Angyalközvetítés

maresz 10. 03. 14-20.

Maresszel 2008 óta ismerjük egymást, volt már néhány találkozásunk személyesen is, meg egyéb szinteken is. 2010 márciusában éppen életem egy nagyobb hullámvölgyét éltem meg, érzelmileg, lelkileg, anyagilag, mindenféle szempontból, és éppen egy olyan tettet készültem végrehajtani, amiről tudtam, hogy nem az igazi megoldás, de mégis valami kiutat adott volna az anyagi gödörből. Maresznak ekkor egyszer csak „véletlenül” eszébe jutott, hogy elküldi nekem e-mailben Richard Bach: Illúziók című könyvét, amit ő is akkoriban kapott valakitől, és csak ennyi megjegyzést fűzött hozzá: „Küldök egy könyvet, hátha nem ismered. Sztem tetszeni fog :)”

Ehh, gondoltam, régóta tervezgettem ugyan, hogy olvasok már valamit Richard Bachtól, mert pár idézetet ismertem tőle, és azok nagyon „ültek” nálam, de nincs nekem erre időm. Mégis megnyitottam a fájt, és beleolvastam. És egy ültő helyemben ki is olvastam a könyvet.

És akkor valami megváltozott bennem a könyv hatására. A végső elkeseredésemben kigondolt elhatározásomról felismertem, hogy nem kell megtennem, mert ha megteszem, akkor attól kezdve nem a saját életemet éltem volna, és nagyon nehezen térhettem volna vissza a saját utamra. Nagyon felszabadító érzés volt, és elöntött a hála Maresz, Richard Bach és minden létező iránt, akik ezt a találkozást létrehozták. Aztán pedig, amikor Mareszre gondoltam, mindig éreztem Achentiel energetikai jelenlétét. Hoppá, gondoltam, itt valami tennivaló van.

 

‹Ara› jól gondolom-e, hogy eddig még nem létesítettél közvetlen, személyes kapcsolatot egy angyallal sem?

‹maresz› jól :(

‹maresz› legalábbis tudatosan nem

‹Ara› és szeretnél-e?

‹maresz› igenigen :)

‹Ara› mert van nálad egy ismerősöm, aki készen áll a kapcsolatra

‹Ara› elfogadod?

‹maresz› hát persze, most?

‹Ara› bármikor, amikor úgy érzed, hogy NNNA most

‹maresz› mit kell tennem?

‹Ara› semmit sem kell

‹Ara› de van több módja, amit lehet

‹maresz› figyelek

‹Ara› úgy hívják egyébként, hogy Achentiel

‹Ara› jó, ha gyújtasz egy gyertyát

‹Ara› lehetőleg fehéret, vagy egy mécsest

‹maresz› Ő a tiéd?

‹maresz› idézőjelben persze

‹Ara› nem az enyém, de velem létesített kapcsolatot először

‹maresz› aha

‹Ara› teremts csendet, nyugalmat magad körül

‹Ara› és figyelj

‹Ara› teljesen egyéni, hogy hogyan érzékeled

‹Ara› lehet kép, hang, érzés

‹maresz› nagyon izgi :)

‹Ara› először csak nagyon finoman fogod érezni várhatóan

‹Ara› én is először nem tudtam, hogy ez már az, vagy még nem?

‹maresz› :)

‹Ara› de biztos, hogy fogod tudni fogni a jelzéseit, hiszen tegnap már megtetted, amikor elküldted nekem a könyvet

‹maresz› igen, remélem

‹Ara› csak engedd meg neki, hogy közel lépjen hozzád

‹maresz› szal csak nyugalom, gyertya, és figyelni

‹Ara› az engedélyedre szükséged van

‹maresz› aha

‹Ara› még a gyertya sem fontos

‹Ara› az is csak lehetőség

‹maresz› oké, asszem majd délután lesz ez

‹maresz› most még nyüzsi van

‹Ara› most mit érzel?

‹maresz› kicsit szédülök

‹Ara› az is egy jel lehet

‹Ara› megkavarodott az energiád

‹maresz› igen

‹maresz› de nekem 3 napja olyan erős bizsergéseim vannak

‹Ara› aha, az lesz az

‹Ara› kedo is bizsit érez

‹maresz› lehet, h már azóta itt van a drága?

