Azok a mondataid, hogy "nem kell hogy szeressen", hogy "a te szeretetedet az nem befolyásolja, hogy ő mit érez", meg amiről beszéltünk, hogy "ha szemmel láthatólag megfiatalodik, akkor örül nekem" , (tehát akkor kiváltok belőle valamit, amit eddig észre sem vettem mert más "bizonyítékra" vártam) sokat segítettek. S a háttérben persze ott munkálkodnak a könyveid, amiket természetesen behabzsoltam, mert sodort magával a történet, rendesen ki is készültem :-) szerettem volna rögtön leírni a "megfejtéseket", de hagyom még, hagy tisztuljon a mondanivalója is.

Úgy érzem valami változik. Persze tudom, mindig minden változik. De most mintha lassan, de biztosan elindult volna valami. Vagy csak talán egy jobb periódus jön most az utóbbi két hét gyötrelme után, nem tudom. Régóta most először érzem, hogy jó egyedül. Azt hiszem kezdek befelé figyelni, s az érdekes az egészben az, hogy nem tudatosan alakítottam így ki, csak most tudatosul bennem. Például hogy az utóbbi időben napokig be sem kapcsolom a tévét. És annyira jó a csend. Panellakásban lakom a betonrengeteg közepén, de a környékre ültetett fák mostanra már olyan jól megnőttek, megterebélyesedtek, hogy egyre több madár "téved" ide, megörvendeztetve az énekével. A szürkület a legjobb, olyankor hallani őket a leginkább, és van hogy szinte az erdőben érzem magam, ez sokat segít, amikor nincs lehetőségem a természetbe menni.
 
Az érzéseim is talán kezdenek letisztulni, bár egy-két negatív gondolat még persze visszafurakszik, de ilyenkor próbálom figyelni magam, a testi érzeteket, ami után kicsit enyhülni szokott, de még mindig nem igazán tudom, hogy utána mihez kezdjek vele. Például ha  beugrik egy negatív gondolat, amin elkezdek agyalni, és görcsbe rándul az egész gyomrom, akkor oké, hogy észrevettem, de utána mit csináljak vele?
A legnagyobb felismerés most mégis az, amit egy párszor már megtapasztaltam, de sokszor mégis elfelejtem, hogy aztán újra megtapasztaljam, hogy minden értem történik. Az életem minden szereplője hozzásegít valaminek a megtapasztalásához. Most például mások által sikerült felismernem, hogy nem ismerem önmagamat sem, mégis gyakran azt gondolom, hogy tudom, mások mire gondolnak, mit éreznek, s van, hogy meg is akarom győzni őket a saját igazamról. Sőt, gyakran olyan dolgokat várok el másoktól, amiket én magam sem tudok (vagy akarok) megtenni. Mindig azt gondoltam, hogy teljesen önzetlenül tudok adni másoknak, de többször is előfordult, hogy amikor jött egy sugallat, egy gondolat, hogy az illető minek örülne, mi esne jól neki, az valóban őszintén jött, mindenféle elvárás, viszonzás nélkül, csak aztán valamit mégis elronthattam, mert volt hogy utólag mégis volt bennem egy csalódottság, ha nem úgy reagált. De a szándék mindig őszinte volt, csak később társult hozzá valami más is, aminek nem kellett volna.

A visszajelzéssel kapcsolatban, hogy minek is nekem, ha nem hallom meg? Igen, éppen erről írtam az előbb, hogy tudom jól, hogy az az igaz, ami belül van, de ugyanakkor van, hogy az ember tévhitekben él, mint én is magammal kapcsolatban, s ha nincs valaki, aki felhívja rá a figyelmet, akkor szerintem elég nagy gondokat tud okozni egy hamis kép, nem? De lehet hogy mégsem vagyok annyira reménytelen eset, mert lehet hogy időbe telik, de van hogy sikerül felismerni egy-egy illúziót önmagammal kapcsolatban. Valószínűleg ezért is kellenek a kapcsolatok.
 

