3. Ismerkedés

(Szemelvények az Atlantiszi Elianthe c. készülő könyvemből, 3. rész)

Úgy kezdődött a kapcsolatom Elianthéval, hogy nagyon szerettem volna tudni a felsőbb énem nevét, akkoriban ez valamiért fontosnak tűnt nekem. Többször is megkérdeztem meditációban, és azt gondoltam, majd meghallom, de nem: egy alkalommal betűk kezdtek el felvillanni előttem, egymás után, mindig csak egy, s én összeraktam belőle a szót: Elianthe. Azonnal le is írtam, nehogy elfelejtsem. De nem voltam benne biztos, hogy valójában kinek a nevét kaptam meg.

Fogalmam sem volt, hogy ez egy létező, bár ritka név, de a Google-ban rákeresve kiderült, hogy pl. Dél-Afrikában egy vendégházat neveznek így. Megragadott a név dallama, a lüktetése, és valami mélyről feltörni akaró érzés is kapcsolódott hozzá, egyelőre még kibonthatatlanul, teljességében átérezhetetlenül és megfogalmazhatatlanul.

Abban az időben lehetőség volt arra, hogy közvetítőn keresztül kérdezni lehetett Adamus Saint Germaintől. Ő olyan létező, aki jelenleg az ötödik dimenzió lehetőségei által határozza meg önmagát, és azért szólal meg közvetítőn keresztül, hogy az ő sajátos perspektíváját és tudását ilyen módon horgonyozza le a Földön.

Elmentem hozzá, vagy egy órát beszélgettünk a közvetítő segítségével, és többek között megkérdeztem azt is, kicsoda Elianthe. Így válaszolt: „hm. Ez neked volt egy neved. Mikor volt ez a neved?” Rávágtam, gondolkodás nélkül: Atlantiszban. Bólogatott. A következő napokban aztán kibontakozott előttem néhány dolog, melyeket meditatív állapotban láttam.

Az első képem Elianthéról: karcsú, magas nőalak, nagyon hosszú, vékony derék, széles, erős csípő és combok. Félig háttal áll, kissé meghajolva csinál valamit, az arcát nem látom; fekete, combközépig zuhogó, nagyon hullámos haj, vékony, fém homlokpánt, figyelő kobrával a homloknál, szürke, hosszú, egyszerű ruha, a szegélyeken keskeny csíkdíszítéssel.

Hátrafordítja a fejét, rám néz. Fekete, vastag, sűrű szemöldök, élénk kék szem, az arca különlegesen szép. Azonnal felfogtam, hogy iszonyúan okos, óriási tudás van a fejében és óriási hatalom a kezében. A tekintete döbbenetes, borzongató. Első pillanatban azt hittem, gonosz, de nem gonosz: kegyetlen. A kegyetlenség és a gonoszság között az a különbség, hogy a gonosz élvezi, ha fájdalmat okozhat, pontosan tudja, hogy az áldozata mit él át, a kegyetlen pedig nem helyezkedik bele az áldozatába, nem törődik vele, mit élhet át az áldozata, nem érinti meg mások szenvedése semmilyen módon. Félelmetes egy nőszemély. Boszorkány.

Riadtság, elutasítás támadt fel bennem: dehogy akarok én ezzel a nővel közelebbi kapcsolatba kerülni, isten ments, inkább kitérnék előle, túl nagy a hatalma és az ereje, még mindig okozhat bennem valami sérülést.

A félelem olyan mélyen remegett bennem, hogy eszem ágában sem volt akár csak egy apró lépést is tenni felé. Tudtam, hogy dolgom van vele, mégis hárítottam, és talán még most is hárítanám, ha Adamus nem lép közbe.

Ara Rauch