Kála 10. 05. 05-től

Kálával egy fórumon ismerkedtem meg, és megbeszéltünk egy angyalközvetítést, ami szép sikerrel le is zajlott. Később újraolvasva az ezt követő levelezésünket, és összevetve azzal a hihetetlen személyiségfejlődéssel, amin ez idő alatt Kála végigment, megbeszéltük, hogy a levelezésünket felteszem a honlapra, talán lesz olyan, aki számára tanulságos lehet.

Kála

 

Tegnap percre pontosan, ahogyan elköszöntünk, sorra jelentkezett be a család telefonon, mások msn-en, nem győztem beszélni.... jaj pedig figyelni is alig tudtam rájuk. - Nagyon nagy élményhez juttattál, amit nagyon köszönök. Ez volt a második beavatásom ebbe a világba, az első talán a múltkori álom volt, és persze azt is neked... az írásaidnak, angyalaidnak köszönhetem. KÖSZÖNÖM!

Fél 10-kor olyan fáradtnak és álmosnak éreztem már magam, hogy le kellett feküdnöm, teljesen leamortizáltnak éreztem magam.

Ja, és most itt van velem egy angyal, ugyanott fogja a bal kezem, ugyanott ég a tenyerem, ahol tegnap is, a hüvelykujjam mellett-alatt.

Reggel hatalmas felfedezést tettem. Rájöttem, miért félek kapcsolódni.  - Mert ezen azért rendesen elgondolkoztam, éreztem én is egy blokkot. - Arra jöttem rá, hogy az egóm nem akarja átengedni az irányítást. Mindent elmével akarok megérteni, mindent a fizikai világhoz akarok hasonlítani, mindent a földi érzékekkel akarok érezni… miközben nagyon is vágyom a túlvilági élményekre. Reggel elbeszélgettem az egómmal, hogy ugyan ne féljen már ennyire, hogy elveszíti az irányítást fölöttem, hiszen szükségem van rá is,  csak nem ilyenkor, és neki is jobb lesz, ha most kicsit háttérbe vonul. Úgy látom, ezt megértette(m). De azért nagyon hadakozott még. Majd csendesedik idővel... remélem.

A lányom állt elő tegnap egy különös dologgal.

14 éves, valószínűleg kristály-szülött az első generációkból, és mindig is látott angyalokat, de ez csak tavaly nyáron derült ki, illetve lett egyértelmű. Ő azóta is rendszeresen kapcsolatban áll velük, bár ezekről ritkán mesél.

Lényeg, hogy tegnap elmeséltem neki a Veled való kapcsolódásomat, meg az álmot is... Erre talán meg tudott nyílni... és a következőt mesélte.

Álmában angyalok jöttek hozzá, és a feje tetejéről lefelé a gerinc vonalában a tarkójáig 4-5 injekciót szúrtak bele a koponyájába. Ezután egy pár milliméter átmérőjű kamerát vezettek be a koponyacsont és a gerinc találkozásánál a tarkójába, és belenéztek az agyába. Mindezt a lányom is látta kívülről, és kicsit fájt is neki amikor ezt a műszert bevezették, de látta a saját agyát, és ahogyan ott turkálnak benne. Egyszer csak észrevettek valamit, amit ugyanazzal a műszerrel ki is vágtak belőle… valami húscafat volt, de nem emlékezett rá a lányom, hogy pontosan mi volt ez, és mi volt a baj vele. Ezután a műtét befejeződött, és ő aludt tovább, de azt mondta, végig nagyon jól érezte magát az álomban. Amikor mesélte is boldog volt, és azt mondta, tudja biztosan, hogy ez meg is történt, mert látta, és érezte is.

 

Ara

 

Kála, nagyon köszönöm, hogy ezt megírtad. Most kezd világossá válni előttem, hogy valójában mi is a dolgom nekem itt a Földön. Sokáig azt hittem, hogy csak az, hogy az írásaim által átadjak magamból valamit az embereknek, amit ők a saját belátásuk szerint használnak vagy nem használnak. Most, hogy már nem először fordul elő, hogy angyali támogatással segítek kapcsolatot teremteni egy ember és egy angyal között, már tudom, hogy ez IS. Ez, úgy látszik, annyira fontos, hogy minden segítséget megkapok hozzá az éteri világból, és mindig olyan hihetetlenül könnyedén és szépségesen kialakul, hogy kételkedés és bizonytalanság nélkül, szinte csak magától megtörténik. Nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy neked is sikerült. Most már szerintem bármikor be tudod hívni az angyalodat, illetve mivel ő mindig ott van melletted készenlétben, és csak arra vár, hogy te mikor teszed szabaddá magad, inkább úgy fogalmazok, hogy bármikor ki tudod nyitni magad, hogy kapcsolódhass vele. De ha még szükséged van rám, szólj, én is itt vagyok.

Nekem is megvolt a magam kis csatája az egómmal. Amikor először szembesültem ezzel a dologgal, nagyon sokáig, hónapokig nem tudtam azt elfogadni, hogy átengedjem az irányítást a felsőbb énemnek, Istennek vagy nevezzük bárminek, aki bölcsebb nálam, és pontosan tudja, minek mi a következménye. Nem akartam elengedni a szabad akaratot, nagyon mélyről tiltakoztam ellene: úgy éreztem, ha kiveszik a kezemből az életem irányítását, akkor csak tehetetlen báb vagyok, akit fentről rángatnak, és akkor semmi értelme az egész életnek. A következőképpen engedtem el ezt a problémát, talán neked is segít: beláttam, hogy a felsőbb énem is ÉN vagyok, még ha nem is éreztem ezt teljesen konkrétan, de elfogadtam. Én választok itt ebben a földi testemben, és választhatom azt is, hogy rábízom a felsőbb énemre, hogy egyes dolgokat megoldjon helyettem, és az út, ahogyan ezt végrehajtja, legyen az ő problémája. Tehát voltaképpen egy terhet, a tervezés és kivitelezés terhét leveszi a vállamról. És még egy fontos: BÁRMIKOR visszavehetem az irányítást a kezembe, bármikor dönthetek másképpen is, elvégre ez a test az én testem, én én vagyok benne. Ezt kimondani akkor is fontos volt, amikor elkezdtem ismerkedni az angyali világgal, és már több alkalommal megengedtem Achentielnek és Chitaelonnak, hogy beáramoljanak a testembe – egyszer hirtelen megrettentem, mi lesz, ha egyszer csak átveszik az uralmat, és olyasmit tesznek a testemmel, amit én nem akarok. Nem tehetnek, mert mindvégig tudatos vagyok, és csak azt tehetik meg, amit én megengedek. Azóta már beengedtem olyasvalakit is, akiről azt gondolná mindenki, hogy félelmet keltő és veszélyes - és mivel bíztam magamban és benne, tudatosan jelen voltam, és pontosan tudtam, hogy bármikor ki tudom küldeni, végül szeretettel és barátsággal váltunk el egymástól.

