Holdfény 11. 02. 16.

Szeretném, ha majd ezzel a technikával megnéznél engem, ugyanis érdekelne, miért van ilyen érzés bennem számos dologgal kapcsolatosan. És jó volna, tudnom Te mit látsz belőlem, rólam, a feladataimmal kapcsolatosan, erre az életemre vonatkozóan.

Tudod, én nagyon szeretnék kismamákkal foglalkozni, és kisbabákkal -és van is 1-2 ember-, de néha bizonytalan vagyok valóban ez -e az utam...gyógyítani szeretnék.

Ara

Délután vagy este megpróbálok összekapcsolódni veled. Nem ígérek semmit, főleg azt nem, hogy majd én mondjam meg neked, hogy gyógyítással foglalkozz-e. Ezt csak te tudod. Pont ez a lényege és a célja az egész cikksorozatnak, hogy megtanuljátok, mi az, ami valójában belőletek fakad, és mi az, ami külső felépítmény. Viszont kaphatsz esetleg egy  megerősítést vagy visszaigazolást, ami nem tőlem, hanem az összekapcsolódó közös tudatunktól (Istentől) származik, de mondom, addig, amíg a képet meg nem kapom, fogalmam sincs, hogy fog-e történni valami. Csak arra kérlek, légy nyitott felém, hogy ez az összekapcsolódás megtörténhessen.

Holdfény

Ara :)) feléd mindig nyitott vagyok :)))

Egyébként nem fogalmaztam jól, mert azt tudom, hogy senki nem mondhatja meg nekem, hogy kivel, mivel foglalkozzak csak én magam:))) Hát még azért van fejlődni valóm, de kinek nincsen????

Ara

Köszönöm a bizalmadat.

Több alkalommal is felmerült bennem a Margit név veled kapcsolatban, mond ez neked valamit?

Először valami kereszt alakú formát láttam, olyasmit, mint a korona kereszt alakú, domború pántja, de nem tudtam, mi az, majd a közepén egy olyasmit, mint egy hosszúkás, barna rongycsomó. Aztán kiemelkedett a homályból a kép, és egy barna ruhába öltözött nőt láttam keresztre feszítve. Sem az arcát, sem a testét nem láttam, de biztosan éreztem, hogy nő. Hosszú, barna, bő szoknya volt rajta, barna köpeny, aminek a csuklyája a fejét is fedte. Úgy nézett ki tényleg, mint egy nagy rongycsomó. Alulról néztem fel rá, itt lényeges lehet a perspektíva. Valahogy úgy éreztem, hogy a keresztre feszített nő is te vagy, meg az is, aki alulról nézi, de a lenti nő én is voltam egyúttal. Aztán levettem-levettük a testet a keresztről, a jobb kezét láttam, finom női kéz volt, vérző sebbel a tenyerén, ahogy átütötte a szög. Éreztem, ahogy a vállamon keresztbe fekve nyom a súlya, de nem volt nehéz. Lefektettük az ölembe, voltak ott mások is körülöttem, akik segítettek, de ez nem volt fontos. Levettem róla a csuklyát, és egy szép, fehér bőrű, szív alakú, fiatal női arc tűnt fel, nem a te mostani arcod, hunyt szemmel. Közben tudtam, hogy mindkét személy te vagy, csak más testben, miközben én magam csak az egyik voltam. És a test átváltozott Krisztus testévé, a fején töviskoszorúval, vérző sebekkel, majd ismét a női test lett. Megsimogattam az arcát, és határtalan szeretetet éreztem iránta. És ahogy a kezem megérintette azt a szép arcot, felnyílt a szeme, és rám mosolygott, mint egy angyal.

Miért van valaki a korona keresztpántjára feszítve, és különösen egy nő? Arra a helyre, ahol a koronán egyébként a ferde kereszt áll. Itt valami előző életbeli, magyarsággal, királysággal kapcsolatos szenvedéstörténetet sejtek a háttérben.

Fogalmam sincs, hogy nőket keresztre feszítettek-e, vagy ez csak a férfiak büntetése volt annak idején. Lehetséges, hogy a megfeszítés itt átvitt értelemben értendő: szenvedés, áldozatvállalás, megpróbáltatás. A megfeszített nő nem volt arisztokrata, de nem volt nagyon szegény sem, egyszerű ruhába öltözött. Egyértelműen te voltál, bár amikor megnéztem az arcát, nem hasonlított a mostani arcodra – talán egy előző életedben így nézhettél ki? Aztán ez az arc és test áttűnt Krisztus arcává és testévé, majd visszaváltozott, talán azért, mert azonosultál vele a szenvedésben és az áldozatban, úgy érezted, érte tetted, amit tettél, és ez megszentelte a vállalásodat.

