül szerettem rajzolni, hímezni, subázni, kötni is: sok mindent megtanultam, ami érdekelt. Nemrég észrevettem, hogy nem csak ismét divat lett a makramé, de gyönyörű új fonalakat gyártottak hozzá, sőt, újfajta csomókat is kitaláltak, amikkel látványos mintákat lehet létrehozni. Természetesen tüstént kedvet kaptam, hogy felélesszem a régi tudásomat, sőt, folyamatosan tanulom az új technikákat.

Az ásványok is mindig érdekeltek, és pár éve elkezdtem mélyebben foglalkozni velük. Nem szervezett keretek között, csak autodidakta módon tanultam, és inkább az érzékelésemre hagyatkoztam. Számomra az, hogy miből van egy ásvány, milyen a kristályszerkezete és hol bányásszák, érdekes, de nem olyan fontos, mint a speciális energiája, amit némi gyakorlással meg lehet érezni. Előbb elláttam ásványkarkötővel és nyaklánccal magamat és a családomat,  aztán mivel szívesen fogadták, jók voltak a visszajelzések, nyitottam egy csoportot a Facebookon, ahol már vállalkozóként árusítottam az ékszereket.

Featured

A Tengely-módszer - videó

 Írtam könyveket, készítettem meditációkat, megtanítottam szépen beszélni negyven év alatt legalább kétezer gyereket, elemeztem álmokat, gitároztam, kézműveskedtem: makraméztam, szőttem, ásványékszereket készítettem - de szerintem a legértékesebb mindazok közül, amit valaha létrehoztam, a Tengely-módszer. 

Ez engem kihúzott a csávából, könnyebbé tette a nehéz időszakokat, egyensúlyba hozta az életemet - és nem csak az enyémet, hanem már jó pár emberét.

Hogy miért nem olyan népszerű, mint egyes önismeretinek nevezett módszerek? 

Egyrészt, mert be kell vallanom, a marketing nem az én műfajom. Másrészt, és talán ez a fő ok, mert a módszer nem ígér könnyű és gyors utat, instant megváltást. A Tengely-módszerrel meg kell dolgoznunk, le kell szállnunk önmagunk mélységeibe, és ez bizony fájdalmas, nehéz és hosszadalmas munka. Ámde a mélységben drágakövek rejlenek, és aki ezeket kibontja a sötét takaró alól, valódi kincsek birtokába jut: önmaga legjobb, csodás értékeit hozhatja felszínre.

Featured

Öngyógyító meditáció

Fülhallgatóval hallgasd!

Zene: Láng Szilárd (Sol)

Szöveg és hang: Ara Rauch

Hangmérnök: Plósz József

A háttérkép Kecskeméti Dorottya mandalaterve Ara Rauch színezésével

Ezt a meditációt hosszabb ideje fennálló betegség, például tumor, gyulladás, egyéb szervi elváltozás esetén érdemes alkalmazni. Naponta több alkalommal is lehet, a tünetek enyhüléséig vagy megszűnéséig. Ha a testedben többféle betegség is jelen van, akkor azt javaslom, hogy többször is végezd el a meditációt, egy alkalommal egy helyre fókuszálva, majd egy másik alkalommal a másik helyre.

Featured

A Tengely-módszer

2012-ben dolgoztam ki a Théta-elfogadás-egyensúly módszert, amely az évek során szerzett tapasztalataim alapján egyre bővült és részleteződött. Az első ebben a témában tartott tanfolyam még egynapos volt, és a hozzá tartozó jegyzet, amit a résztvevőknek átadtam, 10 oldal. Az utolsó megtartott tanfolyam négynapos volt (két hétvége, szombat-vasárnap, naponta 8 óra elmélet és gyakorlat). Az első hétvégéhez tartozó jegyzet 55, a másodiké 17 oldalas tömény információ: mindig, amikor letisztult, megfogalmazódott bennem valami, azt hozzáírtam az aktuális jegyzet anyagához.

Mivel én is, mint a legtöbb ember, érésen, változáson megyek keresztül, a módszer is alakult, fejlődött. Az alap nem változott, de az újabb és újabb felismeréseim kiegészítették, részletesebbé és pontosabbá tették a módszer elméleti és gyakorlati anyagát. 

Featured

Melting gloom - meditációs zene

Sol: Melting gloom - Eloszló homály

Láng Szilárddal (Sol) közösen készített meditációnk, az Érzelmek áramlása zenéje

Zene és videó: Láng Szilárd (Sol

 

432 Hz

 

Featured

Nayu

Megjelent: magánkiadásban, 2019

 

212 oldal, keményfedeles
ISBN 978-615-00-4460-6 
3500 Ft  
 
Fülszöveg

A nayu: tudatos érzékelés, az érzések tudatossá tétele. A tudat belehelyezése egy helyzetbe, érzésbe, tárgyba, élőlénybe vagy időbe; mindezek a funkciók teljes átlátást adva működnek a hatodik érzékszervünk, a harmadik szem által. Egy globális, átfogó képességről van tehát szó. Idetartozik az intuíció, ráérzés, tisztánlátás, telepátia is. Talán az intuíció kifejezés fedi le a nayu tág fogalomköréből a legnagyobb részt, de a nayu jóval több ennél: gyakorlásával nem csak az intuíciónk fejlődik, hanem az élet minden területén változásokat tapasztalhatunk, a tudatunk tágul, az életben adódó problémákat nem bajként vagy tragédiaként, hanem kihívásként, sőt, ajándékként tudjuk kezelni, és megtalálhatjuk rá a saját, valódi megoldásainkat.

A könyv első fele gyakorlati kézikönyv a nayu megtanulásához, begyakorlásához és alkalmazásához, az intuíció fejlesztéséhez, a beszéden túli kommunikáció használatához és hasznosításához, szemléletes példákkal és praktikus tanácsokkal.

A második rész pedig egy személyes történet régmúlt időkről, egy régmúlt életemnek a mai életemmel való kapcsolatáról, és az emberi beszéd kifejlődésének egy saját nézőpontú kifejtéséről.
 
 
Featured

Álmaitok üzenete e-book

Ara Rauch: Álmaitok üzenete - ePub és PDF változat
 
Letölthető számítógépre, telefonra, táblagépre, e-book olvasóra. ITT megvásárolható
 
2000 Ft
 
 
"Sokunknak nehézséget okoz meglátni az összefüggéseket az életünk eseményei között, vagy egy másik perspektívából tekinteni rájuk, pedig legtöbbször ebben rejlik a megoldás a gondokra. Az álmok ebben segítenek: üzenetet hordoznak számunkra.
Ebben a könyvben három honlapra (Itt a kezem, Szívközpont, Léleklánc) beküldött, valamint a VilágVége cseten elmesélt álmok, és a főként tőlem származó magyarázatuk, elemzésük szerepelnek. Az álomfejtést nem tanfolyamon tanultam, nincs róla hivatalos oklevelem. Nem alkalmazok semmilyen tudományos vagy ezoterikus eljárást ahhoz, hogy megismerjek egy embert, és a helyzetét a magam szempontjából tisztán lássam. Az elemzéshez egyrészt a fellelhető álomszótárakat, szimbólumszótárakat használom, másrészt egy bárki által elsajátítható, illetve továbbfejleszthető technikát, a nayut. A magyarázatok az én világnézetemet tükrözik; ennek igazságát el lehet fogadni vagy el lehet utasítani, ez a Te személyes választásod, és mindig, minden esetben csakis rajtad múlik.

Az álmokat beküldők eredeti stílusát meghagytuk, hogy a személyiségkép tisztábban látszódjék, kivéve, ha az illető külön kérte a korrektúrát, illetve ő maga módosította utólag."

Már nem foglalkozom álomfejtéssel, ezért kérlek, NE KÜLDJ NEKEM ÁLMOKAT.

 

Featured

Agria folyóirat

Agria folyóirat

 

Irodalom
Művészet
Kritika
 
XII. évfolyam 4. szám, 2018. tél
 
Három versem jelent meg a magazinban (266. oldal):
Featured

Keresztrejtvény a Nők Lapjában

A Nők Lapja 2018. december 17-ei számában megjelent egy karácsonyi versikém, a lap közepén lévő keresztrejtvényben. 

 

 

 

Featured

Message - meditációs zene

Láng Szilárddal (Sol) közösen készített meditációnk, az Energiamasszázs zenéje, amely szöveg nélkül is kiváló meditációhoz. Masszőrök figyelmébe is ajánlom háttérzeneként.

 

 

Zene és videó: Láng Szilárd (Sol

 

 

 

 

Featured

Meditáció és relaxáció kezdőknek, 3. rész

Itt az 1. rész, a test ellazítása

Meditáció és relaxáció kezdőknek, 1. rész ITT olvasható

Itt a 2. rész, a vérkeringés élénkítése

Meditáció és relaxáció kezdőknek, 2. rész ITT olvasható

 

3. Légzés

Mindenki tud lélegezni, ugye? Hát, nem teljesen így van.  Az a stresszes, pihegő, felszínes légzés, amit sok emberen megfigyeltem, legtöbbször nem elegendő az optimális oxigénellátás biztosításához.

Mielőtt továbbmennénk, megkérlek, végezz el egy egyszerű tesztet. Ehhez feküdj a hátadra (más póz, ülés vagy állás nem ad bizonyító erejű eredményt) és tedd az egyik tenyeredet a mellkasodra, a szív magasságába, a másikat pedig a gyomor vagy a köldök tájékára. Hogy még biztosabb legyél, tehetsz egy-egy jó vaskos könyvet, mondjuk szótárt mindkét helyre a testedre, és a könyvek tetejére helyezd a tenyered. Most lazíts, majd végezz néhány jó nagy belégzést-kilégzést.

Melyik kezed emelkedett meg? Amelyik a mellkasodon, vagy amelyik a hasadon volt?

Megvan?

Featured

Meditáció és relaxáció kezdőknek, 2. rész

Ha már tökéletesen el tudod lazítani a testedet (az izomlazítást leíró gyakorlatsor ITT található), akkor jöhet az autogén tréning második lépése: a vérkeringés élénkítése, intenzitásának fokozása. Megpróbálhatod az izomlazítás nélkül is a vérkeringés gyakorlatát, de hasznosabb, ha a szerint a metódus szerint haladsz, ami már kipróbált, és biztos, hogy működik.

 

Ez azoknak is hasznos, akiknek magas, azoknak is, akiknek alacsony, sőt azoknak is, akiknek normál értékű a vérnyomásuk. Ugyanis rendezi, kiegyenlíti a vérnyomást, biztosítja a megfelelő vérellátást a test minden területén. Beindítja az egyenletes véráramlást és nyirokáramlást, ezzel együtt az energia is eljuthat a tested minden részébe, és ha megengeded neki, feloldhat blokkokat, zárlatokat, kitisztíthat betegségtünetet mutató szerveket is.

A meleg érzetének felélénkítése a tűz, az élet, a lelkesedés, a szenvedély energiáját hozza működésbe: a test és a lélek erőre kap, feltöltődik, megelevenedik.

Featured

Meditáció és relaxáció kezdőknek, 1. rész

Mostanában többen is intéztek hozzám ilyen kérdést: érdekel a meditáció, szeretnék meditálni, de hogyan fogjak hozzá, amikor még sohasem csináltam? Főként nekik írom ezt a sorozatot.

Valamikor az ős- és hőskorban, vagy negyven évvel ezelőtt, vásároltam egy könyvet. Bagdy Emőke írta Koronkai Bertalannal, a címe: Relaxációs módszerek. Pontosan leírta az autogén tréning, a progresszív relaxáció és a pszichotonikus áthangolás alapmódszereit. 

A könyvem azóta régen elveszett (nyilván kölcsönadtam valakinek örökbe) ámde az autogén tréninget akkoriban alaposan begyakoroltam belőle, majd utána egy csoportba is jártam, ahol ugyanezt tanultuk pszichológus vezetésével. Később a logopédusi szakmámban is fel tudtam használni a tanultakat, főként kamasz és felnőtt dadogók terápiájánál. Nagyon hasznos volt számomra, hogy előzőleg én elsajátítottam a módszert, s így tudtam nekik segíteni az esetleges problémás helyzeteknél. 

Featured

Vízesés - aktív relaxációs zene

Vízesés - Waterfall
 

Aktív relaxációs zene, a Fejfájás gyógyítása c. vezetett meditációnk zenéje, szöveg nélkül.

 

Zene: Láng Szilárd (Sol

Videó: Láng Szilárd (Sol

 

 

 

Featured

I AM - Meditation music

Láng Szilárddal (Sol) közösen készített meditációnk, az Én Vagyok zenéje, amely önállóan is megállja a helyét meditációhoz. 

 

Zene: Láng Szilárd (Sol

Videó: Láng Szilárd (Sol

 

 

 

 

 

Featured

Pecsét a karodon e-book

Ara Rauch: Pecsét a karodon - ePub változat
 
Ara Rauch: Pecsét a karodon - PDF változat
 
 
 
 
 
Featured

Hogyan készülnek a meditációink?

Eddig négy olyan zenés, vezetett meditációt készítettünk Láng Szilárddal közösen, amelyek elérhetők a youtube-on és a honlapomon. Szilárd írja a zenét, én a szöveget. 

Az első közös munkánk az Én vagyok volt. Úgy született, hogy először is megállapítottam: azokat a vezetett meditációkat, amiket ismerek, nem szeretem hallgatni, többnyire csak éppen belefülelek, és máris kijelenthetem: ez nem az, amire vágyom. Viszont én magamban gyakran meditálok, különböző témákat dolgozok fel egy-egy meditációmban, és azt gondoltam, ezeket érdemes lenne összefoglalni és közzétenni. Zenével együtt képzeltem el a születendő meditációt, de ehhez szükségem volt egy olyan zenére, ami alátámasztja a tartalmat. Az eszembe se jutott, hogy egy meglévő zenét használjak fel, mindenképpen olyat szerettem volna, ami együtt készül a szöveges résszel. 

Featured

Mi az ASMR?

Az ASMR egy érzés, illetve egy nagyon kellemes testi érzet, ami egy leginkább 'kielégültségként' meghatározható lelki érzéssel együtt terjed szét egyidejűleg a testben és a lélekben. Ha még sohasem érezted: nem tudhatod, mi az. Nem lehet kitalálni, nem lehet elképzelni, és nagyon nehéz elmagyarázni. Ha már érezted, csak nem tudtad, hogy így hívják: úgy jártál, mint én. 

Végre már legalább beszélnek róla, még ha nem is nagyon kutatják. Az érzések, érzetek nem igazán képezik a tudományos kutatások tárgyát, mivel a jobb agyféltekében keletkeznek, a tudomány módszerei pedig bal féltekések: analizálás, rendszerezés, validálás. Bal féltekés módszerekkel a jobb félteke ismeretanyaga megismerhetetlen. 

Az ASMR (Autonomous Sensory Meridian Response - nem szeretném pont én magyarra fordítani) egy neurológiai jelenség, bizsergő vagy hullámzó érzet, amely többnyire a fejbőrön keletkezik. Az általam talált, erről szóló cikkekben a tarkó táját emelik ki, nekem a koronacsakrától szokott indulni, de indulhat máshonnan is, a test szinte bármelyik pontjából (egyik ismerősömnek a lábszárától szokott kezdődni). Nagyon erőteljes és katartikus érzés a szívcsakrától induló ASMR.

Featured

Meditáció pránalégzéssel

Saját tapasztalat következik.
 
Nekem nagyon bevált a pránalégzés, este mindig végzem, reggel pedig akkor, ha nem kell korán kelni. A technika leírásához ismerni kell a csakrák helyét, legalább a korona- és gyökércsakrát. Ezt a két energiaközpontunkat egy cső köti össze, nagyjából olyan átmérőjű, mint a porszívó csöve. Végighalad fentről a fejen és a nyakon keresztül, a gerinc előtt, ki a gyökércsakrán. Az összes többi csakra is belecsatlakozik. Az energia - jó esetben - minden irányba képes áramlani benne, ám a legtöbb embernél torzulások, torlaszok, blokkok képződnek a negatív érzelmek és gondolatok következtében. 
 
Featured

Meditációk

Indítottam a Facebookon egy csoportot Meditációk címmel. Itt bárki közzétehet meditációkat, meditációs zenéket vagy frekvenciákat, hanghatásokat. Lehet közös meditációt hirdetni. Hozhatsz írásokat, videókat a meditáció témájában, beszélgethetsz. Megoszthatod saját meditációs élményeidet, kipróbált technikáidat. A csoportba bárki jelentkezhet, aki érdeklődik önmaga belső útjai iránt. A csoport ITT található.

 

Featured

Tűzmeditáció a Solar Plexus csakra felébresztésére

A Solar Plexus csakra elsődleges eleme a tűz. Ez a csakra kapcsolódik a sárga színhez. Tehát ebben a videóban igyekeztek kihasználni a tűz hangját, erejét és energiáját olyan zenével együtt, amelynek gyökere a Solar Plexus csakra alapfrekvenciája, 182 Hz. A vibráció energiája + szín + tűz összes eleme rendkívül hatékony eszközt jelent a Solar Plexus csakra  aktiválásához.
 
Csak indítsd el a hangot.
 
A hangok hallgatásakor ASMR hatás is felléphet (erről ITT olvashatsz).
 
Featured

Beszámoló a Pecsét-trilógia könyvbemutatóiról

A Pecsét-trilógia harmadik kötete, a Feloldott pecsét, 2017 májusában jelent meg. Az egri könyvbemutatót a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban, június 20-án tartottuk, a budapestit pedig december 15-én, a Tinta Könyvkiadó Szerkesztőségében.
 
 
 
Featured

Három novella, hangoskönyv

Három novellámat olvastam fel a ONEdirect Rádióban. Ebből a műsorból készült most egy videó-hangoskönyv a Rádió munkatársának jóvoltából. 

