Álomfejtés

Betti 11. 02. 03.

Na most igazán szükségem van arra hogy elemezd amit álmodtam mert nagyon keveres de szerintem vannak benne igazi adatok is.

Valahogy a Bűbájos boszikból a 3 lány jött  be először, azt gondoltam valami kalandos álom lesz. De nem. Az egyik boszi eltűnt, és én voltam a 3ból az egyik, és meglévő kristályvégű varázspálcámmal, ami álmomban nem az enyém volt, megkerestük. De úgy, hogy azt mondtuk, a pálca repüljön vissza a tulajdonosához. Cikázott a levegőben, végül kijutott a házunkból és elindult a város felé. Tőlünk nyugatra.

A következő kép, hogy a pálca nem is a lányhoz vezetett hanem B-hez, aki ágyban feküdt. Én nem akartam azonnal bemenni, magam elé küldtem egy nem létező boszihugomat. Később mikor besurrantam hozzá, a feje felém volt, arccal lefelé, de magas ágyon feküdt, ami inkább hasonlított műtőágyra vagy masszázsasztalra. De ruhában volt. Aludt, vagyis inkább azt tetette. Félhomály volt a szobában. Voltak a keze mellett nekem írt üzenetek, ami írott és hamísítatlanul az övé volt. A toll nagyon világos lehetett, de nem volt kifogyóban. Minden üzenet így kezdődött: Édes Betti! Szóval minden üzenet így kezdődött, de aztán szomorú volt, mintha magyarázkodna. Azt hittem egy ilyen üzenet van nekem írva, de volt vagy 3 db. Akkor jöttem rá hogy mikor magányos ilyeneket ír magának nyugtatásul, én voltam ilyen a múltban. Lényeg még talán hogy egy A4-es papíron több ilyen kicsi üzenet volt, mert össze volt hajtogatva, és ahány hajtás annyi megkezdett üzenet. Az első amit olvastam külön volt, és össze volt kicsit gyűrve, abban olyan is volt mintha búcsúzna, de mivel össze volt gyűrve, ez azt hiszem el lett vetve a többi viszont sima volt. A többit nem tudom mit tartalmazott.
Viszont megfordítottam az egyik lapot, ami ott hevert, és a hátoldalán egy rendőrségi irat volt. Az a lap amin az adatai vannak. De foglalkozás helyett más volt ott, mint ami a valóságban az iratban. Telemarketing asszisztens. Minden adat ezenkívül stimmelt, lakhely, anyja neve. Egyetlen egy nem, volt ott egy név, eredeti név vagy nem tudom mi állt mellette. Ez valami vezetéknév lehetett: Mochit.

Aztán az érdekes az volt, hogy választ akartam írni neki, és megfordítottam egy másik lapot, aminek a hátoldalán naptár volt, bejegyzéses naptár, rózsaszínű.
Elkezdtem írni a választ neki, közben ő mellett tetette hogy alszik, én meg belementem a játékba, hogy akkor én is írok neki. És megláttam, hogy február 12.-es rubrika alatt kezdtem el írni, ennek valamilyen dátumos jövőbeli jelentőséget tulajdonítottam. Aztán felébredtem mert felébresztettek. De mikor ezt láttam éreztem, ezen napon valami történik, B. talán elgondolkodik hogy nem véletlen hogy a naptáros papírra írtam üzenetet.

Tudnál segíteni, ezt nekem leelemzni?

Fontos még hogy álmomban látomásom volt, hogy B. valóban ügyintéz, és hogy az ügyletekben pénzt lát, ahogy egy jó marketingeshez illik.
Van ambíciója, tettvágya és optimista, amely tulajdonságok eddig hiányoztak belőle.