 

A lányodnak is biztosan csodálatos élményei vannak még ezen kívül is, amit most el mert mondani. Szerintem ő nagyon jó partner lehet neked, hogy minden felmerülő eseményt, problémát megbeszélj vele. El tudod képzelni, milyen magányos volt, hogy ezeket az élményeit nem oszthatta meg senkivel? Kérdezz tőle, és meséld el neki a saját élményeidet, biztos vagyok benne, hogy ő remek társad lehet ezen az úton.

 

Megnéztem a fényképedet. A legelső képen a szemedbe nézve rögtön tudtam, hogy ezt a szemet én ismerem, régről, nagyon régről. És a lányoddal is valami szeretetteli, mégis szomorú közösséget érzek, nem tudom, mi az oka. A munkahelyemen voltam ma délután, és ott, a világ leglassúbb számítógépénél csak annyit tudtam tenni, hogy nagy nehezen megnyitottam az iwiwet, és behívtam néhány képet rólad, aztán itt megállt a dolog, a gép nem bírt többet. Most értem haza. Pusz neked, rokon.

 

 

Kála

 

Látod, mennyire hasonló élményeken megyünk át!? Ez az ego dolog is... ahogyan leírtad, éppen ugyanezt élem most át. Milyen érdekes, hogy a fórumon éppen én elmélkedtem arról, hogy a szabad akarat semmi egyebet nem jelent, mint hogy meddig adok teret az egónak és mikor adom át az irányítást az égi vezetésnek. És ahogyan írtad Te is, ha átadom az irányítást az égieknek, ott megszűnik a szabad akaratom a történéseket illetően, a hogyanok, a mikorok majd úgy történnek, ahogyan odafent jónak látják. Csak azt dönthetem el, hogy visszaadom-e az egónak a hatalmat, vagy sem. Illetve, hogy milyen helyzetekben van létjogosultsága az egónak, és mikor nem kívánatos a jelenléte. - Nagyon szemléletes a példád, hogy mindkettő ÉN vagyok. De hiszen ez ugyanaz, mint amikor azt mondjuk, hogy az ember testből és lélekből áll. Ezt a kettősséget kell megtanulnunk jól kezelni, és megadni a testnek (egónak) is ami jár neki ,meg a léleknek is. - Az én mérleg aszcendensem erre az egyensúlyra különösen érzékennyé is tesz.

 

Szegény lánykám, egészen kicsi kora óta félt egyedül aludni, mert nem tudta, miket lát. Folyton mondogatta, hogy foltokat lát, színeseket, és fél tőlük. 12 éves koráig csak velünk egy ágyban volt hajlandó elaludni. Szemészhez is elvittük, hogy van-e probléma a látásával, de persze semmi nem volt.  Egyszer azt mesélte, hogy azért fél ezektől a foltoktól, mert érzi, hogy akarnak tőle valamit, és nyúlnak felé. Na én itt rémültem csak meg igazán, de ez volt az első olyan konkrétum, amin elindulhattunk, vagy sejthettük, hogy mi is történik valójában. Volt nekem egy osztálytársnőm, akivel "véletlenül" tavaly nyáron összefutottunk, beszélgettünk, és ő egyértelműen arra kérte a lányomat, hogy kérdezzen rá, hogy  ki az, aki ott van a szobájában. Na ekkor derült ki, hogy angyalokat lát, és innentől egyre tisztábban látta őket, és lassan kialakult a párbeszéd is közöttük. Nagyon nagy kő esett le a szívünkről, az övéről főleg, és azóta már nyugodtan alszik, ki mer takarózni is. Lassanként megszokta az angyalai jelenlétét. Sokszor meséli, hogy éjjel, ha fölébred, mindig ott van valaki a szobájában, látta már Szűz Máriát is, meg egy manó-szerű lényt, meg angyalokat  is. Most már teljesen természetes neki.

Egyik alkalommal éppen a szobájában beszélgettünk a Manójáról, arról kérdezgettem, hogy vajon miért van vele állandóan? Ő csak annyit mondott, hogy nem tudja, de attól fél, hogy este megcsiklandozza a talpát. Mondtam neki: csak nem gondolod, hogy egy manó azért van a szobádban, hogy a talapadat megcsiklandozza? Ennek nem sok értelme lenne. --- Hát így beszélgettünk, mikor egyszer csak megszólal a lányom: Most is itt van ám mögöttem és hallja, hogy mit beszélünk. És éppen azt mondja, hogy "na jó, akkor nem csiklandozlak meg". - Na, engem itt öntött el a borzongás, hogy míg én azt hiszem, ketten vagyunk, ott van még valaki velünk. Ez olyan átütő élmény volt, hogy azóta sem érzem, hogy egyedül lennék, egy pillanatra sem. Főleg mikor azt mesélte a lányom, hogy látta az én angyalomat is éjjel a szobában, ott volt, és jó nagy.

Kész, itt megváltozott bennem valami...azóta kutatom, keresem, hogy hol vannak, hogyan is beszélhetnék én is velük?

Hát eljött ennek a pillanata is, Te segítettél hozzá. Nyilván ez is ki volt előre találva már odafent.

Nagyon érdekesek ezek a dolgok. És bár egyedül élek, .... én sem érzem már egyedül magam... nem is értem, miért kell annyira az embereknek valaki... na azért én is vágyakozom még egy igazi ölelésre. Mármint a testem, az egóm. De lehet, hogy ez azért járna is neki... talán egyszer még lesz ilyen is.

 

Nem hiszed el, amikor megnéztem a képeidet a honlapodon, nekem is a tekinteted, a szemed volt nagyon ismerős. Szerintem nagyon hasonló utat járunk be most is, valahonnan egy helyről jöttünk, és mintha egy helyre tartanánk. Nekem ilyen érzésem volt.

De én már az első írásodnál is azt éreztem, akárcsak én írtam volna.... (nem írtam még soha, csak ilyen érzés fogott el)... lehet, hogy korábban már írtam... áááá hagyjuk is, mindegy... valami eszméletlen lelki hasonlóság és rokonság van köztünk, ez nekem is egyértelmű. A képek, a szimbólumok, amikkel írsz, olyanok, mintha az enyémek lennének... én ugyanígy írtam volna meg ezeket  a sztorikat. A történet fonalát ahogyan vezetted... az nagyon ismerős volt.

Az is nagyon szembetűnő, hogy  alighogy megjelentél a fórumon...két perc alatt olyanná váltál, mintha ezer éve ismernélek, csak folytatni kell a kapcsolatot ott, ahol abbamaradt. - A férjemmel is ezt éreztem egyébként.