 

Ara Rauch: 

Csak engedd meg

Megnyugvás

Álomfejtés

 

A novellákat összekötő zenék Láng Szilárd (Sol) szerzeményei:

Lélektárs (Soulmate) 

és Melting gloom

Az adás 2017. 06. 09-én hangzott el a http://onedirectradio.hu/ oldalon. 

Featured

Címlapsztorik

Tele a tarsolyom mesébe illő történetekkel, amik velem estek meg; ez is közéjük tartozik. Arról szól, hogyan készült el a Pecsét-trilógia köteteinek címlapja. 

 

A sorrendet precízen betartva az elsőről kell először szót ejtenem. A Pecsét a karodon kiadása idején sűrűn megfordultam egy művészeti fórumon, ahol rengeteg irodalommal és képzőművészettel foglalkozó, tehetséges emberrel találkozhattam. Egyszer csak az az ötlet villant az eszembe, hogy mi lenne, ha az itt tevékenykedő grafikusok és festők közül valaki megalkotná az én regényem címlapját. Volt némi koncepcióm, ezt közhírré tettem, az admin segítségével kiírtam egy pályázatot, és vártam, hogy ki lesz az, aki a leginkább a könyvemhez illő képet megalkotja. Végül több, mint 80 pályamű érkezett be, ebből választottam ki Vári Juliánna munkáját, ami a címlapra került.

Featured

Feloldott pecsét

Megjelent: Tinta Kiadó 2017

264 oldal, A/5, puhafedeles
2990 Ft
ISBN  978-963-409-097-7

Fülszöveg:

2005-ben kezdtem írni, magam és családom legnagyobb meglepetésére, szinte minden előzmény nélkül, egy belső késztetés hatására, amikor a magammal hozott szunnyadó képesség ellenállhatatlan erővel kezdett a felszínre törni.

A Feloldott pecsét rejtett összefüggésekre mutat rá a régmúlt és a szereplők jelenlegi élete között. Ki hogyan reagál, amikor valakit, aki közel áll hozzá, teljesen felőröl a lelki válsága? Miért úgy reagál, ahogy? Hogyan ismételgetjük ugyanazokat a kapcsolati, érzelmi, viselkedési mintákat évszázadokon, évezredeken, életeken át? Mit lehet kezdeni a félelemmel, ami egész életünket végigkísérte?

 

ITT megvásárolhatod a három kötetet (I-II-III. rész) együtt vagy külön-külön papírkönyv formátumban

Pecsét a karodon (ára: 1680)

A pecsét lenyomata (ára: 1990)

Feloldott pecsét (ára: 2990)

Ha kéred, dedikálva küldöm a könyvet.

Itt részletet olvashatsz a könyvből.

Featured

Önbizalom, önbecsülés, önhittség

Önbizalom és önbecsülés: nem ugyanazt jelenti a két fogalom. Az önbecsülés a múltra vonatkozik: becsülöm (értékelem, elismerem, tisztelem, nagyra tartom) magam mindazért, amit már létrehoztam. Az önbizalom a jövőre: bízom a saját erőmben, a képességeimben, hogy meg tudom valósítani mindazt, ami a szándékom. 

Az önbizalom alapja az önbecsülés: akkor van önbizalmam a jövőre tekintve, ha most, a jelenben becsülöm magad mindazért, amit a múltban létrehoztam.

Az önbizalmat is, az önbecsülést is nagyon nehéz átélni a mai világban. Az iskolarendszerünk nem ezek fejlesztésére, hanem a hibák kiemelésére koncentrál, olyan hatványozottan, hogy már az óvodás gyerekek sem mernek hibát elkövetni, mert félnek a büntetéstől. Inkább hozzá se fognak a feladathoz, azt mondják: nem tudom (saját tapasztalat a logopédusi munkámban). A szülők pedig kétféleképpen viszonyulnak a gyerekeikhez: vagy elvárják a folyamatos, kiváló teljesítményt és büntetik a hibázásaikat, vagy dicsérik őket teljesítmény nélkül is. Egyik hozzáállás sem az egészséges önbecsülés alapjait rakja le: vagy a bűntudat és szorongás a jellemző, vagy az ego egyre nagyobbra fúvódása. 

Featured

Műhelytitkok

Szokták kérdezni tőlem, mi zajlik az író műhelyében, mit írok éppen, hol tartok vele, és egyáltalán, hogyan zajlik a folyamat. Most rászántam magam, hogy válaszolok, hát tessék:

a Pecsét regénysorozat, amelynek eddig két kötete jelent meg, trilógiává bővül. A Pecsét a karodon és A pecsét lenyomata után, ha minden jól megy, 2017. Könyvhetére megjelenhet a 3. rész (a címe még titkos!). Még messze van a kézbe fogható állapottól, de most kezdem igazán élvezni, mert eddig a zűröket kavartam, mindenféle csúf jelenetbe vittem a szereplőimet, de a végére kisimogatom a sztorit, hogy még egy-két csavar után a végkifejlet célegyenesébe juttassam őket. Hogy ez happy end lesz-e? Elválik.

A könyv története meglehetősen kalandos.

Featured

Előzetes a Pecsét sorozat 3. kötetéből

(Ismered a Pecsét sorozat első két regényét? Ez már a harmadikból egy rövid kedvcsináló.)

 

--Daddy későn jön haza, mert edzést tart, úgyhogy ráérünk hazamenni – fogadta Réka az elébe futó lányát az iskola kapujában. – Anya-lánya napot tartunk, jó?

--Az milyen? – kérdezte érdeklődve Stella.

--Az olyan, hogy bemegyünk az összes boltba, ami nekünk tetszik, végignézünk minden érdekeset, vásárolunk is, jól kibeszélgetjük magunkat közben, és utána eszünk egy fagyit.

--Jóóó! – helyeselt Stella lelkesen. Réka hallgatta a csacsogását, amíg tolta a bevásárlókocsit. – Akkor most veszünk nekem én kicsi pónimat?

--Abból már hatszáz darab van. Nem kéne inkább valami mást választanod?

--Nem – szögezte le meggyőződéssel. – Mert lila egyáltalán nincsen. Most kérek egy lilát.

--Jó – sóhajtott Réka.

Featured

Érzelmek áramlása (théta meditáció, 432 Hz)

Ezt a meditációt használjuk a théta állapot eléréséhez a théta-elfogadás-egyensúly tanfolyamokon (információ: http://ararauch.hu/index.php/t-e-e)
A meditáció alapjául Dr. David R. Hawkins Erő Kontra erő c. könyvének Tudattérképe szolgált.
Zene: Láng Szilárd (Sol) https://www.youtube.com/szilardlang/
Szöveg és hang: Ara Rauch 
Hangmérnök: Plósz József
Háttérkép: Kecskeméti Dorottya ( http://www.kedogaleria.hu/ ) mandalaterve Ara Rauch színezésével
 
Időtartam: 20 perc
 
Featured

Pecsét a karodon részletek, hangoskönyv

Pecsét a karodon 

 

Részletek (55 perc)

Hangoskönyv

Felolvasó: Marga

Zene: Láng Szilárd (Sol)

A ONEdirect Rádió felvétele

 

 

Featured

Ki a spirituális, és ki nem az?

Ettől az írástól már megint nem leszek mindenki kedvence. No de nem is azért írtam.

Kezdjük azzal, aki nem spirituális.

NEM vagy spirituális, ha:

Featured

Elvárod a hálát?

Múltkoriban írtam egy cikket a háláról és a hálálkodásról (ITT olvashatod), most pedig egy másik nézőpontot is szeretnék megvizsgálni: mi történik, ha elvárod valakitől a hálát? Mi történik, ha valaki elvárja, hogy hálás légy neki?

Nagyon hálátlan dolog, ha elvárják tőled, hogy hálás legyél. Mondjuk, felajánlanak valamit ingyen, de mégiscsak elvárják cserébe, hogy megháláld. Ez pedig már nem ingyenes: ezt üzletnek hívják, még akkor is, ha a pénzbeli viszonzást elhárítják. 

 

Csak sajnos, a dolognak több hátulütője is van. Az egyik: ha valaki a hálát elvárja azért, amit tesz, akkor nem azt kapja, amit vár. Ugyanis a hála jellegéből következik, hogy nincs megállapodás a felek között: én ezt adtam, te ezt adod cserébe. Ha a másik fél nem úgy fejezi ki a háláját, ahogy ő elképzeli, akkor csalódnia kell. Ugyanis, és itt a másik bökkenő: az elvárás az én tapasztalatom szerint mindig visszaüt, minden elvárás pont az ellenkezőjét teremti meg annak, amit elvárnak (a szándék, az akarat és az elvárás különbségéről a théta-elfogadás-egyensúly haladó tanfolyamon beszélünk részletesen).

 

Featured

Élmény, beszámoló és képek

A horvátországi Brac szigeten, Sutivan faluban szerveztük meg a théta-elfogadás-egyensúly tábort

2016. június 18-25-ig, egy hétig tartott.

Utazás: két kisbusszal történt, ezt jövőre okosabban vagy előrelátóbban kell majd szervezni, mert voltak "gubancok" menet közben. 
Szállás: tiszta, minden évben újra felújított, kényelmes, 2x2 ágyas és kétágyas apartmanok, szépséges kilátással a tengerre. Óriási, minden reggel feltakarított terasz, több árnyékos ülő- és pihenőhellyel, itt tartottuk a foglalkozásokat, és itt voltak az étkezések is.
Featured

A Tudatalatti és az Égi Kapu megnyitása * 4-7 Hz * 936 Hz frekvenciák

Általam kipróbált, hatékony rezgés és zene relaxációhoz, meditációhoz, théta munkához. Fülhallgatóval ajánlom.

 

(A zenét nem én töltöttem fel a youtube-ra. Ha látod, hogy nem működik, szólj, kérlek.)

 

Featured

Miért csalódnak sokan a Vonzás Törvényében?

Mert a teremtés mindig bentről kifelé történik, a Vonzás Törvényét pedig kintről befelé akarják működtetni.

 

Folyamatos teremtésben vagyunk, nincs olyan, hogy nem teremtünk, és mindig azzal találkozunk a külvilágunkban, amit az érzelmeinkkel és a gondolatainkkal megteremtettünk magunknak. Tehát LEHETETLEN, hogy olyasmit bevonzzunk a külvilágból, aminek a lehetőségét nem alapoztuk meg azzal, ami bennünk van.

 

Hogy is van ez? Vágyunk a tökéletes párkapcsolatra, az egészségre, egy nagyobb házra, autóra, lottó ötösre, vagy legalább viszonylagos anyagi biztonságra. Miért nem tudjuk bevonzani, holott azt hisszük, hogy megfelelő érzelmeket táplálunk magunkban a vágyott dolog eléréséhez? Hiszen olyan szépen elképzeljük, hogy találkozunk az igaz szerelmünkkel, hogy átvesszük a rengeteg pénzt, hogy lógatjuk a lábunkat a tengerbe a szikrázó napsütésben! Miért nem jön össze?

 

Featured

Mi lesz a negatívumok sorsa, ha elfogadjuk őket?

théta-elfogadás-egyensúly módszer első fázisa az elfogadás.

Amikor a módszer lépéseit követve elfogadunk egy-egy negatív mintát (hogy ezt hogyan tesszük; az elfogadásról ITT ), felmerülhet a kérdés, mi történik ezekkel? Nem kell-e tartanunk attól, hogy ha elfogadjuk, esetleg károsan hatnak ránk?

A negatív tartalmakat – miután elfogadtuk – ki tudjuk egyensúlyozni a pozitív párjukkal, s így döntési helyzetbe kerülünk: dönthetünk immár amellett, hogy a pozitív mintát, a pozitív élményt tapasztaljuk meg (ez az alaptanfolyam anyaga). Majd a pozitívot és a negatívot egységben látva és az Egységet átélve valódi választási helyzetbe hozzuk magunkat, amikor a szándékunk szerint azt és úgy teremtjük meg az életünkben, amit és ahogy át szeretnénk élni (ez a haladó tanfolyam anyaga).

A negatívum nem tűnik el az életünkből, nem töröltük ki, nem söpörtük a szőnyeg alá, nem fojtottuk el, de nem kell megélnünk, nem hat ránk tovább, mellékessé válik.

Featured

A változókori hőhullámok enyhítése, megszüntetése

Azt hittem, engem kikerül. Én kis naiv.

Először úgy véltem, a nyári hőség miatt érzem, hogy időről időre elborít a forróság. Lehet, hogy ilyen is előfordult, úgyhogy hetekbe telt, mire leesett a tantusz: ez bizony az. Fel is háborodtam magamra. Nekem, hőhullámom!?!? És be kellett ismernem, és fejet kellett hajtanom: igen, nekem, hőhullámom.

Ha már így esett, úgy döntöttem, megismerem, és megkérdezem, mi az, amit mondani akar nekem. Milyen információt nyújt számomra? Elkezdtem megfigyelni. Hogyan is működik?

Egy teljesen váratlan pillanatban, amikor nem számítok rá, a forróság több hullámban végigvonul a teljesen tehetetlen testemen, és ahol elhalad, ott vékony filmrétegben kiver a víz. A sokadik hullám után verejtékben úszik az egész testem, de különösen az arcom.

Merre vonul a hullám? Van-e valami szokásos útvonala, vagy csak úgy irányítatlanul terjed? Megfigyeltem, hogy mindig lentről felfelé irányul. Előbb a lábszáramon, ott nem okoz erős tüneteket, majd a combomon, fel a törzsemen, és az arcomon hosszan elidőz. Nos, jó, ha a hullám erre halad, engedjük útjára.

Megengedtem a hőhullámnak, hogy végigvonuljon a testemen, mindig lentről felfelé, feloldottam az ellenállást, feloldottam az akadályokat, amiket az útjába tettem.

Így kidolgoztam egy légzéstechnikát, amely nekem EGY HÓNAP ALATT MEGSZÜNTETTE a hőhullámokat. 

Featured

Elfogadás

A théta-elfogadás-egyensúly második szaváról lesz szó: miért ezt választottam a módszer nevének?

 

Miért olyan nehéz elfogadni?

Mert nem erre vagyunk kondicionálva. Az egész iskolarendszerünk az ítélkezésre, a bűntudatra és a megszégyenítésre épül elfogadás helyett. Kicsi kortól kezdve arra neveljük a gyerekeket, hogy tilos hibázni, mert a hibáért, a tévedésért, a helytelen megoldásért büntetés jár.

De mehetünk régebbre is, vagy mélyebbre: az egész európai kultúra bázisát meghatározó keresztény vallás sem az elfogadásra épül, hanem az ítélkezésre. Rossznak címkézzük az egyik dolgot, jónak a másikat, és alighogy megszületünk, máris mind bűnösök vagyunk: kétezer éve ezt a mintát rögzíti a vallás minden keresztény fejében, míg már alapértelmezett programmá vált bennünk. Vágyjuk a jót, de félünk a rossztól, elutasítjuk, megbélyegezzük, gyűlöljük, elpusztítjuk. Hozzáteszem, az ateisták is ebben a mintában élnek, és fel sem merül bennük, mi az alapja a gondolkodásmódjuknak. Ha ateista vagy – ha valódi ateista lennél – nem létezne számodra sem az isteni jó, sem a sátáni rossz. Ugyanis a jónak és a rossznak ilyen mélyre nyúlik az eredete: Isten nélkül nincs jó, Sátán nélkül nincs rossz.

Featured

Théta hullám: a tudatosság állapota

A théta-elfogadás-egyensúly módszer (ami nem tévesztendő össze a thetahealinggel) nevének első szava théta. Mégpedig azért, mert a théta agyhullámot aktiváljuk, ezen a frekvencián tartózkodunk.

Az agy, amikor különböző feladatokat végez, különböző agyhullámokat bocsát ki. (Az erről szóló cikk ITT olvasható.) Az éber figyelem, a beszéd, a gondolkodás során béta, relaxációban alfa, mélyalváskor delta hullámokat mérhetünk a fejre helyezett EEG készüléken. A théta a mélymeditáció állapota, az alváshoz nagyon közeli állapot, amikor már majdnem elalszunk, de még az innenső parton tartjuk magunkat.

A théta állapot elérését és folyamatos fenntartását meg lehet tanulni. Beszélgetni, terápiát tartani is lehet thétában. 

Featured

A betegség folyamatának megengedése: akut betegség, fájdalom, láz leengedése, „kifolyatása” a testből

Először is megengedem magamnak a betegséget. Ha ellenállok, azzal a betegséget erősítem, mert nem ok nélkül jelentkezett, meg akarja mutatni magát, hogy értsek belőle. Az ellenállással gátat teremtek a betegség útjába, nem tud átáramlani rajtam, felgyülemlik, egy ponton átszakadhat a gát, és olyan erővel áraszt el a betegség, ami lever a lábamról.

Megengedem a betegségnek, hogy bennem létezzen. A betegség az én teremtményem, tehát megengedhetem magamnak, hogy megismerjem a teremtményemet, és felismerjem, miért teremtettem.

Featured

A théta-elfogadás-egyensúly tanfolyam programja

Mi történik a tanfolyamon?
 
Megmutatok neked egy folyamatot, meg is tapasztalhatod, és meg is tanulhatod, hogyan teremtsd meg magadnak a választásod szerint. A folyamat bentről kifelé zajlik: önmagunkban hozunk létre egy belső, minőségi változást, és ez fog megjelenni a külvilágunkban is.
Most, ha szenvedsz, azért szenvedsz, mert polaritásban élsz, és hol a negatív, hol a pozitív pólust éled meg, egyszerre sosem tudod a kettőt. Ráadásul a poláris világ negatív felére fókuszálsz, de úgy, hogy kívül tartod magadon: a negatívumot a külvilág jellemzőjeként tartod számon, miközben a pozitívumot akarnád megélni, de úgy érzékeled, a kinti világ ezt nem engedi, uralkodik rajtad. A tanfolyamon megtanuljuk elfogadni és integrálni a negatív mintát, így az kintről belülre kerül. Az elfogadás szintjén átminősül az energetikája: megszűnik negatívnak lenni.

