Múltkoriban írtam egy cikket a háláról és a hálálkodásról (ITT olvashatod), most pedig egy másik nézőpontot is szeretnék megvizsgálni: mi történik, ha elvárod valakitől a hálát? Mi történik, ha valaki elvárja, hogy hálás légy neki?

Nagyon hálátlan dolog, ha elvárják tőled, hogy hálás legyél. Mondjuk, felajánlanak valamit ingyen, de mégiscsak elvárják cserébe, hogy megháláld. Ez pedig már nem ingyenes: ezt üzletnek hívják, még akkor is, ha a pénzbeli viszonzást elhárítják. 

Csak sajnos, a dolognak több hátulütője is van. Az egyik: ha valaki a hálát elvárja azért, amit tesz, akkor nem azt kapja, amit vár. Ugyanis a hála jellegéből következik, hogy nincs megállapodás a felek között: én ezt adtam, te ezt adod cserébe. Ha a másik fél nem úgy fejezi ki a háláját, ahogy ő elképzeli, akkor csalódnia kell. Ugyanis, és itt a másik bökkenő: az elvárás az én tapasztalatom szerint mindig visszaüt, minden elvárás pont az ellenkezőjét teremti meg annak, amit elvárnak (a szándék, az akarat és az elvárás különbségéről a théta-elfogadás-egyensúly haladó tanfolyamon beszélünk részletesen).

Mert a teremtés mindig bentről kifelé történik, a Vonzás Törvényét pedig kintről befelé akarják működtetni.

Folyamatos teremtésben vagyunk, nincs olyan, hogy nem teremtünk, és mindig azzal találkozunk a külvilágunkban, amit az érzelmeinkkel és a gondolatainkkal megteremtettünk magunknak. Tehát LEHETETLEN, hogy olyasmit bevonzzunk a külvilágból, aminek a lehetőségét nem alapoztuk meg azzal, ami bennünk van.

Hogy is van ez? Vágyunk a tökéletes párkapcsolatra, az egészségre, egy nagyobb házra, autóra, lottó ötösre, vagy legalább viszonylagos anyagi biztonságra. Miért nem tudjuk bevonzani, holott azt hisszük, hogy megfelelő érzelmeket táplálunk magunkban a vágyott dolog eléréséhez? Hiszen olyan szépen elképzeljük, hogy találkozunk az igaz szerelmünkkel, hogy átvesszük a rengeteg pénzt, hogy lógatjuk a lábunkat a tengerbe a szikrázó napsütésben! Miért nem jön össze?

A théta-elfogadás-egyensúly módszer első fázisa az elfogadás.

Amikor a módszer lépéseit követve elfogadunk egy-egy negatív mintát (hogy ezt hogyan tesszük; az elfogadásról ITT ), felmerülhet a kérdés, mi történik ezekkel? Nem kell-e tartanunk attól, hogy ha elfogadjuk, esetleg károsan hatnak ránk?

A negatív tartalmakat – miután elfogadtuk – ki tudjuk egyensúlyozni a pozitív párjukkal, s így döntési helyzetbe kerülünk: dönthetünk immár amellett, hogy a pozitív mintát, a pozitív élményt tapasztaljuk meg (ez az alaptanfolyam anyaga). Majd a pozitívot és a negatívot egységben látva és az Egységet átélve valódi választási helyzetbe hozzuk magunkat, amikor a szándékunk szerint azt és úgy teremtjük meg az életünkben, amit és ahogy át szeretnénk élni (ez a haladó tanfolyam anyaga).

A negatívum nem tűnik el az életünkből, nem töröltük ki, nem söpörtük a szőnyeg alá, nem fojtottuk el, de nem kell megélnünk, nem hat ránk tovább, mellékessé válik.

Kérdést kaptam egy régi kedves ismerősömtől, lerövidítve közlöm a levelét.

„Kedves Ara!
Szeretnék tőled olvasni arról, hogy hogyan álljunk a negatív történésekhez, gondolatainkhoz a mindennapjainkban!...egyebet sem hallunk, hogy csak pozitívan gondolkodjunk, de bármerre is fordulunk, eláraszt a sok tragédia és felismerések özöne, hogy milyen világban is élünk! Szerintem, téged olvasva, nem lehet csak pozitívan gondolkodni, valamit kell kezdenünk a negatívval is, a hogyan az a nem mindegy, mert miért is nem hatásosak a tízmilliószoros napok, hány százezer ember meditál rá és nem sok eredményét látjuk!”

Válaszom:

A pozitív gondolkodás nagyon remek dolog akkor, amikor valaki állandó panaszkodásban, félelemben, aggódásban, elégedetlenségben él: ha ő igyekszik a pozitívumokra fókuszálni, valamennyivel emeli az energiaszintjét. Tehát addig mindenképpen van értelme, amíg arról van szó, hogy az ember kikecmeregjen a hátrányos, visszahúzó érzelmek csapdájából. De nem ad végleges megoldást. Egy ponton mindenki eljut oda, hogy a pozitív gondolkodás ellenére súlyos visszaesést tapasztal: épp azok a jelenségek történhetnek meg vele, amiktől meg akart menekülni a pozitív gondolkodás segítségével.

Egy vetítőteremben ülsz. Fizikailag vagy ott jelen, testileg, lelkileg, szellemileg, létezésed teljes tudatában. Az érzéseiddel és gondolataiddal alkotóként megteremtesz, megformálsz egy történetet, aminek te magad vagy a főszereplője. Olyan történet ez, amelynek alapját képezik az eddig megélt és az ezután megélendő életeid, melyek az egyidejűségben egyszerre történnek, egy időben vannak jelen. Az összes történet egyetlen, általad választott színt ad ki, melyet részleteiben a spektrum összes színével árnyalsz. Minden árnyalat egy-egy életet mutat meg. Egy élet alatt egyetlen árnyalatot testesítesz meg.

Kiválasztod a soron következő életet, és a lehető legpontosabban megtervezed: mi legyen a főárnyalat, a fővonal. Jelzőtáblákat építesz be, amik emlékeztetnek majd, hogy merre haladj, és kiskapukat, átjárókat is minden eshetőségre. Lényeges pontokat jelölsz ki, amiket mindenképpen el akarsz érni, be akarsz teljesíteni. De nem határozol meg mindent, hagysz magadnak szabadságot az apró részletek kidolgozására a helyszínen.