Pecsét a karodon

Részlet a regényből

A könyv megrendelhető: http://ararauch.hu/index.php/programok-konyvek/33-megjelent-konyveim/25-pecset-a-karodon

Vagy e-könyv (ePub és PDF) formátumban ingyenesen letölthető: http://ararauch.hu/index.php/programok-konyvek/61-e-konyvek

 

Sarah Tayler csakugyan mindenhol volt, sehol és bárhol lehetett a nap folyamán. Valamennyi néger eredetet bizonyosan hordozott a génjeiben. Gyönyörű szeme és szája emlékeztetett Halle Berryére, a bőrszíne is hasonló volt, de a szüleitől nem nyúlánk párductestet, hanem alacsony és majdnem tömzsi, de formás alakot örökölt hozzá. Rendkívül energikus leányzó volt, csak úgy kavargott körülötte a levegő. Állandóan rohant, intézkedett, mindenütt ott volt, mindig beszélgetett valakivel. A mai napon Réka már kétszer beszélt vele pár percet, ezalatt kiderült, hogy Sarah is angol szakos, tehát az előadásokon is találkozni fognak, azután útbaigazította Rékát, hogy megtalálja a tanárokat, akiket keresett. Éppen közeledett.

- Réka, nem akarsz részt venni a sakkversenyünkön?

- Sakkverseny lesz? Ó, dehogynem. Nálad kell jelentkezni?

- Aha. A nevezési díjakból befolyt összeget az egyetemi újság támogatására fordítjuk.

- Mennyi a nevezési díj?

- Ó, csak húsz dollár.

- Ó… csak húsz? Mindenkinek?

- Hát, ha valaki megteheti, adhat többet is – Sarah belemarkolt Réka karjába. – Juj, ott van Patrick! Gyere, elkapjuk!

- Ki az?

- Ő a fő szponzorunk, Patrick Wheeler. Tavaly is egy ezrest adott nevezési díjba. Egyébként az idén csoporttársunk. Programozó matematikus, és senki sem tudja, minek vett fel az idén két félév angol nyelvészetet – beszéd közben Réka karjába kapaszkodva végigloholt az aulán egy szőke, hosszú hajú fiú nyomában. Réka már rájött, hogy nagyon kell figyelnie Sarah-ra, mert pillanatok alatt igen nagy mennyiségű fontos információt le tud adni. – Amúgy nagyon jó sakkozó, FIDE-mester, de ha érdekelné a sakk, már rég nemzetközi mester is lehetne. De alig versenyez. Ja, és vigyázz vele, nagy hóhányó. Patrick! Patrick! – kiáltotta. A fiú megfordult. Nyugodtan nézte a feléje talpaló lányokat.

- Patrick, sakkverseny lesz, ugye beszállsz? – lihegte Sarah valami furcsán alázatos modort felvéve. A fiú egy fölényes, pimasz pillantással felbecsülte, levetkőztette a megrökönyödött Rékát, lekicsinylő ajkbiggyesztésén tisztán látszott, hogy eldöntötte magában: ez nem ér meg még egy pillantást, aztán attól fogva levegőnek nézte. Fúj, micsoda öntelt, beképzelt hímsoviniszta majom, gondolta a lány, és olyannyira beleélte magát az ellenszenvbe, hogy kirázta a hideg. Pedig a srác nem nézett ki rosszul. Sőt. Réka most már csakazértis végigmérte, kielemezte magának. Vonzotta és taszította a fiú, méghozzá egyforma erősen. Meglehetősen magas volt, kellemesen arányos testalkattal. Túl karcsú volt ahhoz, hogy felsőtestének izmait bodyteremben formálta volna ki, úgy látszott, természetes körülmények között tett szert rájuk. Tartás volt büszke gerincében. Vállig érő sötétszőke haját hátragumizva viselte, a halántékától egy-egy világosabb csík indult, valószínűleg melírozás. Semmi fülbevaló, semmi piercing, semmi tetoválás. Szürke szemének szenvtelen pillantása ezt üzente: én parancsoláshoz szoktam, te pedig engedelmeskedj. Valami különleges miliő lebegett, rezgett körülötte: egy veszélyes ragadozó egykedvű, mégis éber nyugalma, amely bármelyik pillanatban átválthat vad, villámgyors támadásba. Réka kitűnően el tudta róla képzelni, és nagyon nem szeretett volna a közelben lenni, amikor a fegyelmezett higgadtság darabokra törik, és a törmelék közül kirobban a fenevad.