A folyamat második lépéseként megkeressük, mi az adott negatív pólus pozitív ellentéte, és kiegyensúlyozzuk a kettőt. A belső egyensúly törvényszerű következményképpen a külvilág is ezt az egyensúlyt és harmóniát fogja tükrözni, ebben ölt formát, újrateremtődik.
A folyamat harmadik lépéseként megélhetjük, hogy a pozitív és negatív minta tulajdonképpen ugyanannak a minőségnek az alacsonyabb és magasabb frekvenciái. Egységben látjuk, érezzük és tapasztaljuk a világot, polaritások nélkül.

Az utógondozás nálam ingyenes! Ami azt jelenti, hogy ha a tanfolyam elvégzése után ezt a módszert szeretnéd alkalmazni az életedben felmerült probléma megoldásához, és segítséget igényelsz, mindig fordulhatsz hozzám. 

Program az alaptanfolyamon:

Featured

Rövid összefoglaló a théta-elfogadás-egyensúly módszerről

THÉTA-ELFOGADÁS-EGYENSÚLY: ÖNISMERETI, GYÓGYÍTÓ ÉS TEREMTŐ MÓDSZER

Egy technika, amit bárki elsajátíthat, akiben megszületett az elhatározás, hogy kiegyensúlyozza az életét. Nem kizárólagos módszer, tehát emellett használhatsz másfélét is, ha neked úgy jó – viszont egy jelentős nézőpontváltást igényel. Programnak is nevezhetjük, amit ha végigviszünk egy témán, megoldást adhat bármilyen fennálló problémára.

A módszer azon alapszik, hogy bent, önmagamban létrehozok egy változást, egy egyensúlyi helyzetet, és ez törvényszerűen meg fog mutatkozni a külvilágomban is.

Tévedések eloszlatása végett: a módszer NEM thetahealing!

 

Pár szó arról, miért éppen ezt a három szót választottam a módszer nevének.

Featured

Mélymeditáció + théta hullámok, 30 perc

Deep Meditation Music + Theta Waves 30 mins

A frekvencia megkönnyíti a théta állapotba jutást.

NEM binaurális.

Nincs kép a videóban, ami elvonná a figyelmet. Hunyd be a szemed, és koncentrálj a hangokra.

 

(Kicseréltem az eredetileg feltett videót, mert a megosztó törölte. Ha látod, hogy nem működik, szólj, kérlek.)

 

 

 

Featured

Spirituális illúziók – a törlés

Ha valami kellemetlent el akarsz tüntetni az életedből, már jó sok eljárás áll rendelkezésedre: ilyen lehet például az elengedés, a megbocsátás vagy a törlés.

Az említett módszerek közül az elengedésről (ITT) és a megbocsátásról (ITT) már írtam egy-egy cikket. Tapasztalataim szerint mindegyik illúzió: szőnyeg alá söprés, önbecsapás, hiszen az eltüntetett dolog úgyis visszajön – de a legdurvább következményekkel a törlés jár. Van néhány önismereti vagy spirituális technika, ami a törlést alkalmazza, pl. a thetahealing, amit 2012-ben végeztem el. Elég jól megismertem, mire képes ez a módszer. Rendkívül hatékonyan tud működni: a segítségével felderítünk egy régi, „rossz”, „fölösleges” hitrendszert, egy fájdalmas érzésmintát, és sutty, kitöröljük, mintha sohasem létezett volna. Én magam is alkalmaztam néhány hónapig: kitöröltem valamit, és két perccel utána arra sem emlékeztem, mit töröltem ki. Tehát működik, nagyon hathatósan.  

Miért nagytakarítasz a belső világodban? Miért öntöd ki, törlöd ki, engeded el, ami nem kell? A törlések indoklásaként ilyen eszmefuttatást hallottam: azért kell törölni, hogy „helyet csináljunk” az újnak, hogy be tudjon jönni a jó, a megfelelő, a pozitív.

Hogyhogy? A végtelen és határtalan tudatban nincs elég hely? Ez hülyeség, kérem, ahogy Besenyő Pista mondaná.

A régi emlékek, bármilyen fájdalmasak, félelmetesek vagy szégyenletesek, nem szemetek, amiket egy nagytakarítás alkalmával kisöpörhetünk. Ha nem lenne létjogosultságuk, nem éltük volna meg őket.

Featured

Döntsek vagy válasszak?

Mi a különbség döntés és választás között?

A döntés az, amikor van két lehetőségem, vagy legfeljebb három, és döntök közöttük. Pl. van egy pár fekete cipőm, meg egy fehér, és eldöntöm, melyiket veszem fel. Vagy a főnököm közli, hogy végre kell hajtanom egy feladatot, és dönthetek, hogy számítógépbe gépelem be, vagy papírra, kézzel írom le. Vagy kiderül, hogy rákos beteg vagyok, és az orvosom az azonnali műtétet vagy előbb a sugárterápiát javasolja. Vagy eldönthetem, hogy ebben a hónapban a gázszámlát fizetem be, vagy a banki hitelrészletet, mert mindkettőre már nem futja. Tehát mindig az adott, az élet által elém hozott helyzetek, lehetőségek között dönthetek, vagy az egyik, vagy a másik mellett. Előfordul néha, hogy nem jó és rossz között van döntési lehetőségem, hanem egyik rosszabbnak tűnik, mint a másik.

Featured

Mit kezdjünk a negatív gondolatokkal, eseményekkel?

Kérdést kaptam egy régi kedves ismerősömtől, lerövidítve közlöm a levelét.

„Kedves Ara!
Szeretnék tőled olvasni arról, hogy hogyan álljunk a negatív történésekhez, gondolatainkhoz a mindennapjainkban!...egyebet sem hallunk, hogy csak pozitívan gondolkodjunk, de bármerre is fordulunk, eláraszt a sok tragédia és felismerések özöne, hogy milyen világban is élünk! Szerintem, téged olvasva, nem lehet csak pozitívan gondolkodni, valamit kell kezdenünk a negatívval is, a hogyan az a nem mindegy, mert miért is nem hatásosak a tízmilliószoros napok, hány százezer ember meditál rá és nem sok eredményét látjuk!”

Válaszom:

A pozitív gondolkodás nagyon remek dolog akkor, amikor valaki állandó panaszkodásban, félelemben, aggódásban, elégedetlenségben él: ha ő igyekszik a pozitívumokra fókuszálni, valamennyivel emeli az energiaszintjét. Tehát addig mindenképpen van értelme, amíg arról van szó, hogy az ember kikecmeregjen a hátrányos, visszahúzó érzelmek csapdájából. De nem ad végleges megoldást. Egy ponton mindenki eljut oda, hogy a pozitív gondolkodás ellenére súlyos visszaesést tapasztal: épp azok a jelenségek történhetnek meg vele, amiktől meg akart menekülni a pozitív gondolkodás segítségével.

Featured

Körhinta

A kép nagy méretben a bővebben gombra kattintva látható.

 

 

Featured

A megbocsátás, mint illúzió

Tisztában vagyok vele, hogy ez a téma (is) olyan, amivel szembe fogok menni a tömegtudattal. A megbocsátás ugyanis szorosan kötődik a keresztény kultúrához, ami egész civilizációnk meghatározója. És ugyanolyan szorosan kötődik a bűnhöz.

Nem tűnt fel, hogy hiába bocsátasz meg, mert ha legközelebb találkozol azzal, akinek megbocsátottál, vagy legközelebb hasonló helyzetbe kerülsz, ugyanazok a bántó, fájó érzelmek kerítenek hatalmukba, vagy legalábbis azt érzed, hogy nincs minden rendben? Hogy amikor megbocsátasz, megkönnyebbülsz, de később megint meg kell bocsátanod ugyanazt vagy egy hasonló dolgot?

Érezted már valaha, esetleg ki is mondtad annak a szemébe, aki megbántott: „azzal nincs elintézve, ha bocsánatot kérsz!”? A benned dúló fájdalom orkánját hogyan lehetne egy hitvány bocsánatkéréssel lecsillapítani?

Nem tűnt fel, hogy ha legközelebb találkozol azzal az emberrel, aki valamiért megbocsátott neked, valamiért tartasz tőle? Hogy esetleg mégsem bocsátott meg egészen?

Jézus is ezt mondja: nem mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenhétszer kell megbocsátani. Tessék, kérem? Ugyanazt, hetvenhétszer? Miért? Netán mert valójában mégsem bocsátottál meg? Netán mert nem tudsz valóban, szívből megbocsátani? Netán mert valójában nem is lehet megbocsátani?

Featured

Hit vagy bizalom?

A legutóbbi cikkem (Spirituális illúziók: a hit) után kaptam egy kérdést, illetve kérdéssort: miben különbözik a hit a bizalomtól, milyen szintbeli különbségek vannak? Mit jelent hinni valakinek, és bízni valakiben?

Lényegre tapintó kérdések, mert az emberek sokszor összemossák a kettő jelentését – mivel akiben hiszünk, abban meg is bízunk, nemde? Ám én óriási különbséget látok hit és bizalom között, ugyanis teljesen más a gyökere a kettőnek és más kategóriába tartoznak.

Featured

7. SHOUD: NAYU

 Ezt az írást már csak hosszú kutatás eredményeképpen lehet a neten megtalálni. Nem szoktam másoktól származó írásokat közölni, viszont mivel én a nayut, mint fogalmat, mint képességet és mint technikát használom, és egy-két helyen utalok erre a közvetítésre, úgy gondoltam, hasznos lehet, ha elérhető a honlapomon. Ez az az előadás, amelyen Adamus bevezette a mai tudatosságba a nayu fogalmát. Mivel a közvetítés óriási, és esetleg szokatlan energiákat mozgat meg, egyeseknél előfordulhat az olvasása közben testi rosszullét, szédülés stb. Ha ilyet tapasztalsz, a kapcsolat menüből írj, megbeszéljük.(Az írást helyesírási szempontból korrektúráztam.) - Ara  
A CRIMSON CIRCLE (BÍBOR KÖR) ANYAGOK
A KVANTUMUGRÁS SOROZAT:
7. SHOUD: „NAYU” – Adamus St. Germain közreműködésével, Geoffrey Hoppe csatornázásában
Featured

Spirituális illúziók: a hit

„A hit egy nagy humbug.”

- Richard Bach -

 

A hit kétezer éve az európai keresztény kultúra alapja, és ez az egyik, de nem a fő oka, hogy olyan mélyen beépült az emberek tudatába, hogy elgondolkodni sem szoktak azon, mit is mondanak, amikor így szólnak: hiszek abban, hogy...

 

Mit jelent ez a fogalom? Ne hidd el, amit mondok. De ha befelé nézel, önmagadba, a legbelsőbb pontodba, érezni fogod, mi az igazság. Az érzés pedig nem téved. Csak a gondolatok tévedhetnek, amikor félremagyarázzák az érzést.

 

Az emberiség sok-sok ezer év óta át van verve.

Featured

Már megint a hangyák!

Egyszer már írtam a hangyákkal történt afféromról, amikor is világosság gyúlt a fejemben, hogy a hangyák nem ám a morzsát keresik a konyhában, hanem a nehéz, sűrű energia vonzza oda őket (mint amilyen pl. az ítélkezés), és mihelyt ezt megszüntetem, a hangyák nem fogják jól érezni magukat, tehát továbbállnak. Akkor megteremtettem magamban az ítélkezés egyensúlyát, elfogadtam, s láss csodát, a hangyák másnap úgy eltűntek, mintha sosem jártak volna arra. Egy év után megint akadt velük egy kis dolgom, ez is elfogadást és egyensúlyt kívánt, s a hangyák elköltöztek. Ezt írtam meg az előző cikkben. Ha még nem olvastad a sztorit, ITT találod. Ez volt az egyik gyökere a saját (théta-elfogadás-egyensúly) módszerem kifejlesztésének. A történet remek példa arra, hogyan tükrözi a külvilágunk a belső valóságunkat, az általunk kibocsátott rezgések milyen azonos frekvenciájú körülményeket vonzanak hozzánk, és ha bent, önmagunkban megváltoztatunk valamit, hogyan változik meg mindaz, ami körülvesz bennünket.

Majd, hogy, hogy nem, a hangyák most, egy újabb év után ismét előkerültek. Amikor megláttam őket, bevallom, eléggé felszaladt a szemöldököm a fejem búbjára. Azt gondoltam, teljesen rendberaktam magamban az ítélkezés kérdését. Most akkor mi dolgom is van velük? Mivel a konyha egy vadonatúj sarkában jelentek meg, ahol eleddig sohasem mászkáltak, és megint másképpen: szárnyas hímek rajzottak tömegével, azt azonnal tudtam, hogy másféle módon kell megközelítenem az általuk mutatott mintát, mint eddig. Ez a minta az én esetemben már megint az ítélkezés.

Featured

Sors, élet, valóság, illúzió

Egy vetítőteremben ülsz. Fizikailag vagy ott jelen, testileg, lelkileg, szellemileg, létezésed teljes tudatában. Az érzéseiddel és gondolataiddal alkotóként megteremtesz, megformálsz egy történetet, aminek te magad vagy a főszereplője. Olyan történet ez, amelynek alapját képezik az eddig megélt és az ezután megélendő életeid, melyek az egyidejűségben egyszerre történnek, egy időben vannak jelen. Az összes történet egyetlen, általad választott színt ad ki, melyet részleteiben a spektrum összes színével árnyalsz. Minden árnyalat egy-egy életet mutat meg. Egy élet alatt egyetlen árnyalatot testesítesz meg.

Kiválasztod a soron következő életet, és a lehető legpontosabban megtervezed: mi legyen a főárnyalat, a fővonal. Jelzőtáblákat építesz be, amik emlékeztetnek majd, hogy merre haladj, és kiskapukat, átjárókat is minden eshetőségre. Lényeges pontokat jelölsz ki, amiket mindenképpen el akarsz érni, be akarsz teljesíteni. De nem határozol meg mindent, hagysz magadnak szabadságot az apró részletek kidolgozására a helyszínen.

Featured

4. Az atlantiszi-marsi faj jellemzői

(Szemelvények az Atlantiszi Elianthe c. készülő könyvemből, 4. rész)

 

Atlantisz földrészén több egymást követő és időnként egymás mellett élő népcsoport és kultúra élt és virágzott. Amiről én beszámolhatok, az az utolsó, technokrata kultúra.

Drunvalo Melchizedek Az Élet Virágának ősi titka c. könyvében négy különböző humanoid fajt említ, akik Atlantisz idejében éltek: a lemúriaiakat, a hébereket, a marsiakat és a földi, abban az időben ősemberi szinten álló embereket. Ezekből nekem két fajnak a jelenlétéről vannak emlékeim: a marsi és a földi emberekről.

Én, Elianthe, marsi voltam.

Featured

3. Ismerkedés

(Szemelvények az Atlantiszi Elianthe c. készülő könyvemből, 3. rész)

 

Úgy kezdődött a kapcsolatom Elianthéval, hogy nagyon szerettem volna tudni a felsőbb énem nevét, akkoriban ez valamiért fontosnak tűnt nekem. Többször is megkérdeztem meditációban, és azt gondoltam, majd meghallom, de nem: egy alkalommal betűk kezdtek el felvillanni előttem, egymás után, mindig csak egy, s én összeraktam belőle a szót: Elianthe. Azonnal le is írtam, nehogy elfelejtsem. De nem voltam benne biztos, hogy valójában kinek a nevét kaptam meg.

Fogalmam sem volt, hogy ez egy létező, bár ritka név, de a Google-ban rákeresve kiderült, hogy pl. Dél-Afrikában egy vendégházat neveznek így. Megragadott a név dallama, a lüktetése, és valami mélyről feltörni akaró érzés is kapcsolódott hozzá, egyelőre még kibonthatatlanul, teljességében átérezhetetlenül és megfogalmazhatatlanul.

Featured

1. Bevezető

ATLANTISZI ELIANTHE

 

- Készülő könyvem részletei - Ara Rauch

 

(A NAYU - ATLANTISZI ELIANTHE  c. könyv készre írva várja azt a kiadót, akiben kellő bátorság lakik, hogy kiadja ezt a most (még) szokatlan információt az emberi beszéd kialakulásáról.)

 

Mesélek neked, figyelj. Ne csak a füledet nyisd ki; nyílj ki te magad a mesére, mert ez a mese az én emlékeimet álmodja újra, és ha ez a könyv eljutott a kezedbe, akkor lehetséges, hogy az én emlékeim és a tieid részben közösek.

Tekintheted ezt az írást szórakoztató irodalmi műnek, a fantázia termékének is, ez a te döntéseden múlik. Ám számomra ez afféle személyes élménybeszámoló arról, hogyan ismerkedtem meg az egyik előző életemmel, hogyan fedeztem fel a kapcsolatot és az összefüggéseket köztem és közte, hogyan küzdöttem meg vele, hogyan fogadtam magamba, és hogyan tanultam meg egyre többet magamról őáltala. Látomások, emlékek a régmúltból, vagy információk egy magasabb dimenzióból, rengeteg világrengető (az én világomat megrengető) felismeréssel. Mindig akkor döbbentem rá újabb részletekre, amikor a jelenlegi életemben olyan ponthoz érkeztem, amelyben az információ kitágította a tudatomat, átláttam a helyzetemet, és felismerhettem valami olyan mintát, ami ismétlődésével megmutatott valamit, ami akkor fontos volt számomra. Mindig a megfelelő élethelyzetben érkezett meg a megfelelő információ, a feltett vagy olykor fel sem tett kérdésemre a válasz.

Featured

ÉRZ

Összefoglaltam, én mit értek az ÉRZ, ÉREZ szógyök származékainak jelentése alatt, mert sokan egy kalap alá veszik, összetévesztik ezeket a fogalmakat. Különösen az érzés és az érzelem között tudnak nagyon nehezen különbséget tenni. Az érzelmeket pedig az érzelgősséggel keverik össze.

Featured

Justitia

Lássuk, mit ír róla a Wikipédia:

Az igazság megszemélyesítője, aki egyensúlyba tartja az igazságosságot, a korrektséget,

  • Egyházjogban – az eskünek az a kelléke, mely szerint érvényesen esküt csak igazságos ügyről lehet tenni.