Hááát, nagyon meghatódtam ám én is, hogy éppen nálam akadt el az a számítógép... csakhogy emlékeztesselek a "dolgodra". Én komolyan azt hittem a keddi beszélgetésünkkor, hogy Te ezt olyan művészi szinten csinálod... mármint a bevezetést, a kapcsolódtatást, összekötést, ....hogy ebben sok éves tapasztalatod van, és rendszeresen műveled. Biztos voltam abban, hogy nem csak írsz, de tanítasz is.

Kála

 

Tudom még lábadozol, de napok óta agyalok egy dolgon....és majd ha úgy érzed van erőd hozzá nézd át itt a töprengésemet....hátha Te valamit meglátsz, ami én nem.

 

Nagy agymunkában vagyok . Rendszeresen olyat álmodok, hogy a volt férjemmel tök jól elvagyunk, R.-t ( a nagy Ő, és az álmom szereplője) meg nem nézem semmibe. Már annyiszor volt ilyen tartalmú álmom, hogy ma nagyon elgondolkodtam, mi a fenét jelent ez. Arra gondolok, hogy azt, hogy mivel a lélek és a szellem elsőbbséget élvez, és a volt férjemmel nagyon jó intellektuális kapcsolatban voltunk, meg talán még most is.... szóval a fontossági sorrendet mutatta az álom, és hogy a volt férjemmel csak szellemi kapcsolódásunk volt, de az nagyon erős. Ezért vagyunk most is jóban. R. ilyen értelemben lelkileg nem hozzám való már ebben a nagy lelki távolságban, ami keletkezett köztünk... viszont érzelmileg, testileg tökre eszemet vesztem tőle. Ha fejlettebb volna lelkileg, tökéletes lenne  a számomra. Úgy összegyúrnám a kettőt, de nem lehet. Aztán ennélfogva azon kezdtem töprengeni, hogy mi lett volna, ha a férjem érzelmesebb lett volna, és ki tudta volna mutatni az érzelmeit..... háááát, akkor talán esze nem lett volna ennyi.... én meg azt szerettem benne talán legjobban. Rohadt okos. Lexikálisan persze. A boldogsághoz nincs esze, csak a tudományokhoz. Érted, ugye? – R.-t is megpróbáltam így összerakni.... és képzeld, ott látok esélyt. Ő is okos, de nem annyira... viszont egy kapcsolatban az érzelmi összhang nagyon sokat számít, sok mindent legyőz. ("A szerelem mindent legyőz, de a szerelmet nem győzheti le semmi"). Kértem égi segítséget is, mert az volt a furcsa érzésem, hogy már azt sem tudom, mi a magasabb rendű: a csak szeretet, de isteni minőségben, elfogadóan (amit  a férjem iránti is érzek, de már R. iránt is), vagy a szerelem, amit csak R. iránt érzek (na jó, most egyelőre ott lapul valahol elfojtva ez a szerelem... és ez az elfojtás nem tetszik nekem). Az a válasz jött, hogy  a szerelem a magasabb rendű, mert ott van lehetőség csak a teljes egyesülésre (testi-lelki), és ez adja a teljességet, és ott vannak legközelebb egymáshoz az emberek, és istenhez is. Annyival emelkedettebb az az állapot. De mivel mindenkibe nem lehetünk szerelmesek, csak abba az egyetlen ikerfelünkbe, egy hasonló minőségű érzést is kellett kitalálni, hogy több kapcsolódási pontunk is legyen egymással, és mindenkit szeretni tudjunk. A szerelemben egyek csak egyvalakivel lehetünk, de a szeretetben egyek meg mindenki mással is.

Ezek most olyan közhelynek hangzanak, tudom, de hidd el,  komoly fejtörést okozott, hogy erre válaszolni tudjak. Ugyanis a szellemvilágban már nincs szerelem két lélek között, vagyis csak a lelki van, testi nincs. Ha én angyalnak készülök, akkor hozzá kéne szoknom, hogy lemondok a szerelemről, a testi szerelemről, a teljes eggyé válásról. És csak a tiszta isteni elfogadó szeretet marad bennem. És ugyebár egy angyali lét, az meg magasabb rendű létforma, mint a földi, emberi. Ebből következne, hogy a szeretet a magasabb rendű, nem a szerelem. Mert a szerelemhez érzések is kapcsolódnak, de a tudatosság meg éppen azt szolgálná, hogy minden érzelmet ki tudjunk iktatni, vagyis teljesen urai legyünk az érzelmeinknek... a vágyainkat meg jó lenne teljesen elapasztani, akárcsak a szerelmet, hiszen az is érzelem. Így marad meg a puszta, sallangoktól, elvárásoktól mentes CSAK szeretet.

Csakhogy kételyeim támadtak, mert bizony nekem hiányérzetem van. Hiába van kit szeretnem lelkileg, azért itt a földi életben valahogyan nagyon jól tudna esni egy nagy ölelés, olyan hosszan és forrón... mert hát testem is van egyelőre. De az is igaz, hogy amíg erről nem tudok lemondani, addig újra születek, mert vágy marad bennem, amit meg akarok majd tapasztalni.

Na, de ha most... 2012 után valamikor mégis létrejön, hogy maradunk földi testben, és így válunk angyalokká.... akkor meg minden megoldódna. Hát ezt nagyon bírnám, ez lenne a legjobb forgatókönyv.

Na, így agyalok itt naphosszat, mert érzem, hogy valamit nagyon rendbe kéne tennem, mert van ott belül valami bibi, valami hiányérzet, amitől nem tudok teljesen felszabadulni. Volt már, amikor teljesen elfogadtam, hogy pár nélkül éljem le az életemet, de most megint itt jár a fejemben, hogy tényleg ezt akarom én? Jó, hogy le tudok mondani mindenről, de le kell-e? Mi az én utam?

Ja aztán meg ott van még a pakliban az is, hogy R. viselkedésével - velem szemben - olyan adag karmát teremtett, amit egyszer törlesztenie kell. Ahhoz meg én is kellek... asszem. :)) Így aztán végső soron arra jutottam, hogy az álmom további részletei, hogy ti. újra találkozunk, meg hogy a szolgálóm lesz, azok valahol erről a karmikus adósságról fognak szólni, aminek a végén mégiscsak létrejön a megtisztulás, és az eggyé válás. És akkor megkaptam mindent, és nincs több vágy, nincs több karma, lehetek akár angyal is. (?)

Lehet hogy ez itt most Rád zúdítva nagyon zavarosnak tűnik, de én is az vagyok....szeretnék most valami bizonyosságot, egy útjelzőt, valami támpontot, és most nagyon nem látom azt az útjelző táblát. És nagyon nem érzem így jól magam.

Ha bármi eszedbe jutna....nagyon örülnék...!

 

Ara - Csapjunk a lecsóba, hogy egyből lepődj meg: az isteni elfogadó szeretet, meg a szerelem, az ugyanaz.

