Mit kezdjünk a negatív gondolatokkal, eseményekkel?

Kérdést kaptam egy régi kedves ismerősömtől, lerövidítve közlöm a levelét.

„Kedves Ara!
Szeretnék tőled olvasni arról, hogy hogyan álljunk a negatív történésekhez, gondolatainkhoz a mindennapjainkban!...egyebet sem hallunk, hogy csak pozitívan gondolkodjunk, de bármerre is fordulunk, eláraszt a sok tragédia és felismerések özöne, hogy milyen világban is élünk! Szerintem, téged olvasva, nem lehet csak pozitívan gondolkodni, valamit kell kezdenünk a negatívval is, a hogyan az a nem mindegy, mert miért is nem hatásosak a tízmilliószoros napok, hány százezer ember meditál rá és nem sok eredményét látjuk!”

Válaszom:

A pozitív gondolkodás nagyon remek dolog akkor, amikor valaki állandó panaszkodásban, félelemben, aggódásban, elégedetlenségben él: ha ő igyekszik a pozitívumokra fókuszálni, valamennyivel emeli az energiaszintjét. Tehát addig mindenképpen van értelme, amíg arról van szó, hogy az ember kikecmeregjen a hátrányos, visszahúzó érzelmek csapdájából. De nem ad végleges megoldást. Egy ponton mindenki eljut oda, hogy a pozitív gondolkodás ellenére súlyos visszaesést tapasztal: épp azok a jelenségek történhetnek meg vele, amiktől meg akart menekülni a pozitív gondolkodás segítségével.

Persze hogy nem használnak a tízmilliószoros napok, amikor az ellenteremtések tömege, ami a tudatalatti minták következménye, ugyanúgy tízmilliószoros erővel hat, mint az az egy világosan szavakba öntött kívánságunk. Egy konkrét példa: szeretnél anyagi bőséget, ezt jól megfogalmazod és kiküldöd az Univerzumnak. Ámde nem veszed észre, hogy közben mélyen a tudat alatt egyáltalán nem vagy felkészülve a bőségre, félsz tőle, mert számodra a szabadságot jelenti, és bizony a szabadság felelősséggel jár a saját életed fölött, a felelősséget viszont nem mered vállalni. És más minták is lehetnek a tudatalattiban, amiket fel kellene deríteni ahhoz, hogy ne hassanak ezerszer erősebben, mint a felszínen csónakázó kívánságaink.

Nem lehet csak pozitívan gondolkodni, amíg ebben a fizikai világban élünk. Ez a világ poláris, ez már közhely, mégsem akarjuk tudomásul venni: a jóval szemben, ellensúlyként, ott van a rossz is, a pozitívval szemben a negatív. A kettő közül mindig csak vagy az egyiket tudjuk megtapasztalni, vagy a másikat. És hozzászoktunk, hogy a negatívat annyira rosszként éljük meg, hogy inkább nem akarunk szembesülni vele, megtagadjuk, elfojtjuk, ki akarjuk irtani még az írmagját is. Csak sajnos, ez lehetetlen. Ha hátat fordítunk neki, akkor hátulról támad, mert van, létezik, hiszen a világunk egyik fele negatív. A sötét oldal jelen van, ezt fölösleges tagadni, és nem csak a világban, hanem mindenkiben. Bennünk. Hiába mantrázzuk a pozitív gondolatokat, a tudatalatti mélyében ott lapulnak a rég elfelejtett negativitások, amik felülírják a tudatosnak hitt döntéseinket. Valamit tényleg kezdenünk kell velük, mert ha megtagadjuk a létezésüket, ha elfojtjuk, ha harcolunk ellenük, akkor magunk ellen fordítjuk őket. Amíg ki akarjuk irtani, meg akarjuk szüntetni, addig a negatív uralkodik fölöttünk. Uralkodik, mert akkor jelentkezik, akkor vág pofon, akkor sebez meg, amikor semennyire sem számítunk rá, amikor azt hisszük, rendben mennek a dolgaink, amikor azt feltételezzük, hogy amiért pozitívan gondolkodunk, jár nekünk a pozitívum az élettől. Az elkülönülés illúziója miatt úgy tűnik, kívül van rajtunk a negatív, és ami kívül van, amivel nem vagyunk egységben, az ismeretlen, és azt tesz velünk, amit akar. És mi sírva, átkozódva, kétségbeesve vagy beletörődve hagyjuk magunkat ide-oda rángatni a sorsunk által.