  • Polgári jogban – az igazságszolgáltatás egyensúlyát (bűnösök bűnhődjenek), igazságosságát fejezi ki. (…)

Kard

Az ábrázolásokban a kard (pallos) a bűnös megbüntetésének (a bűnösre lesújtani kész kard) jelképe.

Mérleg

A mérleg a mérés, mérlegelés, bíráskodás, megítélés, kiegyensúlyozás, a kiegyensúlyozottság, az igazságosság, az okos belátás jelképe. Az égi és a földi, az isteni és a túlvilági igazságszolgáltatás szimbóluma.

Szemkötő

A 15. század óta Justitiát gyakran ábrázolták szemkötővel. A szemkötő tárgyilagosságot képvisel, ítéletét ne befolyásolja hatalom, pénz vagy gyengeség, az igazságban a pártatlanság érvényesüljön.

Nos, a szimbólumok leírásában csak a kard, a mérleg és a szemkötő kendő magyarázata téves. Én teljesen másképpen értelmezem ezeket a jelképeket. Ehhez az értelmezéshez pár évvel ezelőtt segítséget kaptam egy meditációs kép formájában, amit most megosztok veletek. Ki-ki eldöntheti, mit fogad el.

Featured

Pegazus 13. 10. 18.

Van egy osztálytársam, G. Ez a fiú egy szerény, komoly, elég zárkózott fiú, legalábbis ez egyértelműen látszik a viselkedéséből. Nem sokat beszélgettem vele, igazából nem is igazán hiszem, hogy egy hullámhosszon vagyunk, de én nem szeretem, ha valaki egyedül van (nagyrészt azért, mert tudom milyen érzés), ezért néha próbáltam vele beszélgetni. Főleg mikor láttam, hogy gyakran szünetben senkivel sem beszélt, csak így dobolt a térdén és egyéb pótcselekvéseket csinált, így igyekeztem nem jobban kizárni a közösségből. Például amikor csoportban kellett csinálni valamit, akkor is hívtam, hogy jöjjön oda. Vagy valahogy megpróbáltam bevonni a beszélgetésbe: "ugye G.?" "vagy G. is tök jó verseket ír" vagy hasonlók.
Év végére sokat nyitott egyébként, beilleszkedett az osztályba. Az utolsó hónapokban beszélgettem vele a hobbijáról, a terveiről is. Emellett részt vettünk sok programban, hülyéskedtünk... stb.

Idéntől viszont már úgy érzem, hogy kezd a srác átesni a ló másik oldalára, és azt vettem észre magamon, hogy egyre jobban idegesít a viselkedése. A többi fiúról tudni kell, hogy ők inkább magabiztosabbak, vagy "menőbbek" vagy nem is tudom hogy fogalmazzak. Néha az ő viselkedésük is zavaró, amikor csak a figyelmet akarják felhívni magukra, mondjuk olyan poénokkal, amiket egyáltalán nem tartok viccesnek, de tőlük valahogy jobban elnézem ezeket, mert őket ilyennek is ismertem meg.

Featured

A hála és a hálálkodás

Más a hála, és teljesen más a hálálkodás. Tapasztalatból mondom: soha senkinek ne hálálkodj.

Hogy miért?

Mert miközben azt mondod: köszönöm, hogy segítettél, azt is mondod: nem én segítettem magamon, hanem te segítettél rajtam. Ezzel azt ismered el, a háttérben, önmagad előtt is rejtve, hogy kevés, gyenge, beteg, önbizalomhiányos, sikertelen stb. vagy, és átengeded a kormányt a saját életedben másvalakinek, akit többnek, jobbnak, erősebbnek, okosabbnak tartasz, mint magadat. Magad fölé helyezel valakit, aki egyenrangú veled – bárkiről legyen is szó. Kiengeded a kezedből a teremtő hatalmadat. Elhárítod magadtól a felelősséget a saját életedért, és ráterheled annak a vállára, akinek hálás vagy. És máris kialakítottál egy függő viszonyt. Ez a könnyű út.

Featured

Láng Szilárd - Ara Rauch: Energiamasszázs (videó)

Az energiamasszázs egy pihentető, testet-lelket megújító, 45 perces meditáció: a teljes test masszírozását foglalja magában a talptól a fejtetőig.

A masszírozáshoz bónuszként olyan információkat is kapsz, amik az adott testrészhez tartozó tudati funkciók támogatásában, megerősítésében segítenek.

A zene és a szöveg egy egységet alkot. A zene a 432 Hz-es A hanghoz hangolva szól, ami harmonikus rezgésével sejtszinten segít abban, hogy a szervezet kiegyensúlyozottá rendeződjön.

Szöveg és hang: Ara Rauch http://www.ararauch.hu/
Hangmérnök: Plósz József

Featured

6.7. Illusztráció az életből

Ez a beszélgetés a VilágVége csetjén zajlott le, és gyönyörűen megmutatja a gyakorlatban azt, amiről A nayu 6. fejezetében elméletben volt szó: a félelmekkel való szembenézést és átlényegítésüket.
 

‹Sigya› Ara kérhetek egy szívességet tőled Rám néznél kicsit mit látol a fejemnél :)
‹Sigya› valami új történt ..
‹Ara› várjál
‹Sigya› idő mint a tenger
‹Ara› valami fehér fénypont van
‹Ara› világít, mint egy csillag, mozog
‹Sigya› kijez mijez? :)
‹Ara› nem tudom, de nagyon szeret téged

Featured

6.6. Egy tanács a teremtéshez

Ezt a tanácsot egy régebbi cikkemben fogalmaztam meg először. Amit akkor írtam, szét is röppent a Facebookon (helyenként más neve alatt, sebaj :)), ezért most változatlanul közlöm, de kiegészítem aszerint, ahogy most látom.

Featured

Ildikó 10. 05. 04.

Ara:   van-e benned várakozás?

Ildikó:   Nagyon is sok...

Ara:  próbáld lecsendesíteni, mert az gát lehet

könnyen átalakul elvárásba

Ildikó:  jó....igyekszem...kell egy kis idő....

Ara:  persze

délután ledőltem egy kicsit, jött Achentiel

Ildikó:  neked csak úgy jön?

Ara:  igen, most már ha hívom, jön

és valakinek újfajta energiáját is éreztem

Ildikó:  ilyenkor csak érzed, vagy látod is, honnan tudod, hogy ő az?

Ara:  az érintés mindegyiküknél nagyon hasonló

 egy testi érzés

Featured

Fabian multidimenzionális álma 12. 04. 20.

Fabiannak többször voltak nagy ívű álmai, amikben átlépett más dimenziókba, és tudatosan átélt multidimenzionális élményei is. Ezt az álmát elemzés nélkül közlöm, annyi hozzáfűzéssel, hogy a lehetséges valóságokat ilyen tág perspektívából is el lehet képzelni, és ahogy a cseten néhányan beszélgettünk, többünknek ismerősek voltak a részletek a saját emlékeinkből.

Fájdalmas aktualitása ennek az írásnak az, hogy Fabian nemrégiben itthagyta a Földet, és azóta ki tudja, hányadik dimenzióban jár.

Fabian› olyan álmom volt ma este (1 körül aludhattam el), hogy ha összegyúrjuk az eddigi álmaimat és megszorozzuk százzal, akkor sem érnének ezzel fel

Fabian› pedig azért álmodtam már érdekeseket

Fabian› eónokat ölelt fel, ott voltam, amikor először a Földön járt a magunkféle, még teljes képességei birtokában

Fabian› repülni, dimenziót váltani, időben ugrálni, párhuzamos lehetőségekre átugrálni olyan volt, mint lélegezni, természetes és magától értetődő

Featured

Emi 12. 03. 21.

2012 táján sokan álmodtak világvége - Föld pusztulása és megmentése - kataklizma - menekülés tartalmú álmokat, ezért teszem fel Emi álmát. Ez az álom nagy ívű, és a mondanivalója többek számára is jelentést hordozhat. Pontosan megmutatja, milyen feladataink vannak (nem csak 2012-ben): kitakarítani a múlt porát, rendet rakni a belső világunkban, és ráébredni, mi a valódi hivatásunk.

Ara

 

Egy poros, félhomályos raktárban voltam. Deszkákból lehetett összetákolva, mert a fal résein itt-ott beszűrődött a fény. Legalább két emelet magas volt, a központi helyiség teljes belmagasságú. Itt találtam magam. Először próbáltam felfogni, hol vagyok. Bámulom a réseken beszűrődő fénycsíkokban szálldosó porszemeket, majd alaposan körülnézek. Fából készült ládák vannak, rendezetlenül mindenhol. Tetejük csupa por. A földön újságpapírok nagy rendetlenségben. A ládák miatt alig kivehető, hogy a terem közepén, szobor talapzatok alkotnak egy körformát, ugyanis úgy vannak pakolva a ládák, ennek a körnek a közepére is jutott belőlük. Amikor feltűnik nekem ez a kör alakzat, akkor jelek kezdenek felvillani a helyiségben. Egyelőre csak két jel.

Featured

Kati 11. 10. 12.-21

Nagy szükségem van segítségre, ezért is fordulok Önhöz.

Magam kéne kimászni a gödörböl, de évek óta mélyítem csak azt, és most nagyon a mélyponton vagyok.

Nem tudom, hogy csináljam, hogy visszatérjem belém egy minimális « életkedv », hogy folytatni tudjam a feladataim végzését, mert most minden kilátástalan a fejemben, és ugyanakkor teljes káosz uralkodik bennem.

Elméletben sok jó technikát ismerek, a kivitelezésükben viszont megtorpanok, de az életem minden területére igaz ez. Egy helyben toporgok mondhatom, hogy lassan egy évtizede.

Featured

Maitra 11. 10. 02.

(Néhány instrukció után Maitra szép elemzést hozott össze, amit kiegészítettem még pár mondattal.)

Kb.két hete minden éjjel szín tiszta átlátszó vízben vagy állok,vagy megyek,vagy msát látok benne,de a víz mindig ott van

A kapcsolatom a régi.....erről kár is beszélni,de a fejem rengeteget fáj.....3napja nem:)...végre

 Szóval kb.két hete minden éjszaka benne van az álmomban a víz.Teljesen tiszta átlátszó.Mindig bele kell mennem,feküdtem is benne mert elöntötte a sátort amiben aludtunk,hó formájában is volt amibe nagyon nem akartam bele menni mert láttam,hogy a többiek távolabb már úsznak,és ott már mély,és erre nem is emlékszem bele mente-e,de ma éjjel is,most egy kis csecsemőt vettem ki a vízből.Szóval a lényeg a víz,de nincsen tőle rossz érzésem,de nagyon érdekes,sosem volt még ilyen visszatérő álmom,pláne nem egymást követő napokon ilyen hosszú ideig.

Featured

Csabesz 11. 09. 10.

Csabeszt régóta ismerem, angyalközvetítést kért tőlem levélben (nem azonos Csabival, akivel az előző angyalközvetítést végeztük).

 

Ara

Nagyon szívesen segítek az angyalkommunikációban. De valahogy az az érzésem, hogy nincs igazán szükséged a segítségre, inkább csak megerősítésként szeretnéd. Nem?

 

Csabesz

  Szia Ara kedves visszatérve az éteri csevegésre, igazad van biztos vagyok  benne, megy ez nekem,tuti rengeteg inspirációt kapok ilyen csatornákon csak épp elég zavaros az adás és sistergős.Meg nem tudom szétválogatni a saját gondolataimtól őket.
                 Van ezzel kapcsolatban egy kis blokád a fejemben . Még csak azt sem mondanám hogy megerősítés kell inkább arra vagyok fáncsi hogy mit fogok látni ebben a tükörben ....

 

Featured

hubi 11. 08. 27.

Hubi éberen látott két képet: pár hét alatt szinte "gyorstalpalón" elsajátította a nayut, igen magas szinten. Segítettem neki kielemezni a látott szimbólumokat.

 

hubi: ara tnap figyeltem a fülemre mer megin rámjött az a dobogás és két képet kaptam az egyik egy pohár amit fényesre törölgetnek és nagyon csillogott a másik meg egy feka zsirkréta amivel irtak de lehet toll m1 és akk elképzeltem egy üres lapot és akk irt rá 2 szocsomagot az egyik h másfél hnap a másik meg maradj jelen és érezz a többit nem értettem meg szted mit jelenthet?

Ara: másfél hónap?

hubi: jah

Ara: és üvegpohár, ugye?

hubi: igen

Featured

Sigya 11. 08. 25.

SigyaAra volt egy furcsa rövid álmom érdekel? :)

Aramondd csak :)

Sigyade ez olyan furcsa hogy nagyon :)

Sigyaotthon felébredtem álmomban gondoltam fözök egy kávét, szét is szedtem a kávé fözőt és a zaccot dobnám a kukába de az meg teli, semmi baj fogtam a kukát és mentem kiönteni de a kukába csak zacc volt dugig

Sigyaegy egész kukányi zacc :)

Featured

Anisha 11. 08. 20.

Álmodtam egy furát az éjjel, nagyon élénk álom volt....
Segítenél?

Álmomban a kicsi lányom szalagavatójára készültünk. Megdöbbentem, hogy most van, és nem télen, és hogy ilyen hirtelen, de örültem is neki, mert a hidegben ez elég macerás dolog (csinosan kell öltözni....de úgy, hogy azért hazafelé a 2 km-t le tudjuk gyalogolni). Szóval váratlanul ért a dolog. De gyorsan el kezdtem válogatni, hogy mit vegyek fel. Elsőként a kedvenc szoknyám került  a kezembe - ez egy türkiz kék három csíkból összeállított, épp most jött vissza a divatba a fiatalságom óta...arany szálak vannak benne...imádom! és most van épp a varrónőnél, hogy rám jöjjön, ill. zipzár cserén), és mintha abban a lakásban lettünk volna, ahol felnőttem, szóval mutatom a többieknek, hogy szerintük ez jó lesz e, hisz most nyár van....most nem kell olyan szigoruan venni az ünneplő fogalmát. De..azt mondják a többiek, hogy azért mégis kicsit elegánsabban kéne menni.

Featured

Programok augusztus, szeptember és október hónapban

Egyéni kezelések

Folyamatosan, igény szerint, skype-on, vagy személyes találkozással Egerben.

 

Tájékoztató a théta-elfogadás-egyensúly módszerről

Augusztusban és szeptemberben, várhatóan webkonferencia-teremben, online, ingyenesen

 

Tanfolyam

Október: a théta-elfogadás-egyensúly módszer alaptanfolyama, elegendő jelentkező esetén budapesti vagy egri helyszínen, esetleg webkonferencia-teremben, ez még kialakul.

 

A programokra és a kezelésekre folyamatosan, bármikor lehet jelentkezni a Kapcsolat menüből.

Featured

Önismeret 11. 08. 21.

Önismeretnek előbb egy álmát elemeztem (ITT olvasható, többször is utalunk erre az álomra), majd folytatódott a levelezés.

 

Ara

Az mit jelent, hogy eszedbe jutott egy leendő mestered szava? Hogyhogy leendő?

 

Önismeret

Úgy leendő mesterem,hogy  

1. Van egy ember,akihez már régen is akartam menni reinkarnációs utazásra. Akkoriban nem mertem elmenni hozzá,hogy az utazást megvalósítsuk,mert akkor még azt hittem benne nem bízom eléggé ahhoz,hogy minden bennem rejlő esetlegesen felmerülő titkot kiadjak neki,pedig igazából önmagamtól felfedezésétől féltem,ma már pedig nem vagyok benne biztos,hogy szükségem van arra az információra amit kaphatok  a reinkarnációs utazás által. Talán ha megtenném,csak a születésemig mennék vissza. Több célból.

Featured

Önismeret 11. 08. 20.

Ma éjszaka volt egy mélységesen felkavaró álmom. Nagyjából megmaradt az emlékezetemben,megfogalmazom és mivel ez igazán friss,kíváncsian várom a válaszod,de addig én is megpróbálom megfejteni,érdekel lesz e valami közös szál,fejlesztenem kell a megérzéseimet,vagyis csak egyszerűen oda kell figyelnem rájuk és megbízni bennük,hiszen mindég igazak.

Nem tudom,hogy miért,de éjszaka felébredtem arra,hogy mintha viszonylag halkan,de megállt volna egy motor a ház előtt. De ezután síri csend következett,csak az éjszaka neszeit hallottam,viszont rossz érzésem volt,mintha ott lett volna valami. Meg is próbáltam elküldeni angyali segítséggel,de akkor eszembe jutott egy leendő mesterem szava,miszerint "csak mi vagyunk a minden",mindent mi teremtünk,pl.az angyalokat is,ekkor gondolkodóba estem és ha ezt elhinném akkor csak magamra számíthatok,más nem maradt,elaludtam abban a tudatban,hogy én maga a végtelen  szeretet vagyok,ami mindent legyőz ami nem a szeretet forrásából származik! 

Majd,jött a következő.

Featured

Marga 11. 08. 19.

Szia Ara , kérlek szépen , ha időd engedi ráhangolódni erre az álmonra. Nagyon ritkán álmodok,, így,, ha igen akkor tudatosan, vagy általában mint a cicák, az egyik félagytekém pihenő üzemmódban a másik éber,,és aztán váltanak..Ezt álmodtam :
Egy a mostani énemnek idegen helyen voltam, de az álomban otthonosan mozogtam benne, és munkahely volt. Észre vettem, hogy szűlni fogok, és elvonultam egy külön helységbe, de nem volt nagy hasam, és amikor megnéztem, akkor már a kis feje a gyereknek kb homlokig kint volt.Mindez állva történt. Tartottam a kezemmel a gyerek fejét, és nem voltak fájdalmaim, csak egy tompa feszítés.

Featured

Csabi 11. 08. 11.

(Az első beszélgetés a VilágVége csetjén zajlott KeDo - Csabi párja - és közöttem.)