‹Ara› persze

‹Ara› nem véletlenül kaptad te sem azt a könyvet

‹maresz› hűűű, akkor ez nem enyhe ám

‹maresz› oké, akkor délután már tudatos leszek rá

‹Ara› már most az vagy

‹maresz› és végre megtudom, h mi is ez az érzés

‹Ara› örülök neked

‹maresz› én is örülök, h jól vagy

‹Ara› jól, és neked is köszönhetem

‹maresz› ez nagyon jó érzés

………………………………..

‹Ara› mondasz-e valamit?

‹maresz› húúú, igen!!!

‹Ara› naggggyon kíváncsi vagyok

‹Ara› főleg ma reggel történt-e valami

‹maresz› szal első nap, mikor próbáltam, nem nagyon éreztem

‹maresz› aztán a hétvégén meg kicsit borozgattunk, nnna úgy egyáltalán nem műkszik :D

‹maresz› de tegnap este vazzze

‹Ara› mi volt tegnap?

‹maresz› szal este hívtam de már napközben is éreztem a fejemben

‹maresz› és akkor megéreztem azt a bizsergést

‹maresz› fura módon csak a baloldalamon

‹maresz› mintha megfogta volna a bal csuklómat, aztán onnan indult ki az az izé, olyan elektromossághoz hasonló érzés

‹maresz› végéig futott többször is rajtam:)

‹Ara› a bal kezed érzékenyebb, mert nő vagy

‹maresz› és aztán átment a jobb oldalra is de ott csak nagyon enyhén

‹maresz› igen, gondoltam, h ezzel lehet kapcsolatban

‹maresz› aztán most reggel is visszafeküdtem, mikor elmentek a fiúk

‹maresz› és megint éreztem

‹Ara› ugyanúgy?

‹maresz› igen

‹maresz› de olyan érzésem van, h most csak felkészít valamire

‹maresz› mert kommunikáció nem nagyon van

‹Ara› persze, ez mind gyakorlás

‹Ara› hagyd még a kommunikációt, előbb csak tanulj meg érezni

‹maresz› ja, meg először ilyen sárgászöld fényeket szineket láttam, de mást nem

‹maresz› de ezeket a bizsiket már éreztem máskor is

‹maresz› szal nem tudom őt megkülönböztetni még, beazonosítani

‹Ara› aki most veled van, Achentielnek hívják

‹maresz› igen nagyon jó, de a legjobb a tudat, h ők itt vannak velünk

‹maresz› igen mondtad, emlékszem

‹Ara› hívd őt név szerint, és tanuld meg, milyen érzés, amikor veled van

‹Ara› mert mindegyikük teljesen más

‹maresz› jó

‹maresz› miért kérdezed a mareggelt?

‹Ara› mert ma én is ott voltam :D

‹Ara› és olyan szomorkás voltál, mint aki nem akarja elhinni, mi is történik vele

‹maresz› dede már elhiszem, most is bizsereg a bal agyam :)

‹Ara› ha el tudod engedni a félelmeket és a kételyeket, akkor tud hozzád közel menni

‹maresz› szal aszondod, h gyakorlással meg lehet őket különböztetni?

‹Ara› igen

‹Ara› azért van nálad most Achentiel, mert ő szokott ilyen összekötő szerepet vállalni

‹maresz› inkább talán a baj azzal van, h nem tudok teljesen ellazulni

‹Ara› azt gyakorold

‹maresz› az agyam mindig jár valamin

‹Ara› hát azt nem tudod leállítani

‹maresz› hát akarattal nem

‹Ara› mivel a tudat állandóan mozog, olyan nincs, amit hirdetnek, hogy "ki kell üríteni az agyat"

‹Ara› nem tudod kiüríteni, de nyugodt tudsz maradni

‹maresz› igen, de elfogadni, h ez van, és nem küzdeni ellene

‹Ara› az akaratot meg se próbáld

‹Ara› igen, elfogadás és bizalom

‹maresz› okés, sztem menni fog, jó úton járok

‹Ara› óriási bizalomra van szükség

‹Ara›   elhinni azt, hogy amit ő tesz veled, az jó

‹maresz› nade mit tesz?

‹maresz› nekik van vmi céljuk ezzel?

‹Ara› megemeli a rezgésszintedet

‹maresz› jaaa, igen, az mongyuk rámfér :D

‹maresz› nem inkább ők kíváncsiskodnak?