Mutatós darab, gondolta Réka, míg megbűvölten legeltette rajta a szemét. Túlságosan is az. De azért még nem kéne annyira fenn hordania az orrát, hogy beleessen az eső.

A fiú közönyösen szólt Sarah-hoz.

- Nem hiszem, hogy van kedvem hozzá.

- Legyen már, légyszi. Úgyis megnyered.

- Pont azért. Nem képvisel minőséget a versenyed. Ez nem az én szintem. Nem agytorna, csak pocsolyában tapicskolás.

- Ó, Patrick, ha te nem jössz, nem jön el senki – rimánkodott Sarah. – Tudod, hogy te vagy a húzónév.

- Nem igazán vonz a húzónevem.

- De most beszereztem egypár valódi sakkozót is. Persze nem olyan erősek, mint te, de komolyabb színvonal lesz, mint tavaly. Igaz, hogy csak rapid verseny, egyórás, de rendesen, órával, játszmaírással játszunk – Sarah annyira könyörgött, hogy szinte meghajolt a fiú előtt. Az megelégelte a nyafogást, kissé mintha émelygett is volna tőle.

- Na jól van, úgysem voltam az idén versenyen. Kaptok egy százast, és túl vagytok fizetve.

- Százast? – nyúlt meg Sarah arca.

- És gondolkozzatok el rajta, megéri-e nektek olyan cikket megjelentetni az újságban, mint ami májusban megjelent.

- Ó, Patrick, ha tudtam volna, megakadályoztam volna, de pont beteg…

- Nemigen érdekel – közölte hidegen a srác. – Minél többet gondolkozom rajta, annál inkább sokallom még a százast is. Jobb nektek, ha nem forszírozod.

- Ó, jó lesz a százas, köszike, Patrick! – Sarah megragadta Rékát és gyorsan elhúzta onnan.

- Ahogy fütyül, úgy táncoltok? – kérdezte Réka. – Ennyire a markában tart benneteket?

- Hát, én megértem, azt csinál a pénzével, amit akar. Igaza van, nem kötelező neki olyan újságot támogatni, amiben tavaly tényleg megjelent róla egy kellemetlen cikk. És tényleg beteg lettem, és a megjelenés előtti napon kihúztak egy másik cikket, és betették ezt helyette. De tudom is, hogy ki volt, és most megyek, és kitépem a haját, mert kilencszáz dollárt buktunk az ő bosszúvágya miatt. Az idióta liba, elriasztotta tőlünk a legjobb szponzorunkat. Azt hittem, Patrick észre sem vette a cikket, mert akkor nem reagált rá. De hát olyan nincs, hogy ő ne vegyen észre valamit. És érdekes: mégis ad egy százast. Én a helyében még ennyit sem adnék. De lehet, hogy félig-meddig hízelgőnek találta.

- Mi volt a cikkben?

- Egy interjúnak álcázott vitriolos karcolat az egyetemi Casanováról. Név nélkül persze, de sajnos volt hozzá egy jól felismerhető karikatúra is, amelyiken ő áll a központban, domborodó nadrággal, az ajtaja előtt egymást ölik a lányok, hogy bejuthassanak, míg az elhasználtak keze-lába a kukából lóg ki.

            - Hoppá. Így bánik a lányokkal?

 

            - Majd egyszer mesélek – mondta egy fancsali mosollyal Sarah.