 

kedo› képzeld...csabinak tegnap kapunyitása vót .... megtámadta két darázs és megnyitották a koronacsakráját :D:D:D:D

Aramegcsípték?

kedo› aha...de semmi nem látszik

kedo› azt mondta, olyan volt, mintha forróságos zsibbadás érné a zagyát

Arael bírom képzelni

Arapont a haja közt?

kedo› jessz ara...de most alig van haja...mer levágtam a napokban :D

kedo› úgyhogy könnyen beletalált

Arahát, nem könnyű utat választott Csabi :D

kedo›:D nem igazán hatódott meg....

Aranekem sokkal kellemesebben nyílik a kapu

kedo› néköm is

Araúgy láccik, Csabi nem akarta magától, muszáj volt segíteni neki

kedo›:D

Featured

Nina 11. 08. 19.

Szia Egy kis segítséget kérek. Nem szoktam, vagy nagyon ritkán szoktam álmodni. de most az éjjel, vagy hajnalban álmodtam. Egy kórházban, vagy valami hasonló helyen, ahol fehér köpenyben voltam, és egy pihenő szoba félében belenéztem a tükörbe és akkor a hajamban láttam egy tetűt mászni. Valami ilyesmit álmodtam. Kitudsz ebből valamit hámozni? Köszönöm előre is. puszi.

 

Featured

Ritus 11. 07. 28.

A saját házunkban vagyunk egy ideig, aztán valahogy átváltozik a hely, víz lesz körülöttünk, meg mólók a gyerekeket féltem, és én is félek - egyébként is félek a mély vízben, hiába tudok úszni - Valahogy a gyerekeim is meg a férjem is eltűnnek aztán visszatértnek, de jól vannak játszanak és
élvezik a vizet. S a legvégén mielőtt felébrednék,  valami varázslények vesznek körül, akik a vízben élnek és egy vizi csigát ad át az egyik, aki érdekesen néz ki, olyan arca van, mint egy embernek, de mégis állat szarvas és őz vagy láma keveréke (???) és a szarvai olyanok, mintha két fa volna a törzse kicsi és a koronája szerteágazó, de arányos és szabályos az ágak tetején mintha valami virág lenne, kis gumók vannak. Ő adja oda a csigát, azzal a mondattal: úrnőm ez a tiéd, a csigából hallgatni is lehet valamit, és megfújni is tudom, akkor szépen szól.

No, szerinted ez mit jelent?

Featured

Anita 11. 07. 25.

Anita csodás folyamaton ment keresztül, és csak egy kis biztatás kellett neki, egy kis támasz arra a kis időre, amíg percek alatt megtanult bízni önmagában és elfogadni, megérteni, mi az, amit érez.

 

Anita

Szia Ara!Most olvasgattam ezt nálad:"Angyalközvetítés - égi-földi csapatmunka"
Lehetne?Érzem a hívást,nagyon erősen,azonnal jöttek érzékelések végig.Van időd rám és azokra,kik itt vannak velem? :))) Váó!

Segítségre van szükségem,azonnal jött,ahogy olvastalak benneteket.Itt vannak velem,nem egy,több....és tudom,hogy beszélnünk kell erről,légyszi mozdíts feléjük.De most gyújtok egy gyertyát ,pedig nem szoktam.De ne tudd meg,ahogy írok,csak úgy bizsereg a kezem,mintha írnom kéne.De most már lefekszem....apám...csak úgy lángol az energia a kezeimben-fejem körül/fülem.Basszus!Mit szólsz?Hű,de jó

Featured

Jagi 11. 07. 26.

jagi› Ara olvastalak, sikerült tök kényelmes helyzetben ollan mélyre merülnöm, hogy eccercsak felébredtem

jagi› viszont bejött egy kép, egy vadidegen férfi eszik egy konyhaasztalnál, és morcosan felnéz, hogy én mit keresek ott!?

jagi› he?

Ara???

jagi› akkor még nem aludtam

jagi› nem tudom

jagi› nem láttam még egy nagydarab jó harmincas férfi

Aranem értem

jagi› én sem

jagi› elindultam magamba

jagi› mit keres bennem egy konyha egy táplálkozó vadidegennel?

jagi› most nem viccelek

jagi› meglepetten néztünk egymásra

jagi› aztán elhessentettem, ez biztos a gát

Featured

Tamás 11. 07. 10.

Zanza,tömörités 9.35től ZH-t irok :/  - úgy gondolom, hogy 2012-vel kapcsolatos, vagy vmi utópisztikus álom

Ha eljátszák akkor látványos "tüzijáték" lesz. Egy tornádóból, forgószélből fog kialakulni. "Csinadrattával" szépen el lesz látva a lény alá szállása, vagy annak amit annak feltüntetnek. Atomtél sincs kizárva nem sokkal utána, utópisztikus élettel. Valamiért megmaradt egy jelent egy "áruházból" is, ahol találkoztunk, én meditálni indultam, hogy erőt gyűjtsek/öszpontositsak az izé ellen. Ott voltál, találkoztunk és mondtál is valamit ami kiesett, de azt tudom, hogy + volt, biztató. Valamit az Izé felé dobtam (fehér női alaknak látszó kivetülés) amikor 1x beszélt és az erőterének közepében landolt, nem tudom mi volt az a tárgy. Ami még megmaradt az annyi, hogy egy szőnyegosztályon történt az eset (ez a része?). Az izé/a lény "csak" kép lesz, egy "megfogható" látható forma, ami a "világnak" kell. Túlélő rajok lesznek, kicsi kólóniák amik vándorolni fognak, a(z atom) tél megszokott lesz - itt a nagyon hidegre gondolok.

Featured

Sigya 11. 07. 07.

Sigya› kezdem az elsővel. Egy gödör mellett állok és teli van trutyival, az arra járókat mind sorjában  belelököm, nőt gyereket válogatás nélkül, és ez még tetszett is

Sigya› aztán felébredtem, mert már nem bírtam tovább, mikor vissza szerettem volna aludni, valami le akart húzni, újra felkeltem és sétáltam egyet h ez elmúljon

Sigya› Ara jöhet a 2. rész?

Sigya› egy réten állunk páran, tök nyugi van, szépen süt a nap, egy srác szalad hozzánk hogy rémséges dolgot látott, nézzük meg

Sigya› odamentünk és emberi testek voltak  kettévágva, vagy 6-7 darab

Sigya› valamiért rágyújtottam, pedig nem dohányzom, és köhögtem a füsttől, erre eldobtam a cigit

Sigya› igen, de a cigi ahogy repült, visszapattant a semmiről, erre futottam mert egy láthatatlan valami volt ott, futottam a haverokhoz, találtam egy valamit

Sigya› de mire a haverokhoz értem már ott is volt egy láthatatlan, haver megérintette,  fogható volt de láthatatlan, én is megfogtam de abban a pillanatban felébredtem

Sigya› nekem ebből az jött le hogy valaki vagy valamelyik részem félelmet akar bennem generálni

Featured

maresz 11. 06. 30.

Azzal kezdem, hogy délelőtti és nem éjszakai álom volt, talán ezért voltam sokkal "éberebb" közben. Tudatában voltam annak, hogy egy-két órára feküdtem csak le, és mikor álmomban felébredtem, késő éjjel volt és emiatt erős bűntudatom támadt és egyszerűen nem fogtam fel, hogy történhetett ez meg, hogy mehetett így el az idő. Egy ismeretlen házban találtam magam, de tudtam, hogy ez az otthonunk. A két fiam jött elő valahonnan, és mondták, hogy mennek próbálni.G.-n valami női blúz és hozzá illő kardigán volt (nagyon részletesen láttam, simán egy divattervező is megirigyelhetné, annyira összhangban voltak a színek, meg a minták...citromsárga dominált benne) Mondtam neki, hogy talán nem ezt kellene felvenni, de leintett, hogy nem tudom, mi a divat művész körökben :). Aztán elkezdtem valamit varrogatni, és egyre több idegen gyerek jött elő innen-onnan, aztán egy felnőtt kísérő is megjelent, de megnyugtattak, hogy ők is a próbára mennek.

Featured

Betti 11. 06. 27.

Eddig sok furcsa álmom volt. 

Legutóbbi volt a legijesztőbb. 

A fogaim (azok amik csálén állnak kb 3 darab) A szemfogam, és mellette lévő két fog, a középső fogak mellett kipotyogtak, ill. kilazultak és a kezemben maradtak. 

Anyum örült neki álmomban, mert ezek azok a fogaim amik rosszul nőttek. De sosem akartam megcsináltatni, mert így vagyok egyedi. :) B. elfogadott így, és mindig is azt mondtam hogy ha valaki ezzel nem fogad el nem is szeret. B.-nél ez nem volt kérdés sosem. És sosem éreztem magam kevésbé vonzónak emiatt, igaz mosolyogni nem sokat mertem a fényképeken. Mert a szemfogaim vámpírfogak. :)

Featured

Betti 11. 06. 17.

Már régen írtam. De kicsit változott az életem, többek között rájöttem, hogy most valóban van célom, és eddig nem volt. 

Ami miatt felkerestelek az a furcsábbnál furcsa álmaim miatt történt. 

Különválasztom témánként.

1 –K-val (nő) volt két furcsa álmom: az egyikben egy iskolai fesztivál keretében jelent meg a saját iskolájában ahova én nem jártam sose, én B-t (a szerelmemet) vártam, vele akartam találkozni, és K. ettől ki volt borulva, és volt nála egy tábla, azon fel voltak írva a sérelmei, amiket azért kellett elszenvednie mert B-nek és nekem ártott, ezt a táblát hordta magával és osztotta meg másokkal a bajait, amit lényegében magának köszönhet. B. nem volt az álomban, a suliban meg végképp nem. 

A másik álom nemrég volt. K-val beszéltem, de olyan volt megint mint egy jó ismerős, a párjához ment, aki cseppet sem hasonlított B.-re, hidrogénezett hajú izmos suhanc volt, és kérte hogy drukkoljak neki. Én meg áldásom adtam rájuk, naná. :)

Featured

Fejfájás gyógyítása gyógyszer nélkül, meditációban (videó)

Zene: Láng Szilárd https://www.youtube.com/user/szilardlang
Szöveg és hang: Ara Rauch
7 perces meditáció

Videó:

Featured

Fejfájás gyógyítása meditációban (a meditáció szövege)

Ez egy gyakorlati meditáció. Akkor végzem, ha fáj a fejem. Segítségével gyógyszer nélkül pillanatok alatt megszüntethető a fejfájás.

Elhelyezkedem, ha lehetséges, akkor ülő helyzetben, hogy a gravitáció ereje is hozzájárulhasson a gyógyulási folyamathoz.

Előbb néhány egyszerű, könnyű, lassú mozdulatot végzek, hogy a vállövem kilazuljon, és a vérkeringés megélénküljön. Az ujjaimat a vállamra helyezem, és a könyökömmel jó nagy köröket rajzolok a levegőbe hátrafelé, 1, 2, 3, 4. Könyökkörzés előre, 1, 2, 3, 4. Az ujjaimat összekulcsolom a tarkómon, és így ülő helyzetben törzsfordítást végzek, balra kettőt, jobbra kettőt. Balra kettőt, jobbra kettőt. Leteszem a kezemet a combomra, tenyérrel lefelé, és fejkörzést végzek balra: 1, 2, 3, 4, majd jobbra: 1, 2, 3, 4.

Featured

Barackvirág 11. 06. 10.

Több minden álmodtam, de az éles képek maradtak meg inkább. Egy szobában voltam, és rengeteg állat jött a szobába, kisebbek, nagyobbak, szelídek, nem bántottak. Ami megmaradt, a hód, a nyuszi, egy óriási medve, amiről azt kell tudni, hogy az arca és a mancsa-keze emberi volt, ráadásul egy nő, egy bölcs nő! Olyan volt mint egy beteljesülés a megjelenése! Aztán volt ott két kicsi majom, amik rám voltak csimpaszkodva és nem akartak lemenni rólam még a karmaikkal is kapaszkodtak. (Róluk tudom, hogy nem a két fiam, mert őket már részben elengedtem, rajtam vannak, de nem ilyen határozottan, erőteljesen, tehát mások lehetnek.)

Featured

6.1. Én Vagyok

Ez a téma mindennek az alapja, kihagyhatatlan és kikerülhetetlen, mert minden ebből – belőlünk – indul ki. Tudom, hogy sokan lesznek közületek, akiknek ezzel a fejezettel nem fogok újat mondani, és tudom, hogy ezt sokan sokféleképpen elmondták már, de mindig vannak újszülöttek, akiknek minden vicc új, különösen a sokak számára járatlan rengetegnek számító spirituális világban.

Ha még nem tapasztaltad meg azt az élményt vagy állapotot, amiről szó lesz a cikkben, akkor nem lesz elég elolvasnod, mert a cikk csak „szó, szó, szó”, ahogy Hamlet mondja. Az útmutatások megmutathatják, merre menj, és hogy esetleg milyen buktatókkal találkozhatsz, de semmit sem érnek, ha térképpel a kezedben megállsz egy helyben. Ne hidd el, amit mondok, indulj el, tapasztald meg magad. Akkor a te utaddá, a saját értékes és hiteles élményeddé válik, és akkor már nem kell elhinned ezt az egészet, hanem tudni fogsz. A te élményeidet csak te tudod átélni, senki másét nem veheted át, és senki más nem fogja megélni helyetted. Amit viszont átélsz, az a tiéd lesz – illetve az te magad, Önmagad leszel.

Featured

Stella 11. 06. 12.

Mára virradóra olyan álmom volt,hogy az ellenságemnek sem kívánom.Egy fa alatt kellett átmennem,ami ilyyen fúzfa szerű volt.Mindenhol napsütötte pókhálók lógtak alá,és sehogy sem tudtam elmenni alattuk,mindenhol hozzámértek. Aztán jött egy boltív szerű ág,amin félkörben pókok űltek, és középen a sornak volt egy nagy pók!Mindegyik fekete volt és csak néztek rám.Hát én ebből sikoltva ébredtem fel,és a párom is megébredt hogy mi bajom van. Undor és hányinger kerülgetett az egésztől és mégegy órámba telt mire el tudtam aludni újra. A tüdőm fájt és a szivem.Meg nem kaptam levegőt rendesen. Borzalmas volt.Félelem és undor volt amit éreztem,és ahogy körülöttem mindenhol hozzámértek,hát az egyenesen visszataszító volt.

Ilyet én még nem láttam és hát elég rémisztő volt.

 

Featured

Ariadne 11. 06. 05.

Kedves Ara,
ez most egy rövidke álom volt.
A tanárnőmet látogattuk meg egy könyvtárban ( könyvtárszoba) volt. Ott volt az új barátom is. Majd két idős néni jött ( előző nap szerepeltek hasonlóak egy filmben), akik valami rokonoknak? tűntek.
A szoba mintha lassan átalakult volna kastély-múzeumszerűséggé, láttam pl. üveges szekrényeket stb.
Legvégül a barátom nagymamája érkezett meg, egy 100 éves néni, akinek pergamenszerű volt a bőre, de szellemileg nagyon friss volt.

Featured

Szeretet 11. 07. 22.

Szia többször olvastam már ezt az oldalt,s gondoltam,hogy irok.Nem is tudom,hogy hol kezdjem,több problémát is jo lenne megoldani vagy utmutatást kapni legalább,de egyenlöre csak most egyet...Összel úgy néz ki,hogy fösulira fogok járni vagyis beadtam a papirt és felvettek....problemám az,hogy nem anyanyelvemen fogom tanulni mert szomszéd országban lakom és ez szlovák nyelven fog történni.....keveset beszélek szlovákul,nehezebb lesz.Minden jel arra mutat,hogy csináljam kell fejlödnöm is csak hát ott az a hát......félelem,önsajnálat stb.S tudod az van,hogy én nagyon hivö vagyok és hiszek is benne,hogy megfogom tudni csinálni,segitenek majd a fentiek akarom is ,de mégis az ismeretlenbe menni nehéz...hozzá kell tennem,hogy az állásom függ ettöl ,mert ha nem kezdem el akkor....meg ha nem csinálom meg akkor a munkámnak annyi ,mert ez ezt igényli.....magam se tudom milyen segitséget kérjek...utmutatast vagy hogy megtudom-e csináni képes leszek –e rá,valamilyen segitséget szeretnék köszönöm elöre is tisztelettel

Featured

Ariadne 11. 05. 29.

Kedves Ara,
egy szintén kissé régebbi álmom írnám le, már csak azért is, mert úgy látom, kezd beválni, bár ezt sem jósálomként értelmeztem, de vmi van benne, az tény.
Szal ezt az álmom húsvét táján álmodtam.
Egy sóbányát látogattam, hatalmas terek voltak ( voltam ilyen helyen), amikor valami morajlásra  lettem figyelmes. Előttem  két férfi ment, mérnökök, egyikük megállapította, hogy földrengés lesz. Szólni kell, de pánikkeltés nélkül.
Elkezdtem keresni a bnőm, aki valami plázacicák mellett álldogált, én szóltam neki, de ő vacakolt.
Én elindultam kifele a bányából, a kijárat közelében állt a barátom. Kérdeztem tőle, jössz?

Featured

Zsóka 11. 05. 02.

A legújabb álmomat szeretném megosztani veled.
Repülőn akartam utazni valahová a lányommal, de azt mondták nem lehet felmenni a repülőgépre mert átvizsgálják. Közben elmentem egy ismeretlen helyre mert ott voltak a bőröndök. El akartam hozni, de oda sem engedtek be. végül mégis bejutottam egy résen és kihoztam a bőröndöket. visszamentem a lányomhoz. ő már egy nagy teremben volt, pár ismeretlen emberrel és várt engem. Ez a terem olyan volt mint a Gárdonyi Gimnáziumban a nagy előadó terem. A lányom már várt és közölte, hogy mégis felszáll a repülő, indulhatunk. Azt nem tudom hová akartunk utazni.

Featured

Anitusz 11. 05. 16.