Kála - Húhh, ez az! Ezért nem tudtam elhelyezni a rangsorban őket! Hiába erőlködtem, nem ment, hogy is ment volna, de most már érem! Nem lehet így elválasztani egymástól.

Ara - Aki átélte, tudja.

Kála - Pedig átéltem, és tudom, csak az agyam, vagy az egóm itt rendet akart, ő akarta megérteni, és küszködött.

Ara - Agyalással lehet különbségeket tenni, rangsort felállítani, de annak nem sok köze van a tapasztaláshoz. Tehát a szerelmet az isteni szeretetben is megtalálod, és fordítva.

Kála - Ez eddig rendben, és ami itt alant a rangsorokat illeti, azt is értem ennek tükrében.

Ara - A másik, ami fontos, és kiemelném a leveledből: a "magasabb rendű" "alacsonyabb rendű" - ezek emberi fogalmak. Eszerint egy ásvány alacsonyabb rendű, mint egy állat, egy állat, mint egy ember, és egy ember, mint egy angyal, igaz? Amit viszont én gondolok erről: ha én rangsort akarnék mindenáron felállítani (amúgy nem akarok) akkor egy "alacsonyrendű", hiszen állat, ám önmagát megélő, önmagát adó macskát magasabbra helyeznék, mint egy hazug Mónika-showt a teljes stábjával. És ha azt mondja nekem valaki, hogy azért, mert Achentiel most éppen nem emberi testben létezik, ettől magasabb rendű, mint én, akkor egyszerűen azt mondom: tévedsz, picim. Arról van szó, hogy ki mekkora tudattal bír abból a nagy egészből, amit Minden Létezőnek nevezünk, és attól, hogy ez a tudatdarabka kisebb, töredékesebb, még nem alacsonyabb rendű.

Kála - Ezt még gyakorolnom kell, elméletben tudtam ezt eddig is, de nincs meg a gyakorlat, az átélés. De figyelmemben tartom.
Ara - Ennélfogva azt sem lehet mondani, hogy az egyik fajta szeretet magasabb rendű lenne a másiknál. Másféle lehet, más érzéseket közvetíthet, de nem lehet rangsort felállítani.

No és akkor haladjunk sorban, mert szeretnék minden felvetésedre, ha nem is egzakt választ adni, de legalább az én véleményemet, vagy inkább az érzéseimet elmondani, mivel ugye ezt kérdezted.

 

Kála, idézet - "Rendszeresen olyat álmodok, hogy a volt férjemmel tök jól elvagyunk, R.t ( a nagy Ő, és az álmom szereplője) meg nem nézem semmibe"

Ara - vagyis rangsort állítasz fel már álmodban is. Ennek szerintem az nem lehet oka, hogy "a lélek és a szellem elsőbbséget élvez, és a volt férjemmel nagyon jó intellektuális kapcsolatban voltunk" - hanem inkább az, hogy nem tudsz elszakadni ettől a hierarchikus rendszertől.

Kála - már apám is ezt nevelte belém, de a férjem is....micsoda őrület, hogy így beívódik!!!....ezt nem hittem volna, mert én már mást tanítok a lányaimnak… hú, Ara

Ara - ezért nem látod meg R.-ben, mi az a vonása, amitől te egyenrangúként tekinthetnél rá.

Kála - Hát bizony erre még nem gondoltam, de nagyon igaznak tűnik. Teljes arculütés ez most, de jól esik!

Ara - A férjedre felnézel, mert tiszteled a rengeteg eszét. R.-re nem nézel fel, mert vele főleg a testiség köt össze, és hiába vágysz rá, a testiséget önmagában keveselled.

Kála - Nagyon sokra tartom a testiséget, de nem elegendőnek csak önmagában. A lelki kapcsolódás is fontos. Egyformán kell mindkettő.

Kála - "a szerelem a magasabb rendű, mert ott van lehetőség csak a teljes egyesülésre (testi-lelki), és ez adja a teljességet, és ott vannak legközelebb egymáshoz az emberek, és istenhez is"

Ara - Persze, a testi egyesülés nekünk fontos, hiszen testben élünk, de beszéltem olyannal, aki átélte az egyesülést éteri kapcsolatban, és azt mondta, semmi sem hasonlítható ahhoz az érzéshez. És ezt én nagyon jól el tudom képzelni, mert az a testi élmény, amit én az angyalaimmal átélek, nagyon közel áll az orgazmushoz, bár jóval gyengédebb, másféle, más irányból, más energiákat közvetít, úgyhogy csak azt tudom mondani: azelőtt, mielőtt nem éltem át, el se tudtam képzelni, hogy ilyen létezik. Milyen lehet akkor az orgazmus két angyal között???

Kála - Huhhh, levegő után kapkodok. Soha nem jutott ez így eszembe!

Kála, idézet - "De mivel mindenkibe nem lehetünk szerelmesek, csak abba az egyetlen ikerfelünkbe, egy hasonló minőségű érzést is kellett kitalálni ... A szerelemben egyek csak egy valakivel lehetünk, de  a szeretetben egyek meg mindenki mással is."

Ara - de, de. Pontosan ugyanazt a szerelmet éljük át minden egyes szerelmünkben. Az ikerfelünket keressük az életek során, de mivel nem mindig találjuk meg, meg aztán nem mindig tudunk egymás felé úgy fordulni, hogy megélhessük vele a szerelmet, ezt az érzést rávetítjük bárkire, aki csak egy kicsit is hasonlít hozzá. Az érzés ugyanaz, mert valójában az érzést keressük, az a fontos számunkra, csak a tárgya más. A szerelem érzése pedig a Minden Létezőnek önmaga iránt érzett szeretete, amit mind magunkban hordozunk, hiszen mind az ő részei vagyunk.

Kála - Nem tudom, én már sokféle szinten éltem át szerelmet. Voltak különbségek. És a legnagyobbat R.-rel. És nem hiszem, hogy van annál is nagyobb. Most is itt van bennem elfojtva, és csak rá várok. Az ikerfelünkkel sokkal erősebbek az érzéseink. Én azt hiszem erre gondoltam, erre az egyre.

Kála - "a szellemvilágban már nincs szerelem két lélek között, vagyis csak a lelki van, testi nincs. Ha én angyalnak készülök, akkor hozzá kéne szoknom, hogy lemondok a szerelemről, a testi szerelemről, a teljes eggyé válásról"

Ara - még egyszer járjuk körbe, jó? Van szerelem a szellemvilágban,

Kála - hát ez új nekem teljesen, eddig csupa olyasmit hallottam, olvastam, hogy odafent nincsenek érzelmek, ebből gondoltam, következtettem inkább, hogy akkor szerelem sincs, 

Ara - sőt az információim szerint sokkal intenzívebb és mélyebb, mint amit mi átélünk.

Kála - Hát ez annyira átütő erejű, hogy mindjárt szörnyethalok! :)) Micsoda felszabadító érzés ez most, el sem tudod képzelni!!!!