‹Ara› hát én azt hiszem, hogy ez nekik is jó

‹Ara› volt egy alkalom, amikor még az elején tartottam, és megéreztem Achentiel vágyát, hogy velem legyen

‹Ara› teljesen el tudtam különíteni a saját érzéseimtől, pontosan tudtam, hogy az ő érzését érzem

‹Ara› akkor jöttem rá, azért csinálják, mert nekik is jó érzés

‹maresz› na, legalább kölcsönös

‹Ara› és Adamus szerint sokat tanulnak tőlünk az illúziókról

‹maresz› hát köszi a segítséget, nagyon jókor jött ez nekem is

………………………………….

‹maresz› ara, bakker, ha veled beszélek, mindig zsibog a fejem:D

‹Ara› látod-e

‹maresz› hehe, asse mindig jó

‹kedo› :D:D hajrá maresz

‹maresz› hát de micsinálsz te velem????

‹Ara› én semmit

‹kedo› :)

‹Ara› csak közvetítek

‹maresz› kedo meg úgy vigyorog, mint aki mindent ért :DDD

‹kedo› mert kedo mindent ért :D

‹Ara› ő már tudja, mi vár rád :D

‹maresz› sejtettem

‹kedo› hát anyukám...az alkoholtot felejtsed el kicsit :D

‹maresz› mér????

‹kedo› ez sokkal jobb annál

‹kedo› engem nagyon zavart

‹kedo› az a kis pohárka bor is

‹maresz› aha, értemén

‹maresz› de olyan szuperintelligens vagyok, h rájöttem magamtól is :DDD

‹kedo› na hagyódlak érezni

……………………….

‹maresz› felébredtem kb. egy órás alvás után, aztán meg már nem volt az igazi

‹maresz› elalvás előtt volt jó :)

‹maresz› először csak itt-ott felvillanásszerű kis hangyányi bizsergések

‹maresz› aztán meg nagyon erős energiaizé a fejem bal oldalán

‹maresz› pont gondoltam is, hogy valószínű, hogy erre nincs jó szó, magamnak sem tudtam megfogalmazni

‹maresz› szal ennyivel be kell érned :)

‹maresz› sztem csak a bevezetés, tanulás fázisban vagyok

.....................................

‹maresz› na képzeld

‹maresz› kedo mondta, h van egy ilyen sorozat Adamusnál

‹maresz› és elolvastam az első részt, tod a VIII sorozat

‹Ara› igen

‹maresz› ma reggel csináltam a kutas gyakorlatot

‹maresz› és aztán meg hívtam Adamust, ahogy jött a második rész

‹maresz› és bakker, jött::

‹Ara› hogyne jött volna, te

‹Ara› mióta ott áll lesben melletted, hogy mikor veszed már észre

‹maresz› de még előtte tuti, h ott volt Achentiel is

‹Ara› biztos

‹maresz› télleg????

‹Ara› most állandóan ott van melletted, csak nem mindig érzékeled

‹maresz› na, és az aztán intenzív volt

‹Ara› segít neked összehangolni az energiádat azzal, aki majd végül melletted marad

‹maresz› Achentiel finom, bár tegnap este azért odatette magát

‹Ara› nagyon erőteljes férfienergia

‹Ara› de óriási szeretet van benne

‹maresz› de Adamus brutális volt hozzá képest :D

‹maresz› így elsőre legalábbis nekem

‹maresz› és amikor éreztem a kezemen, akkor megijedtem, és elment :(

‹Ara› nem ment el, te zártad le magad

‹maresz› jah, lehet, pedig mondtam is neki, h semmi baj, nem félek már, jöjjön vissza :D

‹Ara› áh, tudom, nem könnyű ez az elején

‹maresz› hát, igen, de nagyon jó érzés volt

‹Ara› sokszor én is azt hittem, hogy magamra hagytak, elmentek szabadságra, pedig nem

‹maresz› felszabadító

‹maresz› és kedo is ugyanúgy érezte Adamust mint én

‹maresz› ma beszéltünk róla

‹maresz› de őt mozgatta is :)