Az én álmomban édesanyámmal beszélgettünk arról, hogy iskolában éppen a medvékről tanulunk.Előhozott nekem egy poros, fekete-fehér képet, amin 3 medve jött le a hegyről, és ott áll édesapám első németjuhász kutyája, ráhajtva a fejét egy fára.Látszott rajta, hogy nyugodt, nem fél a medvéktől, mintha azok észre sem vették volna.Rexi pedig nézett felfelé, olyan érzésem volt, minta valami szentet látna.Egyperc nézés után a képen elkezdtek lefelé mozogni a medvék, és a kutyát átölelte a fa az egyik hosszabb ágával.Azt éreztem, hogy az a fa az őrangyala.

Featured

Mónika 11. 05. 15.

Az történt, hogy eldobható borotvával elkezdtem elölről hátrafelé borotválni a hajamat. Aztán láttam, hogy sok helyen hiányos lett emiatt a hajam, fehér kiszikkadt részek voltak a fejem bizonyos részein, kör lakúak, mintha egy kiszikkadt terméketlen talajterület lenne mindegyik. 

Nagyon szégyelltem, hogy ilyen kevés hajam lett, és próbáltam eltakarni, valahogy ezeket a területeket. Emberek között voltam, talán még a suliban és azt is felfedeztem, hogy a fejem két oldalán egy-egy nagy fa alakú mintázat rajzolódott ki, a balon is és a jobbon is, jól látható fehér fa volt mindkettő, a fejem hossza pedig eszerint megnövekedett, magasabb volt. A suli udvarán voltunk, a középiskolában azt hiszem, de talán nem ez volt a lényeges, hanem, hogy kérdezgettem másokat, hogy nagyon gáz-e. Az egyik barátnőm azt mondta nem, és próbált vigasztalni, hogy sőt, blablabla.

Featured

Barackvirág 11. 05. 12.

Szia Drága Ara! Olyan álmom volt, hogy még ilyet sosem álmodtam... Megosztanád velem első intuíciódat ezzel kapcsolatosan?
Egy kamionban ültem bal oldalon, a vezető ülés üres, megállt a kocsi, mert intuitíve érezte, hogy jobbról jön egy villamos - metrósebességgel. (MI a frászért nem én vezettem a kamiont vajon) Elment.... Aztán a következő kép, én vezetem a kamiont jobb oldali ülésen, aztán egyszer vége az útnak, csak gyalogosan lehet tovább menni.

Featured

Anisha 11. 04. 30.

Az éjjel döbbenetes álmom volt. Tudtam, hogy azt látom, ami az emberiséggel történt.
Két barátot láttam. Nagyon szerették egymást. Az egyikük tett valamit, nem lényeges, hogy mit, de olyat, ami nem tetszett a vezetésnek. És ezért beadtak neki egy olyan szert, ami majd "jó" útra téríti. Igen ám, de ettől a szertől a teste elkezdett változni. Tudta ő, hogy neki nincs szüksége erre a dologra, hisz e nélkül is tisztességes tud lenni, de ráeröltették. Ő...meg ellenált. A teste, meg folyamatosan változott, egyre állatiasabban nézett ki. A végére egy rezervátumbak telepítették ki, mert teljesen lesüllyedt. De legbelül, még mindig tudta, hogy ki ő, és azt is, neki a barátja mellett lenne a helye. És próbált vissza menni hozzá.

Featured

manooo 11. 04. 17.

Az álmomban egy árvaházban voltam frissen bekerült „tag”, de nem voltam árva. Nem tudom pontosan miért voltam ott. A bent élők viszont egy hierarchikus rendszerben éltek, aminek az aljára kerültem be.
Ami furcsa volt az nem a történések voltak, hanem hogy nagyon sokat sírtam az álmomban. A másik pedig, hogy nem láttam. Úgy volt, h ha kinyitottam a szemem, akkor fájt, mint amikor éjszaka kimész mert belement vmi a szemedbe, és a fénytől nem tudod kinyitni, és így, h fájt, az idő jelentősebb részében csukva volt a szemem, mégis "láttam". Tudtam, h mi van körülöttem, nem maradtam le semmilyen részletről, csak mert csukva volt a szemem. De nem a szemhéjamon át láttam... furcsa volt, de jobban nem tudom leírni.

Featured

Ariadne 11. 04. 09.

1. Ebben az álomban egy régi, de felújított családi házba költöztünk ( mint egy nagyobb család? )  (tán ismerősöket láttam, akik mintha hozzánk tartoztak volna, mint rokonok?)
Az M. utcán odajött egy kislány, aki panaszkodott, hogy valakik követik?
Én meg azt tanácsoltam neki, hogy mondd, hogy kell érkezzen a Keresztapád, érted? Ne azt mondd, hogy apád, mert azt ismerhetik, de Keresztapádat nem.
Ezt nagyon kihangsúlyoztam, és ő mintha megnyugodott volna. Olyan tíz év körüli kislány volt, barna.

Featured

László 11. 05. 15.

Ara: nem ígérek semmi konkrétat, mert nem tudni előre, hogy kapok-e valami képet

  volt, hogy 2-3 óra hosszat csevegtem valakivel és semmi sem történt

  viszont szükséges lenne a te nyitottságod

László: én néha órákat csevegek és semmi sem tőrténik. Még beszélgetés sem. Ha nem,hát nem...

Featured

Zsóka 11. 04. 13.

Ma reggelre újabb álmom volt. Hazafelé mentem Kerékpározva. Az utca elején láttam, hogy az anyósom háza előtt rengeteg ember áll (kb. 40-50 fő)  . Két teherautó is állt a ház előtt. Az út másik oldalán hatalmas farakás volt, nem lehetett elmenni tőle. Az anyósom a ház előtt állt. Valaki azt mondta, azért vannak ott az emberek le kell bontani az anyós házát, mert életveszélyes. Az utca közepére érve gondoltam sajnálatomat fejezem ki neki, de mire a ház elé értem az anyósom bement az udvarra. Így tovább mentem a sok ember kicsit félre húzódott, hogy el tudjunk menni a kerékpárral. Aztán felébredtem.   

Featured

D. Anita 11. 04. 09.

Álmomban volt egy nő,aki oda hívott a gyermeke sírjához.Egy pénz darabot akart a földbe rakni még.Ásta ki a földet,addíg,amíg meg nem láttam a koporsót.Üveg fedele volt és egy nagyon szép csecsemő feküdt benne.Elkezdett mozogni s kinyitotta a szemét.Én meg :úristen hisz ez a baba még él.Nem látod,él a gyermeked?Egyre jobban mocorgott ,már félre ment az üveg fedél.Már sírt is.Nem mertek hozzányúlni mások.Azt hiszem akkor kivettem és magamhoz öleltem.

Featured

Iret 11. 04. 06.

Szeretnem ha almomat ertelmezned.
Almomban a lanyom babat var az utolso idoszkban van es megindul a szules . Korhazat keresunk mert nem ismeros a hely de ugyanakkor azt erzem milyen jo ,hogy hazajott szulni. A parja nincs a kozelbe  a korhaz erdekes nem megszokott eloszor barlangszerunek latom ,majd egy talan regimodinak mondhato epuletbelsot latok .

Featured

Márta 11. 04. 06.

Furcsa dolgok történnek velem mostanában ébren is. :) Érzem és hallom szinte az emberek gondolatait, hogy jó vagy rossz ember az illető, tudom hogy számító avagy nem kell féljek tőle. A sógoromnál ürességet érzek, és negatív energiát. Ez lehet a nayu?

Volt egy álmom, ill. kettő is mostanában.

Featured

Kincses 11. 04. 04.

Újholdra is álmodtam, hajnal felé...egy hatalmas mezőszerű helyen álltunk és figyeltük az eget...nappal volt, vagy reggel, vagy estefelé, amikor nem élesek a kontúrok, fehéres a fény, de minden világosan látszik...

Featured

Barackvirág 11. 03. 22.

Igen, sajnos sokan annyira várják a külső segítséget, hogy még nem éberek és így kell tapasztalniuk.

Majd 20 éve dolgozom ugyanazon a helyen, már nincs kihívás és szenvedély benne, csak a havi fixet látom, hogy a gyerkőcöket nevelhessem, és persze ebben szemléletmódot kellett váltanom. Aztán én is sok-sok éve foglalkozom lelki, intuíciós dolgokkal, és szeretek segíteni másoknak, ha kérik. Igyekszem türelemmel lenni, és elfogadni amit kapok az Univerzumból, elengedni, hogy történjen és nem mindig beleavatkozni. Viszont ez a Föld, tehát az egyensúlyt csak meg kell találni. Én szívesen dolgozom egyedül is, és csapatban, szeretek megosztani. Sajnos én is megtapasztaltam dolgokat, visszaélés a szeretetemmel, megosztásommal, stb,stb, de az az én leckém volt, hogy jobban figyeljek. Olyan, mintha már félig kint lennék ebből a munkahelyemből. Igyekszem nem elvárni, de mégis csak a sok jel mutat valamit. A lelkem néha sikítozik és kiabál, de szó szerint, ma is hallottam...

Featured

Mara 11. 03. 10.

Szerintem nem egyedi eset, ha valakinek erotikus álmai is vannak.  Csodálom is, hogy nem kérdeztek még téged ilyen tartalmú álmokról.

Esetleg nem akarnak az emberek intimebb álmaikról kérdezni téged.

Én nagyon kíváncsi vagyok, mit jelenthet.  Elsőre nyilván mindenki arra gondolna, hogy biztos hiánya van annak az embernek a szexből, aki ilyet álmodik. De szerintem teljesen más is lehet a jelentése.

Featured

P. Anita 11. 02. 28.

EDESANYAM JELEZTE,HOGY NEHEZSEGEIMET MEGOSZTHATOM ONNEL.
VALOBAN EGY NEHEZEBB ELETHELYZETBEN VAGYOK EGY JO 3 EVE,BAR EDDIG SEM VOLT KONNYEBB.EN BIZTOS VAGYOK,HOGY EGY ELOZO ELETEMBOL SZARMAZO PROBLEMA ,,FOLYIK AT,,EBBE AZ ELETBE.BAR A MARS AZ URALKODO BOLYGOM,DE MAR FARASZT AZ ALLANDO KUZDELEM, EGYSZER EGY JOSNO AZT MONDTA,HOGY NAGY DOLGOK TORTENNEK VELEM.MIT KENE TENNEM?

Featured

D. Anita 11. 02. 23.

Ara: nos, nem kell túl sokat beszélgetnünk, mert már nagyjából ismerlek téged, csak egy engedélyt kérek tőled, hogy szétnézhessek a belső teredben

Anita: HOGYNE ADOM MAGAM.....

Ara: köszi :)

Anita: sziv

Ara: van valami kérdésed, amire szeretnél választ kapni?

mert akkor azzal kapcsolatban hívok le képet

Anita: mindenképpen az új életemmel a szabadság,ami már elindult bennem.az illetékesnek mindent elmondtam őszintén

Featured

Erda 11. 02. 20.

Erdával első alkalommal egy nayuzást hoztunk össze, ami ITT olvasható, majd másnap egy angyalközvetítést, ami ITT található. Most az ezt követő álom következik.

 

A beszélgetés után egy fajta lebegő állapotban voltam és nagy nyugalom volt rajtam.

Featured

Az elengedés, mint illúzió

Az elengedés illúzió? Igen. Ám mondhatnám azt is, sokkal durvábban, de közérthetőbben: az elengedés egy spiri humbug, maszlag, beetetés, csali, amire ráharaphat az, aki könnyen szeretne megszabadulni a problémájától.

 

A spirituális technikákban sok esetben szerepel fontos mozzanatként az elengedés. Felteheted magadnak a kérdést, ahogy én feltettem magamnak: ha bármilyen technikával elengedtél valaha valamit az életedből, akkor az végleges volt? Nem kellett később még egyszer, még hétszer, még százszor, az unalomig, a belefáradásig elengedned ugyanazt? Én ilyeneket hallottam az ismerőseimtől: „de hát ezt már elengedtem, és még mindig fáj...” „már annyiszor elengedtem, és mégis, amikor benyomja rajtam a gombot...”. Annyiszor elengedheted a fájó, negatív érzést, emléket, hogy vagy belefásulsz, vagy a bensődben már némán üvöltve tiltakozik valami – hiszen ha történik valami, vagy rágondolsz, még mindig ugyanúgy fáj, sért, bánt. Visszajön, mint a bumeráng, és pont akkor üt nyakon, amikor a legkevésbé várod.

Featured

Zsóka 11. 02. 18.

Te foglalkozol álomfejtéssel, kérdezem ,hogy tudnál-e nekem segíteni két álmom megfejtésében. Az egyiket 7 éve álmodtam, a másikat vasárnap hajnalban. Talán sejtem az álom üzenetét, talán csak megmagyarázom magamnak. De az biztos nem véletlen az időpont amikor álmodtam.
2004 nyarán álmodtam:Be vagyok zárva valahol egy elhagyatott helyen(talán régi laktanya) Nincs semmi a közelében és én tudom hogy senki nem jár arra, nincs értelme segítségért kiabálni, mert úgysem hallja meg senki. Adott egy hosszú szürke folyosó amiből 6 szobába nyílik egy-egy ajtó, a folyosón kijárat nincs, csak a szobákba lehet bejutni. Minden szoba egymással is meg a folyosóval is ajtóval van összekötve, ablak nincs, minden szürke, a szobák és a folyosó teljesen üresek, sem ágy sem szék, sem asztal nincs sehol. Csak állni lehet, vagy a földön feküdni. A 6. szobából egy ajtó a folyosó felé egy pedig a hetedik helységbe, az udvarra vezet. Az udvar nem túl nagy, de nagyon magas szürke betonfal veszi körbe, még az ég felé is beton rács van, nem lehet kijutni, létra és lépcső nincs, de a rács mögött fenn az égen fényes pontokat, talán a csillagok fényét lehet látni, de kijutni nem lehet, hát visszamegyek a szobákba és csak bolyongok a szobákon át ,ki a folyosóra meg vissza a szobákba. Azt érzem bármit teszek nem szabadulhatok erről a helyről, belenyugszom.

Featured

Erda 11. 02. 19

Erdával első alkalommal egy nayuzást hoztunk össze, ami ITT olvasható, majd másnap Erda egy konkrét kérdésre kért tőlem angyali üzenetet. Ezt nem vállaltam, de úgy éreztem, hogy abban talán tudok neki segíteni, hogy megpróbálhatjuk a visszakapcsolását az angyali energiákhoz. A párbeszédünk következik.

 

Ara:  azt kérem, hogy mindig, folyamatosan jelezd az érzéseidet

 Erda: rendben

 Ara: most például hogy vagy?

 Erda: most épp nagyon izgulok:)

Featured

5.1. Mélyvíz

Vegyél egy nagy lélegzetet, mert most fejest ugrunk a mélyvízbe. Egy olyan játékra hívlak, amelynek van néhány szabálya, amiket a saját érdekedben ajánlatos betartani. Persze, ha neked az a tapasztalásod útja, figyelmen kívül is hagyhatod ezeket; akkor majd a tapasztalásaid folyamán jössz rá, hogy miért is használtam az ajánlatos kifejezést.

Featured

Erda 11. 02. 18.

Ara: vagyok

 Erda: én is:)

és köszönöm előre is

 Nagy döntések előtt állok és feje tetején áll az életem:)

Ara: mit jelent az, hogy a feje tetején áll az életed?

 Erda: hm

munkanélküli vagyok épp, aztán válok

  egyedül nevelem most a kislányunkat és adósság adosság hátán

  egyedül maradtam mindennel

Featured

Holdfény 11. 02. 16.

Szeretném, ha majd ezzel a technikával megnéznél engem, ugyanis érdekelne, miért van ilyen érzés bennem számos dologgal kapcsolatosan. És jó volna, tudnom Te mit látsz belőlem, rólam, a feladataimmal kapcsolatosan, erre az életemre vonatkozóan.

Tudod, én nagyon szeretnék kismamákkal foglalkozni, és kisbabákkal -és van is 1-2 ember-, de néha bizonytalan vagyok valóban ez -e az utam...gyógyítani szeretnék.

Featured

jagi 11. 02. 15.

Szia Ara! :)
Tetszik az uj sorozatod, lustáknak és ujrakezdőknek (nekem :) ) kifejezetten aktuális...
Érdekes, de \"véletlenül\" 3-4 napja pont azon hezitálok, hogy megkérjelek e hogy belenézz egy \"napi aktuális\"-ba.
A munkahelyemen, amely sok érdekes, de sokszor nem boldogitó tapasztalással szolgál, van egy szitu.

Featured

Léria 11. 02. 10.

Tisztelettel üdvözöllek Ara :)
Most szedtem össze a bátorságot arra, hogy megkérjelek, öntsd szavakba érzéseidet és a megtapasztalást, ahogyan  rámhangolódva  megjelenek tudatodban.
Sokat segítenél nekem ezzel. Előre is hálásan köszönöm :)
Léria

Featured

Mónika 11. 01. 29.

Mónika: Érdekes hogy ez a halál téma most foglalkoztat. Lehet hogy most lenne tényleg kilépési lehetőségem..

 Ara: amíg nem választod, addig nem

 Mónika: Nem választom, akármilyen nehéz is mostanában.

Bár többször kívántam mostanában ilyet

 Ara: ó, van még neked dolgod, azt hiszem

Featured

Judit és Ara 10. 07. 01-től

Ara

Judittal 2010 nyarán folyamatos, mindennapos levelezést folytattunk többféle témában, például: hogyan működtetjük ugyanazokat a programokat, vissza lehet-e ezeket vezetni a régmúltba, ahol megtalálva a gyökerét a sorozatosan ismételt konfrontációknak, fel lehetne oldani, át lehetne lényegíteni egy magasabb szinten. Napról napra, fokozatosan, jelenetenként tárult fel a történet. Most gyakorlatilag változatlanul közlöm, csak annyi kiegészítéssel, hogy azóta sok minden tisztázódott bennem. Részletek következnek az akkori levelezésünkből.