Ara - A testi vágy tulajdonképpen a lélek vágya, ami testileg is manifesztálódik.

Kála - Igen, ezt én is éppen így érzem és gondolom.

Ara - De a testi vágy és a testi átélések nem alacsonyabb rendűek, hanem másfélék. És mivelhogy az angyaloknak is van valamiféle testük, ami nem olyan, mint a mi testünk, de mégiscsak valamilyen energiaforma, ami  viszonylag állandó tulajdonságokkal bír, ők is kapcsolódhatnak energetikailag egymáshoz. Ez hasonló lehet a mi testi egyesülésünkhöz, csak persze egy magasabb síkon, ami nem azt jelenti, hogy magasabb rendű módon, hanem hogy egy kiterjedtebb tudatállapotban.

Kála - Gyönyörű lehet!!!! Elképzeltem egy pillanatra! - Jaj de örülök, hogy erről írtál nekem, teljesen átformálta az eddigi elképzeléseimet, és rengeteg energiát szabadít fel bennem!

Kála - "Ha én angyalnak készülök, akkor hozzá kéne szoknom, hogy lemondok a szerelemről, a testi szerelemről a teljes eggyé válásról. És csak a tiszta isteni elfogadó szeretet marad bennem"

Ara - miért kéne lemondanod? Semmiről sem kell lemondanod.

Kála - Oké, a fentiek alapján már értem az egészet!

Ara - Meg nem értem: azt gondolod, hogy 2012 után angyalokká válunk?

Kála - Nem egészen így gondoltam… inkább úgy, hogy egyszer, amikor bekövetezik a másik dimenziós létünk valamikor 2012 körül vagy utána valamikor... itt csak valamiért meg kellett jelölnöm a változás határvonalát ..., majd ott leszünk olyan ember-angyal félék.

Ara - Szerintem nem. Én úgy tudom elképzelni, hogy ugyanebben a testben folytatjuk, csak más körülmények között. De persze nincs értelme jósolgatni, mert úgysem tudjuk, mi lesz: többen is felhívták arra a figyelmet, hogy nincs megírva semmi sem, vadi új dolgok lesznek.

Kála, idézet - "Mert a szerelemhez érzések is kapcsolódnak, de a tudatosság meg éppen azt szolgálná, hogy minden érzelmet ki tudjunk iktatni, vagyis teljesen urai legyünk az érzelmeinknek..."

Ara - uhh, ezt a nagyon okos férjedtől tanulhattad, azt hiszem. Nagyon pasis elmélet, agyból, egóból jön.

Kála - Újabb nagy csattanás az arcomon! Ezt nem tanultam senkitől, ez egy saját, de annál rosszabb következtetésem, amit nyilván a fenti zűrzavar táplált :))

Ara - A tudatosság szerintem éppen azt jelenti, hogy felismerjük és minden részletében, minden energiájával átéljük az érzéseinket. Ugyanis ha az érzéseidet kiiktatod, légüres térben, elidegenítve, magányosan találod magad. És akkor is, ha uralkodni akarsz rajtuk. Nem lehet. Elfojtani lehet őket egy darabig, de aztán annál nagyobb erővel jelentkeznek. Itt különbséget kell tennünk az érzés és az érzelem között is. Az érzés legbelülről jön, mindennek az igaz alapja, válasz minden kérdésedre: ha valamiben nem vagy biztos, megkérdezheted magad, mit érzel? És ha figyelsz, megkapod a választ, érzésben. Ezt nehezebb megfogalmazni, viszont maga az érzés egyértelmű. Az érzelem már egy másodlagos válasz az eseményekre: nevetés, harag, lemondás, sorolhatnám, amiknek a mélyén mindig érzések bújnak meg elsődlegesen, amiket néha megpróbálunk elfojtani.

Kála - Jaj istenem, látom már, miért vagyok ilyen sötét néha! Mert ilyeneket gondolok! És micsoda világmegváltó gondolatok megint ezek is! Olyan megkönnyebbülést érzek, le sem tudom írni, itt van minden tökéletesen tisztán, teljesen átérzem, megértem, csak nekem ez olyan mélyen volt elrejtve, hogy nem bírtam előbányászni magamból! Ezt kerestem már mióta! Annyit szenvedtem ezzel a lapátolással pedig, hogy leérjek ehhez a tudáshoz, ...de éppen ezért kértelek meg, hogy segíts! Köszönöm! Most már nem félek semmitől!

Kála, idézet - "R.  viselkedésével - velem szemben - olyan adag karmát teremtett, amit egyszer törlesztenie kell. Ahhoz meg én is kellek...asszem"

Ara - az tőled függ, hogy elfogadod-e a törlesztést, a szolgálatot, vagy elengeded, és ezzel felszabadítod őt a tartozása alól. Most van az az időszak, amikor el lehet engedni a karmát, Kuthuminak van is pár aktiválása ezzel kapcsolatban. Ha pedig elengeded a saját karmádat, elengeded azokét is, akik emiatt hozzád kötődnek, és ledolgozni valójuk van. Szerintem ez a legtisztább ügy, én a magam részéről ezt tettem.

Kála - No itt álljunk meg. Én nem tudom, hogyan tudom elengedni mások karmáját. Csak úgy megengedem neki, hogy ne törlesszen, és kész? Ezt hogy dolgozom fel lelkileg? Ha nekem sérüléseim vannak általa, akkor mit gondoljak erről? Egyszerűen bocsássam meg neki, és kész? A helyzet az, hogy nem tudok R.-től sem szabadulni, annyira vágyom rá, ezért jobban szeretném, ha mellettem lehetne. Ó jaj! A vágyak bekavarnak! Mert ha elengedem, akkor nem lesz velem soha többé... én meg szeretném, ha még velem lenne, de akkor törlesztenie kell... Ilyenkor mi a teendő? - Ja, és egy angyalnak megígértem, hogy elviszem őt  a fényre. - Ennek szellemében hogy látod?

Ara - Nem tudom, maradt-e tisztázatlan rész, illetve hogy melyik az, ami újabb gondolatokat ébresztett benned.

Kála - Csak itt fent ez a karmaelengedés.

Ara - Persze ez mind az én véleményem, elfogadhatod vagy vitatkozhatsz vele. De beszéljük ki, mert csak azzal, hogy elmondod, már kezdesz rendet teremteni magadban, és kezd szűnni az a zavarosság, amit érzel.

Kála - Nem is hiszed, mennyit tisztultam, elolvasom még vagy 5-ször minden szavadat, hogy jól eszembe véssem. Érzem, hogy tiszták a gondolatok, és hogy ezeket kerestem. Végtelenül hálás vagyok érte!

Jaj, drága Ara...asszem nagyon jó embertől kérdeztem mindezt!