*

Sarah a hétvégére szervezte a sakkversenyt, igencsak sűrű programmal: szombaton négy forduló, vasárnap három. Reggel kilenckor indulnak az órák, az egy-egy óra gondolkodási idő leteltével egy óra szünet. Rékának az első nap nagyon ment a játék. Az első forduló előtt még a versenybírónak is segített a számítógépnél, mert jól ismerte a párosítóprogramot, a bíró viszont úgy tűnt, kevésbé, és nehézségei támadtak a játékosok beírásával kapcsolatban. Kilenc FIDE értékszámmal rendelkező, Sarah megfogalmazása szerint valódi sakkozó szerepelt a listán, összesen 52-en jöttek össze. Sarah nagyon lelkes és boldog volt, ilyen nagy létszámú versenyt még sohasem szervezett. A rangsorban Patrick Wheeler volt az első, utána egy Terence Hunt nevű fizikushallgató 2125-ös Élővel, aztán Harold West, jogász, 2090-nel, Réka a negyedik, és még öt, kevesebb Élővel rendelkező játékos; a többiek bejegyzetlenek és esélytelenek. Réka könnyedén és gyorsan megverte az első három fordulóban a nagyobb sorszámú, vagyis gyengébb ellenfeleit, míg végre egy csemegét kapott, akinek a játszmáit már figyelte parti közben, és fente rá a fogát: Terence Huntot. Terence nagyon aktív támadó játékot játszott, de Réka látta, hogy az erőszakosan nyomuló roham közben helyenként elkövetett egy-egy hibát, amit felkészületlen ellenfele vagy nem tudott kihasználni, vagy észre sem vett. Réka viszont azonnal lecsapott rá, és becsempészte a huszárját a nyitva hagyott királyszárnyra, hátulról megtámogatva a futóval és a vezérrel. Terence nem akart hinni a szemének, hogy mattot fog kapni, nem adta fel, amíg Réka iskolapéldaszerűen be nem mutatta neki, hogy be tudja szorítani a királyát.

Négy forduló után, az első versenynap végén négyüknek volt négy pontjuk: Patricknek, Haroldnak, Rékának és egy 1807-es Élővel bíró fiúnak. Este Réka megvárta az ötödik forduló párosítását, és megtudta, hogy másnap Patrickkel kezd. Előre dörzsölte a kezét. Persze a háromszáz Élő túl nagy különbség, gyakorlatilag nincs esélye a győzelemre, de talán, ha Patrick egy pillanatig nem figyel oda, egy döntetlent ki tud hozni. Réka erőssége abban állt, hogy szépen kirakta a megnyitást, jól megerősítette a védelmi vonalát, aztán várt, míg az ellenfele hibázott, ekkor támadott: bekerítette és lesöpörte.

Reggel Réka megvárta, míg a mester úr leül a táblához. Várt, míg megírta a játszmalap fejlécét, és a sakkozók babonáját követve végigigazgatta a figurákat. Ekkor lépett oda. Leült és a kezét nyújtotta a felnéző fiúnak, aki személytelenül, hűvösen kezet fogott vele és bemutatkozott.

- Patrick Wheeler – és megállt a szeme a lányon.

- Réka Véler – mondta a lány, vidámsággal a szemében. Patrick szemöldöke megemelkedett.

- Ezt így kell kimondani?

- Mhm – bólintott.

- Nincs esélyed ellenem – közölte Patrick, és már lenézően mosolygott. – Figyeltelek tegnap, elég szép pozíciós játékot játszol, de nyugodt lehetsz, hogy én nem fogok védelmi hibát elkövetni, mint Hunt.

Réka az egyenesen rátekintő, gúnyosan mosolygó szempárt kutatta. Vajon miért tartotta szükségesnek ezt közölni? A sakkozók nem szoktak ilyesmit mondani az ellenfélnek, inkább a táblán szeretnek bizonyítani. Ráérzett a válaszra: Patricknek ő nem tetszik, mint nő, tehát nem akarja megszerezni magának szexpartnerként, ellenben valamiért fontosnak tartja, hogy kinyilatkoztatott erőfölényével megfélemlítse. Pszichikai hadviselés. Jól van, ha harc, legyen harc. Élvezettel emelte fel az elévetett kesztyűt. Tud ő a táblán kívül is küzdeni, és ráadásul ez a fajta mérkőzés neki hazai pálya. Patrick Wheeler még nincs vele tisztában, kivel húzott ujjat. Nos, mindjárt megtudja. Kedvesen rámosolygott a fiúra.

- Nem tudod te azt előre, hogy én hol fogok rést találni a védelmeden, amin beférkőzhetek és felmorzsolom a belső ellenállásodat – a mondat közben eleinte kedveskedő pillantása és hangja egyre keményebbé vált, míg végül már ridegen, kérlelhetetlenül tekintett szembe a fiúval, aki előbb kissé meghökkenve felhúzta a szemöldökét, majd közelebb hajolt, gyilkos élvezettel ejtve ki a kíméletlen szavakat:

- Mindegy, melyik oldalra sáncolsz. Kilátásod sincs még a döntetlenre sem.