Ha pedig valami pozitív módszert akarunk alkalmazni, az én tapasztalatom szerint sem az elengedés, sem a törlés, sem a megbocsátás nem használ: mindegyik csak szőnyeg alá söprés, hosszú távon nem ad megoldást.

Nincs azzal semmi baj, hogy a negatívum létezik a világban és bennünk, hiszen tudjuk, hogy a pozitív és negatív pólus közötti feszültség mozgást gerjeszt, a mozgás pedig: az élet. Persze, törekedhetünk az egyensúlyra, de ne akard olyan nagyon elérni a tökéletes egyensúlyt, mert ha sikerül, meghaltál. De a negatív NEM azt jelenti, hogy rossz. NEM azt jelenti, hogy szenvedve kell megélnünk.

Akkor mit is kezdjünk a negatív dolgokkal? Erre nekem van egy válaszom, amit természetesen nem kell elfogadnia senkinek. Ez az én válaszom, ami nekem bevált, meg annak a néhány embernek, akiknek már megmutattam.

Elfogadás és egyensúly: ezek az én kulcsszavaim. Csak azzal tudok valamit kezdeni, ami az enyém. Az által válik enyémmé, ha elfogadom. Ha nem ítélkezem fölötte (nem minősítem rossznak), el tudom fogadni a negatívumot, legyen az esemény, személy, gondolat vagy érzés. Úgy tudom kiküszöbölni azt, hogy rossznak minősítsem, ha megértem, miért teremtettem én azt az életembe. Ez feltételezi a felelősség felvállalását a saját sorsom fölött, vagyis a lelki felnőttséget. Mindent, ami velem történik, én hívtam az életembe, hogy teljesebbé váljak általa. Tehát minden, ami velem történik és a környezetemben van, az én részem.

Ha képes vagyok elfogadni minden részemet (a negatívat, félelmetest, ártót, undorítót stb.) átminősül az energetikája. Egységben vagyok vele, tehát ismerem, ezért tudom, mit jelent nekem, és hogyan bánjak vele. Az elfogadás terében nincs rossz, eloszlik a félelem, nem fáj semmi. Megérthetem, hogy az, ami történt, egy másik (magasabb) szempontból miért van jelen. Ekkor átváltozik rosszból fontossá, szükségszerűvé – így megmutatva, hogy önmagában hordozta a „rosszat” és a „jót”. Sok esetben katartikus élmény ez a folyamat.

Azt a negatív mintát, amit már elfogadtam, tehát a saját részemként tekintek rá, azt egyensúlyba hozhatom a pozitív párjával. Megteremtek magamban egy energetikai egyensúlyt, és ettől kezdve már nem a negatív fog uralkodni fölöttem, akkor jelentkezve, amikor nem szeretném, hanem tudatosan választhatok, és egyértelmű, hogy melyik oldalt fogom választani.

Ennek a nehéz, de gyönyörű folyamatnak a megkönnyítésére dolgoztam ki egy részletes programot, amit théta-elfogadás-egyensúly módszernek neveztem el. A tanfolyamokon megtanuljuk elfogadni a negatívnak hitt gondolatokat, eseményeket, érzéseket, megértjük, mi a jelentőségük az életünkben, és kiegyensúlyozzuk a pozitív párjukkal. A módszer segítségével képesek leszünk elfogadni még azokat a mintákat is, amikről azt hisszük, hogy elfogadhatatlanok. És a belső egyensúly megteremtésének törvényszerű következményeképpen a külvilág is egyensúlyban és harmóniában rendeződik körénk.

Ara Rauch