‹Ara› az is egy lehetőség

‹Ara› én is próbálkoztam a mozgatással hetekig, de rájöttem, hogy nem nekem való

‹maresz› amikor jött, akkor a bal lábamon jött felfelé, bele a mellkasomba

‹maresz› egy BAIIING volt

‹Ara› aha, ott érzékelted

‹maresz› és olyan könnyűnek éreztem magam, azt hittem h lebegek

‹Ara› nyisd ki a koronacsakrát

‹maresz› állítólag ki van, és szuperül is működik

‹maresz› mondták  mások

‹Ara› ott tudnak beáramlani

‹maresz› én nemtom

‹maresz› okés, este kinyitom jobban

‹Ara› de ha tudatosan gondolsz rá, hogy nyitod, és engedélyt adsz, hogy beáramoljon, akkor be tud menni a testedbe

‹Ara› az aztán a drog :D

‹maresz› :D hátt így is bebírt jönni

‹Ara› persze a szívcsakra is kapu meg a homlokcsakra is

‹maresz› meg még az volt, h egy hatalmas öröm áradt szét bennem

‹Ara› dejó

‹maresz› egyszerre sírhatnék, nevethetnék

‹maresz› érzelmi "sokk"

‹maresz› igen, szuper

‹maresz› ezt is érezte kedo is

‹Ara› igen, van ilyen

‹Ara› néha meg egész más

‹Ara› éppúgy, mint ha találkozol egy ismerőssel, egyszer erről beszéltek, egyszer arról

‹Ara› de van egy alapérzés, ami általában ugyanaz

‹maresz› és ezt te mióta érzed?

‹maresz› amióta írsz?

‹Ara› tavaly szeptemberben volt az első

‹Ara› másfél éve

‹Ara› amit meg is írtam, amikor felkerült Adamusnak az a cikke

‹maresz› igen, de ezt eccerűen nem lehet szavakkal átadni

‹maresz› hát ez nagy élmény mindenestre

………………………………….

‹maresz› frusztrált vagyok angyali téren

‹maresz› azóta semmi

‹Ara› áhh az nem baj

‹maresz› valamit elcsesztem?

‹Ara› én is voltam úgy, hogy napokig nem láttam őket

‹Ara› nem, biztos, hogy nem

‹Ara› csak rá kell hangolódnod

‹maresz› nade Adamussal még nem gyakoroltam be magam

‹Ara› csináld csak szorgalmatosan

‹maresz› és aszonta, h hívjuk, akkor jön

‹maresz› de nemjön

‹Ara› csak ne várj el semmit, az a lényeg

‹maresz› már negyedszer nem

‹Ara› nem azt mondta, hogy csak egyszer mutatja meg?

‹maresz› hát, ez elég nehéz

‹maresz› de nem sikerült megmozgatni

‹Ara› az nem baj

‹Ara› biztos tele voltál elvárással, nem?

‹maresz› inkább megijedtem

‹maresz› akkor inkább kezdjem el a saját barátomat keresni?

‹Ara› persze

‹maresz› najó, akkor hagyom Adamust most már

‹Ara› lehet, hogy a megijedés lezárt benned valami utat

‹Ara›   és ezt a lezárást újra fel kell oldani

‹maresz› akkor meg kicsi szünetet tartok

‹Ara› nem fontos

‹maresz› hát?

‹Ara› csak engedd meg, hogy közelebb lépjen

‹Ara› ott van melletted, és a pillanatra vár

‹maresz› na ez a nehéz, mert hiába akarom megengedni, tudod ésszel, meg akarattal

‹maresz› szándékosan

‹Ara› ezeket hagyd a csudába

‹maresz› hápersze

‹maresz› szal eldöntöm magamban, h megengedem, aztán mégse megy

‹Ara› semmi elvárás, csak hagyd, hogy történjen, aminek történnie kell

‹maresz› érted

‹maresz› csak egy hajszálon múlik

‹Ara› persze, tudom, nekem is volt ilyen

‹maresz› meg lehet h gyakorláson

‹Ara› aztán utóbb kiderült, hogy mégis volt elvárásom

‹Ara› az nagyon lezár

‹maresz› és hogy tudtad elengedni az elvárást?

‹Ara› nagyon nehezen

‹Ara› megtanultam bízni bennük

‹Ara› mert ugye bizalom nélkül nem tudsz magadba, a testedbe engedni egy másik tudatot

‹maresz› hát akkor előre kisdobosok :)

‹Ara› hajrá