Mi lesz a negatívumok sorsa, ha elfogadjuk őket?

A théta-elfogadás-egyensúly módszer első fázisa az elfogadás.

Amikor a módszer lépéseit követve elfogadunk egy-egy negatív mintát (hogy ezt hogyan tesszük; az elfogadásról ITT ), felmerülhet a kérdés, mi történik ezekkel? Nem kell-e tartanunk attól, hogy ha elfogadjuk, esetleg károsan hatnak ránk?

A negatív tartalmakat – miután elfogadtuk – ki tudjuk egyensúlyozni a pozitív párjukkal, s így döntési helyzetbe kerülünk: dönthetünk immár amellett, hogy a pozitív mintát, a pozitív élményt tapasztaljuk meg (ez az alaptanfolyam anyaga). Majd a pozitívot és a negatívot egységben látva és az Egységet átélve valódi választási helyzetbe hozzuk magunkat, amikor a szándékunk szerint azt és úgy teremtjük meg az életünkben, amit és ahogy át szeretnénk élni (ez a haladó tanfolyam anyaga).

A negatívum nem tűnik el az életünkből, nem töröltük ki, nem söpörtük a szőnyeg alá, nem fojtottuk el, de nem kell megélnünk, nem hat ránk tovább, mellékessé válik.

Mint egy kellemetlen kötelező olvasmányt, egy nehéz, félelmetes könyvet, aminek olvasása közben sokat sírtunk és végigszenvedtük az összes fájdalmas eseményt – most végigolvasva, az utolsó lapon megköszönve a tanítását, rengeteg tapasztalattal gazdagodva, és megbékélve – feltesszük a polcra. Elővehetjük, újraolvashatjuk, ha még érdekel bennünket, vagy fontosnak tartjuk. Átélhetjük újból ugyanazokat a fájdalmas, negatív érzelmeket ugyanolyan intenzitással, ha azt választjuk. De választhatjuk azt is, hogy ezeket a tartalmakat bizonyos távolságból éljük át: tudatosan belemerülünk, majd hátralépünk egy lépést, mintegy kilépünk a helyzetből, és úgy nézünk rá, mint egy általunk vetített filmre. Ki tudunk merevíteni egy-egy jelenetet, külső szemlélőként megszemlélni, majd továbbpörgetni. Figyeljük magunkat, hatnak-e még ránk a negatív érzelmek, vagy képesek vagyunk már másképpen: megértően, elfogadóan, megengedően tekinteni rájuk.

És választhatjuk azt is, hogy kilépünk ezekből a helyzetekből és érzelmekből. Tudjuk, milyenek, hiszen már sokszor átéltük, tudatosítjuk magunkban, hogy igen, ismerjük ezeket, majd, mint egy kiolvasott könyvet, becsukjuk (sóhajtani is lehet), és feltesszük a polcra, ahol a mi birtokunk, a mi részünk marad, ami bármikor újra elérhető, de többé nem zavar, nem fáj, nem félelmetes, hiszen a bennünk és körülöttünk élő Rend egy darabja. Elveszítette a fontosságát, elveszítette a jelentékenységét. Képesek vagyunk immár áthelyezni a figyelmünk fókuszát egy másik könyvre, amit jobban szeretnénk: egy kellemesebb olvasmányra, amelyben olyan érzéseket élhetünk át, amik felemelnek, megerősítenek, szeretettel és békével töltenek el. 

Ara Rauch