Most ugyan jól lebénultam és csak ámulok itt magamon, mennyire zűrös is vagyok, miközben azt hittem már olyan tisztán látok. Kivéve persze ezt a levelet, ahol is teljes káosz kezdett eluralkodni bennem, és ezt észre is vettem...szóval néztem nagyokat, de hatalmasat tisztult sok minden. Színessel beleírtam a levélbe, ott találod a válaszokat.

Ara - No nézzük a karmát. Más karmáját nem engedheted el, ez egyértelmű, mint ahogy más helyett nem bűnhődhetsz és felelősséget sem vállalhatsz senkiért. A sajátodat engedheted el, és mivel a karmába MINDEN tartozás beleértendő, elengeded azt is, ami, mint negatív adósságod halmozódott fel: amikor bántást, sértést kellene "visszabosszulni", de elengeded azt is, ha valami jótéteménnyel kellene viszontszolgálatot tenned. Ha elengeded magadtól azt a tudatot, hogy R. tartozik neked bármivel, akkor egyrészt felszabadítod őt a tartozása alól, másrészt felszabadítod magad az alól, hogy el kelljen fogadnod az ő szolgálatát

Kála - oké, ezt értem eddig.....

Ara - (nem tudom, de nekem kínos lenne nézni, hogy másvalaki kiszolgál engem afféle cselédként).

Kála - ...na igen, az álmom.... nem tudom, mit jelenthetett valójában, hiszen egy ilyen álom rendesen képlékeny. Ott akkor úgy éltem meg, hogy teljes örömben voltunk egymással, egymás mellett, de ő nagyon szívesen és odaadóan "szolgált" engem. Valahogy nem olyan volt teljesen, mint egy valódi szolga, ahol csak dirigálnak neki, és ő bármit kénytelen megtenni, hanem olyasmi, ahol ő ezt önként vállalva tette nekem, én csak elfogadtam a jóságát. Valami ilyesmi volt. Mindez egy furcsa királyi lakosztályban. Na ezt a jelképet sem igazán értem, én a lelki fejlettségünkre gondoltam, hogy azt fejezi ki. A lelki távolságot úgy, mint egy király és szolgálója között. Nem tudom jobban kifejteni egyelőre.).

Ara - Ezzel nem őt magát engeded el, hanem a tartozását, vagyis tiszta lappal kezdhetitek újra egy olyan időpontban, amikor mindketten készek vagytok rá. És egyenrangúként.

Kála - Na, azt hiszem ez itt a feladatom... mert olyan nincs, hogy feladat ne legyen, és bizony elég nehéznek érzem. (ez az ismertetőjel, amikor erős tiltakozást és késztetést is érzek egyszerre) ..úgyhogy biztosan van dolgom vele. Elengedni a karmát, és teljesen tiszta lappal kezdeni.  Igen, ez az egyetlen járható út.

Ara - Ne bocsáss meg soha.

Kála - ??? Hű, ez megint valami teljesen új nézet, még Jézus is azt tanította hogy "nem mondom, hogy hétszer, hanem hogy 77-szer" kell megbocsátani.

Ara - A megbocsátás azt feltételezi, hogy van egy bűn, amit elkövettek ellened, és te, mint egy nagylelkű felsőbb hatalom, megkegyelmezel neki. (Érzed itt is a magasabb rendű - alacsonyabb rendű viszonyt?)

Kála - Igen, ha megkegyelmezésről beszélünk, akkor igen.

Ara - A megbocsátás, tapasztalatom szerint, sosem igazi. Az ember attól, hogy megbocsát valakinek, még nem felejti el a sértést, az a mélyben tovább dolgozik.

Kála - Ez viszont így van, ez a gondom nekem is, azért is kérdeztem meg.

Ara - Azt célszerű tenni, hogy elengeded magadtól azt a tudatot, hogy ő megsértett téged, megbántott téged, tehát hogy te lelki sebeket szereztél tőle. Azokra a tapasztalásokra mind szükséged volt, máskülönben nem gyűjtötted volna be magadnak. Ha pedig szükséged volt rájuk, akkor minek is dajkálgatni a sértettséget?

Kála - Hm... igen, igen… ezt nem árt ismételgetni magunkban. Mert én már ezeket számtalanszor így elengedtem, mégis benyomódik egy gomb. Jön egy reagálás valamire, és ha az a régi sérelmeket felidézi, már kész is vagyok, nyakig ülök abban a bizonyosban, és jönnek a viszontreakciók, persze csak ártalmasan. Nem lehet kikeveredni belőle.

Ara - Én azt tenném a helyedben, hogy szépen egyesével végigvenném a "bántásokat", és megkeresném azt, hogy mit köszönhetek nekik: valamilyen felismerést magammal kapcsolatban, valamilyen előrelépést, apró fejlődést. Sokszor nehéz ezeket felismerni: ha nem haladsz, segítek benne.

Kála - Rengeteget köszönhetek R.-nek, ezeket már tényleg számba vettem...de amit az előbb is írtam....benyomódik a gomb, ha előkerülnek a hülyeségei.. Tudom most már hogy nekem kell változtatnom a hozzáállásomon. Rendkívül nehéz kívül maradnom a saját problémámon. Nem tudom ezt érted-e így. Mert hogy én amiben benne vagyok, azt nem tudom kívülről látni, pedig most nagyon ezt kéne csinálnom.. Így érzem legalábbis.

Ara - Így tisztább a kép?
Ara - Ezt a mondatodat nem értem: "Ja, és egy anygalnak megígértem, hogy elviszem őt  a fényre."

Kála - Igen, hát a történetünk R.-rel úgy 6 évvel ezelőtt kezdődött, egy rendes házasságtöréssel, ő is, én is házasok voltunk, amikor kitört a szerelem. Fél év után már nagyon látszott, hogy ez bizony nem fellángolás, hanem bizony a legnagyobb szerelem, amit meg lehet élni... ráismersz a másik feledre, nem akarod elengedni egy percre sem, örülsz, hogy végre megvan. - Ezt a kezdetek kezdetén persze én még nem igazán tudtam, (legfeljebb éreztem) és kétségbeesve imádkoztam, hogy most ezt hogy? Miért kerültem én ilyen helyzetbe? Képtelenség az egész... és hasonlók, kértem a Jóistent, hogy segítsen ezt megértenem. Ekkor szólt hozzám egy angyal - és azt mondta: Te vagy a legalkalmasabb, aki kivezetheti R.-t a mélységből. Vállalod? - Igent mondtam, de fogalmam sem volt, mire is vállalkoztam. Iszonyú kemény évek jöttek érzelmileg. Én mindig tisztaságban gondolkodtam és éltem, és most meg belemegyek egy angyali kérésbe, hogy valójában éljek csak házasságtörésben, mert ez kivezet majd másvalakit az ő tisztátalanságából. ???? Teljesen abszurd volt, de ösztönösen bíztam az angyal kérésében.