Featured

Fu-fu 10. 08. 25.

Kíváncsi voltam az elemzéseidre, hiszen még nem találkoztam senkivel, aki a nayuról írt, vagy foglalkozott vele.
Már régebben olvastam a Adamus írásaiban a nayuról, de még a technikájával nem találkoztam eddig, hiába kerestem Most elkezdtem olvasni, próbáltam különböző dolgok tudataiba menni.
Csak nagyon halványan érzékeltem, de ismerős volt az érzés, olyan, mint amikor valakiről tudom, hogy mit gondol, vagy érez anélkül, hogy próbálnám kitalálni.

Featured

Fu-fu 10. 08. 18.

Ebben az esetben nem én végeztem a nayuzást, hanem Fu-fu, én csak egy magyarázatot fűztem hozzá.

Fu-fu

Kedves Ara!
Szeretnélek megkérni, hogy" nézzél" meg engem. Volt pár látomásom, amire nem találom a választ (vagy nem akarom? nem hiszem?)
3 éve kezdődött. Megismerkedtem valakivel. Nagyon hirtelen csöppent az életembe, és nagyon felkavart. Feltettem magamnak a kérdést: mi közöm van hozzá? És jött a látomás:
Egy kártyát láttam. Világoszöld és fehér színű volt a lap, egy kis terem volt rajta, benne egy asztal, az asztalon kereszt és kehely. Hirtelen emlékeztem, hogy ez a SZENTÉLY.

Featured

4.1. Hogyan kezdjünk az íráshoz?

Aki már kezdte unni a tárgyakat, most fellélegezhet (aki nem, az időzzön el velük, amíg csak kedve tartja). Most fogunk rátérni az emberekre, az emberi érzésekre, személyiségekre, tudatokra, de először még nem élesben, hanem tét nélkül, mintegy lemodellezve a valóságot. Nem lesz szükséged arra, hogy rákészülj, „nekiülj”, hogy külön időt szakíts a gyakorlásra. Remekül lehet menet közben, buszra várakozva, főzés, porszívózás közben is végezni, én is úgy szoktam.

Featured

Ági 10. 10. 08.

Ara

Ágival pár éve találkoztam az egyik művészeti oldalon, ahol annak idején megismertük egymás írásait és leveleztünk is, aztán egy időre eltávolodtunk egymástól. Majd ismét megtaláltuk egymást.

Ági

Egész életemben, minden éjjel, szinte egész éjjel borzasztó álmok gyötörnek, gyakran vissza-visszatérőek, gyakran ébredés utáni visszaalváskor folytatódnak. 30 éve minden létező általam ismert módon, sőt pszichológus, hipnózis, ön-szuggesszió, agykontroll, pszichiátriai gyógyszerek sem segítenek!!!!!!!
Nehéz életemet megkönnyítené, ha ettől a kíntól megszabadulnék!!! Csak néhány álommentes éj, esetleg egy jó álom... Tömören írtam.

Szaporodnak, súlyosbodnak betegségeim, morfiummal kezelt tumor áttétes gerincvelő rákom is kínoz...

Featured

Virág614 10. 10. 05.

Nem is tudom hol kezdjem
talán a számomra legfontosabb
sokévi házasság után ami tartalmazott sok szépet s természetesen sok nehézséget
a férjem elhagyott a "nagy ő"-ért
amit nagyon nehezen kezeltem hisz a mai napig számomra ő az egyetlen kit szeretek s eltudok fogadni magam mellé

Featured

Léna 5. rész 10. 07. 07.

Az előzmények a kérdések-válaszok menüben olvashatóak, itt:
http://ararauch.hu/index.php/itt-a-kezem/kerdesek-es-valaszok

 

Ara: szia, ha itt vagy, beszélhetünk

 Léna: oké, akkor kérem az instrukciókat, ha vannak :-)

Ara: mi legyen a fő téma, mi érdekel, mire szeretnél választ kapni?

Léna: jaj, ez már most nehéz :-) hát sokminden érdekelne, de azt gondoltam inkább csak valami általános jellemzés vagy útmutató is elég lenne. vagy mindenképp kell hogy legyen valami kérdés?

 Ara: nem kell

  semmit sem "kell"

  lazíts

  sőt, lazíts

Featured

D. Tóth Kriszta 10. 08. 17.

A Nők Lapja Caféban D. Tóth Kriszta néhány évig cikkeket írt a kislányáról, Loláról. 2010. augusztus 3-án a következő cikk jelent meg:
http://www.nlcafe.hu/csalad/20100803/ha_harc_hat_legyen_harc/

 

Ha harc, hát legyen harc!

  • Nők Lapja Cafe
  • D. Tóth Kriszta
  • 2010. 08. 03.

Pedig azt hittem, hogy mostanra már minden csatát megvívtunk. Lefektettük az alapvető szabályokat. Annyira megerősítettük a folyó medrét, hogy a víz úgy érezze: a maga ura. Mutatjuk neki az irányt, de a mederben szabadon hömpölyöghet.

Featured

Jani 10. 06. 07.

Jani: Hú teljes izgalomban vagyok :-)

 Ara: mit vársz?

 Jani: igazán nem tudom

egy ismerősömnek meséltem erről és kérdezte, hogy magán beszélgetés vagy spirituális lesz-e

 Ara: nem értem a különbséget

 Jani: azt mondtam spirituális magán beszélgetés :-)

Featured

aksli 10. 05. 18.

Szia Ara!Jó,hogy itt vagyok,úgy érzem.Nagyon megfogott az \"elemzés nayuval\".Bár az álmaim is igen intenzívek többnyire és \"furcsák\",mégis arra szeretnélek kérni,hogy csinálnál e, egy ilyent nekem. Talán,ami most beindított ebben,hogy elkezdtem olvasni Dr.Eric Pearl könyvét s ezáltal elindult valami nálam is. Átengedem magam a \"mindenségnek\",vagy hogy nevezzem,ezáltal hagyom,hogy rajtam keresztül nyilvánuljon meg az az \"energia\".Ami lehetővé teszi,hogy a test és lélek ennek segítségével önmagát tudja gyógyítani.

Featured

firnisz 09. 10. 26.

Bíllentyűzetet ragadtam újfent,hogy neked írjak egy fontos kérdésben....Általában hiszek saját magamnak,ezért is furcsa,hogy most külső megerősítésre szorulok.De most így esett,biztos emlékszel arra lányzóra akiről irtam.
  Találkoztam vele,beszélgettünk nem túl sokat és csak érinteni tudtam azt ami nekem igazán fontos mármint ,hogy érzelmileg sem közömbös.;) Elég elzárkozó volt,picit arcosabb és kimértebb lett mióta legutóbb beszéltünk. Olyannak tűnt mint aki lezárja magát ,konkrétan mintha benne lett volna valamiben.Ez a beszélgetésből ki is derült ,hogy így védi le magát.Kevesebbet mosolygott,gondterheltebb,rohanás az élete....

Featured

pity 09. 10. 05.

Beszélgetés a VilágVége cseten és összefoglalás

 

‹pity› Hermita mondta, kérjelek meg, hogy nayuzzál meg engem. megtennéd?

‹Ara› persze

‹Ara› most?

‹pity› lehet most? akkor igen. mit kell tennem?

Featured

Docse 09. 10. 03.

Ez hogyan történik,nekem közben meditálni kell?-teljes csend körülöttem meg ilyesmi?
 Reá kell hangolódni gondolom?-és minden cenzúra nélkül mondj el mindent! Mikor lehet kezdeni?
ui: ....ha csak az engedélyem kell és így elég akkor MEGADOM! Várom válaszod!

Featured

Magdi 09. 09. 13.

Ki hogyan és mit lát, érez és gondol? Erről (is) szól a következő beszélgetés.

 

‹Magdi› tudod mit gondoltam most azonnal ki, ha van kedved hozzá?

‹Ara› mondd

‹Magdi› hogy most ujra nayuzzál meg

Featured

Léna 4. rész

Azok a mondataid, hogy "nem kell hogy szeressen", hogy "a te szeretetedet az nem befolyásolja, hogy ő mit érez", meg amiről beszéltünk, hogy "ha szemmel láthatólag megfiatalodik, akkor örül nekem" , (tehát akkor kiváltok belőle valamit, amit eddig észre sem vettem mert más "bizonyítékra" vártam) sokat segítettek. S a háttérben persze ott munkálkodnak a könyveid, amiket természetesen behabzsoltam, mert sodort magával a történet, rendesen ki is készültem :-) szerettem volna rögtön leírni a "megfejtéseket", de hagyom még, hagy tisztuljon a mondanivalója is.

Featured

Ildikó 11. 02. 09.

Mutatnék egy érdekes dolgot. Rajzoltam tegnap egy mandalát:

Eredetileg az volt a címe, hogy világítótorony, és egészen az utolsó vonásig azt rajzoltam. Aztán a végén beletettem egy üvegpiramist, aminek a csúcsa piros volt. Ez a piramis egy kincs, és múlt héten álmodtam róla. (Mindjárt leírom.)
Nem értettem miért került ez a világítótoronyba? Talán amit jelképez, az lesz az az erő, ami belőlem világítani fog, amivel világítok majd? Oda kívánkozott a rajz közepébe, és az egésznek ettől mintha más lett volna a jelnetése si. A középről kiáramló "fénynyalábok" már nem csak úgy a semmiből, hanem a piramisból nyerik fényüket, vagyis a piramis ereje világít, és szóródik szét.

 

Featured

Betti 11. 02. 03.

Na most igazán szükségem van arra hogy elemezd amit álmodtam mert nagyon keveres de szerintem vannak benne igazi adatok is.

Valahogy a Bűbájos boszikból a 3 lány jött  be először, azt gondoltam valami kalandos álom lesz. De nem. Az egyik boszi eltűnt, és én voltam a 3ból az egyik, és meglévő kristályvégű varázspálcámmal, ami álmomban nem az enyém volt, megkerestük. De úgy, hogy azt mondtuk, a pálca repüljön vissza a tulajdonosához. Cikázott a levegőben, végül kijutott a házunkból és elindult a város felé. Tőlünk nyugatra.

Featured

Léna 3. rész

Elolvastam az első könyved és eléggé kivagyok..
Folyamatosan sírok, mert annyira magaménak érzem a benne lévő érzéseket,
eszméletlen pontossággal írtad le, hogy mi az, amire vágyom, milyen kapcsolat.
Bár gondolom az összes nő így van ezzel.

Featured

Léna 2. rész

"Túl sokat szoktam gondolkodni, de ez az érzés teljesen lebénította a gondolkodásom, szinte rákényszerített hogy csak a testi érzésre figyeljek. Talán ez is volt a cél, hogy felejtsem már el, hogy mindent a fejemben akarjak megélni " - igen. Kaptál egy löket energiát, használd fel kedved szerint. Az energia az csak energia, az csak van, nincs neki ilyen vagy olyan töltete, mi szoktuk megtölteni pozitív vagy negatív irányban. Használhatod például arra is, hogy az örökös fáradtságodon felülkerekedj.

Featured

3.1. Dobozolunk, mint Tóték

Előző részek: Alapozás

Eggyé válás

A következő gyakorlatok még mindig tárgyakhoz kötődnek. Valószínűleg azok fogják szeretni, akiknek szükségük van a fizikai világban való ilyenfajta földelésre. Itt is elidőzhetsz, ha az egyéniségedhez pont ez testhezálló, próbáld ki; sosem tudhatod, melyik fa lesz az, amelyiken valami fogadra való gyümölcsöt találsz. Ám miközben a téged körülvevő világról szerzel be információkat, valójában önmagadat ismered meg közvetett módon. Érintőlegesen több módszert is bemutatok a 3. részben (a teljesség igénye nélkül), amelyek ehhez a tárgykörhöz tartoznak, válogassatok.

Featured

2. Az eggyé válás

Előző rész: Alapozás

 

Olyan tematikát állítottam össze, ami szerintem egymásra épül, de persze mindenki más, és előfordulhat, hogy éppen neked az egyik fajta gyakorlat nem „jön be”, míg a másikat örömmel ismétled hetekig, akár hónapokig. Ne törődj a lineáris idővel, nem az a cél, hogy minél hamarabb végigvágtass az egészen, és kipipáld: „ez is megvolt”, hanem az alaposság és az élvezet: addig csináld, amíg érzed, hogy újat ad neked, és addig, amíg örömödet leled benne. Én a magam részéről azt a fajta gyakorlatot végeztem szívesen és évekig, amit majd a 4. részben fogok megmutatni, és aztán ennek a tapasztalatait vittem át nagyon sokféle egyéb területre, mert nekem így volt könnyebb, illetve ez jelentett élvezetet. Úgyhogy próbáljátok ki, mi az, amit szívesen csináltok, mert erőltetve, küszködve, akarattal, fogcsikorgatva pont az ellenkező eredményt érhetitek el.

Featured

Mónika 11. 01. 29.

Mónika: Sárga villamos volt, minden fülkéje egyszemélyes.

  Én a legelső fülkébe valahogy beszálltam véletlenül és ottragadtam.

Betakartam magam kockás pléddel. Tudtam nem tudok kiszállni, meg kell várnom a köv. megállót, mert az ajtók automatikusan lezáródnak, és csak ott nyílnak fel. Hátranézegettem útközben és láttam hogy egy-két fülke lezuhan a mélybe. Egyet konkrétan is.

  És akkor imádkoztam, féltem és azt akartam hogy túléljem amíg megáll, és kapaszkodtam.

Aztán megállt a köv. megállóban és kiszálltam. Hál Istennek. :-)))

Featured

Ladybird 11. 01. 23.

A napokban kulonos almom volt.
Probalom leirni reszletesen.
A szerelmemmel egy ideje nem vagyunk egyutt, O jelenleg Amerikaban dolgozik. Az apukajaval almodtam, akit o nagyon nagyon szeretett, talan egyeduli ember az eleteben, akit oszinten szeretett es tisztelt, nagyon nehezen elte meg a halalat. Az apukajat en soha nem ismertem szemelyesen, csak hallottam rola-meselt sokszor a szerelmem rola, felnott emberkent is konnybe szokott a szeme, mikor eszebe jutott.

Featured

müon 09. 07. 12-13.

Kiemelések a VilágVége csetről

 

‹edit› inog még a tér?

‹müon› mozgásban van, megszoktam nagyjából

‹edit› állandósult?

‹müon› igen

‹müon› mármint a változás? állandósult igen

‹müon› ((( :

‹edit› és csakúgy magától kezdődött el az egész?

‹müon› á, ne magázzál

Featured

Kata 11. 01. 19.

Az álom gyermekkori, de a mai napig félelemmel kísért. Nem ismétlődött soha, mégis itt van az agyamban eltárolva. Félek tőle, mert a halált hordozza, ez egészen bizonyos.
Talán nyolc éves lehettem, amikor azt álmodtam, hogy elindul egy pont előttem, és vonalat húz maga után. A vonal spirál alakban nőtt és nőtt, színes volt és erős, vibráló színeitől is már megijedtem álmomban. Aztán megváltozott a spirálvezetés és valahogy a nyakamra került a vonal és fojtogatni kezdett.

Featured

Kála 11. 01. 07.

Kála még 2009-ben megálmodott egy monumentális, nagyon részletes, profetikus álmot, ami rá és a szerelmére, R.-re vonatkozott. Erre az álomra „a tavalyi álom” néven utalunk ebben a levelezésben.

 

Kála

 

Szia Ara! Elmesélem az új álmomat, igaz elég egyértelmű a jelentése, vagy legalábbis már számomra is az, de azért ha van bármi észrevételed, azt szívesen venném.

Featured

Kála 10. 05. 05-től

Kálával egy fórumon ismerkedtem meg, és megbeszéltünk egy angyalközvetítést, ami szép sikerrel le is zajlott. Később újraolvasva az ezt követő levelezésünket, és összevetve azzal a hihetetlen személyiségfejlődéssel, amin ez idő alatt Kála végigment, megbeszéltük, hogy a levelezésünket felteszem a honlapra, talán lesz olyan, aki számára tanulságos lehet.

Featured

kicsimami 09. 05. 30.

Én egy igen nagy problémával kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Nagyon megörültem, amikor Docséval egyik reggel beszélgettem a gyermekem problémájáról és említette, hogy ön tudna nekünk tanácsokkal segíteni. Megkönnyebbülés számomra, hogy kapcsolatba léphettem önnel. Mi a férjemmel 3 gyermeket nevelgetünk szépen, normális körülmények között. Az első kettő beszédfejlődésével nem volt semmi baj, de a 3. gyerek kb. másfél évvel ezelőtt, elkezdett dadogni. Először nem tulajdonítottunk neki különösebb figyelmet, mert nem volt elég feltűnő. De mára már olyan szintig fajult, hogy alig tudom türtőztetni magam, hogy el ne sírjam magam. A gyerek van úgy, hogy 10-15 másodpercig nem tud megszólalni, mert elakad az első szó kimondásánál és a kisarca  tiszta piros. Néha már azt hiszem, megfullad, mert nem vesz levegőt. Egy 5 szavas mondatot sokszor neki 1 percig tart elmondani. De volt rá példa, hogy elsírta magát a mondat végére. Januárba volt 4 éves. Nagyon egyszerű kisteremtés. Nem hisztis, szófogadó, segítőkész. Imád óvodába járni, még egyelőre. Megpróbáltam a lényeget leírni. Minden feltett kérdésre szívesen válaszolok. Nagyon bízom benne, hogy kapok segítséget! Tisztelettel: kicsimami

Featured

Hangyainvázió és egyensúly

2012 április-májusában elárasztották a hangyák a konyhámat. Nagyon, sőt tűrhetetlenül. Voltak kedvenc helyeik: a konyhapulton, ahol az élelmiszert dolgozom fel, a gáztűzhelyen és a mosogató mellett. Előbb csalétket tettem ki nekik, mert ez az elmúlt években bevált: ezt hazahordják a hangyák a bolyba, és a királynőt is megetetik vele. Igaz, beletelik egy-két hétbe, mire eltűnnek a rovarok, de régebben ez hatásos volt. Most nem. A hangyák fölényes mosollyal, nagy ívben kikerülték a csalétket, és továbbra is szorgosan szaladgáltak mindenfelé.
 