Nem először álmodom ilyen szerepben őt.
Volt egy régi álmom, amiben Ő és én egy konferencián voltunk, mindketten menedzserek voltunk. Ő zakóban még fessebb és féltékenyen néztem körül hogy hány nő lógatja utána a nyelvét. Én a felesége voltam akkor már, és vártam a gyermekünket, mégis azt éreztem, hogy nem értik mások ezt a szerepet, nem fogják fel, nem akarnak észrevenni. De aztán az volt hogy B. maga mellé ültetett és boldogan hirdette ki hogy apuka lesz tőlem. :) Tehát a munkája mellett is felvállalt, és a legfontosabb neki a családja volt.

 

Ara

 

Kedves Betti, az álmok nagyon fontosak, de nem kell túlbecsülni a jelentőségüket. Így például ha az álomban pontosan megjelenik egy dátum, az egyáltalán nem biztos, hogy azon a napon valami olyan esemény következik be, amit az álom előre jelzett. Éppúgy, mint ahogy a lottószámokat sem nagyon lehet biztosra venni egy álom alapján. Ezek konkrét, fizikai világhoz kötődő dolgok, az álom pedig szívesebben beszél szimbólumban, mint konkrétumokban: tehát a dátumot is, akármennyire konkrét, szimbólumként célszerű kezelni.

A varázspálca a teremtés eszköze, koncentrált és irányított belső erő, hatalom. A tulajdonjog és az identitás körül vannak az álom elején érdekes kavarásaid, többszörös személyiségátfedést valósítottál meg: a valóságban a pálca a tiéd, az álomban nem, hanem az eltűnt lány a tulajdonosa, akinek a helyét te vetted át a csapatban. A pálcának meg kellene keresnie a tulajdonosát (aki valójában te volnál, de az álomban mégsem) és B.-hez vezet - ez arra is utalhat, hogy a te pálcád tulajdonosa B., akinek eszerint a te teremtőerőd van a birtokában, vagyis átruháztad rá a hatalmad egy részét. A hatalmadat és erődet arra használod, hogy hozzá vezessen, egy másik személyen keresztül, akinek átvetted a helyét. Aztán megint kihelyezel egy részt magadból, teremtesz egy boszihúgot, akit beküldesz magad helyett B.-hez. Arra gondolok, hogy ez a többszörös aspektusátfedés  a te belső útjaidat, útkeresésedet, személyiségkeresésedet mutatja. Vagyis nem stabil a személyiséged, könnyen átváltasz egyikből a másikba. Ez persze nem baj, többek között ezzel tartod fenn és működteted azokat a drámákat, amik az életed részei, de ha egyensúlyba szeretnél kerülni, akkor meg kellene találnod a középpontodat.

B. arccal lefelé fekszik, tetteti, hogy alszik, mint ahogyan a valóságban sem fordítja feléd az arcát, nem kommunikál veled. Viszont mondanivalója mégis van, amit írásban ad át, illetve te megtalálod.  

Az, hogy a papírlap egyik oldalán a kedveskedő levél áll, a másikon pedig egy rendőrségi irat, ráadásul néhány megmásított adattal, az mutatja neked B. valódi természetét. Egyik oldalát kedvesen fordítja feléd, a másik oldalán meg feljelent a rendőrségen. Nem az a foglalkozás van feltüntetve a papíron, mint ami a valós foglalkozása, ez az itt feltüntetett foglalkozás egy sokkal ambiciózusabb és optimistább személyiséget mutat, ebből arra következtetek, hogy te szeretnéd már végre ilyennek látni. A Mochit névre rákerestem, a Google nem ismeri, és ha te sem hallottad még, és nem jelent számodra semmit, akkor egy olyan rejtett személyiségrészéről van szó B.-nek, ami előbb-utóbb felszínre kerülhet. Talán épp febr. 12-én - de ha a naptárt szimbólumként kezeljük, és tudjuk azt, hogy ez a nap szombatra esik, ami pedig a Szaturnusz napja, akkor olyan eseményről is szó lehet, ami szaturnikus: magadba zárkózással, koncentrációval, megpróbáltatással, szívóssággal kapcsolatos belső feladatokra is utalhat. De ez már következtetés, és én nem vagyok jós.

 

Kép: KeDo