A védekezéssel kapcsolatban. Egyetértek azzal, hogy csak addig kell védelem, amíg úgy érzem támadnak. Vagy amit én gyerekkorom óta érzek, hogy tudom, hogy megvédenek a rossz szándékkal, az emberekből kiinduló rosszal szemben. Annak ellenére amik történtek, történnek velem én kifejezetten szerencsésnek szoktam érezni magam, egyedül a saját gondolataim azok, amik megtörik ezt az érzést. És bár valóban féltem Ágitól, de amióta megszakadt a kapcsolat, ez elmúlt. Egyszerűen tudom, hogy nem árthat nekem, mert velem vannak. S rájöttem, hogy amik történtek ijesztő vagy fura dolgok, azok is csak azért tudtak rám hatni, mert hagytam, s mert átadtam a biztonság érzését a félelemnek. Szóval most már nem félek tőle ilyen téren, inkább csak amiatt, hogy az érzéseimre tud hatni, a dühöt gerjeszteni bennem. De úgy érzem hamarosan eljön az ideje, hogy ennyi hatással sem lesz rám. Csak ehhez az is kell, hogy el tudjam engedni a férfihoz kötődő birtoklási vágyamat, na de ezen dolgozom. Ja és még valami! Egyik este volt egy álmom. Egy pincében vagy kazamata-szerűségben voltunk többen, már nem emlékszem kikkel. Üldögéltünk, mintha vártunk volna valamire. Egyszercsak szellemek vagy lidércek vagy nem tudom mik kezdtek el körülöttünk repkedni, s felmerült Belphegor neve is... (Róla semmit sem tudok, csak hogy volt egy ilyen film.) Szóval ő mintha valami hírhedt kísértet vagy nem tudom mi lett volna, nem olyan gonosz, mint mondjuk az ördög, de volt valami hatalma. Szóval repkedtek ezek a lények, aztán én meg tök nyugodtan gondoltam egyet, az egyik felé tartottam a kezemet, s a tenyeremből valamit felé küldtem, amitől megtöltődött fénnyel, majd szétfoszlott.. Olyan természetes volt ez a mozdulat számomra, nem gondolkodtam rajta, hogy fog-e működni, azt hiszem tudtam, hogy igen. Aztán az összes többi lénnyel is így tettem. Olyan volt, mint a lövöldözős játékok a számítógépen, csak én a kezemet használtam. Most az jutott eszembe, hogy talán a sötét gondolatokat (a szellemeket) pozitív gondolatokkal (fénnyel) tudnám elűzni, vagy valami ilyesmi. De hogy került oda Belphegor? Szerinted mit jelent ez az álom?

Próbálkozom ezzel a kívülről megéléssel, de most valamiért pont fordítva működik, tegnap például pont az volt, hogy végre éreztem, hogy vagyok, és jó volt a bőrömben lenni, na ez is ritka. Mert általában csak vagyok, de se kint, se bent nem érzem magam. Ez normális? Valahogy úgy érzem, ez is a tudatosság hiánya miatt lehet.
 
Szóval le kellene földelni amit álmomban megélek. Ez elsőre kicsit bonyolultan hangzik nekem, de talán értem mire gondolsz. Csak mi van akkor, ha én túl komolyan veszem az álmom, úgy értem sokszor van, hogy veszélyt érzek az álmaimból, de sosem tudom, hogy szóljak-e vagy sem, mert mi van, ha az beteljesítő jóslatként fog hatni? A sógorommal jártam már így, aztán persze én lettem a hibás, hogy minek szóltam, meg hogy egyáltalán miért álmodtam olyat, álmodjam már "vissza"... De akkor hogyan kezeljem ezt a dolgot? Hogyan kezeljem a veszélyre figyelmeztető álmokat? Mielőtt voltak ezek a nagy esők, rengeteget álmodtam vízzel, folyóval, árvízzel... persze ezek utalhattak a megtisztulásra is. De miből tudhatnám, hogy mit jelent? Ehhez is önismeret kellene, igaz? Mostanában egyébként nem igazán maradnak meg az álmaim, pedig elég intenzív álmodó vagyok. Ez mitől lehet? Most inkább az ébren történő dolgok foglalkoztatnak?
 

Ara

Szia Léna, nagyon tetszel nekem. Remélem, érzed, hogy hogyan értem: tetszik a gyorsan fejlődő személyiséged, a tapogatózó bizonytalanságok, amikre egy-egy tiszta, világos kijelentéssel remekül rácáfolsz. Mintha neked született volna ez, szerintem energetikailag kifejezi a mostani állapotodat:

"Régóta most először érzem, hogy jó egyedül ... kezdek befelé figyelni" - pont erre van szükséged. Ha kívül-belül megteremted a csendet, meghallod magad.

"görcsbe rándul az egész gyomrom, akkor oké, hogy észrevettem, de utána mit csináljak vele?" - javaslom, amit minden entitás javasol, a tudatos légzést. A légzéssel nemcsak oxigént veszünk fel, hanem energiát is. Tudsz hasi légzést alkalmazni? Az a lényege, hogy mélyre, le a tüdő legalsó részébe kell szívni a levegőt, hogy a gyomortájék előre és a bordák jobbra-balra táguljanak, utána aztán meg lehet tölteni a tüdő felső részét is, de nem mindig muszáj. Néhány ilyen mély, tudatos légzéssel, ha erre figyelsz, szinte kicseréled magadban az energiát, a feszültség kienged, megnyugszol. Ha ez már remekül megy, akkor figyelj arra is, hogy belégzéskor a koronacsakrán szívd be az energiát, és a gyökércsakrán ki. Nagyon jól megmozgatja az energia-háztartásodat, majd számolj be róla. Nálam ez már többnyire automatikus, te is felfigyeltél rá a találkozón, hogy néha mélyeket lélegeztem.

