Gesztenyefa
A kép nagy méretben a bővebben gombra kattintva látható.
Gesztenyefa
Láttál már virágzó vadgesztenyefát?
Izmos lombjával felhőkbe törőt,
robusztus törzsűt, hatalma teljében,
ahogy a napfénybe sugározza az erőt?
Rám nézel, megsimítod arcom.
Sóhajtasz, nyújtom feléd a szám.
Sóhajtok, fejem melledre hajtom,
leválik rólam és elvész a ruhám.
Ünnepi gyertyáit égre emeli,
levelei tenyerén a tavasz ragyog,
félelmeim, kételyeim feloldódnak,
míg dús koronája megnyugvást susog.
Zsong a gerincem, bizsereg a vágytól,
bőröm borzong, zsibongva rezzen,
pezsegve pezsdül, duruzsol a vérem,
s hogy rezonálsz rám: zengve érzem.
Durva kérge alatt áramlik az élet,
dobbanva zúdul a Földanya vére,
vele árad fel törzsemben a lélek,
kiterjed a fa fenséges békéje.
Belém merülsz, elveszel bennem.
Feloldalak, összevegyülünk.
S mikor már nem számít, hogy tested-e vagy testem,
egy lélekpillanatban egy-gyé leszünk.