Réka meglepetést tettetve ismét kedvesen elmosolyodott.

- Ja, te a sakkról beszéltél?

Patrick hátrahúzódott, a szeme összeszűkült, és lehet, hogy még akart mondani valamit, de a bíró kiáltása megakadályozta:

- Kezdődik az ötödik forduló! Megkérem a sötéteket, indítsák el az órákat!

Egy-null ide, gondolta Réka diadalmasan, és egy határozott mozdulattal lenyomta az órát. És ha megint erős fiú akarsz lenni, kaphatsz a másik szemed alá is, tette hozzá, még mindig magában. Kitűnően szórakozott, és nagyon élvezte a győzelmét.

Réka várakozása szerint Patrick vezércsellel indított. Réka a Grünfeld-védelemmel válaszolt, óvatosan, minden lépését meggondolva. Pár perc alatt mélyen belemerült a koncentrálásba.

Patrick a tegnapi napon a sakkozók szokása szerint, ha éppen nem ő volt lépésen, gyakran felállt, sétálgatott, nézte a többiek partiját. Most csak ült Rékával szemben, hátradőlve, a széken elnyúlva, a keze a zsebében, és sötét tekintettel figyelte játékostársát. Nem volt hozzászokva, hogy valaki vissza merjen szólni neki: ha ő valakit lenézett, az felnézett rá, ha nem is mindig tisztelettel. Réka szavai előbb dühöt, aztán értetlenséget váltottak ki belőle. Nem tudott mihez kezdeni ezzel a lánnyal, aki kemény ellenfélnek bizonyult, nemcsak a sakktáblán, és közben az ő ízlése szerint túl kövér, szexre alkalmatlan, ennek folytán mindenfajta kapcsolatteremtésre alkalmatlan: vagyis érdektelen, semmibe vehető tárgy volt. És íme, a tárgy szembeszállt vele.

Réka nagyon sokáig nagyon jól állt Patrickkel szemben. De sok gondolkodási időt elhasznált. Patrick rögtön az elején elkezdett ellenállhatatlanul nyomulni. Réka gondosan kiépítette ugyan a védelmi rendszerét, Patrick a tizennyolcadik lépésben mégis bekerítette és lecsapta Réka egyik huszárját. Válaszul Réka csak egy gyalogot tudott túszul ejteni. De még nem volt veszve a parti. Réka meggondoltan, bebiztosítottan támadta Patrick vezérszárnyát, de sajnos Patrick meg az ő királyszárnyát.

Amikor Rékának már csak három perc ideje maradt, Patricknek még mindig volt huszonöt perce. Nem szólhatott senki egy szót sem, mert előírásosan betartotta a szabályt: mindig beírta az utolsó lépést. Mégis aljasul rájátszott Réka időzavarára, csak egy-két plusz másodpercet hagyva a lánynak gondolkodásra, amíg írt, aztán azonnal, higgadtan, gonoszul és célratörően lépett. Egy precízen kidolgozott, komplikált és lehengerlő kombinációval a sarokba szorította Rékát, aki nagyon élvezte volna a játszma szépségét, ha nem éppen ő a vesztésre álló fél, de kipirult arccal, már védekezésre kényszerítve, még mindig ellenállt. Aztán azon a ponton, amikor a világos bástya a vezérrel együtt szétrombolta a védelmét, még egy egész percet gondolkodott, de semmi esélyt nem látott a döntetlenre sem. Jól van, gondolta józanul, tudtam, hogy jobb vagy nálam, legalábbis ebben az egyben. Felnézett és nyugodtan nyújtotta a kezét. Patrick hűvösen elfogadta a megadást. Ekkor esett le Réka órájának zászlója. A tömeg, akik összegyűltek körülöttük az izgalmas partit figyelve, zajosan oszladozni kezdett. A bíró lecsittegte őket.

*

2007. 11. 10.

 

A könyv megrendelhető: http://ararauch.hu/index.php/programok-konyvek/33-megjelent-konyveim/25-pecset-a-karodon

Vagy e-könyv (ePub és PDF) formátumban ingyenesen letölthető: http://ararauch.hu/index.php/programok-konyvek/61-e-konyvek