Aki levette a keresztről, és aztán ölébe vette a megfeszített nőt, az is te voltál, de én ennek a nőnek a perspektívájából láttam az eseményeket. Ennek a nőnek az arcát nem láttam, mivel azonosultam vele. De valamiért az az érzésem, hogy ez te vagy most. Leemeled a keresztről az áldozatot, amit előző életeidben hoztál, mert már nincs szükség áldozatra. Elönt a szeretet iránta, amiért megtette érted, amit megtett. Köszönetképpen megsimítod a holt arcot, és erre az újjáéled: a szereteted érintésével feloldozod a múltat, és a nyomán élet és öröm fakad.

Holdfény

húú, szóhoz sem jutok :) A jelenlétedet a koronacsakrámban éreztem elég intenzíven.

A Tegnap délután erősen éreztelek az én lelki szemeim előtt egy hatalmas virágzó rét volt hegyi lennel és pipacsokkal.

Este én folyamatosan éreztem a jelenléted, és még valaki másét is, amitől eleinte megijedtem aztán újra nyitott tudtam lenni, és tudtam kommunikálni.

Itt fogalmazódott meg bennem, hogy én egykoron szerelmes voltam Attilába és tudtam, hogy az erejét nem ő akarta, hanem az erő akarta Attilát.

A szellemi ereje most is hiányzik nekem, ezt szeretném újra megtalálni a férfiban. A korona maga női minőség a kard pedig a férfi, érzésem szerint. És ez az erő most is válogat, és csak a legméltóbbnak hajlandó megmutatnia magát. Olyannak, aki alázatos, tisztelettudó és minden ízében tiszta.

Talán ezért is láthattad a koronára feszített nőt, mert engem ez az erő kiválasztott magának valami miatt. Volt régen olyan gondolatom, hogy én a fejemre merném tenni, a Szent Koronát, mert érzem, hogy nem ártana nekem. De a kard is egy olyan, amit bátran megmernék fogni.

Tehát én itt erőket képviselek.

A sorsomat, életemet, előző életeimet kötöm Krisztushoz, -volt, hogy apáca voltam, most is volt bennem ilyen vágy, az édesanyaságért mondtam le róla, szerettem volna részesülni ebben a csodában- és igazán most is őt szolgálom. Úgy érzem, a jegyese vagyok. Volt életem, amikor keresztre feszítettek, de akkor csak a lelkemben voltam nő testben férfi voltam.

A Margit név, mint olyan nem vonzz, bár Árpád-házi Szent Margitot a Krisztus iránti elkötelezettségéért közelinek éreztem magamhoz, megérintett, elsősorban kislány koromban. Mostanában nem foglalkoztam vele. De igazából minden olyan személy, aki felvállalta a család nélküliséget, a társ-szerelem nélküliséget Krisztusért, közeli, Szt. Klára pl., aki leprásokat gyógyított Szt. Tamással -ha jól emlékszem, nem vagyok egy művelt ember. L (Napfivér-Holdnővér)

De Mária Magdolna alakja is közeli nekem, mint Jézus szerelme.

A nagy magyarok közül Attila és IV. Béla, aki valami miatt beugrik nekem mindig, de főleg Attila szellemisége, kora vonz, néha olyan, mintha akkor is éltem volna már csak nem emlékszem ki voltam akkor –azon túl, hogy szerelmes voltam belé-. IV. Bélának volt egy testvére és annak volt egy felesége, akik Krisztusnak kötelezték el magukat, fogadtak hűséget és  úgy éltek egymással, mint a testvérek, nem érintkeztek, mint férfi a nővel, bár házasságra léptek, a nevüket sajnálatosan nem tudom. De utána fogok nézni!! Az biztos, hogy Kodolányi János regényében úgy olvastam a nőnek voltak látnoki képességei. S tudom, hogy nekem is van.

A keresztről való lejövetel, vagy a feszített állapottól való megszabadulás jellemző mostanában rám, eddig mindig mindenben én voltam az áldozat, aki mindent elvisel, eltűr, alázattal, amit a sorsa elébe rak. De már szeretnék boldog lenni, igazán felhőtlenül boldog, és ehhez az előző életekből hozott dolgaimat is le kell tennem. Illetve sokkal jobban kell szeretni magam, elfogadni magam, mint ahogy eddig tettem. Sokszor voltam erőszakos magammal és sokszor teljesítettem erőmön felül, már egész kicsinek is. Így utólag nem tudom honnan volt erőm hozzá, talán Krisztustól :) ezt az erőt már másra szeretném fordítani.

Kép: KeDo