A nayu, ahogy én megélem

Nem túl sokan ismerik ezt a kifejezést. Az én életemben fontos szerepet játszik, mivel állandóan használom – nem annyira a kifejezést, hanem magát a technikát, mégpedig azért, mert a tapasztalataim során rendkívül praktikus módszernek bizonyult. Elmondom, mit tudok róla, és hogy én hogyan élem meg; biztatlak, hogy vizsgáld meg, próbáld ki a gyakorlatban, és ha tetszik, hasznosítsd bátran.

Ősi, lemúriai eredetű szó, a mai tudatosságba Adamus Saint Germain hozta be 2008-ban. Az eredeti anyag ITT található magyar fordításban (aki érzékenyebb, az óvatosan kattintson erre a linkre, mert a visszajelzések szerint olyan energiákat képvisel, ami testi rosszullétet is okozhat. Ennek több oka lehet, aki ilyet tapasztal, kérem, hogy írjon nekem, megbeszéljük). Ez valódi mélyvíz, erőteljes beavatás. Adamus ebben a közvetítésben több gyakorlaton keresztül belevezet néhány tudatba, átélheted, átérezheted többek között egy mocskos folyó, egy drogos férfi, vagy egy delfincsapat tudatát.

A nayu olyan képesség, amely mindenkiben benne rejlik, de az egyéni különbségek miatt különböző mértékben nyilvánul meg. Jelentős mértékben fejleszthető, éppúgy, mint a legtöbb képességünk. És célszerű is fejleszteni, mert a mindennapi életben olyan segítséget ad, mint semmi más. Csak néhány példa: képzeld el, hogy ezentúl mindenkinek átlátsz a hazugságain, senki sem fog tudni átverni, becsapni, kihasználni. Képzeld el, hogy pontosan tudod, hogy az előtted álló, kétséges kimenetelű lehetőségek közül melyiket válaszd. Képzeld el, hogy képes vagy úgy kommunikálni egy tőled több száz kilométerre levő emberrel, hogy nem használtok hozzá segédeszközt.

Hogyan lettem éppen én a nayu területén ilyen tapasztalt? Nemcsak az eddigi pár évtizedem ment rá, hanem megdolgoztam érte, igen keserves életek során át. Vannak emlékeim egy olyan életemből, amikor tudós papnőként embereken kísérleteztem, nem törődve azzal, hogy mekkora fájdalmat és szenvedést okozok ezzel nekik, csak az elérendő, akkor fontosnak tartott cél lebegett a szemem előtt. Fel sem fogtam az általam okozott kínszenvedést, meg sem érintett, sőt, még csak észre sem vettem: képtelen voltam a nayura, képtelen voltam belehelyezkedni azoknak az embereknek az érzéseibe, akiknek fájdalmat okoztam. S aztán vannak emlékeim olyan életekből, amikor én üvöltöttem az embertelen gyötrelemtől, amit egy részvétlen kéz okozott. Éppen azért kellett megtanulnom, milyen érzés átélni és átérezni a szenvedéseket, mert annyira nem tudtam, mi is az. A saját érzékeny, sérülékeny bőrömön kellett megtapasztalnom. Most már tudom.

Ebben az életemben mindig is könnyen megértettem mások hangulatait, érzéseit, könnyen rá tudtam rezonálni egyes emberekre. De igazából akkor gyakoroltam be, amikor 2005-ben elkezdtem regényt írni. Talán ez volt a célja az írásnak: hogy megfelelő szintre fejlesszem és élővé tegyem ezt a bennem akkor már majdnem készen álló készséget. Nem tudtam, hogy a nayut gyakorlom, akkor még ezt a kifejezést sem ismertem. Csak azt tudtam, hogy minél többször belemerülök egy-egy részletbe, annál világosabban látom a mozdulatokat, hallom a hangsúlyokat, annál mélyebben átélem, amit a szereplők éreznek – és annál pontosabban szavakba tudom önteni, amit megfogalmazhatatlannak tartanak: az érzéseket. Ezért szívesen és örömmel merültem bele akár több százszor is egy jelenetbe.

Ahhoz, hogy a nayut használni tudjuk, szükséges egy alapvető megállapítás elfogadása: hogy a világegyetemben mindennek van tudata, a legparányibb szubatomi részecskétől kezdve a sokadik dimenzióban élő létezőkig. Ha pedig így van, akkor mi ezekbe a tudatokba (vagyis bárkinek és bárminek a tudatába) bele tudunk hatolni a saját tudatunkkal, megfigyeléseket tudunk végezni, átélhetünk érzéseket, történéseket, majd ezekből következtetéseket tudunk levonni. Éppúgy érzékelhetjük egy gázfelhőnek, egy számítógépnek vagy az elénk tett ételnek a tudatát, mint a legkedvesebb barátunkét, az utált szomszédét, vagy egy másik dimenzióban, magasabb rezgésszinten élő entitásét. Ehhez semmi más nem szükséges, csak a szándék: a mi szándékunk.

Egy dolog nagyon fontos: nem avatkozunk be! A szándék sohasem irányulhat megváltoztatásra, gyógyításra, semmiféle kifelé irányuló, másra ható akcióra. Ha bárkit vagy bármit magunkon kívül meg akarnánk változtatni, az ránk fog visszahatni, és várhatóan nem kellemesen, még ha úgy véljük is, hogy „jó szándékkal” tettük. A cél tehát mindig csak a megfigyelés, a tapasztalatok gyűjtése. Ezeket a tapasztalatokat felhasználva aztán a saját tudatunkon belül úgy teremthetjük meg a saját valóságunkat, ahogy az nekünk tetszik. De másvalaki valóságába soha ne lépjünk be változtatási szándékkal.

A nayut meg lehet tanulni, magasabb szintre lehet fejleszteni, ehhez tudom ajánlani Adamus Tanításait. Ennek az általános részéhez nemigen van mit hozzátenni, úgyhogy nem is ragozom, mert ő pontosan és érthetően leírja. Ám akinek ez nem megfelelő, vagy egyénileg szeretné megtapasztalni, vagy kiegészítésekre, vagy speciális segítségre van szüksége, hozzászólásban vagy üzenetben felveheti velem a kapcsolatot, és talán egy kis útmutatást kaphat ahhoz, hogy a saját pillanatnyi állapotából kiindulva, a személyiségével összhangban álló folyamatot elindítva, a számára legmegfelelőbb utat járja be. Nincs határ, nincs korlát, csak a végtelen lehetőségek állnak előtted.