Featured

Betti 11. 01. 04.

Talán a sors vezérelt engem pont a te lapodra. Szeretném ha segítenél megértenem egy nagyon fontos álmot, ill. nem tudom mennyiben segítenél mert az életem nagy része álmok figyelmeztetéséből van.
Leírom mi a legfrissebb:
Az esküvőmön vagyok anyum és apum a tanúm, az egyetlen meghívott vendégek. Ez egy különleges lányt lefoglaló esküvői ceremónia mellyel asszonynevet nem kapok még, de hivatalosan menyasszonya vagyok a szerelmemnek. Menyasszonyi ruhában vagyok és a csók helyett, itt egy kristálykehely szélét kell az ajkammal érintenem. Ez valami szimbólum akart lenni. A vőlegényem távol van fizikailag, és nem tud ottlenni a ceremónián ezért volt ez a megoldás a kelyhes pap előtt, ez nem polgári. Csak egyházi de nem templomban.

Featured

kincses 10. 12. 13.

kincses: Ara bírsz álmot fejteni?

Ara: bírok hát

kincses: na, ma reggelre azt álmodtam, hogy megyek anyámmal és sokakkal az állomás felé, amikor egy hatalmas kamion egy hídpillért vitt a platóján, egy óriási kamion volt...elig fért el az úton

kincses: mentünk nyaralni vagy mi, csomagokkal

Featured

maresz 10. 03. 14-20.

Maresszel 2008 óta ismerjük egymást, volt már néhány találkozásunk személyesen is, meg egyéb szinteken is. 2010 márciusában éppen életem egy nagyobb hullámvölgyét éltem meg, érzelmileg, lelkileg, anyagilag, mindenféle szempontból, és éppen egy olyan tettet készültem végrehajtani, amiről tudtam, hogy nem az igazi megoldás, de mégis valami kiutat adott volna az anyagi gödörből. Maresznak ekkor egyszer csak „véletlenül” eszébe jutott, hogy elküldi nekem e-mailben Richard Bach: Illúziók című könyvét, amit ő is akkoriban kapott valakitől, és csak ennyi megjegyzést fűzött hozzá: „Küldök egy könyvet, hátha nem ismered. Sztem tetszeni fog :)”

Ehh, gondoltam, régóta tervezgettem ugyan, hogy olvasok már valamit Richard Bachtól, mert pár idézetet ismertem tőle, és azok nagyon „ültek” nálam, de nincs nekem erre időm. Mégis megnyitottam a fájt, és beleolvastam. És egy ültő helyemben ki is olvastam a könyvet.

Featured

Teréz 09. 06. 16.

Teréz: Szervusz Ara!
  Az előbb olvastam az elemzés nayuval beszámolót, és kíváncsivá tett. Meg
tudnánk oldani a dolgot?

Ara: Szia Teréz, természetesen, megtaláljuk a módját. Ehhez nekem valami információ kellene rólad, talán egy cset-szerű beszélgetés folyamán lenne a legjobb.

 

Featured

Mara 10. 11. 17.

Ugye az nem jót jelent, ha fehér menyasszonyi ruhában a saját esküvőmre várakoztam nagy vendégsereg közepette?

Tegnap éjjel álmodtam, és világosan emlékszem rá.

Featured

manooo 10. 11. 16.

Ma éjjel azt álmodtam, hogy egy kisoroszlánt szültem és a saját mellemből szoptattam, és egy óriási nagy sörényű méltóságteljes oroszlán volt az apja, akitől mindenki félt, de mellettem kezes dorombolós kiscica lett. A tejem ízét, meg be tudtam állítani, és a kisoroszlánom az erőspaprikásat szerette... mit jelent ez?

Featured

Különbségek a théta-elfogadás-egyensúly módszer és a thetahealing között

Az általam kidolgozott módszer és a Vianna Stibal-féle thetahealing között három jelentős eltérés van.
1. a világkép
2. a felelősségvállalás
3. a törlés.

Featured

Egy megjegyzés a honlapon szereplő cikkekről; fontos

Ezen a honlapon szerepelnek álomfejtések, elemzések nayuval, angyalközvetítések, amiket az Itt a kezem lélekszolgálati honlapomról mentettem át. Ezeket a módszereket, tevékenységeket már csak akkor végzem, ha szükségesnek látom egy théta-elfogadás-egyensúly kezelés menete közben. Ezek mind részét képezhetik a kezelésnek, amennyiben az illetőnek valóban szüksége van rá.

Featured

A théta-elfogadás-egyensúly módszer

Egy olyan módszer, amit én dolgoztam ki a tanulmányaim, a megéléseim, a tapasztalataim és megértésem alapján. A segítségével én a magam életében igen hatékonyan tudok teremteni, gyógyítani, és az ezzel a módszerrel kezelt emberek is hasonlóról számolnak be visszajelzéseikben.

 

Mire jó a módszer?

Aki nehezen boldogul az életében jelen lévő akadályokkal, betegségekkel (párkapcsolati, családi, munkahelyi, anyagi, lelki, egészségügyi stb.problémák), és a saját kezébe szeretné venni a sorsa irányítását, és önállóan szeretné megteremteni mindazt, amit választ az életében – annak ajánlom ezt a hatékonyan működő módszert.

Featured

Jagi 09. 05. 31.

Nem álom volt, hanem egy különös ébrenléti, de nem ebben a „világban” történt tapasztalás. Gyönyörű érzés kísérte, s majdnem egy napig bennem maradt, vagy én benne? Sem azelőtt, sem (sajnos) azóta nem volt még csak hasonló élményem sem.

Az előzmény: ez 2008. márc.31-én, hétfői napon történt, akkoriban még nem ismertem Tóbiást, és Adamustól sem olvastam semmit. Akkoriba Kryon jelentette nekem a gondolkodást, ébredést okozó folyamatot. Már itt laktunk Bodméron és kint ültem a kertben. Ez a kert sztem különleges energiával bír, olyan mintha egy meséből jött volna. Semmi különös az „összetevőit” illetőleg, de bárki bejön, vagy benéz a kapun, úgy érzi, mindig itt kéne lenni.

Én is így érzem.

Featured

Mint egy számítógép

A tudatalatti úgy működik, mint egy számítógép. Eltárolja a belekerült fájlokat: viselkedési, gondolkodási, érzelmi mintákat. Ezt teljességgel közömbösen teszi, ebben is a számítógépre hasonlít: nem vizsgálja meg, hogy a bekerült minta számunkra jó vagy rossz, előrevivő vagy hátráltató, csak elraktározza. Aztán, amikor újra előjön az életünkben egy hasonló helyzet, akkor, mint a Google, rákeres a megfelelő érzéstartalomra, és készen tálalja a keresési találatokat, kiemelve a leggyakoribbat.

Featured

Miért félelmetes a tudatalatti?

A tudatalatti sokak számára félelmetes. Hiszen tárolja az összes olyan élményünket, amiket inkább lenyomtunk a feledés homályába, hogy ne kelljen emlékezni rájuk, mert kínosak, fájdalmasak. Elfelejtjük a saját emlékeinket, az érzéseinket, a saját részeinket. Ismeretlenné válnak a számunkra. Pedig ott vannak, léteznek, működnek, és úgy befolyásolják az életünket alattomban, hogy közben nem vagyunk hajlandóak tudomást venni róluk.

Félünk önmagunktól. Félünk azoktól a részeinktől, amiket nem ismerünk. Holott régen ismertük, de inkább elfelejtettük őket, hogy ne kelljen velük szembenézni. A legnagyobb részünket nem ismerjük. Akkor hogy is állunk az önismerettel, emberek? Kinek az életét éljük, ha önmagunk legnagyobb része rejtve van előttünk?
 

Featured

A tudatalatti mélye

Miért nem működik a vonzás törvénye számos ember életében? Miért nem működik az agykontroll? Miért nem működik a pozitív gondolkodás? Mert ezek kihagynak egy nagyon fontos lépést: a tudatalattiban megbúvó negatív hitrendszerek, önkorlátozó gondolatok felderítését.

Ha a tudósok valamit ki akarnak számolni, meg akarnak mérni, remek módszereket tudnak kitalálni. Kiszámolták tehát, hogy amit „tudunk” magunkról, amit gondolunk magunkról, amit hiszünk magunkról, hogy „én ez vagyok”, „én ilyen vagyok” – csak a felszín, a valós személyiségünknek csak 5-12 %-a. Tehát akarhatunk bármit, elhatározhatunk bármit, bevonzhatunk bármit – a tudatos szándékunk csak 5-12 %-ban teremti meg a valóságunkat. Ami túlnyomórészt irányítja a cselekedeteinket, gondolatainkat, az a tudatalatti, ami a személyiségünk 88-95 %-át képezi. És minthogy mindez a tudat alatt lapul, nincs róla tudomásunk, ergo fogalmunk sincs, miért tesszük azt, amit igazából nem is akarunk. Nem tudjuk, miért reagálunk félelemmel, megalkuvással vagy épp dühvel valamilyen eseményre. Így szoktuk – de miért? Miért ismétlődnek a hasonló kellemetlen, félelmetes vagy fájdalmas helyzetek az életünkben, szinte ugyanolyan séma szerint?

Featured

Felolvasóest az Irodalmi Rádióban

A gondolatok értéke c. kötet bemutatása Miskolcon, a Művészetek Háza kávézójában

Az én versem (A Visszatérés Dala) 01:01:07- nél kezdődik.

Featured

Hallgató 33 - hangoskönyv

Két novellám szerepel ebben a hangoskönyvben:

Csak engedd meg

Álomfejtés

Featured

1.2 Alapozás

1. gyakorlat

Kezdjük tárgyakkal és növényekkel, ez talán sok embernek könnyebb lesz, mégpedig azért, mert nem annyira összetett feladat, viszonylag kevesebb dologra lehet fókuszálni, mint egy embernél, és kevesebb dolog térítheti el a figyelmet. Válassz ki először egy tárgyat a környezetedből – és most felsorolok néhány kitételt; ezekből csak azt fogadd meg, amelyiket jónak látod. Bármelyik fázis szabadon kihagyható, újraértelmezhető, továbbfejleszthető: próbáld ki, nálad hogyan működik. Viszont, mivel ez nem elméleti tudomány, nem elég elolvasni és megérteni, hanem, nincs mese, csinálni kell, mert az egésznek a lényege a saját belső tapasztalatok szerzése, beépítése, és ennek alapján a következtetések levonása. Én is így tettem. Lehetséges, hogy óriási felismerésekhez is juthatsz általa. Akárcsak én.

Featured

1.1 Alapozás

Többen kérdezték tőlem, hogyan lehet „megtanulni” a nayut, hogyan működik a gyakorlatban. Hogy mi is ez, a "Mi a nayu?" menüben olvashatsz róla. Összeállítottam egy gyakorlatsort, ami az alapoktól kezdve végigvisz egy kibontakozási folyamaton, és tudatosan alkalmazva bárki teljesebbé teheti vele az életét. A legtöbb embernek vannak megérzései, intuíciói, de ezeket nem tartja lényegesnek, „nem hisz bennük” (amúgy nincs szükség hitre, hanem nyitottságra és tapasztalásra van szükség), így az az ajándék, amit általuk kaphatna, elszáll a semmibe. Ha ezeket a bizonytalan, misztikus sejtéseket kibontjuk a ködből, és tiszta, éles fényben rájuk nézve konkretizáljuk, akkor a tudatosságunkat kiterjesztjük egy olyan területre, ahonnan olyan segítséget kaphatunk a mindennapokban, mint semmi mástól. Amit leírok, az nagyrészt Adamus Saint Germain tanításain alapszik, ő volt az, akinek nagyon sokat köszönhetek, aki „eszembe juttatta”, hogy én ezt a képességemet tudom használni, és aki biztatott, hogy dolgozzak sokat ezzel, és adjam át másoknak is, amit sikerült elsajátítanom.

Featured

Én Vagyok (videó)

Láng Szilárd - Ara Rauch: Én Vagyok (meditáció)

15 perces meditáció a belső magba jutáshoz, gyökércsakra és szívcsakra aktiválásához.

Zene: Láng Szilárd https://www.youtube.com/user/szilardlang

Szöveg és hang: Ara Rauch

 

Featured

Mi a nayu?

A nayu fogalma

 

Tudatos érzékelés, az érzések tudatossá tétele. A tudat belehelyezése egy helyzetbe, érzésbe, tárgyba, élőlénybe vagy időbe; mindezek a funkciók teljes átlátást adva működnek a hatodik érzékszervünk, a harmadik szem által. Egy globális, átfogó képességről van tehát szó. Idetartozik az intuíció, ráérzés, tisztánlátás, telepátia is. Talán az intuíció kifejezés fedi le a nayu tág fogalomköréből a legnagyobb részt, de a nayu jóval több ennél: gyakorlásával nem csak az intuíciónk fejlődik, hanem az élet minden területén változásokat tapasztalhatunk, a tudatunk tágul, az életben adódó problémákat nem bajként vagy tragédiaként, hanem kihívásként tudjuk kezelni, és megtalálhatjuk rá a saját, valódi megoldásainkat.

 

Akiknek ez fontos, azok számára hozzáfűzöm megjegyzésként: a nayut nem egyetemen, tanfolyamon, hivatalos kurzuson tanultam. Az ezzel a témával foglalkozó cikkek a saját kútfőmből származnak.

Featured

A nayu, ahogy én megélem

Nem túl sokan ismerik ezt a kifejezést. Az én életemben fontos szerepet játszik, mivel állandóan használom – nem annyira a kifejezést, hanem magát a technikát, mégpedig azért, mert a tapasztalataim során rendkívül praktikus módszernek bizonyult. Elmondom, mit tudok róla, és hogy én hogyan élem meg; biztatlak, hogy vizsgáld meg, próbáld ki a gyakorlatban, és ha tetszik, hasznosítsd bátran.

Ősi, lemúriai eredetű szó, a mai tudatosságba Adamus Saint Germain hozta be 2008-ban. Az eredeti anyag ITT található magyar fordításban (aki érzékenyebb, az óvatosan kattintson erre a linkre, mert a visszajelzések szerint olyan energiákat képvisel, ami testi rosszullétet is okozhat. Ennek több oka lehet, aki ilyet tapasztal, kérem, hogy írjon nekem, megbeszéljük). Ez valódi mélyvíz, erőteljes beavatás. Adamus ebben a közvetítésben több gyakorlaton keresztül belevezet néhány tudatba, átélheted, átérezheted többek között egy mocskos folyó, egy drogos férfi, vagy egy delfincsapat tudatát.

Featured

Az 'Én Vagyok' meditáció szövege

Szöveges formában is felteszem az oldalra a meditációt, mert biztosan van, aki olvasni szereti (én is így vagyok vele).
A meditáció itt meghallgatható: http://www.youtube.com/watch?v=q66xARcSUqk&feature=youtu.be

Kényelmesen elhelyezkedem. A testemet ellazítom, a lelkemet felkészítem a változásra.

A fejemet kissé balra fordítom, lehajtom, és a lehunyt szememmel a szívembe nézek.

A szívemre figyelek. Figyelem, hogyan foglalja el a helyét a mellkasom közepén. Kiterjesztem a figyelmemet az egész testemre. Megfigyelem, hogyan foglalja el a helyét a szívem a testem közepén. Figyelem, milyen izmos és erős. Értem dolgozik, egész életemben. Figyelem mély dobbanásait, ahogy ritmikusan összehúzódik, pumpálva a véremet, az életenergiám fizikai megtestesítőjét, ami szétáramlik az egész testembe.

Így áramlik a véremmel együtt az erő, az energia, az egészség körbe a testemben. Ahogy ráfigyelek, már maga az áramlás folyamatának érzékelése is feltölt energiával, megemeli az erőnlétemet, frissebb, dinamikusabb leszek tőle, kellemesebben érzem magam, felélénkít, felpezsdít, ugyanakkor megnyugtat.

Featured

KeDo 2009 november - 2010 március

Égi-földi csapatmunka

(Köszönet a címért Ildikónak!)

KeDo története az angyalokkal 2009 novemberétől 2010 márciusáig

Ara

KeDo megkért egyszer, hogy nézzem már meg nayuval, mit látok éppen most rajta, benne. Egyikünk sem gondolta, mi lesz még ebből. A szálak úgy találkoztak, mint egy előre pontosan megtervezett, tökéletes mintájú szőttesben, és csak mi ketten, a földi résztvevők, akik az egész Tervet itt a fizikai szinten végrehajtottuk, nem láttuk át az egész szövedéket, mindig csak azt az egy szálat, amit épp abban a pillanatban belefűztünk az egészbe. Mégis olyan minta rajzolódik ki most a szemünk előtt, amiről most utólag azt mondjuk: nem is lehetett volna másképp.

 

Featured

Magdi 09. 05. 24.

‹Magdi› Ara, olyat is tucc, hogy ráhangolócc valakire, aki engedélyezi, és "jósolsz"?
‹Ara› még nem próbáltam
‹Ara› de biztos tudok
‹Magdi› ill. potenciálokat veszel észre?
‹Ara› nem tudom Magdi, nem a jóslás a lényeg, inkább a helyzet-meghatározás
‹Magdi› akkor, most engedélyezem neked, hogy hangolódj rám, amikor neked megfelelő, szeretném tudni, mit láttál
‹Ara› ahonnan valamerre el lehet indulni
‹Ara› az biztos hogy megy nekem
‹Magdi› ok?, és írjad meg nekem
‹Ara› jó, pill
‹Ara› szoktál csinálni burás gyakorlatot?
‹Magdi› nem szoktam
‹Ara› akkor sem csináltál, amikor éppen az volt soron a leckékben?
‹Ara› egyszer se?
‹Magdi› de, akkor csináltam
‹Ara› akkor hívj be a burád alá