A légzéstechnika nagyjából ennyi. Ha pedig testi szinten megnyugodtál, könnyebb a lelki megnyugvás is: azt az energiát, amit magadhoz vettél ilyen módon, használhatod arra is, hogy megszeretgesd magad, örülj magadnak - majd ezután tudod más felé is fordítani, és akkor már csak szeretetet tudsz sugározni bárki más felé is. Érthető ez így?

"A legnagyobb felismerés most mégis az, amit egy párszor már megtapasztaltam, de sokszor mégis elfelejtem, hogy aztán újra megtapasztaljam, hogy minden értem történik. Az életem minden szereplője hozzásegít valaminek a megtapasztalásához." - Figyeled, miket mondasz? Az ilyen mondataidat foglald keretbe, és tedd ki magad elé a falra, hogy mindig lásd. Ez pontosan az a fajta belső igazság, amit a világ legbölcsebb embere (ez nem én vagyok :))) is hiába bizonygatna neked, amíg te magad a homlokodra nem csapsz.

" amikor jött egy sugallat, egy gondolat, hogy az illető minek örülne, mi esne jól neki, az valóban őszintén jött, mindenféle elvárás, viszonzás nélkül, csak aztán valamit mégis elronthattam, mert volt hogy utólag mégis volt bennem egy csalódottság, ha nem úgy reagált. De a szándék mindig őszinte volt, csak később társult hozzá valami más is, aminek nem kellett volna." - igen, erről van szó. Amikor örömet akartál szerezni, akkor azt őszintén tetted, aztán mégis melléraktál egy elvárást, hogy hogyan kéne neki ennek örülnie. Ezt nagyon nehéz elengedni, belátom. Megtenni valamit, aztán többé nem törődni vele - ajándékot adni, aztán nem lesni az arcát, hogy örül-e - átadni magadból valamit és mivel átadtad, attól kezdve az az övé, nem rendelkezel fölötte, tehát azt csinál vele, amit akar - no ezeket nagyon nehéz elvárások nélkül megvalósítani. De meg lehet.

"ha nincs valaki, aki felhívja rá a figyelmet, akkor szerintem elég nagy gondokat tud okozni egy hamis kép, nem?" - de bizony. Más perspektívába helyezve a dolgokat egész másnak látszanak.

"van hogy sikerül felismerni egy-egy illúziót önmagammal kapcsolatban" - és egyre gyakrabban sikerülni fog, míg végül már nem lesz rám szükséged, és ez így van rendjén.

"amik történtek ijesztő vagy fura dolgok, azok is csak azért tudtak rám hatni, mert hagytam, s mert átadtam a biztonság érzését a félelemnek" - ezt is keretezd be magadnak. Ennél jobban senki sem tudná megfogalmazni.

Az álom: Belphegor valami főördög volt, inkább ilyen minőségében lehet jelen az álmodban, mint a filmbeli szerepében, ott ugyanis ha jól emlékszem, a Louvre-ben történt pár gyilkosság, és mindig egy álarcos, leples figura jelent meg ezek alkalmával, akit sose tudtak elkapni, és őt nevezték el Belphegornak, hogy jó titokzatos legyen. A pince, általában az alsó helyiségek a tudatalattit szokták jelképezni. "a tenyeremből valamit felé küldtem, amitől megtöltődött fénnyel, majd szétfoszlott" - gyönyörű leírása annak, hogyan lehet ezeket a lényeket nem megsemmisíteni, hanem átlényegíteni, megtölteni fénnyel, szeretettel, és ettől megszűnnek félelmetesek lenni.

"végre éreztem, hogy vagyok, és jó volt a bőrömben lenni, na ez is ritka." - pont ezért mondtam neked a "házi feladatokat": érezd, hogy a bőrödben vagy, élvezd, hogy fizikai tested van, mert ez egy csodás adomány.

"Mert általában csak vagyok, de se kint, se bent nem érzem magam. Ez normális? Valahogy úgy érzem, ez is a tudatosság hiánya miatt lehet." - remélem, nem sokáig lesz számodra normális ez az állapot. Igen, a tudatosság hiánya miatt van.

"Hogyan kezeljem a veszélyre figyelmeztető álmokat?" - nem biztos, hogy veszélyre figyelmeztetnek az álmok. Ha igen, akkor általában te magad vagy valamilyen veszélyhelyzetben, nagyon ritka az, ha másvalakire vonatkozik az álmod, fölösleges mást megijeszteni vele. De a veszélyt is lehet ezerféleképpen értelmezni. Nem kell rögtön a negatív, fenyegető részére koncentrálni, hanem arra, hogy mi az, amire figyelni kell, hogy elkerüljük. Tudod: csak az történik meg veled, amit megengedsz magadnak.

Kép: mandala: KeDo, Kitörés: KeDo és Ara rímes rajza