R. akkoriban erős szeretethiányban szenvedett, és kiutat keresett. Az ő nagy melléfogása csak az volt, hogy nem tud felelősséget vállalni a tetteiért. Mindent kívülről határoz meg, mindig mások szájíze szerint cselekszik... na jó, nem mindig, de lényeges és fontos kérdésekben igen - mint pl. abban is, hogy mit szólna bárki is, ha ő elválna, és mi lenne az ő feleségével, meg a vagyonnal... stb… mindig mások véleményére, a társadalmi megítélésre adott, nem a belső hangra.... szóval ő amellett érvelt, hogy jó lesz nekünk így szeretőkként élni. (!!!!) - Egy ideig én sem tudtam kitörni a saját korlátaimból, de másfél év után már elviselhetetlen volt számomra a hazugság, amiben éltem a mindennapjaimat. És persze a házasságom nekem sem volt felhőtlen, az egész találkozásunk a férjemmel valami karmikus rend szerint történt, nem szerelmi alapon. Szóval elváltam, R. pedig maradt. Úgy és akkor váltam el, amikor R.-rel is éppen hónapok óta nem találkoztunk, szakítottam vele. Szóval nem befolyásolt a döntésemben semmi, csak az érzelmek fenntarthatósága, a bizalom helyreállíthatósága... ilyesmik. Na nem ez volt az első és egyetlen szakításunk persze.

Lényeg, hogy így teltek az évek, a kapcsolatunk maradt, kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de találkoztunk. Tavaly májusban viszont már nagyon komolyan elegem volt abból, hogy ő nem vállal engem, sem önmagát, az érzéseit  a külvilág előtt. Azóta nem találkoztunk, de havonta valami ürügyet talál, hogy felhívjon, vagy felköszöntsön. Mindeközben ezer apró dolgot kellett megtanulnom, szállította a feladatokat R. rendesen. Annyira nehéz természet, hogy erősen próbára tette a türelmemet, az akaraterőmet, küzdeni tudásomat, és közben felfedeztem mi mindent csinálhatnék  én is jobban és jobban, és így a kedvéért, a szerelemért, az elfogadásáért harcolva rengeteg réteget levettem magamról, és tisztultam... és fejlődtem úgy, mint azelőtt soha. Valójában mindent neki köszönhetek, mindent, ahol most lelkileg éppen tartok.

Nem tudunk elszakadni végleg, de én már nem tudok tenni egyetlen lépést sem felé. Vagyis eddig a pillanatig úgy éreztem, nem az én dolgom lépéseket tenni, tettem eleget.

Visszatérve az angyali kéréshez, az többször is megismétlődött, amikor éppen feladtam a küzdelmet. Ilyenkor újra vallatóra fogtak: vállalod vagy sem? Feladod?

És sosem tudtam feladni.... ahogyan talán most sem.... na most elbőgtem magam... bocsi... szünet.

 

Ara

 

Kezdjük azzal, hogy miért is vettem egy kalap alá a megbocsátást és a megkegyelmezést. Nekem ezek teljesen egyenértékű fogalmak. Pontosan azért, mert egész életemben úgy láttam másoktól is, de magam is átéltem, hogy a megbocsátás mindig egy álszent, képmutató esemény volt. Lehet, hogy ezért mondja Jézus is, hogy hetvenhétszer kell megbocsátani: ha úgy értelmezed, hogy ugyanazt a vétket 77-szer, mert úgysem felejted el - 77-szer felbukkan, mert nem tudod VALÓBAN, szívből megbocsátani...

"benyomódik a gomb, ha előkerülnek a hülyeségei.." khm, bocsánat, ítélkezünk? Hülyeségei? Azok a hülyeségei, amik miatt "Rengeteget köszönhetek R.-nek, ezeket már tényleg számba vettem..."? Sorold fel, kérlek, mik ezek, meg hogy is van ez - hátha sikerül egy más nézőpontot találni hozzájuk.

Szóval többször is feltették neked a kérdést: vállalod, hogy utat mutatsz R.-nek, vagy nem, és te MINDANNYISZOR igennel válaszoltál. Ezzel nem karmát vállaltál, hanem feladatot, a legszebbet és a legfelemelőbbet, amit el tudok képzelni: egy életfeladatot. Ez bizony kihívásokkal jár, már prímán látod. Saját magad felé, természetesen. Olyan konfliktusokkal szembesülsz, amiknek a megoldása előbb saját magadnak kell hogy utat mutasson, és aztán a példád erejével R.-nek is.

Tényleg az lenne a legjobb, egyesével végigmenni azokon a gombokon, amik benyomódnak nálad, úgyhogy jöhet az első, írd meg. Nem kell egyszerre túl sokat elővenni, mert a feldolgozásnak van egy sebessége, amit át kell élni, be kell integrálni.
 

 

Kála

 

Jaj már megint a lényegre tapintottál. Ez totális fejbevágás már megint! - De közben nagyon bírom ám, és nevetek magamon.

Szóval a hülyeségei, amiknek sokat köszönhetek:

R. mint írtam, nehéz természet. Bika szülött, annak minden jellegzetességével: anyagiasság, földhöz ragadtság, egoizmus, élvhajhász, de gondoskodó, melegszívű, nyugodtnak látszó, türelmes.

Sajna a negatívumok többen vannak. Mert az egója sokszor mindent lever. Csak az jó neki, amit ő elképzelt. Csak apróságokban képes kompromisszumra, de fontos döntésekben semmilyenre sem. Rettentő durván tud beszélni, kikelve magából... önuralom semmi... Szeret "lefizetni" mindenkit, és mindenkiben egy potenciális haszonforrást látni, és taktikázni eszerint a kapcsolatokkal. Nem tudom meddig soroljam, már ez is sok. Lényeg, hogy ezeket a rossz tulajdonságait én magamon is magtapasztaltam. De mert szerettem, állandó és folyamatos késztetést éreztem arra, hogy megértsem a mögöttük rejlő motivációkat, és ne bosszantsanak, hanem én tudjam úgy kezelni ezeket, hogy ne adjak nekik teret. Meg kellett tanulnom a lelkébe látni ...na ez még most is nehezen megy...hogy amikor válaszolok neki bármire is, azonnal lássam a leendő reakcióit, és persze az elérendő célt is mondanivalómmal. Meg kellett tanulnom a gyors alkalmazkodást, az igényeihez való hozzásimulást, hogy le tudjak mondani az akaratomról, és bármiről, ami az utunkban állna.... de megtanultam sokkal jobb minőségben főzni, igényesebben öltözni, árnyaltabban fogalmazni, célokért küzdeni, türelmesnek lenni. Egyáltalán uralni önmagamat. ... Nagyon nehéz erről beszélni, de ha ő nem tesz fel ezer kérdést, és nem válaszolok rájuk, még ma sem itt tartok a fejlődésemben. Ezek a kérdések egyszerűek voltak, ilyenek pl. hogy boldog vagyok-e, mindent előre megtervezek-e, milyen zenét szeretek, és ehhez hasonlók.

Szóval a hülyeségei azok a hisztériás rohamok, amikor színpadiasan besértődik, mert az egója sértve érzi magát egy helyzetben. Ilyenkor akkora baromságokat tud mondani, és olyan sértőeket is, hogy a füleim kettéállnak. Eleinte rengeteget sírtam, de lassan rájöttem, hogy ez nem direkt sértés, hanem egy hatalmas ego, amivel nem tud mit kezdeni, egyszerűen így fejezi ki magát, és észre sem veszi, eszébe sem jut, hogy ezzel mennyire megbánt másokat. Nem csak engem, bárkit. Mindenkivel veszekszik, mindenkit addig provokál, míg eldurvul a helyzet, és akkor nyeregben érzi magát, hogy na ezt is jól kihoztam a sodrából.

Tudom ez az egész nagyon furán hangzik... és hogy hogy lehet ilyen embert szeretni, de én mégis szeretem. Éppen ez a vonzó, hogy van ütközési felület. Ez tartja ébren az érdeklődést. De ez az érzelmek rombolója is. Állandó hullámzásban vagyunk. A legnagyobb magasságoktól a legnagyobb mélységekig juttatjuk egymást.

Amitől benyomódik a gomb: az a hisztije. Amikor az egója sértve érezve magát, támadásba csap át, és sért, bánt, durva, vagdalkozik a szavaival, és provokál. Párszor én is ugyanígy válaszoltam neki, de csak elharapózott a dolog, igaz, hogy azután meg az ágyban ért véget. Viszont az egója nem csillapodott, és újra provokált hasonló jeleneteket. Nem jutottunk előbbre soha.

A sok sértő és bántó szó már benyomja a gombot.... mert azt jelenti, megint az egóm a fontosabb. Ettől már eléggé rosszul vagyok. Mert az egója az akadálya minden másnak is. Annak is, hogy szeretőként akart tartani, annak is, hogy nem vált el, meg sorolhatnám...... Sok-sok fájdalom van bennem, nem is szeretek róluk beszélni, mert tépik fel a sebeket rendesen.

A lényeg, hogy évek óta azon dolgozom, gondolkozom, hogy hogyan szerettessem meg vele a nem egoista világképet, egy másik gondolkodásmódot, és emiatt kénytelen voltam példával elöl járni, hogy lássa is. Ezért alakultam át én is sok mindenben, és megtanultam pl. kiállni az igazamért, bármit is gondoljon róla, kiállni a tisztaságért, bármit is gondoljon róla. Képtelenség lenne mindent fölsorolni, én egyszerűen nem az az ember vagyok, aki voltam 6 évvel ezelőtt. Viszont egyre jobban hasonlítok a gyerekkori önmagamra.

Huhh, már ez is teljesen leszívott, hogy ezekről ennyit beszéltem. Most nem is tudnék többet.

 

Ara

Az angyaltól, aki fogja a kezed, biztosan rengeteg energiát kapsz. Talán próbáld meg olyan módon is felhasználni, hogy magad felé irányítod, miközben felteszel egy kérdést, ami rád vonatkozik, és segítséget kérsz, hogy megtaláld a választ rá.

 

Kála

Teljesen tiszta ez a megbocsátás kérdés. Azt hiszem csak szó más amit az ember használ, én ha megbocsátok, akkor valójában nem megkegyelmezek, hanem elengedek. Így működött eddig is, de én rossz szót használtam rá ezek szerint. De nagyon érdekes az a meglátásod, hogy Jézus is azért mondja hogy 77-szer, mert jól tudja milyen nehéz a fájdalmon túljutni.

Ez a továbbiakban nem lesz gond, értem teljesen.

 

Igen R. egy életfeladat, pontosan így, ahogyan mondod, ezt régóta tudom. Erre készülök hosszú ideje, és az elmúlt év nagyon intenzív volt ebből a szempontból. Türelmem eszméletlenül megnövekedett. Úgy tudok várni, ahogyan csak kevesen. Úgy tudok bízni az égi vezetésben, ahogyan csak kevesen. Ez az én erőm. De látod, közben jönnek az angyali segítők is, meg a különös beavatások is.

Az álmom, aminek a megfejtésére kértelek, azóta is velem van, és az az tüzes bal kéz is, amit először a Veled való msn-ezés közben éreztem. Azóta többször is előfordult hogy csak ott tüzesedett át  a tenyerem. Mint ahogyan most is érzem. Velem van egy angyal, fogja a kezemet.

Valamelyik nap annyira égett már mindkét kezem, hogy kénytelen voltam lepihenni, és engedni, hogy kiáradjon belőlük valahová az energia. Vagy 3/4 órán árt tartottam kitárva kezem, és csak folyt kifelé, de már az egész alkarom is beizzott. Menet közben azokra gondoltam, akik éppen betegek voltak, hogy menjen hozzájuk ez az energia, Te is köztük voltál, meg egy ismerős, meg  lányom. Nagyon különös élmény volt. - És kipróbáltam a gyógyítást is. Nagylányom éppen olyan náthás lett, mint Te a hétvégén. Füléhez tettem a kezem, mert fájt neki. Nem szóltam semmit. A végén azt mondta, nagyon jó meleg a kezed, mint egy melegítőpárna. Pedig hozzá sem értem. - Na ennyit a jó élményekről. Ja és még annyit, hogy két beteg lányom mellett sem lettem náthás, pedig pár éve, ha csak megöleltem őket, már elkaptam minden nyavalyájukat.

 

Jaj Ara, el sem tudod képzelni, micsoda felismerések jönnek ezekből az apró történésekből!! . Pl. az is hogy minden jel, ami nem megszokott. Nem szabad elbagatellizálni semmit. Sem egy hirtelen felbukkanó nevet, sem az álmainkat, sem egy apró horzsolást, botladozást, sem a hirtelen felcsendülő zeneszámot - semmit nem szabad figyelmen kívül hagyni. De még az autók rendszáma is fontos, ha szembe jön velem egy 444-es, akkor tudom, hogy velem vannak az angyalok.

Meg kellene tanulnunk felismerni minden jelet, és hagyni, hogy megtegyék a maguk hatását, és vezessenek!

Számomra ez is tanulság.

 

Feltehetsz bármit a beszélgetéseinkből is, hadd tanuljanak belőle mások is, ezért vagyok. Erre is most jöttem rá. Én vagyok a tanúságtévő, aki mesél, és kitárja magát, hogy mások is lássák a megoldásokat, és tanulhassanak. Nagyon jó, hogy nem hiába szenvedtem ki én is ezeket, nem csak magamnak lehetek ezzel hasznára, hanem másoknak is. Jól esik, ha ezeket Te is arra érdemesnek találod.

 

Kép: KeDo